3 évig nem kell építményadót fizetni a nagykanizsai ipari parkba betelepülő nagyvállalkozásoknak

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdasági programjában kiemelt célként fogalmazódott meg, hogy a település tőkevonzó képessége erősödjön, a helyi gazdaság dinamikusan fejlődjön.

E célok eléréséhez szükséges olyan tőkeerős hazai és külföldi vállalkozások bevonása, letelepítése és ösztönzése, amelyek hozzájárulhatnak a város és térsége fejlődéséhez. További cél, hogy olyan innovatív vállalkozások települjenek le, amelyek húzó hatást gyakorolnak Nagykanizsára és térségére. A város szempontjából elsősorban a termelő munkahelyek körének a szélesítése és az innovációs kapacitásokkal rendelkező cégek bevonzása a cél.

(A nagykanizsai ipari park. Fotó: archív)

Ehhez fontos, hogy a város rendelkezzen nagy összefüggő, ipari beruházásokra alkalmas területekkel, amelyeket kedvező feltételek mellett fel tud kínálni a befektetők számára.
A téma fontosságára tekintettel a közgyűlés az októberi soros ülésén már tárgyalt az építményadó rendelet módosításáról, azonban szükségesnek látta a javaslat kibővítését a leendő ipari parkon kívüli területekre is.

A javaslat előnyben részesíti az ipari park fejlesztésére kijelölt területen megvalósítandó beruházásokat, azonban az e területen kívüli új termelési célra szolgáló építmények vonatkozásában is jelentős kedvezményeket biztosít.

A javaslat szerint a nagykanizsai ipari park fejlesztésére kijelölt területen létesített építmény után az adókötelezettség keletkezését követő 3 adóévben az adó mértéke 0 Ft/m²/év – ben kerülne megállapításra. Az ezt követő két évben 400 Ft/m² lenne az adómérték, a további években az általános adómérték kerülne meghatározásra.

A téma fontosságára tekintettel a közgyűlés az októberi soros ülésén már tárgyalt az építményadó rendelet módosításáról, ami akkor, abban a formában nem került elfogadásra, azonban a városvezetés most szükségesnek látta, hogy a korábbi közgyűlésen elhangzottakat is figyelembe véve döntés szülessen a városra vonatkozó építményadó kedvezmény bevezetéséről.

Nem az ipari parkban, hanem Nagykanizsa területén termelési célú építmények után az adókötelezettség keletkezését követő 2 adóévben az adó mértéke 200 Ft/m²/év – ben kerülne megállapításra. Az ezt követő évben 400 Ft/m² lenne az adómérték, a további években az általános adómérték kerülne meghatározásra.

A javasolt adómértékek a jelenleg hatályos rendeletünkben megállapított adómértékekhez viszonyítva számottevő csökkenést mutatnak, így jelentős segítséget nyújthatnak a betelepülni szándékozó vállalkozásoknak a döntésük meghozatalában – tudatta honlapunkkal Bizzer András alpolgármester.

Az alpolgármester jelezte: a most meghatározott adómértéket azért csökkentették ilyen jelentős mértékben, hogy segítséget nyújtsanak a betelepülni szándékozó vállalkozásoknak a döntésük meghozatalában. A világjárvány okozta negatív gazdasági környezetben még inkább szükség van a gazdasági növekedés ösztönzésére, melynek egyik eszköze a fent említett rendeletmódosítás, ami már a jövő évtől hatályba is lép.

Egyre kevesebb jön be a kasszába az iparűzési adóból Kanizsán

Ma fogadta el a kanizsai közgyűlés a város 2019. évi költségvetését, (Ez február 14-én volt. A Szerk.) már a tavaly év végén megemelt adókkal.

Álljon itt egy ábra, hogy is alakult a város legfontosabb saját bevétele, a befolyt iparűzési adó mértéke az elmúlt 10 évben. Így már érthető, miért kellett az adóemelés.

Egy város gazdaságának működését jól mutatja, az ott működő vállalkozások eredményessége, ami alapján ezt az adónemet fizetik.

Ez alapján Kanizsa az utóbbi években egyre rosszabbul teljesít, és ezen nem segítenek a szépészeti beruházások, valódi gazdaságfejlesztésre lenne szükség – írta Facebook oldalán a DK-s Horváth Jácint települési képviselő.