Nagykanizsán is sztrájkoltak a Tesco dolgozói

A Kanizsa TV tudósítója pénteken 16 órakor, a munkabeszüntetés kezdetén azt tapasztalta, hogy az önkiszolgáló kasszákon kívül négy pénztár működött, amelyben diákmunkások ültek.
Az alkalmazottak többsége abbahagyta a munkát, de nem ment haza.
Szombaton délután három pénztár volt nyitva a kanizsai bevásárlóközpontban
A kasszák előtt hosszú sorok kígyóztak, a városi tévé munkatársa csak 25 perc várakozás után tudott fizetni.
Az országos sztrájk szombat éjfélkor véget ért. (Forrás: Kanizsa TV)

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.
Az érdekképviselet vezetője példaértékűnek nevezte a munkavállalók összefogását.
Magyarországon a versenyszférában ilyen sztrájk még nem volt az elmúlt 27 évben, ezres létszámban, az ország egész területén megmozdultak a dolgozók – közölte.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16-tól 24 óráig, szombaton 10-től 24 óráig hirdette meg a munkabeszüntetést.
A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen – írta az MTI

Kereskedelem és marketing alapképzési szak indul a PEN-en!

Az új szak indításának bejelentése kapcsán Dr. Szabó Lajos, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja és Dr. Birkner Zoltán kampusz igazgató tartott sajtótájékoztatót.

„Természetesen, a kereskedelem és marketing szakhoz méltón akár stílusosan is kezdhetem azzal, hogy minden a piackutatással kezdődött – vágott bele Dr. Szabó Lajos, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja. Mielőtt elindítottuk a szakot, felmértük a piacot és örömmel tapasztaltuk, hogy erre a képzésre komoly igény ígérkezik mind Veszprém, mind pedig Nagykanizsa beiskolázási körzetében. Emellett a nagykanizsai képzéssel kapcsolatban fontos még kiemelni, hogy város földrajzi fekvése okán, a horvát, szlovén és osztrák határ közelsége miatt, valamint a nagykanizsai kollégák nemzetközi és határon átnyúló pályázatokban szerzett tapasztalatának köszönhetően, a kampusz nemzetköziesedése területén is komoly előrelépést jelenthet e képzés, így mindenképpen gondolkodunk a szak angol nyelvű indításában is a jövőben. A stratégiai terveinkhez mindemellett hozzátartozik a marketing mesterképzés és az alapképzési szakot megelőző kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés indítása is, mely az elkövetkező egy-két év feladataként áll előttünk.”

Forrás: uni-pen.hu

Forrás: uni-pen.hu

Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz igazgatója kiemelte, hogy Nagykanizsa életéhez és múltjához, valamint jövőbeni célkitűzéseihez tökéletesen passzol a jövőre induló szak, hiszen a várost a múltban karakteresen meghatározta a kereskedelem, így ennek hagyományaira építve biztos benne, hogy nagy érdeklődésre ad majd számot a képzés. Az igazgató reméli, hogy Nagykanizsa és Veszprém a marketing egy teljesen új típusú gondolati sémáját építi fel, hiszen széleskörű tudást halmoztak fel az elmúlt évtizedben a nemzetközi, határon átnyúló projekteknek köszönhetően a hálózatépítés és a kapcsolatépítés területén, valamint a marketing, településmarketing és turizmusmarketing bázisán, melyre alapozva sikeres képzést nyújthatnak az egyetemre nappali, illetve levelező tagozaton Zala, Somogy vagy akár Vas és Baranya megyéből a szakra jelentkezőknek.

A marketingszakmát a hallgatók nemzetközi hírű vezető oktatóktól tanulhatják, továbbá a kereskedelem és a marketing legmodernebb gyakorlatát sikeres vállalati szakemberek előadásain ismerhetik meg. Egyes tárgyakat a marketing nemzetközi nyelvén, angolul tanítják majd. A képzés lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy olyan kutatásokba kapcsolódjanak be, amelyek során piaci tapasztalatokra tesznek szert, ezáltal is növelve versenyelőnyüket a munkaerőpiacon, továbbá a megszerzett tudást nem csak marketinges munkakörben, hanem számos más vállalati terülten is jól tudják majd hasznosítani.

A jövő szeptemberben induló kereskedelem és marketing alapképzési szakra 2015. február 15-i lehet jelentkezni a felvi.hu e-felvételi felületén keresztül. – olvasható a PEN oldalán.