Aszfaltot kapott a miklósfai temetőhöz vezető út

A közlekedési létesítmények (utak,járdák, kerékpárutak, gyalogutak, hidak és útárkok) fenntartására rendelkezésre álló éves keret utolsó forintjait a miklósfai városrészi temetőhöz vezető Nagykerteki utca aszfaltszőnyeges felújítására fordítottuk.

A miklósfai temető látogatóinak évtizedes problémáját igyekeztünk orvosolni a 300 méteres útszakasz aszfaltozásával, hiszen a temető csak ezen keresztül közelíthető meg járművekkel. Az út szilárd burkolattal való ellátását Radics Bálint, a terület önkormányzati képviselője kérte társaságunktól, tolmácsolva a Nagykerteki út lakóinak kérését és megerősítve a temetőlátogatók igényét.

Az út kétrétegű aszfaltozása mellett kétoldali mészköves útpadka készült. Az út állagának megóvása érdekében súlykorlátozást, míg a gyalogosok védelmében 20 km-es sebességkorlátozást rendeltünk el – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotók: Via Kanizsa)

És még egymillió lépés Nagykanizsán és Miklósfán

Egy érdekes videóra bukkantunk, amely az 1987-ben forgatott „és még egymillió lépés” egyik fejezete.

A legendás sorozat rendezője Rockenbauer Pál, a narrátor Sinkó László volt.

(Nagykanizsa központi tere 1987-ben)

(Régen kosárral a fejükön jártak be a kanizsai piacra a miklósfai asszonyok is)

A mintegy 17 perces videóban láthatjuk az akkori Nagykanizsát és az országjárók ellátogattak az Obornakra, Nagybakónakra, Homokkomáromba és az egykori, 1950-ig Somogyszentmiklósra, a mai Nagykanizsa-Miklósfára.

Itt Borsos Andrásné (Mari néni) többek között elmondta, a szentmiklósi/miklósfai asszonyok annak idején még a fejükön hordott kosárban – amiben néha 20-25 kiló termény is volt –  vitték be a sok-sok falusi finomságot a kanizsai piacra, ahová gyalog mintegy másfél óra alatt értek be.

Miklósfai bronzérem a szakmák Európa-bajnokságán

Harmadik lett Balogh Krisztián az EuroSkillsen.
A miklósfai fiatalember szakmájában, a kőfaragók körében nyújtott remek teljesítményt az elmúlt három napban, munkáját a zsűri bronzéremmel ismerte el.

(Balogh Krisztián)

A Budapesten megrendezett szakképzési versenyen (amelyet a szakmák Európa-bajnokságaként is emlegetnek), 37 szakma 600 képviselője vett részt, köztük a 31 fős magyar válogatott.
A 31 fős magyar válogatottban Krisztián az egyetlen kőfaragó.
(Forrás: Kanizsa Újság)

Bírót vertek Miklósfán

K. és Cs. (férfiak) gyanúsítottak a 2015. november 15-én délután Nagykanizsán megrendezett Miklósfa-Rédics megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzésen a rédicsi csapat játékosaiként vettek részt.
A mérkőzés 68. percében az ugyenezen csapatban játszó B. sérelmezte, hogy a mérkőzést futballbíróként vezető S sértett nem vett észre egy őt érintő szabálytalanságot, majd őt szidalmazni kezdte, ezért a sértett neki sárga lapot adott.
B. tovább sértegette és szidalmazta a sértettet, aki emiatt a részére piros lapot mutatott fel.

B. ekkor fenyegetően feléje indult, kivette a kezéből a piros lapot, majd azt a földre dobta.
Eközben a csapattársai körbevették a sértettet, őt szintén szidalmazták, majd közülük K. gyanúsított nagy erővel megrúgta a sértett bal térdét, illetve Cs. gyanúsított ököllel megütötte a mellkasát.
A sértett a bántalmazás miatt bal mellkasának és bal lábának zúzódását szenvedte el, amely sérülések 8 napon belül gyógyultak.
A két férfit nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolja a Nagykanizsai Járási Ügyészség – értesült honlapunk dr. Pirger Csaba ügyésztől, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Elcserélték a halott nagypapát Miklósfán

miklósfa elcserélt halottak

Az RTL Klub számolt be arról, hogy fatális tévedéssel ért véget az év a Nagykanizsa melletti Miklósfán.

A riportban – amelyben megszólalnak a hozzátartozók – azt mondják, a nagypapát temettették el, de tévedésből nem az ő holttestét tették a koporsóba, így mást kísértek el utolsó útjára.

A temettető cég álláspontja szerint elcserélték a lábcédulát, ami alapján azonosítják a holttesteket.

A temetkezési vállalkozó elnézést kért és azt mondta a riportban nyilatkozó hölgynek, mivelhogy tudja, hogy az anyukája sincs túl jó állapotban, ha meghal, akkor őt ingyen eltemeti.

Valószínűleg kiássák a sírt, hogy megnézzék, ki fekszik a koporsóban.