Szabad hazát! Független Magyarországot! Sajtószabadságot! – hangzott el 1956-ban Nagykanizsán
„Az 1956-os forradalom napjaiban óriási mennyiségű fénykép készült országszerte, a Magyar Távirati Iroda, a nyugati hírügynökségek és lapok hivatásos fotóriporterei drámai képek ezreit készítették. A fényképezők között azonban ott voltak az egyszerű polgárok, az amatőr fotográfusok százai is. Felvételeik közül azonban csak nagyon kevés került a közgyűjteményekbe.
A forradalom leverése után a megtorlás eszközévé váltak a fényképek is. Lefoglalták a hivatalosan készült felvételek negatívjait, de összegyűjtötték a fotószaküzletekbe, fényképész műtermekbe előhívásra beadott fényképeket is, s a magánszemélyektől is elkobozták a házkutatás során megtalált képeket.
Az újságokban megjelent vagy elkobzott fényképek „bizonyítékként” szerepeltek sokszor a perek során. A forradalommal kapcsolatos fotók őrzőjére is súlyos börtönbüntetés várhatott, cselekménye a „a népi demokratikus államrend elleni izgatásnak” minősült. A fényképezők többsége megsemmisítette felvételeit, a fennmaradt képek egy része – készítőjükkel együtt – külföldre jutott. Kevés fénykép, irat, röplap élte túl padláson, hegyi pincében elrejtve, kertben elásva a következő évtizedeket. Ezek a rendszerváltás után kerültek elő lassanként, s kerülnek elő még ma is. Így értékük szinte felbecsülhetetlen.
Nagykanizsán a forradalom napjait Kerecsényi Edit múzeumigazgató örökítette meg, elsősorban a múzeumi dokumentálás szándékával. Ezek közül mutatunk be néhányat. Minden fotográfia – mint nevében rejlik: fényrajz, fénnyel írott kép – természetesen csak a múlt egy tovatűnt pillanatát képes megragadni, megőrizni, Kerecsényi Edit képeiről mégis visszaköszön a forradalom első napjainak lelkes hangulata, felszabadultsága.
A fővárosi események hírére Nagykanizsán is népmozgalom bontakozott ki.
Október 25-én a megyében elsőként a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár dolgozói vonultak az utcákra nemzeti színű zászlók alatt. Sorra csatlakoztak hozzájuk más üzemek, vállalatok, s a városi intézmények dolgozói is. A nap folyamán a tüntetők az utcákat járva leverték a középületekről a vörös csillagokat, a népköztársasági címeres és vörös zászlókat. A diákok a Kossuth-nótát és a Klapka-indulót énekelve, „oroszt nem tanulunk” jelszóval, nemzeti színű lobogóval vonultak az állomáshoz.
Este, a korai sötétedés után újabb tömeg verődött össze a Szabadság (ma Erzsébet) téren, s – ahogy Rózsás János fogalmazott visszaemlékezésében – „lelkes közbekiabálásokkal, fel-felcsattanó tapssal buzdították a munkásokat, akik a szovjet háborús győzelmi emlékmű tetejéről próbálták acél sodronykötelekkel, munkagépekkel lehúzatni a szovjet katona betonszobrát. A betonvas ellenállt a kötélhúzásnak…” Végül több órás megfeszített munka után, este fél 10-kor „sikerült a magasból lerántani a szobrot. Ujjongó kiabálás, tapsvihar követte a sikeres akciót.”
Kerecsényi Edit elbeszéléséből tudjuk, megörökítette, amikor a gépgyári dolgozók a szovjet katona szobrát levágták, ledöntötték az emlékműről, de a filmet később megsemmisítette, elégette a munkások védelmében.
Az október 26-án, másnap a Szabadság téren készült egyik felvételen még látható a létra, melynek segítségével a drótkötelet a szoborra erősítették és helyére a nemzeti színű zászlót kitűzték. Egy másik fénykép tanúsága szerint a gyűlölt hatalom egykori jelképén, a megcsonkított szovjet hősi emlékmű beton tankján a gyermekek játszottak.„A szabaddá vált Szabadság tér.” – lehetne a kép címe, mely a kanizsai polgárok által birtokba vett főteret ábrázolja. (A háttérben, az emlékművön, szovjet katona szobra helyén nemzeti színű zászló leng.) Az emberek „szemmel láthatóan és kézzel foghatóan” megérezték a szabadságot. „Az öröm kézzel fogható volt.” – fogalmazta meg élményeit 2016-ban a HSMK-ban szervezett találkozón Dr. Bittera Zoltán, a gimnázium egykori diákja.
Október 26-án délelőtt a gimnazisták felvonulásával kezdődött a tüntetés, a Somogyi Béla (ma Király) utcán keresztül vonultak a Fő tér felé. Ezt a boldog felvonulást fényképezte Kerecsényi Edit. Magával ragadta a gimnázium tanárainak és diákjainak lelkesedése. A tüntetésen férje, Hulesch Béla is részt vett tanítványaival. A sor elejére álló diáktársuk – Kuczogi Ervin III. / d. osztályos tanuló – nemzeti színű zászlóval és virágcsokorral a kezében vezette a menetet.
Az egyik résztvevő diák így emlékezett:
„Sok ezer emberrel együtt boldogan, lelkesen tüntettünk. Vonultunk a város több utcáján át, aktuális jelszavakat harsogva: Vesszen Gerő! Aki magyar, velünk tart! Szabad hazát! Független Magyarországot! Kossuth-címert vissza! Vesszen az ÁVH! Sajtószabadságot! Éljen a pesti ifjúság! Amnesztiát a politikai foglyoknak!
Hazafias dalokat, a Himnuszt, a Szózatot énekeltük több helyen, visszafelé már a katonazenekarral kísérve. Úgy éreztük valami nagy, világra szóló eseményben veszünk részt. Hittünk az új Magyarország és a szabadság születésében…. Kiüvöltöttük magunkból az évek alatt elfojtott indulatokat….”(„Egy öregdiák emlékeiből” címmel a Nagykanizsa 1956. című kötetben jelent meg (Czupi Gyula szerkesztésében2010-ben.)
A gimnazistákhoz csatlakoztak a MÁV, a posta, a MÁVAUT, a városi üzemek dolgozói és a Gépgyár munkásai is.
A nemzeti színű zászlókkal vonuló gépgyári dolgozók élén két társuk haladt kifeszített zászlóval, – jól látszik a felvételen, hogy – közepére a régi, gyűlölt Rákosi-címer helyére a Kossuth-címert varrták. 1956-ban Kerecsényi Edit egy 4 és egy 3 éves kislány édesanyja volt, harmadik gyermekét várta épp. A forradalom leverése után elsősorban férje, Hulesch Béla tevékenysége miatt házkutatást tartott otthonukban a rendőrség. (Férjét később letartóztatták, a Zala Megyei Bíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte.) Edit néni elmondásából tudjuk: a rendőrök megjelentek a múzeumban is, a filmeket keresték, ő egy rontott, fényt kapott filmet adott át nekik.
Az itt látható felvételek negatívját a földszinti raktárban, a Vasemberház egykori cégérszobra, a páncélos vitéz (Vasember) lábában rejtette el, s őrizte gondosan becsomagolva hosszú időn keresztül. A leltárkönyvben kihagyta a helyüket, a rovatokba csak a gyűjtemény nevét, a készítés idejét és a felvétel készítőjeként a saját nevét írta. Csak évtizedek múlva, valamikor az 1980-as évek elején töltötték ki – más színű tintával, más kézírással – a „Felvétel tárgya” rovatot.
A negatívok mellett a forradalom idején megjelent röplapokat, újságokat becsomagolva a lazsnaki Szociális Otthon padlásán, a gerendák és a tető közé rejtette el (Majczen Mária színinövendék segítségével). Később kereste őket, de nyomuk veszett. Kerecsényi Edit, múzeumunk egykori – lehet mondani bátor – igazgatójának 1956 októberében készült felvételeiből 15 maradt fenn összesen.” Kunics Zsuzsa történész-muzeológus (Forrás és fotók: Thúry György Múzeum Nagykanizsa – Facebook)
