Lubics Szilvia nagykanizsai ultramaratonista volt a Sándor-palota programsorozatának vendége

Lubics Szilvia ultramaratonista volt a Sándor-palota – SP Talks elnevezésű programjának vendége, akivel Novák Katalin köztársasági elnök beszélgetett.

A köztársasági elnök a beszélgetésben Lubics Szilvia emberfeletti és rendkívüli teljesítményére hívta fel a figyelmet, amely véleménye szerint sokakat motiválhat. Azt mondta, nagyon ösztönző, hogy Lubics Szilvia nemcsak kivételes sportember, hanem kivételes ember is.

Lubics Szilvia ultramaratonista az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese. A beszélgetés során elhangzott: civilben fogorvos, három gyermek édesanyja.

Novák Katalin egyebek mellett arról kérdezte a sportolót, hogy mi motiválta a legelső futásában, mik voltak a sivatagi és antarktiszi futásának legnagyobb nehézségei, mi ösztönzi elindulásra a különböző versenyeken.

Lubics Szilvia felidézte, hogy 2003-ban kezdett el futni, első alkalommal 4 kilométert tett meg, s ezt egyre hosszabb távok követték. Kiemelte, hogy a futásban gyorsan lehet fejlődni, de „ne legyenek nagy elvárásaink magunkkal szemben”, csak szép lassan neki kell indulni. Hozzátette: ritkán motiválta az, hogy dobogón álljon, a lényeg mindig az volt számára, hogy végigcsinálja a távot, az embernek mindig saját magához kell viszonyítania.

A tavaly antarktiszi futását felidézve azt mondta, hogy nagyon fárasztó és nehéz volt, de vannak új céljai, egyre több versenyre vágyik elmenni. Úgy fogalmazott: alapvető az, hogy egy versenyben legyen valami félelmetes, mert ez arra ösztönzi, hogy pluszenergiákat tegyen bele, ez ad emocionális töltetet. A sivatagi futásban is sok kihívást látott – közölte.

Arról is szólt, hogy mindig szerelmes abba a versenybe, amelyre készül, ez a szerelem sarkallja arra, hogy alaposan készüljön fejben és fizikálisan is. Jövendő céljai között egy novemberi jordániai sivatagi futást is említett.

Lubics Szilvia kitért arra is, hogy alkalmaz mentális technikákat, ilyen például a fókuszálás gyakorlása vagy önmaga biztatása sport közben. Az ultrafutónak kitartónak és céltudatosnak kell lennie – mutatott rá.

Novák Katalin a beszélgetésben felidézte azt is, hogy Lubics Szilviának 2017-ben jelent meg férjével közösen írt Másfél nap az élet című könyve, majd 2020-ban második műve A homokdűnén túl címmel – közölte honlapján a Sándor-palota. (Fotók: Novák Katalin – Facebook)

A nagykanizsai Lubics Szilvia újból nekivágna a világ legextrémebb futóversenyének

Lubics Szilvia újból nekivágna, s az idei negyedik helyénél előrébb szeretne végezni a világ egyik legmegerőltetőbb ultrafutóversenyén, az amerikai Badwateren.
A nagykanizsai sportoló csütörtökön Lentiben tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a 217 kilométeres viadal – amelyet 36:09:12 órás időeredménnyel teljesített – nem a hossza, hanem a rendkívüli körülmények miatt számít a világ egyik legextrémebb futóversenyének.

Az indulók a kaliforniai Halál-völgyből rajtoltak, az Egyesült Államok legmélyebb pontjáról, a tengerszint alatti 85 méteres magasságon elterülő Badwater-medencéből, és a 2530 méter magas Whitney-hegy lábánál értek célba. Az útvonal összesen 4450 méter szintemelkedést tartalmaz, s a versenyzőknek 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot. A Halál-völgyben éjszaka is 40 Celsius-fokos hőmérsékletben, nappal pedig néha 50 fok felettiben kellett teljesíteni a távot.

A sportoló úgy fogalmazott: Európában már teljesítette a legnehezebb ultrafutóversenyeket, ezért keresett olyan kihívást, ami ezeken túlmutat. Európai versenyzőként pedig azért is nehéz volt a felkészülés, mert a Badwater a sivatagi körülmények miatt „valamilyen szinten ugrás az ismeretlenbe”.

Lubics Szilvia hozzátette, hogy családja, három fia és fogorvosi praxisa mellett tudott csak felkészülni kemény edzésekkel, például szaunában végzett futóedzésekkel. Nem volt konkrét eredményelvárása, de hogy jól sikerült a felkészülés, azt az is bizonyítja, hogy ő volt a legjobb európai, az őt megelőző futók mind amerikaiak voltak.
A sportember elmondása szerint újból szívesen teljesítené a viadalt, s úgy véli, a mostaninál mindenképpen jobb eredményt tudna elérni.

A versenyzőt támogató Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Pál Attila a sajtótájékoztatón elmondta: az átlagember csak csodálattal tudja nézni, hogy a folyamatosan az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportoló milyen eredményekre képes. A zalai önkormányzat ezért is állt a Magyar Becsületrenddel és Zala Megye díszpolgári címével kitüntetett futónő mellé és nyújtott anyagi támogatást ahhoz, hogy a Badwaterről egy 25 perces film készüljön, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be – fogalmazott.

Lubics Szilvia a második magyar nő, aki a Badwateren célba ért, az első Pallos Judit volt 2006-ban. MTI (Fotók. Lubics Szilvia – Facebook)

 

A kanizsai Lubics Szilvia nyerte a L’Ultramarine 177km távját!

lubics szilvia ultrafutó 1

Míg sokan a Dolomitokban versenyeztek, Lubics Szilvia a francia partok felé vette az irányt és rajthoz állt, sőt, győztesként ért célba, a L’Ultramarine elnevezésű viadal Grand Raid nevű leghosszabb távján.

Hivatalos Facebook oldalán így ír a versenyről:

„Igaz, hogy már elkezdtem az edzéseket a következő célversenyemre, de még adós vagyok egy élménybeszámolóval, így be is pótlom azt – hátha valaki kedvet kap egy kis Bretagne-i terepezéshez. 🙂

Egy hete indultam a L’Ultra Marin nevű, Franciaországban rendezett 177 kilométeres terepfutó versenyen, erről írok most.
Miért pont ez a verseny?

A TransGranCanaria után szerettem volna ebben az évben még egy hosszú terepversenyen indulni. Az eredeti terv a „Mozart 100” volt, de egy családi esemény (Boti fiam ballagása pont előtte napra esett) miatt valami mást kellett keresnem. Ezt a versenyt Lőrincz Olivér ajánlotta: a tizenkettedik szervezés-, jó rendezés-, van mezőny-, nem túl szintes-, és a gyönyörű pálya voltak az indokok, ami miatt nem is gondolkodtam sokat, beneveztem.

lubics szilvia ultrafutó 2

Felkészülés:

7 hete kezdtem el új edzésmunkát, új edzővel. Az új útnak még csak az elején járok, de azt éreztem már a verseny előtt is, hogy jó felé haladunk. Speciálisan erre a versenyre nem készültem – olyannyira nem, hogy a szintrajzra, időjárási körülményekre is csak a verseny hetében néztem rá, annyira el voltam foglalva egész más dolgokkal. Csináltam az edzéseket, Gyuri (a férjem) pedig elintézett minden egyebet a versennyel kapcsolatban (utazás, szállás, stb.).

Verseny előtt:

A francia tartózkodásunkat is minimalizálni kellett az otthoni teendők és a srácaink miatt. Szerdán utaztunk, péntek-szombaton volt a verseny, hétfőn reggel pedig már utaztunk is haza.
Csütörtökön felvettem a rajtszámot – meglepett, hogy „készültek rám” és azt mondták, hogy esélyesként tartanak számon. Ez jól esett, de innentől meg kellett mutatnom, hogy nem volt alaptalan a sejtésük 🙂

Pénteken csak este 6-kor volt a rajt, így nyugodtan lehetett pihenni, enni napközben. Nagyon vártam a versenyt, úgy éreztem jó formában vagyok, persze a terep nem az én világom, de gondoltam: csinálom szépen és meglátjuk mi lesz…
A pálya gyönyörű volt. Vannes kikötőjében volt a rajt, egy kört tettünk még a belvárosban, aztán indultunk a „körre”. Zömében az óceánparton haladtunk a Morbihan-öblöt futottunk körbe. Rajt után még közel 5 órán át világos volt, lehetett gyönyörködni a tájban. Sok hangulatos rész volt: balról az óceán sok fiatallal – gitároztak, énekeltek, én pedig nem messze futottam kicsit beljebb az erdőben. Sokáig emlékezni fogok rá…

Nagy szintemelkedés nem volt a versenyen, összesen kb. 1000 méter, de sík szakasz szinte semmi. Vagy föl, vagy le futottunk. Maga a terep elég változatos volt, néhol köves, néhol (amikor lementünk egész a vízpartig) homokos, sokszor pedig gyökeres, murvás. Ezek váltakoztak, nem volt unalmas. Lehetett futni, csak kevés combtámasztós – mászós rész volt benne. A lejtők miatt izgultam inkább, mert azok annyira be tudnak tenni a combomnak, hogy sokszor normálisan lépni sem tudok lefelé. Most – bár 100 km után azért fájt már – futni is tudtam…

A frissítőállomások nagyon ritkán voltak, általában 15-17 km telt el két pont között. Ezeken nagyon sok minden volt: kóla, víz, gyümölcsök, kenyér, sajt talán még szalámifélék is, de nem nagyon néztem szét az asztalokon, inkább csak „tankoltam” egy adag vizet, néha banánt. Hátizsákkal futottam. Gyurival 3 alkalommal találkozhattunk: 39, 92 és 120 km-nél, ami nem valami sok, de legalább nem volt ki sajnáljon, ha épp gödörben voltam.

lubics szilvia ultrafutó 3

Ami a problémát okozta szokás szerint, az a gyomrom volt. Sajnos kezdettől nem volt jó a hasam, a verseny alatt néhány órán keresztül megint többször hánytam, hasmenésem is volt – ekkor alig volt bennem valami energia. Ezt azért éreztem rendesen, de egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy emiatt nem csinálnám végig.
Gyuri úgy 20 km-nél megállt fényképezni, és ekkor bekiabálta, hogy első vagyok. „Frankó: már csak 157 km-en át kell tartani a pozíciót.”-gondoltam. 🙂 Ez azért elég nagy motiváció volt. Olcsi fiam otthon tudta követni a kontrollpontokon való áthaladásunkat, így tudtam kb. mennyi előnyöm van a második lányhoz képest és igyekeztem a kezdeti 10 percet egyre növelni. Ez sikerült is, elég sokat matekoztam útközben, lazítani pedig egyáltalán nem lehetett.

lubics szilvia ultrafutó 4

90 km-nél értük el az öböl bejáratát, ahol motorcsónakokkal vittek át bennünket a túloldalra, hogy folytatni tudjuk az öböl kerülést. Mire a csónakhoz értem, már nagyon fáradt voltam. Az átkelési idő természetesen nem számított a versenybe. Kaptam egy nagy nylonkabátot, mentőmellényt és beszálltam a csónakba. Mivel várni kellett még pár embert az indulásig, rögtön elkezdtem remegni a hidegben, így felvettem még egy jókora kabátot, ami már melegen tartott. Mondták, hogy kb. 10 perc lesz az út, azt szerettem volna pihenésre fordítani. Sikerült is elég gyorsan ellazulnom. A 10 perc túl gyorsan elszállt, de meglepetésemre ahelyett, hogy beállt volna mindenem, egész frissen szálltam ki a hajóból.

A verseny útvonala amúgy nagyon jól ki volt jelölve, talán éjszaka még egyszerűbb volt a tájékozódás a világító táblácskák miatt. A verseny második felében is sikerült végig futnom. Közben a második helyen haladó lány visszaesett a 3. pozícióba és tudtam, hogy az utolsó 20 km előtt közel másfél óra előnyöm van, így itt már eléggé visszavettem a tempót, a nagyobb emelkedőkön inkább csak gyalogoltam. 10 km-el a cél előtt már a rajt-cél városában Vannes-ban voltunk, csak a cél nem akart sehogy sem feltűnni. Na, itt már elég nyűgös voltam. Fájt a talpam a kövektől, nem akartam mást, csak meglátni a célkaput.

lubics szilvia ultrafutó 5
Kb. 1 km-el a cél előtt már elém jött a verseny speakere és kézen fogva futott be velem a célegyenesbe, miközben tapsoltak, kiabáltak az emberek az út szélén. A kapu előtt nem sokkal kaptam 2 fáklyát a kezembe és azokkal kellett befutnom. Csodálatos érzés volt! A versenyre nem vittem magyar zászlót, hiszen nem is gondoltam, hogy én itt dobogós lehetek, de a befutóm után pár perccel a nézők soraiból egy srác kezembe adott egyet, amiért nagyon hálás voltam. (Kiderült, hogy a barátnője magyar, így volt zászlójuk és kihozta.) Sikerült győznöm, nagyon boldog voltam!

94 női induló volt, 54-nek sikerült befejezni a versenyt. Az én időm 20 óra 29 perc lett.
Az eredményhirdetés másnap délben volt, nyertem egy jövő évi nevezést. Ki tudja – lehet, hogy visszatérek?”