Audival, BMW-vel rodeózták szét a miháldi focipályát

Egy 1985-ben született miháldi férfi és egy 1993-ban született csurgói férfiak az idén január 08-án este 19 óra után Miháldon, a Művelődési háznál találkoztak egymással.

A művelődési ház elé I. r. terhelt egy Audi, II. r. terhelt egy BMW személygépkocsival érkezett. A művelődési ház épülete melletti úton, gépjárműjükkel a ház mögött kialakított – frissen leesett hóval borított – futballpályára hajtottak, s a havas füves területen a középvonaltól a 16-os vonaláig mindkét irányban, a járművekkel körkörös nyomokat hagytak, a füvet több helyen kikaparták, s így a pálya mintegy 80 %-át megrongálták, s ezzel 90.000 Ft kárt okoztak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Az ügy előzményéről akkoriban a falu hivatalos honlapján írt Gerő Sándor polgármester és kérte, hogy aki látta a rongálást, jelezze a körzeti megbízottnál. A település weboldalán többek között ezek a fotók is találhatók a szlalomozásról.

Ketten sérültek meg egy miháldi balesetben

Egy 43 éves nemesvidi férfi közlekedett zeptember 23-án (szerdán) 12 óra 15 perckor Miháldon, a Dózsa György úton egy gépjárművel.

Haladása során összeütközött egy előtte balra kanyarodó személygépkocsival, majd egy vízelvezető árkon áthajtva kerítésnek ütközött. A baleset következtében a kanyarodó jármű vezetője és utasa megsérült – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Összetört autóval bukott le a részeg miháldi férfi – Dél-Zala Press

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát. Egy 48 éves helyi férfi közlekedett június 6-án éjszaka Miháld külterületén, az Öreghegyi úton egy Opel típusú autóval. A hegyről tartott lefelé gépjárművével, amikor egy beton villanyoszlopnak ütközött. A baleset után továbbhaladt, majd nem sokkal később a rendőrök megállították az összetört autóval közlekedő sofőrt.

Kérjük segítsen, hogy meggyógyuljon a 15 éves Jázmin!

Pati Jázmin (15 éves) Miháldon lakott, de már a Iharosberényben él anyukájával. 2019 június 25-én nővére, Pati Alexandra vérvételre vitte, ami kimutatta, hogy baj van.

Jázmin leukémiás (Akut lymphoblastos leukémia). A nagykanizsai kórházból már aznap a pécsi gyermekklinikára vitték, ahol a vizsgálatok után elkezdték a kemoterápiát.

Anyukája az elejétől fogva, minden erejével vele együtt küzd. A kezdeti nehézségek után, állapota kielégítő volt. Kapta folyamatosan a kezeléseket, jó párszor vért is kapott, majd gyógyszerek tucatjai pecsételték napjait.

Pati Jázmin nem adja fel, szeretne meggyógyulni

2020. januárjában ismét legyengült a szervezete az erős kezelésektől. A kemoterápia mellékhatásai ismét megjelentek. Vérmérgezés és bélgyulladás miatt Jázmin napokig az intenzív osztályon feküdt. Rengeteg infúziót, vért, trombocitát, injekciót kapott. Majd mikor állapota jobb lett, visszakerült az osztályra. Mèg napokig gyenge volt, de mivel erős, szépen lassan javulgatni kezdett az állapota.

Jázmin nem adja fel, meg akar gyógyulni, erőteljesen harcol,tornázik, hogy újra a korának megfelelő egészséges életet éljen.

Így támogathatja Jázmin leukémiás gyógykezelését és gyógyulását.

M7 Takarék
Számlatulajdonos: Pati Alexandra
Számlaszám: 75000112-13333410
Közlemény: Pati Jázmin gyógykezelésére

Telefon: Pati Alexandra
+36 20 396 4301

Vadmegfigyelő kamera buktatta le a miháldi orvvadászt

mihald-orvvadasz

A férfi  vadászati jogosultság nélkül szarvast, vagy más nagyvadat akart elejteni, ezért  2016. január 26-án  délelőtt  kiment  a Miháld melletti   kratinai erdőrészbe, ahova   korábban már  kivitt  egy tekercs  nagyvad elejtésére alkalmas drótot.  Az  egyik végét  egy fához   erősítette, a másik végéből pedig egy  1,5 méter  átmérőjű hurkot készített, melyet felakasztott egy közeli faágra  olyan magasságba, hogy az nagyvad elfogására is alkalmas legyen.
Az érintett területen vadászatra jogosult vadásztársaság   a vadak mozgásának  figyelemmel kísérésére  vadkamerát telepített,  amely rögzítette a történteket. Az azonnali rendőri intézkedés  során  a hurokcsapdát megtalálták és lefoglalták,  ezért  a férfi szándéka meghiúsult.
A hurok tiltott vadászati eszköznek minősül. A hurokkal történő vadelejtés úgy történik,  hogy a  vad a fejével beleszalad a felakasztott hurokba, az ráfeszül a nyakára, és súlyos kínok között,   -akár több óra alatt-  megfullad.

A Nagykanizsai   Járási Ügyészség a férfi ellen orvvadászat bűntette miatt emelt vádat a  Nagykanizsai  Járásbíróság előtt – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség ügyésze.
 

Miháldon bukott le jogosítvány nélkül, piásan

Egy zalakomári férfi bukott le Miháldon, aki úgy vezette sógora autóját, hogy nem volt jogosítványa. Ráadásul ivott is.

A kanizsai rendőrök szombaton délután Miháldon állítottak meg egy 24 éves zalakomári sofőrt.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi nem is ülhetett volna a volán mögé, ugyanis nincs jogosítványa.

A szondát is megfújatták vele az egyenruhások és kiderült, hogy még ivott is, ezért elfogták és alkohol mintavétel céljából előállították, majd eljárást indítottak a férfi ellen – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

ittas vezetés

Börtönre ítéltek egy házilag kevert kábítószert árusító férfit Nagykanizsán

Nem jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság csütörtökön egy 25 éves férfit, aki körömlakklemosóval és hígítóval kevert drogokat árusított, a többi között két nagykanizsai iskola közelében, fiatalkorúnak is.

füves cigi

A Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében a vádirat alapján felidézte: a miháldi férfi régebb óta használt tudatmódosító szereket, kábítószer birtoklása miatt többször is folyt már ellene eljárás. Ismeretlenektől, illetve internetes rendelések során rendszeresen vásárolt dizájnerdrogokat, marihuánát, speedet és új pszichoaktív anyagoknak minősülő szereket. Ezeket az otthonában, egy tepsiben gyógynövényekkel, körömlakklemosóval, hígítóval és más folyékony, alkoholtartalmú oldószerekkel keverte, majd megszárítva dohánnyal elegyítve szívta el vagy az ismerőseinek értékesítette.

A Zala Megyei Főügyészség a történtekről korábban azt közölte: a vádlott egy jelenleg 17 éves fiatalnak is rendszeresen adott el a kábítószer-keverékből, holott a fiú családja figyelmeztette őt, hogy többet ne adjon neki drogot, mert gyermekük többször is rosszul lett és kórházi kezelésre szorult. Tavaly júniusban a fiú ezért két barátját kérte meg, hogy szerezzen neki „füvet” ismerősétől, és az átadás a nagykanizsai régi mozikertben – két iskolától alig pár tíz méterre – meg is történt.

A rendőrség által néhány nap múlva lefoglalt maradékról a szakértő megállapította: szintetikus kannabinoidot tartalmaz, amely akkor új pszichoaktív anyagnak minősült, azóta pedig már kábítószer besorolást kapott. A miháldi férfinél két héttel később tartott házkutatás során kábítószereket, pszichoaktív anyagokat is lefoglaltak.
A Nagykanizsai Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, valamint kábítószer birtoklása miatt egy év tíz hónap börtönre ítélte a vádlottat. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban három nap gondolkodási időt tartott fent, így az ítélet nem jogerős. MTI