Árokba csapódott Beleznánál, utasa súlyosan sérült

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasolnak egy 43 éves férfivel szemben.
A gyékényesi lakos utasával közlekedett Belezna irányából a 6804-es számú mellékút felé Renault Master típusú tehergépkocsival tavaly november 9-én 4 óra 55 perckor, amikor a mellékutak kereszteződésénél nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet és egy vízelvezető árokba csapódott.

(A ködös időben megállás nélkül egyenesen az árokba csapódott a Renault Master)

A balesetben az utas nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A nagykanizsai rendőrök a 43 éves férfivel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Renault Masterrel borult, utasa súlyosan sérült

Renault Master típusú tehergépkocsival közlekedett egy férfi és utasa pénteken hajnalban 4 óra 55 perckor a 68154-es számú mellékúton, Belezna irányából a 6804-es számú út felé.
A ködös időben későn észlelte az útkereszteződést, fékezni kezdett és a vízelvezető árokba csapódott.
A balesetben az utas súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A fotó illusztráció)