Az évadzáró versenyen nagyot ment a kanizsai kisfiú

Egy egész Európában egyedül álló rendezvénnyel búcsúzott el a junior korú cross motorosok mezőnye az idei évi szezontól. A III. MX KIDS CHALLENGE nevet viselő junior csapatverseny november 5-én Esztergomban került megrendezésre.

A rendezők a nevezések alapján 51 motorost osztottak be 3 csoportba, kialakítva ezzel a három fős csapatokat, amelybe 1 fő 50 ccm-es, 1 fő 65 ccm-es és 1 fő 85 ccm-es motoros kerülhetett be.

nagykanizsa-horvath-adam-motocross-1

A szervezők arra is figyeltek, hogy véletlenül se lehessen teljesen lefutott egy verseny elem sem, ezért a három kategória első hat helyezettjét kiemelték (ezáltal a kategóriák legjobbjai nem kerülhettek egy csapatba), majd melléjük nyílt sorsolással a többiekből húztak ki versenyzőket.

Ez a verseny igazi téttel nem bírt ugyan, de ha egyszer egy motoros sisakot húz, felül a motorra és felmegy a versenypályára, akkor ott sziporkázóan kemény versenyek lesznek az biztos! Most is így volt ez, Esztergomban is.

A verseny három önálló versenyszámból állt: két egyéni és egy váltó csapatverseny, amelyekben személyenként elért eredmények összesítése adta ki a csapat eredményét, amely aztán meghatározta a végső csapatsorrendet is.

nagykanizsa-horvath-adam-motocross-2

Versenyszámok:

– „American final”, amerikai rendszerű, 1 körös, egyenes kieséses verseny, 16 rajttal, kategóriánként,

– „Facet to Face”, páros szlalom futamok, mindig csak a győztes megy tovább, kategóriánként,

– „Team race”, csapat váltóverseny.

A versenyre nevezett és az 50 ccm-es kategória egyik kiemeltjeként indult Horvát Ádám is, aki mellé 65 ccm-ben Borbás Balázst, 85 ccm-ben pedig Galamb Zoltánt sorsolták.

Nos, Ádám hozta az éves jó formáját, eredményeivel húzóembernek bizonyulva a csapatukban, mert:

  • az 1 körös versenyben 4. helyezett lett (sajnos, amikor már csak négyen maradtak versenyben

leállt a motorja és mire újra indította, akkora lett a hátránya, hogy azt már nem tudta ledolgozni),

  • páros szlalom versenyben 3. hely,
  • csapat váltóversenyben két futam, két 1. hely (Ez az eredmény mellett azért is nagyon fontos volt, mert Ő volt a csapat induló tagja, vagyis egyedül Neki kellett rajtolnia 16 ellenféllel, ráadásul úgy, hogy futni kellett a járó motorig, felülni és úgy indulni. Azonban tökéletesen megoldotta ezt is és rajt-cél győzelmekkel első helyen beérkezve üres pályára indíthatta mindkét futamba a váltótársát, a 65 ccm-es Borbás Balázst, aki még tartotta is a csapat elsőséget, de a 85 ccm-es Galamb Zoltán az első futamban 2. helyen, a másodikban 5. helyen tudta csak behozni a csapatot.)

A részversenyszámok összesítése után jött aztán a nagy durranás, mert a nagy nevekkel is indulók előtt, a 2. helyen zárt a csapatuk, ami Ádám számára azért is különlegesen jó eredmény, mert csak most indult először ezen a versenyen. A mellékelt képeken a 2 helyért kapott díszes trófeával és az egyik ugrásáról készült fénykép látható. (Kép és szöveg: Vízvári József)