Cseresnyés: jövőre 3 éven belül maximum 1 évig lehet közmunkás valaki

A jövő évi költségvetésben újabb intézkedésekkel segítik a foglalkoztatás bővülését, nő a minimálbér, a garantált bérminimum, és a munkát terhelő adók tovább csökkennek – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón május 3-án Budapesten.

Az MTI híre szerint a kanizsai államtitkár a jövő évi tervekkel kapcsolatban azt mondta, 2018-tól 3 éven belül maximum 12 hónapig lehet valaki közmunkás.

„A közmunkaprogramokról közölte: a közfoglalkoztatottak átvezetését szeretnék elérni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve azt, hogy a létszámuk 2020-ra 150 ezerre csökkenjen.
2018 nyarától három éven belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státuszban maradni.

40 milliárd forintból a közfoglalkoztatásból kivezető gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő intézkedéseket terveznek bevezetni, ezek nagy része idén elindul – jelentette be.”

NGM államtitkár: az inaktívak, a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók a magyar munkaerőpiac tartalékai

Az inaktívak és a közfoglalkoztatottak, továbbá a külföldön dolgozók a magyar munkaerőpiac legfőbb tartalékai, számuk meghaladhatja a 300-400 ezret is – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagyrécsén.

Cseresnyés Péter a 75 települést érintő dél-zalai foglalkoztatási együttműködési megállapodás aláírásakor beszélt arról, hogy a március 20-án napvilágot látott kormányrendelet értelmében a jelenlegi 210-220 ezer közfoglalkoztatott létszámát négy év alatt 150 ezerre kell csökkenteni.
Rajtuk kívül az inaktívak, valamint a külföldön dolgozó fiatalok és középkorúak lehetnek a magyar munkaerőpiac tartalékai, számuk összesen meghaladhatja a 300-400 ezret – ismertette.

Úgy vélte, az önkormányzatok számára ugyan „kis fájdalommal jár”, hogy a ma a közfoglalkoztatottak által ellátott feladatokat más foglalkoztatási formában kell megoldaniuk, de az adott településnek és a társadalom egészének is „érdeke és előnye”, ha minél többen tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A sokat kritizált közfoglalkoztatás intézményét a kormány mindig csak átmeneti lehetőségnek tekintette, hogy a korábban a munkaerőpiacról kiszorultakat újból visszavezesse a munka világába – tette hozzá.

Felidézte, hogy 2010-ben 11,6 százalékos volt a magyarországi munkanélküliségi ráta és 55 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, mára pedig 4,3-4,4 százalékra mérséklődött a regisztrált álláskeresők aránya, miközben a foglalkoztatottság már az európai uniós átlagot is némileg meghaladva elérte a 68 százalékot. Ma nem munkanélküliségről kell beszélnünk, hanem az üres álláshelyekről, jelenleg is mintegy 60-70 ezer állásra keresnek munkavállalót a magyarországi vállalkozások.

A foglalkoztatási gondok megoldását segítik az európai uniós forrásból a kormányhivatalok közreműködésével már régóta zajló programok, amelyek elsősorban a hátrányos helyzetben lévő munkavállalók felkészítését, elhelyezkedését segítik, de hasonló a célja a dél-zalai foglalkoztatási paktumnak is – jelezte Cseresnyés Péter.

Jakab Sándor, a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás alelnöke a rendezvényen elmondta: a nagykanizsai és a letenyei járásban lévő több mint 46 ezer lakót számláló 75 település számára hívták életre a dél-zalai foglalkoztatási együttműködést. A 2020-ig tartó programba közel 200, ma még hátrányos helyzetben lévő munkavállalót szeretnének bevonni, közülük 40-et képzésben részesíteni, hogy csaknem 90 ember tartós állást találhasson magának. MTI