Hogyan tudjuk optimálisan berendezni a gyermek- és ifjúsági szobákat?

(x) A lakberendezés során az egyik legnagyobb kihívást a gyerek- és ifjúsági szoba tervezése jelenti. Miért van ez így? Mert ennek a helyiségnek egyszerre több funkciót is be kell töltenie. Arról nem is beszélve, ha esetleg kicsit szűkös a szoba, akkor még nehezebb dolgunk lehet. 

Okosan kell kihasználnunk a rendelkezésre álló teret, a szervezés és tervezés képességének ilyenkor előtérbe kell kerülnie. Az is lehet, hogy egyszerre több gyermek lakik ugyanabban a szobában, ráadásul nem is egykorúak. Ebben az esetben még körültekintőbben kell kialakítani az életterüket. 

A legjobb, amit tehetünk, az elemes bútorcsalád összeállítása lesz, hiszen ezekkel tökéletesen személyre tudjuk szabni a lakberendezést. A SzenZa Bútoráruház elemes ifjúsági bútorok széles választékát kínálja, minőségi magyar bútor családokkal. 

Milyen funkciókat lát el egy ifjúsági szoba? 

A gyerekek még iskolába járnak, ezért valahol készülniük kell az órákra, a vizsgákra. Mivel tanulószobaként is üzemel a lakrészük, ezért egy íróasztalt és hozzá tartozó kényelmes széket mindenképpen el kell itt helyeznünk. 

Ebben a szobában alszanak, tehát ágyra is szükség lesz. Ha azt szeretnénk, hogy kipihenten ébredjenek reggel, és ne fájjon semmijük se, akkor a legoptimálisabb a mindennapos alváshoz a gerincet stabilan tartó fekhely. A legtöbb ifjúsági bútorhoz rendelhet heverőt, amely egy gerincvédő zónás matraccal optimálisan tartja gyermekünk gerincét.

Amennyiben nincs külön gardróbszoba, akkor a ruhájukat is itt tudjuk elhelyezni. Ehhez szekrényeket is be kell tennünk, amelyből nem egyszerű megtalálni azt, amelyik minden kritériumnak megfelel. Ezért különösen előnyös az elemes szekrénycsalád, mert kizárólag azokat a részeit vesszük meg, amelyekre szükség lesz. 

A gyerekek számára a saját szoba a nappali tere is egyben

A kamaszok ritkán bújnak ki a kuckójukból, úgyhogy nem árt a berendezést is ehhez igazítani. Legyen elég helyük itt élni az életüket, amíg át nem lépik a tinédzser kort. Az elemes szekrényekből TV állványt is kialakíthatunk, polcokat is válogathatunk bele, hogy elférjenek a gyerekek könyvei. 

A rakodóhelyekhez válasszunk ajtós szekrényeket, amelyek mögé ruháikat rejthetik. Ha nincs elég hely, semmi gond, felfelé is lehet terjeszkedni. Magasabbra is építhetjük a különféle elemeket, csak felülre azokat a dolgokat tegyük, amelyekre ritkán van szükség. Szezononként lehet cserélgetni is ezeket, lényeg, hogy a minden nap használatos dolgok legyenek a kezük ügyében. 

Használjuk ki a sarkokat, a színeket és a fényeket is!

Ha kicsi a hely, a sarkokat is célszerű maximálisan kihasználni. Vegyük észre a bennük rejlő lehetőségeket, és faragjunk belőlük előnyöket. Sarokszekrényt vagy sarok íróasztalt is be tudunk építeni a szoba berendezésébe. 

Kicsi szobából is ki lehet hozni a legjobbat, csak kell hozzá egy kis ügyesség és kreativitás. Ha okosan játszunk a színekkel és a fényekkel, akkor nem fog a helyiség zsúfolt benyomást kelteni. 

Milyen dohányzóasztalt válasszon? Segítünk!

(x) A megfelelő dohányzóasztal kiválasztása a nappaliba fontos, hiszen az asztalnak harmonikusan kell illeszkednie a térbe, és kényelmesen használhatónak kell lennie. Az asztal méretét, stílusát és anyagát több tényező befolyásolhatja, ezért érdemes figyelembe venni a következő szempontokat a választás előtt.

A nappali mérete meghatározó

Az első és legfontosabb szempont a nappali mérete. Ha egy kisebb helyiségben élünk, érdemes választani egy kisebb, kompaktabb dohányzóasztalt a MÖBELIX kínálatából, hogy ne legyen túl domináns a térben és ne akadályozza a közlekedést. Nagyobb nappaliban lehetőség van nagyobb méretű asztal kiválasztására.

Kanapéhoz illeszkedő dohányzóasztal

Fontos figyelembe venni a kanapé alakját, méretét és elrendezését az asztal kiválasztásakor. Az ideális dohányzóasztal magassága ugyanakkora, mint a kanapé ülésmagassága, annak érdekében, hogy kényelmesen elérhető legyen.

Az asztal hossza és szélessége pedig harmonikusan illeszkedjen a kanapéhoz, ne legyen túl nagy vagy túl kicsi a méretéhez képest.

A stílus és a design szintén fontos szempont. Válasszunk olyan asztalt, amely stílusban harmonizál a kanapéval és a nappali többi bútorával. Ha modern stílusú a kanapénk, válasszunk modern és letisztult vonalvezetésű asztalt. Ha a kanapé rusztikus vagy vidéki stílusú, akkor fa vagy vintage stílusú dohányzóasztal lehet a megfelelő választás.

Az asztal anyaga is befolyásolhatja az összhatást. Fa, üveg, fém vagy akár kombinált anyagok is választhatók. Az anyag választása függ az otthon stílusától és az egyéni preferenciáktól is.

A kisgyermekes családoknak érdemes olyan modell mellett dönteni, amely biztonságos, nincsenek éles sarkok vagy olyan elemek, amelyek könnyen kárt tehetnek a gyerekekben.

Funkcionalitás és elrendezés

A dohányzóasztalt nemcsak dekorációs elem, hanem funkcionális bútordarab is. Ha gyakran használjuk az asztalt tárolásra, érdemes olyan típust választani, amely állítható, illetve rendelkezik fiókokkal vagy polcokkal.

Ha több asztalra van szükség a nappaliban, például egy nagyobbra és egy kisebbre, érdemes figyelembe venni, hogy a különböző kivitelek együtt harmonizáljanak, és ne zavarják egymást.

A nappali funkciója és stílusa meghatározó

Ha a nappalit különböző tevékenységekre használjuk, mint például a vendégek fogadására, társasjátékok játszására vagy munkaasztalként, olyan dohányzóasztalt válasszunk, amely megfelel ezeknek az igényeknek.

A bútor stílusa és formája is befolyásolhatja a méretválasztást. Például a kerek kivitelek kisebb tereket is tágasabbnak tüntethetnek fel, míg a téglalap alakú, fából készült modellek a nagyobb nappalikba illenek jobban.

Érdemes alaposan átgondolni az igényeinket és a nappali adottságait, hogy megtaláljuk az ideális dohányzóasztalt, amely tökéletesen illeszkedik otthonunk enteriőrjéhez és kényelmes használatot biztosít.

Absztrakt megoldások a lakberendezésben

Az absztrakt művészetet, non-figuratív művészetnek is szokták nevezni. Ez a művészeti stílus ma már a lakberendezésben is képviselteti magát, így egyre extrémebb tárgyak, kiegészítők és dekorációs elemek látnak napvilágot. Ez a művészeti ág kissé elvont, szokatlan és abszurd elemeket is tartalmaz, vagy az egész alkotás összességében nem mindennapi, különleges. Lakásunkban, szintén helyet kaphatnak ezek az absztrakt lakberendezési elemek, mint például egy-egy bútordarab, festmény, vagy éppen lámpa.

Absztrakt festmény a lakásban

Az absztrakt lakberendezési tárgyak, így az absztrakt festmények is, mintegy szabadságot adnak a lakásunk berendezése során, hiszen itt nem kell alkalmazkodnunk szabályokhoz, és semmi sem köt minket gúzsba, bármit feltehetünk falra, bármilyen bútort választhatunk a nappaliba. Az absztrakt festményeken a színek és az alakzatok nem alkotnak egységet, mégis nyugtatólag hatnak ránk, így mindenképpen érdemes azokkal kísérletezgetni az otthonunkban.

Absztrakt bútorok az otthonunkban

Mint ahogyan az absztrakt festmények, úgy az absztrakt bútorokkal berendezett lakás sem nyomaszt bennünket azzal, hogy minden pontosan a helyén legyen és az úgynevezett lakberendezési szabályoknak megfeleljen. Az absztrakt bútorok nem csupán különlegesek, de nagyon extrémek is, mint ahogyan általában az ilyen lakás tulajdonosai is. Az absztrakt búrok eltérnek a megszokottól, de akármilyen fura bútorral is találkozunk, bizonyára elnyeri a tetszésünket, mint ahogyan ez a kávézóasztalka is, amely nem mindennapi és egyedi tervezéssel bír. A tömör fából készült asztal ellentéteket vonultat fel azzal, hogy a fa természetessége találkozik a kivitelezés során használt geometriai elemekkel.

Absztrakt kiegészítők – szőnyegek

A lakásunk attól válik otthonossá és egyedivé, hogy ránk is oly jellemző elemeket varázsolunk, vásárolunk az otthonunkba. Az absztrakt hatású szőnyeg nem csak abban a lakásban mutat jól, ahol már az absztrakt bútorok és kiegészítők dominálnak, hiszen egy modern, egy letisztult stílusú lakásba is meglehetősen jól passzolnak. Mindössze csak a színharmóniát kell megteremtenünk, mert hiszen, ha a lakás többi bútora és kiegészítője nem az absztrakt vonalat képviseli, akkor egy non-figuratív kiegészítő megbonthatja az összhangot.

Absztrakt kiegészítők – lámpák

A LED-es lámpák, világítótestek térhódításával, egyáltalán nem csoda, hogy az absztrakt lámpák is egyre több üzletben kaphatók és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A szoftver – és lézertechnológia segítségével jöhetett létre ez a 3D lámpa, amely erős képviselője az absztrakt stílusnak. Akár többféle színben is vásárolhatunk ilyen lámpát.

A másik LED-es lámpa is meglehetősen extrém, és nagyon jól mutat egy sötétebb környezetben. A lámpa kétrétegű fémlemezből készült, amely így, és a LED modulnak köszönhetően, gyönyörű fénykibocsátást biztosít.

Nem absztrakt, de majdnem

Ha modern az otthonunk berendezése, vagy akár absztrakt, de semmiképpen sem a klasszikus vonalat képviseli, akkor nyugodtan szemezgethetünk a LED panel kategóriában, hiszen nagyon szép kivitelezésű, nem csak fényt biztosító lámpák közül válogathatunk, hanem nagyon sok olyan lámpán megakadhat a szemünk, amelyek dekorációs célt is szolgálnak.

Ön el tudna képzelni egy ilyen tolóajtót a lakásában?

Otthonunk megtervezésekor sok mindre kell figyelni. A szobák, helyiségek megfelelő elosztása, a harmonikus színek megtalálása, és a megfelelő bútorok, kiegészítők beszerzése, ezek mind-mind olyan dolgok, melyek meghatározhatják lakásunk idilljét. Az igazi összhang elérése érdekében azonban fontos, hogy arra is figyeljünk, milyen beltéri ajtókat veszünk majd!

Gyakori probléma szokott lenni, hogy néhány szobában nem tudjuk teljesen kinyitni a beltéri ajtókat. Ennek oka lehet a helyiségek elrendezésének hibája, esetleg a helyhiány a már meglévő bútorok miatt. Ilyenkor sem kell viszont kétségbe esni, hiszen egy kisebb anyagi befektetéssel meg tudjuk oldani a gondot! A megoldás a tolóajtók, harmonika ajtók használta. Két típusból lehet választani a tolóajtók esetében. Létezik fal előtt futó, és falban futó tolóajtó. Mind a két választás remek döntés lehet, hiszen a szobák helykihasználtsága igazán tökéletes lesz velük.

Már sok embernek a szívét meghódították ezek az ajtók. Nem csak a praktikusságuk miatt érdemes elgondolkodni a beszereltetésükön, de egy igazán egyedi hangulatot adathat otthonuknak, ha tolóajtók mellett döntenek! A linkre kattintva egy közel 20 éves tapasztalattal rendelkező szakáruház oldalára jutnak el, ahol a beltéri ajtók széles választékában toló-, és harmonika ajtókat is találnak majd. Amennyiben szeretnék személyesen is megnézni a kínálatukat, mielőtt megvásárolnák az ajtókat, erre is van lehetőségük. Az ország számos pontján megtalálhatják már a bemutatótermeiket, ezzel is segítve a leendő vásárlókat a legjobb döntés meghozatalához! Ha valami újra, valami egyedire vágynak otthonukba, válasszák a tolóajtókat!

A tökéletes hálószoba kialakítása

A hálószoba megfelelő kialakításának több ismérve is van: fontos, hogy kényelmes és komfortos legyen, de az sem elhanyagolható, ha barátságos hangulatot kölcsönöz. A hálószoba egyszerre a testi és lelki pihenésnek is teret ad, valamint a relaxálásnak – a hálószoba tehát a béke szigete. A pihenés áll a középpontban, érdemes innen minden zavaró tényezőt száműzni.

Ezt úgy érhetjük el legkönnyebben, ha sem számítógépet, sem íróasztalt, sőt még televíziót sem teszünk be a helyiségbe. Amennyiben módunkban áll, a hálószobát a társasági helyszínektől (nappali, konyha) minél távolabb próbáljuk meg kialakítani. A lakás, ház északi vagy keleti oldalára célszerű a privát szférát helyezni, az ideális megoldás, ha a hálóhoz egy saját fürdő vagy gardrób is kapcsolódik, sajnos ez a kisebb alapterületű lakásokban nem mindig oldható meg.

Érdemes arra mindenképp figyelni, hogy a hálószobában a főszerep mindig az ágyé legyen. Az első lépés a hálószoba kialakításakor a stílus meghatározása. Gondoljuk át, milyen színvilágot szeretnénk kialakítani, és milyen típusú bútorokkal rendeznénk be, ehhez milyen legyen a világítás. Második lépésként határozzuk meg milyenek legyenek a textilek és dekorációk. Számtalan lehetőség van arra, hogy egyedi stílusúvá varázsoljuk hálószobánkat.

Ehhez nyújt segítséget a SkandiTrend széles kínálatával. Az utóbbi évben a hálóban a natúr fa és természetes anyagok használata hódít. Az ágy fejléce mögötti falrész közkedvelt, kiemelhető akár egy tapétával, vagy különböző dekor panelek alkalmazásával egyaránt.

A szerethető hálószoba kialakításának egyik legfontosabb része az ágy kiválasztása. Ne használjunk kihúzható kanapékat állandó alvásra, még akkor sem, ha a bútorgyártók ezt ajánlják. Nem összehasonlítható a rendes ággyal, nem fogja a nyugodt és kényelmet biztosítani. Gondoljuk át szintén a matrac kérdését is. A színek is meghatározóak a stílus kialakításában, ideálisak lehetnek a neutrális, visszafogott árnyalatok. Törtfehérrel például kellemes atmoszféra teremthető, a pasztell, a barna, illetve a szürke meleg árnyalataival is. Kerüljük a hideg tónusokat, ugyanakkor textilekkel és tapétákkal is vihetünk be színeket a hálószobába. Egy mutatós ágytakaróval vagy párnahuzattal is nagymértékben meghatározhatjuk a hangulatot. Sok embert meggyőztek a dán GreenGate  ágytakarók, amelyek különféle méretben és mintával készültek.

Milyen fali lámpát tegyünk a falra?

Ha lakberendezésről van szó, akkor a hangulatos világítást biztosító fali lámpa típusok egyértelműen fontos szerephez jutnak. Ma már kétség sem férhet ahhoz, hogy a lakásban használt lámpák sokkal többet jelentenek, mint pusztán funkciójuknak eleget tevő eszközöket. Főleg így van ez akkor, ha a hangulatvilágítást biztosító fali lámpákról és az általuk keltett otthonos hangulatról beszélünk. De mégis melyek azok a típusok, amelyekkel biztosan nem lőhetünk mellé?

Legyen legfontosabb az ár a választásnál, vagy törekedjünk inkább a stílusteremtésre? Az elter.hu csapata azt javasolja mindenkinek, hogy a fali lámpa választása során törekedjenek a magas minőségre, hiszen ez biztosítja az igényes megjelenést és a hosszú időn keresztül tartó kifogástalan működést.

Szögletes fali lámpa: klasszikus és modern

Egyszerre nyújtja a klasszikus formát és a modern megjelenést a szögletes fali lámpa, mely fiatalos otthonokba éppen olyan jól megállja a helyét, mint a kicsit hagyományosabb megoldások kedvelőinek lakásában. Az akár indamintákkal, geometrikus motívumokkal díszített szögletes fali lámpa kiválóan alkalmas a hangulatfény megteremtésére, és a helyiség egyes pontjainak megvilágítására.

Spot lámpák: divatosak és praktikusak

A lakás több pontján is remek választásnak bizonyulnak a spot lámpák, melyek 1-es, illetve 2-es kivitelben kaphatóak fali lámpa gyanánt. A mozgatható fej rendkívül praktikus, ráadásul ilyen módon remekül megvilágíthatóak a helyiség egyes arra érdemes pontjai, berendezési tárgyai. Gyerekszobákba, nappaliba, vagy akár a hálószobába is ajánlott e típus, amely manapság minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvend.

fali-lampa

Falikarok a romantika és a régi idők szerelmeseinek

A klasszikus megjelenést ötvözik a romantika és a modern vonalvezetés igényességével azok a falikarok, amelyek iránt sokan érdeklődnek napjainkban. Az általában fekete, ezüst, vagy fehér színben kapható fali lámpa típus kiválóan passzol a klasszikus lakberendezési stílushoz, de a romantika, valamint a régmúlt korok kedvelői is egyaránt megtalálják számításukat a kínálatban.

Fali karok használatával eleganciát is kölcsönözhetünk a helyiségnek, ami sok esetben csak még inkább feldobja a választott stílust.

Képmegvilágító lámpák modern otthonokba

A többféle méretben és kivitelezéssel kapható képmegvilágító lámpák még viszonylag kevesek otthonában található meg, de az biztos, hogy a klasszikus jegyeket magukon viselő lakások elmaradhatatlan alapdarabjai lesznek nemsokára.

Az egy helyre fókuszált fénynek köszönhetően felhívható a figyelem egy olyan értékes, vagy a család számára szép emlékeket idéző képre, amely valóban megéri a környezetből való kiemelést.

Az online rendelés kényelméről ma már akkor sem kell lemondani, ha fali lámpa vagy például mennyezeti lámpa iránt érdeklődünk. A megfelelő webáruházat választva széles kínálattal találkozhatunk, amelynek köszönhetően gyorsan megtalálhatjuk a minden szempontból ideális világítást. Természetesen nem mehetünk el a minőség kérdése mellett sem, hiszen ha fali lámpa választásáról van szó, akkor az időtálló minőségre is érdemes hangsúlyt helyezni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az internetes vásárlás alkalmával a bolti áraknál kedvezőbbekkel találkozni, ami a takarékoskodás apropóján korántsem mindegy.

Lakberendezés során megéri a világítással kapcsolatban is a tökéletességre törekedni, hiszen ezen az otthon kényelme, esztétikai megjelenése és az ízlésünknek megfelelő design múlhatnak.

Idén a barnás, zöldes színek hódítanak a lakberendezésben

A bútordivat – a divat más szegmenseihez hasonlóan – évről évre változik. A lakberendezésben is éppúgy vannak menőbb színek és irányzatok, mint a ruhadivatban, még ha a teljes lakásunk berendezését nem is tudjuk évente lecserélni úgy, mint a ruhatárunkat. Azért egy kis odafigyeléssel minden évben trendivé varázsolhatjuk a lakásunkat. Idén az alábbi jellemzőkre figyeljünk!

homefashion

A színek állandó változása
Ahogy a ruhadivatban is jellemzően megvannak minden év divatszínei, ugyanúgy a lakástrendekre is vonatkozik ugyanez. Ha idén tervezzük felújítani a lakásunkat, akkor részesítsük előnyben a föld színeit, úgy mint barna, zöld, ám ne ezek rikító árnyalataira gondoljunk, hanem csakis pasztellszínekre. A barna és a zöld földszínű árnyalatai nyugodtságot és finom eleganciát varázsolnak otthonunkba, melyet tovább emelhetünk a bútorokkal és kiegészítőkkel. Továbbra is divat a szobák falának különböző színekre festése, ezzel kiemelve egy-egy falat, falrészletet. Az eltérő falakon alkalmazhatunk tapétákat, vagy különféle geometria alakzatokat, mindkét esetben mozgalmas, dinamikus és fiatalos végeredményt kapunk. A színeket tekintve továbbra is divat marad a fehér, mely tisztasága miatt soha nem megy ki a divatból, jellemzően jól kombinálható bármilyen más színnel, használjuk ki ezt a tulajdonságát! A falakon még divat lesz idén az egyedi felület, felejtsük el a sima falakat! Próbálkozzunk inkább a betonhatású vagy márványhatású falfelületekkel, amelyeket erre a célra kapható festékekkel érhetünk el.

homefashion2

Legyünk kreatívak mindenhol!
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is a kreatív hozzáállás, vagyis hogy amit csak tudunk készítsünk el saját kezűleg, és törekedjünk az egyedi megoldásokra. Legyenek egyediek a falaink, a bútoraink, a lakástextiljeink, hogy lakásunk is igazi egyéniséggé váljon, mely hűen tükrözi a benne lakók egyéniségét!
A berendezéshez válasszunk egymással jól kombinálható bútorokat, melyek szinte soha nem mennek ki a divatból. Tipikusan ilyenek a lengyel BRW bútorok, melyeknek többféle típusú és stílusú bútorcsaládja ismert, kinek-kinek ízlése szerint (a bútorok megvásárolhatók a brw webáruházban is.)
Minél merészebb, annál jobb!
A lakberendezésben egyre inkább átalakulni látszik az a felfogás, miszerint akkor lesz harmonikus egy helyiség, ha egymással harmóniában álló elemekből áll, vagyis egymáshoz illő színek kellemes összhangban. Ma ez a hozzáállás kezd kikopni a lakberendezők munkafelfogásából, és egyre inkább eluralkodni látszik a „minél merészebb, annál jobb” hozzáállás. A visszafogott színvilág helyett az utóbbi években dominálnak az élénk színek, a színek merész kombinációi, az egymáshoz illő színek helyett a kontrasztos színek használata.
Így ma már minden további nélkül festhetünk lilára vagy bordóra egy szobát, pompázhat a konyha a piros és a fekete meghökkentő kombinációjában, esetleg burkolhatjuk neonzöldre a fürdőszobát. A kéket sokáig nem párosítottuk a zölddel, mondván ez a két szín nem illik egymáshoz, ma már bátran megtesszük ezt, és látható, hogy milyen jól illenek egymáshoz.