Megalakult a nagykanizsai Közgyűlés

A bejegyzést változtatás nélkül a Kanizsahír.hu portál jóvoltából tesszük közzé.
Október 22-én déli 12 órakor összeült a közgyűlés. A régi/új képviselők és a polgármester letették az esküjüket, majd átvették megbízólevelüket. A polgármester elmondta, hogy az érintettek belegyeztek a nyilvános ülésbe, így a zárt ajtók mellett tervezett alpolgármesteri illetmények és a bizottságok tagjainak megválasztására is a nyílt ülés keretében került sor.

A közgyűlés egy része - forrás: Kanizsahír.hu

A közgyűlés egy része – forrás: Kanizsahír.hu

Majd Dénes Sándor polgármester mondta el polgármesteri programbeszédét:

 A magam és képviselőtársaim nevében is szeretném megköszönni minden nagykanizsai választónak a szavazatát, a bizalmat, amit az itteni képviselőknek megadott, és mindannyian a városunk, Nagykanizsa érdekében szeretnénk dolgozni, együtt, közösen. Külön köszönetemet fejezem ki Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő úrnak, volt polgármesterünknek, az elmúlt négy év sikeres, eredményes munkájáért, és a mögötte álló közgyűlésnek. Kívánom, hogy további parlamenti munkájához, adjon az úristen erőt, egészséget. Polgármesteri programom címe: Nagykanizsát szolgáljuk!

A program

E program készítésének a célja, hogy kijelölje azokat a feladatokat, amelyeket az önkormányzat, a következő időszakban a legfontosabbnak tart. Programom egy csapatmunka eredménye. Ezek fő vonalakban:

Munkahelyteremtés. Kiemelt feladatunk a vállalkozások és a gazdaságfejlesztő forrásokból minél többet megszerezni, ezáltal a munkahelyteremtést elősegíteni. Ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy megfelelő számban álljon rendelkezésünkre szakképzett munkaerő.

Városfejlesztés, közlekedés. Mindannyiunk biztonságérzetét és hangulatát határozzák meg, a város megtartó erejét erősítik azok a szolgáltatások, amelyek a városüzemeltetés és -fejlesztés területét érintik. A közlekedési felületek, a parkok, a csatornahálózat, a közvilágítás, a hulladékgazdálkodás, a víz és szennyvízszolgáltatás, a tömegközlekedés és város létünk megannyi fontos alapfeltétele tartozik e feladataink sorába. Az úthálózat fejlesztése a következő időszak egyik sarkalatos pontja. A kerékpárutak további fejlesztése is indokolt, a város bel- és külterületein egyaránt. Szükségesnek tartjuk, hogy új játszóterek épüljenek városunkban. Mindent megteszünk, ahogyan eddig is, hogy a Principális-csatorna medrének mélyítése, a 61-es út megépítése a leggyorsabban megtörténjen.

Közrend, közbiztonság, bűnmegelőzés. Mindannyiunk biztonsága érdekében lépéseket kell tennünk közbiztonságunk megerősítéséért. A rendőrség, a polgárőrség, a közterület-felügyelet, a közrend letéteményese. Tervezzük még több térfigyelő kamera elhelyezését, mellyel még inkább megelőzhetőek lesznek a szabálysértések, és a bűncselekmények.

Egészségügy, szociális ellátás. Az ellátás színvonalának megőrzése és fejlesztése, városunk vonzerejének és a lakónépesség növekedésének egyik fontos összetevője. Kötelességünk az egészségügyi és szociális ellátórendszer fejlesztése, hogy városunk támogassa az itt élőket, a rászorulókat, a betegeket, a fiatalokat, az időseket és a családosokat egyaránt.

Oktatás. Nagykanizsa megyei jogú város továbbra is kiemelt feladatot kíván betölteni a térség, a régió közoktatási feladatainak ellátásában. Fontosnak tartjuk Nagykanizsa iskolaváros jellegének megtartását, erősítését. Nagykanizsa elkötelezett amellett, hogy anyagi és szellemi erőforrásait hatékonyan használva eredményesen szolgálja gyermekeink fejlődését, személyiségük gazdagodását.

Kultúra. Alapvető feladatunk, hogy Nagykanizsa kulturális életében mindenki megtalálja a számára legvonzóbb kikapcsolódási lehetőséget. Azon dolgozunk, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a város művészeti életébe, legyen az színház, képzőművészet, zene, vagy tánc. Támogatjuk azon civil szervezetek közösségformáló, kultúraépítő tevékenységét, akik munkájukkal hozzájárulnak városunk szellemi életének sokszínűségéhez. Segítjük és támogatjuk a történelmi egyházak szolgálatát, karitatív munkájukhoz, törekvéseikhez anyagilag is hozzájárulunk.

Sport. A sport az egészségmegőrzés egyik legfőbb eszköze. A közösségi élet egyik legfontosabb területe. Lehetőség szerint növeljük a sportalapot, a helyi sportegyesületek támogatására, működési feltételeik javítására. Patronáljuk a tömegsportot és az egészséges életmódot népszerűsítő rendezvényeket. Örömmel jelentem be, hogy még ebben az évben elkészül négy darab ovi focipálya a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával.

Turizmus. Nagykanizsa turisztikai vonzerejét is erősíteni szeretnénk, melyet csak térségben gondolkodva képzelünk el. Gyújtópontjában a programturizmus, a kulturális turizmus és az aktív turizmus állna. Ugyanakkor a gazdasági fellendülés okán szerepet kell, hogy kapjon az üzleti konferencia turizmus is. Támogatjuk a színvonalas szállodai fejlesztéseket, és ez által a konferenciaturizmus feltételeinek a meglétét. Turistabarát, színvonalas kiadványokat kell kiadni a jobb tájékozódás jegyében. Át kell gondolnunk, a városi uszoda és a sétakert fejlesztésének koncepcióját. Városunk hírnevét öregbítik a Csónakázó-tónál szervezett rendezvényeink. Ezért ennek a fejlesztése odafigyelést érdemel tőlünk.

És végül a közös munka. Hiszek a közös munka és a gondolkodás erejében. Együtt könnyebb és hatékonyabb. Sok feladat áll előttünk, de önökkel közösen dolgozva, minden területen tovább közelíthetünk az általunk megálmodott kanizsai jövőkép felé. Azért dolgozunk nap, mint nap, hogy városunk dinamikusan fejlődő, példaértékű település legyen. Amire valamennyi itt élő büszke lehet. Célunk, hogy Nagykanizsa virágzó ipari, kereskedelmi, oktatási és kulturális központ, vonzó és befogadó város legyen. Nekünk Nagykanizsa egyszerre a múlt, a jelen és a jövő, a biztos pont. Küldetésünk szeretett városunk szolgálata, és e szolgálathoz, kívánok sok erőt, jó egészséget, és kérem Isten áldását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak — modta programbeszédében Dénes Sándor polgármester.

polgi

Dénes Sándor polgármester, és a közgyűlés – forrás: Kanizsahír.hu

Dénes Sándor polgármester illetményét a közgyűlés 747 900 forintban állapították meg, és 112 185 forint költségtérítésre jogosult.
Ezután titkos szavazással megválasztották a város két alpolgármesterét. Alpolgármesternek Karádi Ferencet választotta meg a közgyűlés, bruttó 598 000 forint fizetésért, aki emellett havi 89 745 Ft költségtérítésre is jogosult. Tóth Nándor társadalmi megbízatású alpolgármester havi tiszteltdíját 299 200 forintban határozta meg a közgyűlés. Emellett havonta 44 880 forint összegű költségtérítésre jogosult. – olvasható a Kanizsahír.hu oldalán