Cseresnyés: a kormány költségvetési és uniós forrásokkal is támogatja a fiatalok foglalkoztatását

A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten az #énjövőm- Regeneráció a munkaerőpiacon – Szakmai délelőtt a fiatalok integrációjáról című rendezvényen.

(B-j. Cseresnyés Péter államtitkár, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere, Orbán Viktor miniszterelnök, Vígh László országgyűlési képviselő, Varga Mihály pénzügyminiszter.)

Cseresnyés Péter felidézte, hogy míg 2010-ben a 25 év alattiak foglalkoztatási mutatója nem érte el a 20 százalékot, mára megközelíti a 30 százalékot, ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent.

A fiatalok munkanélküliségi mutatója az Európai Unióban 17,7 százalékon áll, Magyarországot csak Németország és Csehország előzi meg. Kiemelte: Magyarországon a fiatalok foglalkoztatásának bővülése a Munkahelyvédelmi akciónak és az Ifjúsági garancia rendszer három elemének az Ifjúsági garancia programnak, a Gyakornoki programnak és a Vállalkozz fiatal! című programnak köszönhető.

Az Ifjúsági garancia program a fiatalok képzésére és foglalkoztatására helyezi a hangsúlyt, 2022-ig tart, és 190 ezer fiatal bevonását tűzte ki célul. A program megvalósítására 190 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből több mint 4 milliárd forint csak a Közép-magyarországi régió fejlesztését szolgálja. A legutóbbi, 2017-es szeptember 8-i adat szerint már több mint 65 ezer, 25 évnél fiatalabb vesz részt a programban.

A gyakornoki program azoknak a fiataloknak segíti az elhelyezkedését, akiknek már van szakmája, de még nem találtak állást. A programban szereplő fiatalok bértámogatást kapnak.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő programban azok a fiatalok kaphatnak 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, akiknek üzleti tervét a zsűri megfelelőnek találja. Cseresnyés Péter közölte, a tárca most azon dolgozik, hogy lehet a cégek és a képző intézmények bevonásával a hagyományos kereteket kicsit megbontva, hogyan lehet a piaci igényeknek jobban megfelelő képzéseket kialakítani. MTI

Cseresnyés: 2010-hez képest 690 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

Jelentősen, 690 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010-hez képest, a munkavállalók nagy része, csaknem 480 ezer dolgozó a versenyszférában helyezkedett el – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt foglalkoztatási adatokra reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint a 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel – 2,5 százalékkal – több, mint egy évvel korábban.  A január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent.

Cseresnyés Péter kiemelte: a munkanélküliség már 56-57 hónapja folyamatosan csökken, miközben a munkavállalók jelentős részét a versenyszféra szívja fel, mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar gazdaság fejlődik. Ez a fejlődés pedig megköveteli, hogy a jól képzett szakemberek minél nagyobb számban álljanak rendelkezésre.
Beszámolt még a munkahelyvédelmi akció eredményeiről, valamint a fiatalok foglalkoztatási mutatóiról is. Az államtitkár elmondta, hogy a munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta több mint 500 milliárd forint maradt a munkáltatóknál a programnak köszönhetően.

A 25 év alatti fiatalok foglalkoztatásáról közölte: 2010-ben a foglalkoztatottságuk nem érte el a 20 százalékot, most 28 százalék felett van ez az arány. A korosztály munkanélküliségi mutatója 2010 környékén meghaladta a 20 százalékot, míg jelenleg 11 százalék alá csökkent, ami jóval az uniós átlag felett van.
Az NGM az MTI-nek eljuttatott közleményében ismertette: a 2017 első negyedévi adatok szerint 121 ezerrel dolgoztak többen a versenyszférában Magyarországon, mint egy éve.

A 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya egy év alatt 2 százalékpontot javult, így 67,1 százalékra emelkedett. A 15-24 éves korosztály foglalkoztatási aránya 1,6 százalékponttal 28,4 százalékra javult, így a fiatalok közül összesen mintegy 300 ezren dolgoznak. A két nem foglalkoztatási rátája a rendszerváltoztatás óta még soha nem volt ilyen magas az év első három hónapjában, ami a tárca szerint egyértelműen az elsődleges munkaerőpiac növekedésének köszönhető.
A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerő-piaci reformoknak, például a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak. MTI

Cseresnyés: a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most, döntő részben a versenyszférában bővült a foglalkoztatás 2010 óta – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss munkaerőpiaci adatait ismertetve az államtitkár elmondta, 4 millió 414 ezren dolgoztak tavaly szeptember-novemberben, ami 705 ezerrel haladja meg a 2010-es adatot. A foglalkoztatási ráta 67,5 százalékra javult a 2010-es 54,6 százalékról, ezzel Magyarország meghaladta az uniós átlagot – tette hozzá.

(Fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Kiemelte: a munkanélküliség továbbra is csökken, szeptember-novemberben 4,5 százalékon állt, az uniós rangsorban Magyarországot már csak Németország és Csehország előzi meg.
A fiatalok, 15-24 évesek körében a munkanélküliség, 11,8 százalékra, a 2010-es csaknem 30 százalékról, míg a foglalkoztatási ráta itt 29,2 százalékra emelkedett – fűzte hozzá.

A javuló munkaerőpiaci mutatók az elmúlt években kialakult gazdasági környezetnek és hangsúlyosan a foglalkoztatáspolitika terén hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetők – szögezte le az államtitkár. Ezek közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciót, amely 920 ezer ember munkavállalását segítette elő, 2016-ban így 140-150 milliárd forint marad a munkaadóknál. Összességében, 2013 óta több mint 470 milliárd forint maradt a munkáltatóknál a hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatása nyomán – mutatott rá. A másik program, a 2016 februárjában bevezetett közfoglalkoztatásból versenyszférába program, 4400 ember lépett így ki az elsődleges munkaerőpiacra eddig – ismertette. Eredményes volt a lakhatási támogatás bevezetése, amivel 6500 munkavállalón tudtak segíteni – mondta.

Kérdésre válaszolva elmondta, a külföldön dolgozó, magyarországi lakhellyel rendelkező magyarokat is tartalmazzák a foglalkoztatási statisztikák, mintegy 110-120 ezer embert. Számuk 2010-hez képest mintegy 60 ezerrel nőtt – tette hozzá.
Az államtitkár szerint a munkaerőhiány nem veti vissza a beruházásokat az építőiparban, mivel az elmúlt évek tapasztalatai szerint a szektor mindig megtalálta a szükséges munkaerőt, gyorsan reagált.
Elmondta, a munkaadók érzik, hogy a béren keresztül lehet megtartani a munkavállalókat, és újakat szerezni. Hozzátette, hogy várhatóan a reálbérek tovább nőnek. Úgy vélte, a mintegy 50-60 ezer üres álláshelyet a 200 ezres munkanélküliséggel szembe állítva átképzéssel, kormányzati ösztönző intézkedésekkel ki lehet szolgálni a felmerülő munkaerőigényt. MTI

Cseresnyés: a kormányzati intézkedések is javítják a munkaerőpiaci mutatókat

A kormányzati intézkedések és a gazdasági fejlődés segíti a foglalkoztatást, így folyamatosan csökken a munkanélküliség – közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

cseresnyés péter államtitkár

Hozzátette,

2010 óta durván 680 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ebből 460 ezren a versenyszférában találtak munkát.
A foglalkoztatást segítő kormányzati intézkedések közül a munkahelyvédelmi akcióprogramot emelte ki, amelynek keretében 2013 óta 900 ezer ember jutott munkához, vagy tudta megtartani az állását. A program támogatásával már több mint 400 milliárd forint maradt a munkaadóknál, amit béremelésre és fejlesztésre fordíthattak.

Az NGM államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok körében is javultak a foglalkoztatási mutatók, hiszen a fiatalok munkanélkülisége már folyamatosan 13 százalék alatt van, holott 2010-ben még 30 százalék közelében volt.

Cseresnyés: 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta

Az elmúlt hat évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és 5 százalékra csökkent a munkanélküliség, de van még tartalék, 250 ezren várnak munkára – mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a friss statisztikai adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, a vendéglátás, mezőgazdaság, informatika, feldolgozóipar is keresi a munkavállalókat, ezt az igényt kell kielégíteni megfelelő képzéssel, orientálással.
Az elmúlt időszakban már látható volt, hogy verseny alakult ki a piacon a szakképzett munkaerőért, amit az is mutat, hogy lassan három éve jelentősen emelkednek a reálbérek Magyarországon – tette hozzá.
Hangsúlyozta, mindenkinek, a munkavállalóknak, a munkaadóknak és a kormánynak is az az érdeke, hogy továbbra is jelentős mértékben nőjön a foglalkoztatottak száma. A képzések, foglalkoztatás-politikai eszközök segítségével tudnak újabb munkavállalókat a munkaerőpiacra terelni – mondta.

cseresnyés péter államtitkár

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az adatközlést követően kiadott kommentárja kiemelte, hogy a foglalkoztatottak száma újabb csúcsot döntött, az 5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig olyan alacsony, amilyet a rendszerváltás óta még nem mértek az országban.
A versenyszféra folyamatos bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének és a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően töretlenül emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, ami a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására is kedvező hatással van – hangsúlyozta az NGM. MTI

Cseresnyés: ki kell bővíteni a munkahelyvédelmi akciót

cseresnyés péter államtitkár

Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Cseresnyés Péter kiemelte: olyanokat érint az évi mintegy 135 milliárd forintnyi támogatás, akik munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben vannak.

Példaként a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságú munkavállalókat és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettieket említette.

“A munkaadóknak nyújtott kedvezményeket fenn kell tartani, és támogatni kell a kibővítését” – fogalmazott.
A program 2013-as indulása óta már több mint 300 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei, amiből a cégek fejleszteni tudtak vagy újabb munkahelyet teremteni – mondta az államtitkár. MTI

(Fotó: Árvai Károly/kormány.hu)