Van elég orvos a kanizsai kórházban

“Az elmúlt 5-8 évben a kanizsai kórház mindössze négy orvosa próbált szerencsét Nyugat-Európában, egyikük időközben már haza is költözött, mert nem találta meg a számításait külföldön.
Dr. Brünner Szilveszter szerint Nagykanizsán jellemzően fejvadász cégek toboroztak, de tömeges elvándorlást ez sem okozott, ma pedig minden eddiginél több orvos dolgozik a kórházban.” – írta a Kanizsa Újság.

A lapnak Brünner Szilveszter a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója azt is mondta, az egészségügyi szakembereket főképpen fejvadász cégek toborozták, viszont ez nem okozott tömeges elvándorlást.

Sőt, a kórházvezető szerint minden eddiginél több orvos dolgozik a kanizsai kórházban.

Számuk jelenleg 136, közülük a legtöbben főállásban dolgoznak ott, de praktizálnak orvosok Kanizsán másodállásban és részmunkaidőben is.

 

Hálapénz helyett már félelempénzt fizetünk az orvosnak

Egy új felmérés alapján a betegeket nem a hála, hanem a szolgáltatás vásárlás és a félelem motiválja, hogy az orvosoknak zsebbe adjanak pénzt.
Amellett, hogy az orvosok ezt megalázónak tartják, életpályájuk kiszámíthatatlansága is zavarja őket.

A Gazdaság TV videója következik.


Forrás: GazdaságTV.hu

Újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készüléket vásárolnak

OVB (OVB Vermögensberatung Kft.) Pályázati Program megvalósulása – Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány

Az Alapítvány a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermek- és Újszülött Osztályához tartozik. Az ide befolyt összegekből folyamatosan bővítik az eszköztárukat, korszerűsítik a műszereiket és ezzel is elősegítik, hogy az újszülöttek és a kis betegek a lehető leghamarabb, és a legjobb körülmények között fejlődhessenek, gyógyulhassanak.

(Középen Pusztainé Dr. Nád Márta osztályvezető főorvos, jobbról az első Csiszár Márk, az OVB képviselője)

Dr. Nád Márta, Osztályvezető Főorvosnő elmondta, hogy jelenlegi legfőbb céljuk egy újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készülék vásárlása, így a támogatási összeggel ezen cél megvalósulását segítette Csiszár Márk és csapata az OVB képviseletében.

Bár az Újszülött Osztály rendelkezik már egy ilyen készülékkel, de idővel korszerűtlenné vált, gyakran meghibásodik, javítási költségei pedig magasak. A meghibásodásokból eredő hiánya nagy nehézségeket jelent az osztálynak.

A gép segítségével ugyanis nem a hagyományos módszerrel, azaz vérvétellel kell megállapítani a sárgaság mértékét, hanem csupán pár másodpercig a csecsemő bőréhez érintve már megkapható az adat, így használatával a csecsemőket ellátó orvosok és nővérek időt tudnak spórolni, de ami a legfontosabb, hogy a babákat így nem kell tűvel megszúrni.

Az Osztályvezető Főorvosnő, Pusztainé Dr. Nád Márta az ott tartózkodó beteg gyermekek és szüleik, továbbá az Osztályon dolgozó kiváló szakemberek jelenlétében köszönte meg a 200.000 Ft-os támogatást.

(Forrás: ovb.hu)

Ha teheti, segítse Ön is az alapítvány munkáját! Köszönjük szépen!

“Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány”

Számlaszám: 11600006-00000000-42012922
Alapítás ideje: 2010.06.01.
Adószám: 18032499-1-20.

Delfinterápiára gyűjtenek egy nagykanizsai kislánynak

delfinterápia

Egy nagykanizsai kislánynak 2 millió forintot szeretnének összegyűjteni delfinterápiára.

Az ötéves Mia koraszülött volt, kétszer is újra kellett éleszteni.

Majd kétoldali agyvérzést kapott, légmelle és tüdővérzése is volt.

A Nagy-Bozsoky család segítséget kér.

(Forrás: Kanizsa Tv)

Felmondtak a Zala Megyei Kórház főigazgatójának

Csidei Irén, a Zala Megyei Kórházat 18 éven át irányító főigazgató hétfőn átvette a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) területi igazgatóságának képviselőjétől az azonnali hatályú, indoklás nélküli felmondását – közölte internetes oldalán a Zalai Hírlap.
A lap írása szerint a leváltott kórházi vezető munkaszerződése lehetővé tette a munkáltatónak a munkaviszony ilyen jellegű megszüntetését. Csidei Irén 36 éve dolgozott a Zala Megyei Kórházban, 18 éven át látta el a főigazgatói teendőket, nyugdíjazásáig három év lett volna hátra.
Leváltásával egy időben Kecskés Gábort, a zalaegerszegi intézmény orvos-igazgatóját bízták meg az aktuális ügyek átvételével – olvasható az újság internetes oldalán.

(MTI)

A nagykanizsai FIDESZ szerint nem csökken a kórház szerepe

Nem igaz és légből kapott az a híresztelés, amely szerint a kormánynak az a szándéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórházban osztályokat szüntetne meg, csökkentené az ellátási területet, ezzel együtt munkahelyek szűnnének meg és elbocsájtásokra kerülne sor – közölte a Fidesz nagykanizsai csoportja kedden az MTI-vel.

A Fidesz helyi szervezete annak kapcsán adott ki közleményt, hogy hétfő este az MSZP városi szervezetének felhívására mintegy 100-150-en demonstráltak Nagykanizsán a kórház előtt. A tiltakozást azokra a félelmekre reagálva szervezték, amelyek szerint megszűnne az intézmény súlyponti szerepe, csökkenne a jelenleg 180 ezres ellátási körzet, bezárnák a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a szemészeti osztályt, és mindez orvosok, szakápolók leépítésével járna.
A kormánypárt nagykanizsai csoportja szerint a helyi MSZP “félrevezetve az embereket hamis állításokkal” feszültséget kelt “mendemondák, kósza hírek alapján”. Az Orbán-kormány ugyanakkor “több alkalommal is tettekkel bizonyította, hogy számára kiemelt terület az egészségügy, s minden támogatást megad ennek működtetéséhez és fejlesztésére”. Ennek bizonyítéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években kórház- és műszerfejlesztésre több mint négymilliárd forint támogatást kapott.
“Most azok keltenek minden alapot nélkülöző rémhíreket, akik korábban osztályokat zártak be, felelőtlen döntéseikkel, kórházak működését lehetetlenítették el”. A Fidesz-KDNP-kormány – elődjével ellentétben – “nem fejetlenül, meggondolatlanul dönt az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben, hanem szakmai alapon és az emberek érdekeit szem előtt tartva”, ezért nem fenyegetik azok a döntések a nagykanizsai kórházat, amelyeket “hamis módon terjeszt” a bukott baloldal helyi országgyűlési képviselője és prominensei – áll a Fidesz közleményében.

(MTI)

Csökkentenék a kanizsai kórház súlyponti szerepét: demonstráltak ellene

A nagykanizsai kórház súlyponti szerepének tervezett megszüntetése, egyes osztályainak bezárása, valamint az ellátási körzet szűkítése ellen tartott demonstrációt az MSZP hétfő este.

A Kanizsai Dorottya Kórház előtt mintegy 100-150-en gyűltek össze, a szervezők kérésére – tekintettel az egészségügyi intézményre – csendes demonstrációt tartottak. A résztvevők között volt, aki egy fakeresztet tartott a magasba “Kifosztott, meggyalázott magyar nép” felirattal.
A demonstráción, majd a rendezvényt követő sajtótájékoztatón Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője azt fejtegette: az utóbbi időben sokan keresik meg őket azzal, igaz-e, hogy a kormányzat csökkentené a nagykanizsai kórház szerepét. A politikus azt mondta, olyan információk jutottak el a szocialistákhoz, és Zombor Gábor államtitkár, valamint sajtóhírek is azt a félelmet erősítik, hogy elveszítené súlyponti szerepét a megyei jogú város kórháza, csökkenne a jelenleg 180 ezres ellátási körzet, bezárnák a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a szemészeti osztályt, és mindez orvosok, szakápolók leépítésével járna.
Teleki László szerint “megálljt kell parancsolni annak az őrületnek, ami nagyon sok területen tapasztalható”, és a betegek érdekében meg kell akadályozni ezt “az emberek ellen szóló kormányzati lépést”, mert emberi életekről van szó. Arra szólította fel a zalai kormánypárti országgyűlési képviselőket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, kövessenek el mindent annak érdekében, hogy ne csökkenjen a nagykanizsai kórház szerepe.
Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a város csak az elmúlt 20 évben 100 milliókat áldozott a kórház építésre és műszerfejlesztésekre, és milliárdokat a központi költségvetés, amit nem szabad egyszerűen kidobni az ablakon. Az államosítás miatt az önkormányzatnak még rálátása sincs a kórház ügyeire, de a színvonal csökkenése helyett sokkal inkább “az éhbérért dolgozó” egészségügy dologi és személyi kiadásait kellene növelni – mondta.
A nagykanizsai békés demonstráció alig fél óra alatt véget is ért, de a szervezők kijelentették: folytatni fogják a tüntetéseket a kórház érdekében.

(MTI)

Új kényelmi eszközöket kapott a kanizsai kórház rehabilitációs osztálya

Korábban már volt szó az osztály támogatásáról, melyet annak idején a Richter Med és a Griff Informatikai Kft. felajánlásának köszönhettek, de bordásfal után ezúttal más kényelmi eszközök kerültek az osztály Karácsonyfája alá.

Még bontatlanul, de használatra készen!

Még bontatlanul, de használatra készen!

Az azóta már használatban lévő több, mint 20 db gyógypárnát a Richter Med most a Szabadics Zrt. és vezérigazgatója, Kovács Tamással közösen ajánlották fel, ami meglehetősen nagy segítséget jelent a rehabilitációs osztály és így a betegek számára egyaránt. A gyógyeszközök nemcsak a fekvő, hanem az ambuláns betegek számára is rendelkezésre állnak, kényelmesebbé téve ezzel a kezeléseket. Richter Lászlótól, a Richter Med egészség központ vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a lehetőségeik szerint továbbra is támogatni kívánják az osztályt, buzdítva ezzel más vállalkozásokat is a kórház, és osztálya kényelmesebbé tételéhez.