Kamu osztrák munka. Avagy egy kanizsai csalás története

Sz. Dénes gyanúsított 2016. év nyarán megállapodott ismeretlen társával abban, hogy internetes csalások útján, megtévesztő hirdetések közzétételével fognak pénzhez jutni. Az ismeretlen személy ezután valótlan álláshirdetéseket tett közzé az interneten, a gyanúsított pedig 2016. augusztus 2-án az Banknál megnyitotta a számú bankszámlát.

 

Egy borsfai lakos 2016. év nyarán álláskeresés céljából regisztrált a nevű internetes oldalon. A sértett ezután emailben kapott egy üzenetet, amelyben ausztriai csomagolói munkára kerestek jelentkezőket. A sértett felhívta a megadott telefonszámot, majd azon egy Joan Krisztinaként bemutatkozó nővel beszélt, aki tájékoztatta arról, hogy amennyiben a munkát elvállalja, úgy a külföldi szállás költségét és az útiköltséget előre ki kell fizetnie.

A sértett a fentieket elmondta családtagjainak is, majd megállapodtak abban, hogy hatan fognak jelentkezni a munkára. A sértett ismét felhívta Joan Krisztinát, akinek útmutatása alapján az Bank nagykanizsai fiókjában 2016. augusztus 11-én 218.000,- Ft szállásköltséget, majd augusztus 12-én 68.000,- Ft útiköltséget fizettek be Sz.Dénes fenti bankszámlájára.
A gyanúsított a fenti összegeket a számlájáról a befizetéseket követően készpénzben felvette, majd azokon a társával előzetes megállapodásuk alapján megosztozott.

Joan Krisztina azt állította a sértettnek, hogy augusztus 13-án délután érkezik a lakóhelyére egy autóbusz, amelyt őt és családtagjait a munkahelyre fogja szállítani, azonban ez nem felelt meg a valóságnak, a telefonszám pedig ezután elérhetetlenné vált. A Joan Krisztinaként bemutatkozó nőt a nyomozás során nem volt lehetséges felkutatni. A bűncselekménnyel okozott 286.000,- Ft kár nem térült meg.

Sz. Dénest társtettességben elkövetett csalás vétségével vádolják – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

Kenyérvágó késsel támadt az eladóra Kanizsán

A Nagykanizsai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy büntetett előéletű, 46 éves győri férfi ellen, aki 2012. december 4-én az esti órákban egy nagykanizsai élelmiszerüzlet bevételét akarta megszerezni.

A férfi már előző este terepszemlét tartott az üzlethelyiségben és kifigyelte, hogy ott mindössze egy alkalmazott dolgozik, majd másnap a késő esti órákban a közelben várakozott és a megfelelő pillatatot várta, amikor az eladónő végre egyedül marad és egy nagyméretű kenyérvágó késsel a kezében bement az üzletbe.

Egyből megindult a pénztárgép mögött álló eladónő felé, majd a zárva lévő pénztárgépet megpróbálta kézzel és a nála lévő késsel is kifeszíteni, miközben az eladónő többször próbálta őt ellökni onnan. Ekkor a rabló a kést a sértett felé fordította, aki a továbbiakban már ellenkezni nem mert, a férfi pedig tovább verte a késsel a pénztárgépet, de hiába.

Az eladónő hangos segélykiáltását az üzlet hátsó részében kialakított edzőteremben tartózkodó hölgy meghallotta és előre jött az üzlethelyiségbe, ami annyira váratlanul érte a rablót, hogy a hozzávetőleg 30 .000 Ft összegű bevételt hátrahagyva elmenekült.

A férfit csak évekkel később, az általa menekülés közben eldobott kés nyeléről vett DNS minta azonosítása révén lehetett elfogni és felelősségre vonni.

A férfi előzetes letartóztatásban van, a Nagykanizsai Járási Ügyészség a kényszerintézkedés fenntartására tett indítványt – értesültünk dr. Jánky Judittól, a Zala Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Állatkínzással vádolják a kanizsai férfit

B. Miklós gyanúsított 2016. év nyarán befogadott az általa lakott Nagykanizsai lakóház udvarára két keverék kutyát. A gyanúsított a kutyák megfelelő élelmezését és gondozását elmulasztotta, ezért azok 2016. szeptemberére már nagymértékben lesoványodtak.

A gyanúsított 2016. december 10-én tartós munkavállalás céljából Szlovéniába távozott, ám a kutyák más személy általi ellátása iránt nem intézkedett, hanem azokat a ház bezárt udvarán magukra hagyta.

Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Közterület Felügyeleti Csoportjának munkatársai 2016. december 15-én megjelentek a fenti háznál az ebek elvitele érdekében, ám ekkorra az egyik eb már elpusztult, míg a másik ebet leromlott állapotban a nagykanizsai állatmenhelyre szállították – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

B. Miklóst 2 rendbeli, a Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő állatkínzás vétségével vádolják.

Egy kanizsai környéki fakivágás története

K. László terhelt, mint fakitermeléssel foglalkozó vállalkozó 2016. november és december hónapban a Csapi Önkormányzattal kötött szerződés alapján fakitermelést végzett a Csapi-Zalasárszeg 1050-es helyrajzi számú zártkerti ingatlanon. A kitermelés során tévedésből fákat vágtak ki a munkásai a szomszédos 1048-as és 1049-es helyrajzi számú területekről, amelynek tulajdonosa P. Zoltán galamboki lakos.

 

 

P. Zoltán 2016. december 13-án észlelte a fái kivágását, ezért rendőri intézkedést kért a helyszínre. A rendőri intézkedés eredményeképpen K. László elismerte írásban, hogy mintegy 30-40 m3 fát kivágott az erdőből, majd vállalta azt, hogy megvásárolja P. Zoltántól a két területen található fát oly módon, hogy 71,5 m3 kitermelt fát a terület tulajdonosának birtokába ad, míg az ezen felül fennmaradó famennyiséggel szabadon rendelkezhet.

Az írásos szerződésben abban állapodtak meg a felek, hogy K. László P. Zoltán részére napi 6-7 m3 mennyiségű fát fog kitermelni és átadni 2016. december 13-tól 2017. január 15-ig terjedő időben.

K. László terhelt azonban az írásban vállalt kötelezettségei ellenére a következő napokban a kitermelt fát saját maga részére szándékozott elszállítani, emiatt a terület tulajdonosa többször rendőri intézkedést kért, majd 2016. december 16-án felmondta a szerződést és megtiltotta terhelt részére a további munkavégzést a területén. Terhelt a felmondást nem vette tudomásul, emiatt a következő napokban csak újabb rendőri intézkedésekkel sikerült megakadályozni azt, hogy a területről fákat vágjon ki, illetve a már kivágott fát elszállítsa.

Ilyen előzményeket követően a terhelt a munkásaival 2016. december 21-én ismételten megjelent a kérdéses helyszínen és onnan a már korábban kivágott akácfák közül eltulajdonítási szándékkal a forg. rendszámú kisteherautóira felrakott 5 m3, összesen 71.340,-Ft értékű kugliba vágott akácfát, majd a helyszínről igyekezett eltávozni. Cselekményét a sértett és családja észlelte, ezért ismételten rendőri intézkedést kértek.

A rendőrség 17 óra 30 perckor a Csapi-Zalasárszeg átvezető úton K. László kisteherautóit megállította, majd a szállított fát a sértett családjához szállíttatta és lerakatta. Ily módon az okozott kár megtérült – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában. K. László kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt állhat bíróság elé.

A kanizsai HSMK-s lopások részletei

Fk. K. Andrea terhelt 2017. március 18. napján 17.00 órát röviddel megelőzően lopási céllal besurrant a Hevesi Sándor Művelődési Központ Nagykanizsa, Széchenyi tér 5. szám alatt található, az intézményben zajló táncverseny résztvevői számára fenntartott öltözőjébe, és onnan a 16 óra 46 perc és 16 óra 56 perc közötti időszakban több személytől készpénzt, illetve mobiltelefont tulajdonított el az alábbiak szerint:

1/a.
A terhelt Hné B. Réka sértett táskájában hagyott pénztárcájából kivett és eltulajdonított 42.000 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
1/b.
A terhelt kk. K.Lora sértett széken hagyott táskájából, a pénztárcájából kivett és eltulajdonított 3.500 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
1/c.
A terhelt Sz. Fanni sértett öltözőben hagyott táskájában elhelyezett pénztárcájából kivett és eltulajdonított 9.500 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
1/d.
A terhelt kk. Zs. Dorka Anna sértett táskáján elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 500 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
1/e.
A terhelt eltulajdonította M. Éva sértett öltözőben hagyott, 65.000 Ft értékű Samsung Galaxy A 510F típusú mobiltelefonját, a benne található 5.000 Ft értékű SIM kártyával, valamint 3.000 Ft értékű telefontokkal. A terhelt a sértett pénztárcájából további 2.000 Ft készpénzt tulajdonított el.
A terhelt a készüléket a későbbiekben a Nagykanizsa, szám alatt található „M” üzletben 28.000 Ft-ért értékesítette, a SIM kártyát eltörte, majd a tokkal együtt eldobta.
A mobiltelefont a nyomozó hatóság 2017. március 24. napján az üzletben lefoglalta, majd 2017. március 27. napján M. Éva sértettnek kiadta, így az ezen cselekménnyel okozott összesen 75.000 Ft kár jelentős részében – 10.000 Ft kivételével – megtérült.
A terhelt a telefonért kapott összeget, valamint az egyes sértettektől eltulajdonított készpénzt magára költötte.  

2.
Fk. K. Andrea terhelt 2017. március 22. napján 15.00 órát követően lopási céllal ismét besurrant a Hevesi Sándor Művelődési Központ Nagykanizsa, Széchenyi tér 5. szám alatt található, az intézményben zajló kiváló iskolai és sportteljesítményért járó díjátadó ünnepség fellépői számára fenntartott öltözőjébe, és onnan a 15 óra 17 perc és 15 óra 23 perc közötti időszakban több személytől készpénzt, illetve mobiltelefont tulajdonított el az alábbiak szerint:

2/a.
A terhelt eltulajdonította kk. K. Lora sértett táskájában hagyott, 110.000 Ft értékű Iphone 6S típusú mobiltelefonját, a benne található 5.000 Ft értékű SIM kártyával, valamint 1.400 Ft értékű szilikon tokkal, összesen 116.400 Ft értékben.
A terhelt a telefont a Nagykanizsa, Csengery u. 74. számú házak mögötti garázssornál egy fáskamra mellett elrejtette, majd 2017. március 24. napján a nyomozó hatóságnak előadta, azt a sértettnek még aznap kiadták, így a cselekménnyel okozott kár megtérült.
2/b.
A terhelt kk. U. Viktória Zóra sértett ruhazsákjában elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 1.000 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2/c.
A terhelt kk. Zs. Sára sértett táskájából eltulajdonított 1.000 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2/d.
A terhelt kk. K.Klaudia sértett táskájában elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 5.000 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2/e.
A terhelt kk. D.Laura sértett táskájában elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 3.000 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2/f.
A terhelt kk. H. Gréta sértett táskájában elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 2.500 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2/g.
A terhelt kk. K. Réka sértett táskájában elhelyezett pénztárcájából eltulajdonított 500 Ft készpénzt.
A cselekménnyel okozott kár nem térült meg.
Az eltulajdonított készpénzt a terhelt magára költötte.

A fenti tényállások alapján fk. K. Andrea terheltet
2 rb., a Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő lopás vétségével, melyből 1 rb. cselekmény folytatólagosan elkövetett (1/b-2/a. és 1/e. vádpontok),
9 rb., a Btk. 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontjának bf) alpontja szerint minősülő lopás vétségével vádolták meg – olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában.

Belekötöttek, hasba, fejbe rúgták Kanizsán

I.r. fk. H. Roland terhelt 2016. szeptember 3. napján 20.00 óra körüli időben ismerőseivel – Sz. Erikkel, kk. H Erikkel, kk. H. Dániellel, kk. A. Rolanddal, kk. H. Dominikkal – Nagykanizsán, az Eötvös téren található Kóborló presszó előtt beszélgettek, amikor a közeli művelődési ház elé érkezett kk. N László K. sértett, majd leült egy padra.

Kk. A. Roland ismerte a sértettet, beszélgetni kezdtek, mire közelebb mentek a többiek is. A beszélgetés során H. Erik megkérdezte a sértettől, hogy „miért nem szereti a cigányokat”. A sértett közölte, hogy nincsen baja a cigányokkal, de az ittas állapotú I.r. fk. H. Roland terheltnek ez nem tetszett, bele akart kötni a sértettbe. Észrevette, hogy a sértett kezén egy óra van, a sértett kezét megfogva meg akarta nézni az órát, de ezt kk. N. László nem engedte.

Az I.r. terhelt ekkor elkapta a sértett nyakát, megütötte, majd megfejelte. Kk. N. László sértett ezt követően elindult a Deák téren található Jézus Szíve templom (felső templom) felé, de az I.r. terhelt utána futott, a templom Deák tér felőli sarkánál utolérte, a földre rántotta, majd a földön fekvő sértettet hasba rúgta. A sértett felállt, próbált védekezni, mire I.r. fk. H. Roland terhelt állon ütötte, nyakánál fogva a földre rántotta, majd fejbe rúgta.

Végül az I.r. terhelt a nyakánál fogva felállította a sértettet, majd hátulról meglökve felszólította hogy „menjen, húzzon haza”.

A bántalmazás – konkrétan a fejet ért rúgás – következtében a sértett jobb szeme körüli terület zúzódott, feldagadt, a sérülés tényleges gyógytartama nyolc napon belüli volt.

Testi sértés miatt a sértett törvényes képviselője magánindítványát törvényes határidőn belül előterjesztette.

I.r. fk. H. Roland terhelt cselekménye az elkövetés helyszínére, időpontjára és módjára tekintettel alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen – taglalja a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata.

Az ügy a bíróságon folytatódik. Egyébként ugyanezen fiatalok közül kettő követte el a Platán sori kifosztást is, amelynek egy 79 éves idős asszony volt az áldozata.

Bírósági végrehajtóra támadtak Kanizsán

B. Miklós önálló bírósági végrehajtóként dolgozik Nagykanizsán, ennek során hivatalos kapcsolatba került és több alkalommal találkozott I.r. B. Józseffel és II.r. B. Istvánnal is, akik egy végrehajtási eljárásban jogutódként léptek be.

B. Miklós 2016. október 10-én 15.15 órakor a Nagykanizsa, R. szám alatt található M. Kutyakozmetikához ment, ahol az oda korábban kezelésre beadott ebhez kívánt bemenni az üzletbe. Már a kozmetika előtti járdaszakaszon haladt a bejárat felé, amikor az ott tartózkodó I.r. B. József és II.r. B. István útját állta és őt végrehajtói minőségében közösen felelősségre vonták, azt hangoztatva, hogy édesapjuk halálát a B. Miklós által mintegy 4 éve folytatott végrehajtási eljárás okozta, s úgy fog járni, mint hozzátartozójuk.

Ennek során I.r. B. József B Miklós nyakát két alkalommal megmarkolta és minimális erőkifejtést téve megszorította a sértett torkát. A testvérét cselekményében jelenlétével és fenyegető fellépésével is támogató II.r. B. István és I.r. B. József e közben folyamatosan olyan kijelentéseket tettek, hogy a végrehajtás során szüleiktől befolyt pénzeket B. Miklós eltüntette, illetve tudják, hol lakik a sértett Zalakarosban, „megtalálják és kicsinálják” őt.

B. Miklós próbálta a feldúlt állapotban lévő terhelteket csitítani, rábeszélni I.r. B Józsefet és II.r. B. Istvánt, hogy hivatali időben, másnap reggel keressék fel az irodájában, ám ez csak addigra sikerült, míg az időközben a helyszínre a rendőrjárőrök megérkeztek.

B. Miklós a támadás következtében a nyak részeinek sérülésében, a nyakizomzat érzékennyé válásában megnyilvánuló, 8 napon belül, 7 nap alatt gyógyuló sérülést szenvedett, ám magánindítványát az eljárás során nem kívánta előterjeszteni az elkövetőkkel szemben – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.
Az ügy a kanizsai járásbíróságon folytatódik, a vád hivatalos személy elleni erőszak.

Sokáig lesz börtönben a kanizsai férfi

Amint arról videóval beszámoltunk a napokban elfogták A. R.-t, azt a nagykanizsai férfit, aki ellen összesen tizenegy – ebből három a Zalaegerszegi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által kiadott – elfogatóparancs volt érvényben.

Az európai, nemzetközi és belföldi elfogatóparancsokat egy 3 év 4 hónapos, egy 1 éves, valamint egy 10 hónapos időtartamú letöltendő szabadságvesztés miatt bocsátották ki.
Az elítélt férfi leghosszabb időtartamú büntetését másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék társtettesként elkövetett kitartottság, kifosztás, testi sértés, személyi szabadság megsértése büntette miatt szabta ki.
A. R. ezen túl 1 év börtönt kapott felbujtóként elkövetett csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználás vétsége miatt másodfokon a Veszprémi Törvényszék előtti eljárásban, 10 hónapot pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt a Nagykanizsai Járásbíróságon – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

Meghalt apja után vette fel a nyugdíjat a hahóti férfi

Ifj. F. Sándor terhelt 2015. évben együtt lakott édesapjával néhai id. F. Sándor Józseffel a Hahót, … szám alatti lakásban.
Id. F Sándor József 2015. augusztus 30-án elhalálozott.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága erről csak késedelmesen, 2015.  szeptember 28-án szerzett tudomást, amikor beszüntették a nyugellátás folyósítását. 2017. szeptember 1. és 7. között id. F. Sándor József C.. Banknál vezetett  számlájára utalásra került a nyugdíja, 107.692 Ft.     

Id. F. Sándor József bankkártyája halála után a terheltnél maradt, aki 2015. szeptember 7-től-16-ig terjedő időben a nyugdíj teljes összegét nagykanizsai bank-automatákból jogosulatlanul felvette és elköltötte.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság több ízben is felszólította terheltet, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felvett nyugdíj összegét, ő azonban a felszólításoknak nem tett eleget, így az okozott kár nem térült meg.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nyugdíj összegének visszaszerzése érdekében a társadalombiztosítási jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket megtette – értesültünk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyészétől, sajtószóvivőtől.
Ifj. F. Sándor ügyében, csalás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat.

Azt hitte, meggyilkolta a kanizsai nőt – bebetonozta

Egészen különleges bűnesetben hozott ítéletet a leobeni (Ausztria) bíróság. A Kronen Zeitung számol be a bizarr esetről, amelynek a középpontjában egy 40 éves drogos férfi és annak magyar barátnője áll.

(A kiskanizsai B. Elvirát hónapok óta keresték hozzátartozói. Fotó: Facebook)

Az ügy úgy kezdődött, hogy a felső-stájerorországi férfi tavaly decemberben felhívta a rendőrséget, hogy napok óta bezárva tartják egy műhelyben. A nyomozás tavaszra kiderítette, hogy ez mese volt, a férfi csak alibit akart magának arra az időszakra szerezni. Ugyanis a házában, a pincébe vezető lépcső alatt egy női holttestet találtak bebetonozva – mint kiderült, ő volt az illető magyar hölgyismerőse, B. Elvira. Az igazi meglepetés a tetem boncolása után következett: kiderült, hogy a nő szervezetében ugyan találtak nyugtatók nyomait, de egyértelműen természetesen halállal halt meg.

A csütörtöki tárgyaláson a férfinak kegyeletsértésért, a hatóságok félrevezetése és tárgyi bizonyítékok meghamisításának kísérlete miatt kellett felelnie. Mint a bíró kérdésére adott válaszaiból kiderült, a nő holttestére az ágyában talált rá, s mivel be volt lőve, nem emlékezett semmire, azt hitte, drogmámorában ő ölte meg. Pánikba esve először egy láncfűrésszel próbálta a tetemet feldarabolni, de miután ez nem sikerült, inkább bebetonozta, majd – félelmében – kitalálta a saját elrablásáról szóló mesét.

(Fotó a tárgyalásról: APA/STRINGER, APA/ERWIN SCHERIAU)

A tárgyalás mindössze tíz percig (!!!) tartott, s máris megszületett az ítélet – tíz hónap börtön, felfüggesztve. A vádlott azonnal elfogadta az ítélet, ami azonban még nem jogerős – írta az osztrák lapra hivatkozva a Bors.

Előzmények itt: Ausztriában, bebetonozva találtak rá egy Nagykanizsáról eltűnt nőre.

1 2 3 4 5 7