Eladta a lefoglalt autót a nagykanizsai férfi

G. önálló bírósági végrehajtó a 2016. május 31-én kelt foglalási jegyzőkönyvében a M. Nyrt. végrehajtást kérőnek foglalási jegyzőkönyvében az I. Zrt. végrehajtást kérőnek a terhelt ellen indult végrehajtási ügyében, a N. tulajdonát képező forgalmi rendszámú, Opel Astra G típusú 500.000,-Ft becsértékű gépjárművet lefoglalta. A foglalási jegyzőkönyveket a terhelt 2016. június 02. napján átvette.

A végrehajtó a foglalási jegyzőkönyvekben figyelmeztette N. terheltet arra, hogy a lefoglalt gépjármű terhelési és elidegenítési tilalom alatt áll, azt gondosan meg kell őrizni, annak elidegenítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása bűncselekménynek számít.

 

A figyelmeztetések ellenére N. 2017. év januárjában szóban megegyezett K.-fel arról, hogy a fenti autót eladja részére. Az adásvételre Nemesviden került sor, ahol a terhelt a 2017. január 15-én kelt tulajdonjog átruházási szerződéssel a szóban forgó járművet eladta K. leányának Fk. Knek. .mivel nem tudott arról, hogy az említett gépkocsi lefoglalás alatt áll, leánya helyett a terhelt részére 180.000,-Ft készpénzt és egy Ford Kuga típusú autót adott át.

 

Fk. K. a fenti Opel Astra típusú autót nem íratta a nevére, hanem édesapja K. segítségével azt Csurgón a 2017. február 21-én kelt adásvételi szerződéssel, F. közvetítésével 395.000,-Ft készpénzért, az autót okmányaival együtt eladta D.-nak.
D. az járművet át akarta íratni a nevére, de a csurgói okmányirodában közölték vele, hogy erre nincs lehetősége, mivel a gépjármű lefoglalás alatt áll.

 

Ezt követően terhelt cselekményét a nyomozó hatóság felfedte, magatartását leleplezte, a fent jelzett Opel Astra típusú személygépkocsit D. lakóhelyén helybenhagyással lefoglalta – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

Zárt Facebook csoportban repedtsarkúzta le a zalai rendőrnőket, akik feljelentették

S. terhelt (férfi) 2017. május 25. napján az esti órákban Zalaegerszegen, a Kaszaházi úton közlekedett gépkocsival, amikor látta, hogy az M forgalmi rendszámú, Audi A3 típusú gépjárműben két rendőrnő tartózkodik, akik közül az egyik a forgalomban részt vevő járműveket fényképezi.

(Egy civilnek álcázott zalai rendőrségi elfogó Audi. Fotó: YouTube)

 

Az M forgalmi rendszámú fekete színű, szolgálati gépkocsiban aznap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hivatásos állományú rendőrei, D. és Cs. sértettek teljesítettek szolgálatot, akik – többek között – rendszám felismerő technikát alkalmaztak körözött gépjárművek kiszűrésére.

A terhelt 20 óra 02 perckor és 20 óra 36 perckor az egyik közösségi oldal zárt csoportjában – a csoport egyik felhasználójának azon közlésére, mely szerint ”az M rendszámú fekete Audi most állt ki a Platán sori szokott helyre” – a következő hozzászólást tette közzé: „és milyen jogon fényképezget a két rendőrk… civil autóból”, „azt is kis kézi fényképezővel csak tudnám milyen jogon? valami baja van állítsa meg az embert, de nem undorító gerinctelen patkány módon a kocsiból fényképezget a két k….”.

D. sértett a terhelt általi bejegyzésről még aznap este tudomást szerzett, majd értesítette kolléganőjét, Cs. sértettet a történtekről. A sértettek 2017. május 26. napján tettek feljelentést becsületsértés vétsége miatt.

A terhelt fenti magatartásával rendvédelmi szerv tagjaival szemben, azok munkaköre ellátásával összefüggésben használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket – olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában.

Őrjöngött, rendészt fejelt egy fiatal a nagykanizsai javítóban

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és testi sértés vétségével vádolt meg egy fiatal férfit, aki a nagykanizsai javítóintézetben őrjöngött, közben megfejelt egy rendészt, aki koponyazúzódást szenvedett.

Az ügy előzménye: F.  még tavaly november 3-án a reggeli órákban Nagykanizsáról, kórházi kezelésről tartózkodási helyére, Nagykanizsa, Camping út 1918/10 hrsz. alá a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Kirendeltségének épületéhez érkezett taxival T. és H. rendészek társaságában.

Az intézmény igazgatójának utasítására a várakozó helyiségben helyezték el a fiatalkorút, amit ő sérelmezett, őrjöngeni kezdett, fejét a falba verte, ajtókat rugdalt, az ablakon lévő rácsot rángatta, kiabált, eltörte a mellékhelyiség kilincsét.

Viselkedésére figyelemmel az igazgató utasítást adott arra, hogy fk. F. terheltet a gumiszobában helyezzék el.

H. és B. rendészek a helyiségbe mentek, H. felszólította fk. F. terheltet, menjen át velük, ő azonban ennek nem tett eleget, ezért H. rendész felhívta a figyelmét; vele szemben testi kényszert alkalmaz.

Mögé lépett, megfogta a kezeit, mire fk. F. terhelt idegességében hátra fejelt, mely H. jobb arctájékát találta el. Ezt követően H. és B. együttesen a földre szorították a fiatalt.

H. rendész a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést, így a koponya zúzódását szenvedte el.

A megsérült rendész  magánindítvánnyal élt fk. F. terhelt ellen testi sértés vétsége miatt – olvasható a vádiratban.

Négyéves fiúkkal lopattak a szülők Nagykanizsán

Két év fegyházbüntetésre ítélt kiskorú veszélyeztetése miatt és lopás közvetett tetteseként a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken egy férfit, aki élettársával közösen lopásra vette rá négyéves gyermeküket.

A büntetett előéletű nő és többszörös, különös visszaesőnek számító élettársa közös gyermekével együtt volt tavaly júniusban a nagykanizsai strandon.

Kifigyelték, hogy egy fiatal lány őrizetlenül hagyta a hátizsákját, amelyben benne voltak az igazolványai, a készpénze és a mobiltelefonja, majd rábírták a négyéves gyereket, hogy vegye el a hátizsákot és a női öltöző felé távozó anyjának adja át

(A nagykanizsai strand. Fotó: Facebook)

Az első fokon eljáró Nagykanizsai Járásbíróság áprilisban jogerősen 60 nap elzárással büntette a 26 éves nőt kiskorú veszélyeztetése és közvetett társtettesként elkövetett lopás miatt. A nő jelenleg büntetését tölti, amelyből 10 nap múlva szabadul.

Az asszony 28 éves élettársát mint többszörös és különös visszaesőt az elsőfokú bíróság két év börtönbüntetéssel sújtotta, ugyancsak kiskorú veszélyeztetése és közvetett társtettesként elkövetett lopás miatt. Esetében az ügyészség fellebbezett, így került az ügye a Zalaegerszegi Törvényszék elé.

A jelenleg is börtönbüntetését töltő, a tárgyalásra is bilincsben, vezetőszáron érkező férfi esetében a bíróság annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a minősítés szerint nem társtettesként, hanem közvetett tettesként követte el a vádlott a bűncselekményt, az ügye pedig kétrendbeli lopásnak számít, mert az eltulajdonított hátizsákban két lány igazolványai voltak.

A törvényszék annyiban is módosította az ítéletet, hogy a kétéves büntetést a férfinak nem börtönben, hanem fegyházban kell letöltenie, mivel többszörös és különös visszaesőnek számít.
A másodfokú ítélet még nem jogerős, mert a vádlott és védője elfogadta ugyan, de az ügyész három nap gondolkodási időt kért. MTI

Jogerős előzetesben a nagykanizsai gyilkos

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. szeptember 8. napján hozott határozatot azzal a gyanúsítottal szemben, akit az egy nappal ezelőtti, Nagykanizsán történt emberöléssel gyanúsítanak.

(Fotó: YouTube)

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfit – tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélyére, illetve az eljárás során jelenlétének biztosítására – a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Az intézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

A végzés jogerős – értesült pénteken a Dél-Zala Press (KanizsaPress) dr. Beznicza Árpádtól, a Zala Megyei Törvényszék sajtószóvivőjétől.
Előzmények ITT.

Törvénytelen kaszinó Nagykanizsán

V. Miklós gyanúsított 2015. március 13-án a S. Kft. ügyvezetője volt, amely üzemeltette a Nagykanizsa, szám alatti egyik presszót.

2014. októberében pontosabban meg nem határozható időpontban szóban megállapodott egy általa meg nem nevezett személlyel abban, hogy az, a presszóban elhelyez egy internetes terminált, amelyen az ahhoz rendszeresített pendrive használatával szerencsejáték alapú nyerő programok voltak elérhetőek.

 

 

A terminálokat az üzlet vendégei az alkalmazottnak fizetett ellenérték fejében a pendrive segítségével indították el, majd azon az alkalmazott által az ellenérték fejében beprogramozott kredit egyenleggel szerencsejátékokat játszottak. Amennyiben nyereményt értek el azt az alkalmazott, vagy V. Miklós fizette ki nekik.

 

Az ismeretlen személy havi rendszerességgel megjelent az üzletben és a bevétel rá eső részét a teljes bevétel 70 %-át magával vitte. A bevétel 30 %-a V Miklósnál maradt.

 

A internetes terminálok tulajdonosa e cselekményével megszegte az 1991. évi XXXIV.tv. 2.§ (2) bekezdésébe foglaltakat, mivel szerencsejáték szervező tevékenység folytatásához az állami adóhatóság engedélye szükséges.

 

V. Miklós pedig a tiltott szerencsejátékhoz helyiséget bocsátott rendelkezésre. V Miklóst a Nemzeti Adó-és Vámhivatal 401/20/2015. számú határozatával 1.000.000,-Ft felügyeleti bírsággal sújtotta.

 

V. Miklós a Nagykanizsai Járási Ügyészség tiltott szerencsejáték bűntettével vádolja – tudtuk meg a Zala Megyei Főügyészségtől.

Csalt, sikkasztott a nagykanizsai autókereskedés főnöke

M. Roland 2009. évtől a Nagykanizsa, szám alatti székhelyű M Kft. ügyvezetője volt. A társaság, amely használt gépkocsik vételével és eladásával foglalkozott, 2010. augusztusában kezdte meg tevékenységét a Nagykanizsa, szám alatti telephelyen.

 

 

A gyanúsított 2012. évtől kezdődően magánszemélyektől havi 5-10 %-os kamatra nagyobb pénzkölcsönöket kért és kapott, amelyekből használt gépkocsikat vásárolt, illetve azokat a telephely korszerűsítésére, fenntartására is fordította. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gyanúsítottnál, valamint a cégénél is adóvizsgálatokat folytatott, amelyek eredményeként neki mind magánszemélyként, mind ügyvezetőként többmillió forintos fizetési kötelezettsége keletkezett az adóhatóság felé.

 

A NAV 2014. évben végrehajtási eljárást is indított a céggel szemben, beszedési megbízásokat adott ki a cég számláit vezető pénzintézeteknek, illetve 2014. szeptemberében lefoglalta a társaság tulajdonában lévő gépkocsikat.

 

Ugyanekkor a cég a banki hitelei törlesztésével késedelembe esett, illetve a gyanúsított a magánszemélyektől felvett kölcsönök részleteit sem tudta fizetni. M. Roland ebben az időszakban az autókereskedésben úgy vett át gépkocsikat bizományosi értékesítésre, hogy azok ellenértékének kifizetésére reális lehetősége nem volt, illetve ez nem is állt a szándékában, mivel az értékesítésekből befolyó összegeket az adóhatóság és a magánszemélyek felé fennálló tartozások megfizetésére, cégének további finanszírozására, illetve saját megélhetésére kívánta fordítani.

 

M. Roland a gépkocsik átvételekor a megbízókat fizetési szándéka vonatkozásában megtévesztette, majd őket a gépkocsik eladását követően a későbbi fizetés ígéretével hitegette.

 

M. Roland cégeket, nagykanizsai, nagyrécsei, nagyatádi, murakeresztúri, szombathelyi embereket vert át, ezért őt a Nagykanizsai Járási Ügyészség többek között nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, sikkasztással, magánokirat hamisítással is vádolja – értesült honlapunk a Zala Megyei Főügyészségtől.

Kocsikat törtek fel, rezet loptak a volt Kiskakasból Kanizsán

T. András és V. József 2016. december 26-ára virradó éjszaka elhatározták, hogy Nagykanizsán feltörnek egy személygépkocsit, és azzal a város területén kocsikáznak.

Először a Nagykanizsa Corvin Ottó u. számú ház előtt parkoló, és K. Bálint sértett tulajdonát képező robogóhoz mentek. T. András megkísérelte a robogót elindítani, ezért a robogó kormányzárját eltörte, amitől azonban a motor használhatatlanná vált. Eközben V. József a közelben figyelt, hogy jelezzen, ha valaki közeledik. A használhatatlan motort T. András a közelben lévő, a Vízmű szolgáltató által kiásott árokba dobta.

A motor megrongálásával a sértettnek 54.800 Ft kárt okozott.

T. András és V. József gyanúsítottak innen a Nagykanizsa Corvin út számú ház parkolójához mentek, ahol betörték a Cs. József tulajdonában lévő forgalmi rendszámú Wartburg típusú személygépkocsi jobb hátsó ablakát. A gépkocsiba mindketten beszálltak, majd T. András megrongálta a gyújtáskapcsolót, elgörbítette a kormányoszlopot és V. József a műszerfalat letépte.

A gépkocsit elindították, az azonban azonnal lefulladt, ezért a hátsó üléseket előre hajtva a csomagtartóból kivettek egy emelőt, 3 db gumipókot, 1 db csillagkulcsot és 1 db T kulcsot, melynek értéke 3600,-Ft, majd a gépkocsit elhagyták és a parkolóban álló és T. Sándor tulajdonában lévő forgalmi rendszámú Ford Escord típusú személygépkocsihoz mentek.

A Wartburg gépkocsiból eltulajdonított emelővel betörték a gépkocsi jobb első ajtóüvegét, majd beültek a gépkocsiba, és azt is megkísérelték elindítani. A kormány alatti kapcsolóból a kábeleket kihúzták, a gyújtáskapcsolót megrongálták, a motortérben az akkumulátortól induló vezeték-köteget meglazították. A gépkocsi beindult, de hamarosan lefulladt.

A kocsival a Sikátor utca felé indultak el, majd miután az leállt, V. József az ablakon benyúlva kormányozta a járművet, míg T. András hátulról tolta. A Sikátor utca szám alatti házhoz értek, amikor V. József egy villanyoszlopnak kormányozta a gépkocsit, ezért cselekményükkel felhagytak, és a helyszínről eltávoztak. A Cs. József gépkocsijából eltulajdonított szerszámokat ebben a gépkocsiban hagyták, így a sértett lopási kára megtérült.

A gépkocsi megrongálásával T. Sándornak 84.887,-Ft kárt, Cs. Györgynek 54.356,-Ft kárt okoztak.

(A fotó forrása ITT)

2017. január 20-ra virradó éjszaka I.r. T. András, II.r. V. József és III.r. Sz. Attila a Nagykanizsa Múzeum tér szám alatt lévő és a Zalaerdő Zrt. tulajdonát képező épülethez mentek, amelyben korábban a Kiskakas Vendéglő üzemelt. T. András kifeszítette az épület hátsó ablakán a rácsot, az ablakot betörte, majd a kilincset elfordítva mindhárman bemásztak az épületbe. A helyiséget I. és II.r. vádlott átkutatta, eközben felszólították III.r.terheltet, hogy menjen ki az épületből, az utcán figyelje a forgalmat, és jelezze a társainak, ha valaki közeledik.

Ezt követően I.r és II.r terheltek a fűtésrendszerről leszerelt 40 méter rézcsövet és a mennyezeten lévő saválló lemezt. V. József ezután kimászott az ablakon, az eltulajdonított fémet T.Andrástól átvette és egy a közelben található kerekes szemetes kukába rakta. Ezután T. András is kimászott az épületből és a szemetes kukát V. József Nagykanizsa, György. szám alatti lakására vitték.. A 79.400,-Ft értékű réz és saválló lemezt később ismeretlen személynek eladták és egymás közt elosztották a bevételt. Sz. Attilának abból pénzt nem adtak.

Még ugyanezen az éjszakán T. András visszament az épületbe és leszerelt onnan 3 db, összesen 90.000,-Ft értékű szarvas agancsból készült csillárt, amit eltulajdonított és a későbbiekben ismeretlen személynek értékesített.

Tetteik miatt a három embert – közülük Sz. Attilát, mint többszörös visszaesőt – jármű önkényes elvitelével, annak kísérletével, lopással, dolog elleni erőszakkal vádolja a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Egy kanizsai sikkasztás és lopás vádirata

H. Gábor terhelt a Nagykanizsa,. szám alatt található Kft. alkalmazásában értékesítőként dolgozott. Az áruházba 2016. november 29-én többek között egy 21.327 Ft (+ÁFA) egységárú, Electrolux Scparketto márkájú porszívó, 2016. december 7-én 72.540 Ft (+ÁFA) egységárú, Electrolux EWT1266ESW típusú felültöltős mosógép, valamint 2016. december 21. napján egy 104.000 Ft egységárú LG 49LH5100 típusú televízió került bevételezésre, melynek kijelzője annak átvételekor már törött állapotú volt.
H. Gábor terhelt a raktárban elhelyezett felültöltős mosógépet, valamint porszívót azok vételárának kiegyenlítése nélkül 2016. december 17. napján az áruházzal üzleti kapcsolatban álló – a műszaki cikkek valós tulajdonjogi helyzetéről tudomással nem bíró  fuvarozóval Nagykanizsa, utca szám alatti lakhelyére szállíttatta.

 

A javításra szoruló televíziókészülék vonatkozásában a terhelt megegyezett az Kft. üzletvezetőjével, hogy azt elviszi és garanciális javíttatást követően annak vételárát legkésőbb 2017. január hónap elejéig kifizeti.

 

A televíziót H. Gábor megrendelése nyomán 2017. január 13. napján a zalaegerszegi Elektronikai Kft. üzletében megvizsgálták, ennek során megállapították, hogy a javítási költségek meghaladnák a készülék vételárát, ezért annak selejtezésére tettek javaslatot. A terhelt ezt követően a televízió vételárának kiegyenlítése iránt, vagy a készülék áruházba való visszaszállíttatása érdekében nem intézkedett.

 

2017. január 11. napján a terhelt munkahelyén leltározásra került sor, melynek során észlelték a jogtalanul eltulajdonított műszaki cikkek hiányát.
A nyomozó hatóság 2017. február 13. napján házkutatást foganatosított a terheltnél, mely során lefoglalták tőle az eltulajdonítással érintett Electrolux Scparketto porszívót és Electrolux EWT1266ESW felültöltős mosógépet. A fenti műszaki cikkeket a terhelt 2017. március 13. napján 140.000 Ft vételáron megvásárolta.

 

A terhelt által szervizelésre beadott LG 49LH5100 típusú televíziót a Elektronikai Kft. alkalmazásában álló D. Gábor 2017. március 16. napján a nyomozó hatóság által foganatosított lefoglalás során átadta és azt a sértetti képviselő részére kiadták.

A terhelt cselekményét összesen 197.867 + 53.424 Ft ÁFA értékű műszaki cikkekre követte el, mely elkövetési érték a nyomozás során a termékek sértetti képviselő részére való visszaadásával megtérült.

 

 

2./

H. Gábor terhelt 2017. január 24. napján reggel 8:30 órakor egyedül végezte munkahelyén – Nagykanizsa, utca szám alatt található üzlet kinyitását. Ennek során a raktárhelyiségben lévő szekrényből elővette az ott tárolt pénztartó kazettát és azt a bolt kasszarészéhez vitte. A kazettát ezt követően a pénztárgép melletti fiókban tárolt kulccsal kinyitotta és abból 40.000 Ft készpénzt vett magához.

 

2017. január 25. napján az üzletvezető lebetegedett, ezért megkérte a szabadnapon lévő terheltet, hogy nyissa ki helyette az üzletet. Ezt követően H. Gábor reggel 8 óra 30 perckor elvégezte a nyitást, ennek során – munkatársai távollétét kihasználva -ismét a kasszához vitte a raktárhelyiségben tárolt pénztartó kazettát és abból – annak kulccsal való kinyitását követően – 65.000 Ft készpénzt vett magához.

 

A sértetti Kft. alkalmazásában álló pénztáros, valamint az üzletvezető számlaellenőrzés és a napi zárás kapcsán észlelték a hiányt, melyet a központi ellenőrzés is megerősített.
A terhelt cselekményével 105.000 Ft lopási kárt okozott az Kft.-nek, mely a nyomozás során nem térült meg.

 

3./

Egy női sértett 2016 decemberében a Nagykanizsa, szám alatt található Kft. üzletében vásárolt egy felültöltős Electrolux márkájú mosógépet, melynek során H. Gábor terhelt a műszaki cikk értékesítőjeként működött közre, továbbá a termék kiszállítást követő összeszerelését is elvégezte a sértett lakhelyén. Ennek kapcsán a terhelt a nő bizalmába férkőzött, akit ezt követően a lakásán kettő alkalommal meglátogatott. Így történt, hogy H. Gábor 2017. április 12. napját megelőző hét folyamán a délutáni órákban – pontosabban meg nem állapítható időpontban – megjelent a sértett lakhelyén, a sértett a terheltet a lakásába beengedte és a szobahelyiségben beszélgetni kezdtek.

 

A sértettet a beszélgetés során a társasház közös képviselője felhívta a közös költség befizetésével kapcsolatban, ezért F. Jánosné a terhelt jelenlétében a szekrényén lévő három darab 20.000 Ft-os bankjegyet tartalmazó naptárból elővett egy 20.000 Ft-os bankjegyet, majd kabátfelvétel céljából bement a fürdőszobába.

 

 

A szobában tartózkodó terhelt ezt kihasználva, kivett a sértett naptárjából még egy 20.000 Ft-os bankjegyet, majd a naptár alatti szekrény ajtaját is kinyitotta és az ott lévő összesen 140.000 Ft készpénzt tartalmazó kettő darab borítékot is magához vette. Ezt követően H. Gábor a sértettel együtt távozott a lakásból.

A terhelt cselekményével összesen 160.000 Ft lopási kárt okozott a sértettnek, mely a nyomozás során nem térült meg – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

Felfüggesztett börtön és társadalmi munka, mert Kanizsán agyonvert egy felakasztott kutyát

A Nagykanizsai Járásbíróság nem jogerős ítélete szerint felfüggesztett börtönbüntetése mellett a dél-zalai város állatmenhelyén kell társadalmi munkát végezni annak a férfinek, aki állatkínzás bűntette miatt állt bíróság előtt.

 

A vád szerint 2015 nyarán Nagykanizsán a vádlott fiatalkorú barátjával közösen vitte el sétálni egy ismerősük kutyáját. A vádlott útközben több alkalommal belerúgott az egy év körüli keverék kutyába, valamint bottal ütötte. Mire a MÁV üzem területére értek, a vádlott elhatározta, hogy felakasztja az állatot.

 

A kutyát a póráznál fogva először egy sorompó rúdjára, majd egy kerítésre kötötte fel, közben többször megütötte egy bottal. A kutya a bántalmazás következtében elpusztult. A vádiratban az ügyész kitért arra, hogy a cselekménykor a férfi enyhe fokú autizmusban szenvedett, amely kis mértékben korlátozta abban, hogy felismerje cselekménye súlyát. Ez viszont nem zárja ki a büntethetőségét. A Nagykanizsai Járásbíróság 2017. június 28-án hozott ítéletet az ügyben.

 

A Büntető Törvénykönyv szerint bűntett, s ezért három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az állatkínzás, ha az elkövető az állatnak különös szenvedést okoz. Erre tekintettel a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki állatkínzás bűntettében, mint társtettest. (A társtettesi minősítést azzal indokolva, hogy a vádlott fiatalkorú társának közreműködése is szükséges volt a kegyetlenkedéshez.)

 

A férfi tettéért 1 év börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Az elrendelt pártfogó felügyeletet körében külön magatartási szabályként a bíróság előírta a vádlottnak, hogy a próbaidő alatt havi 8 óra társadalmi munkát végezzen a helyi állatmenhelyen. A vádlott az I. fokú ítélet értelmében 325.000 Ft bűnügyi költséget is köteles megfizetni az államnak.

 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott is 3 nap gondolkodási időt tartott fenn – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

1 2 3 4 7