Ösztöndíj kisiskolásoknak Nagykanizsán is

Ösztöndíjpályázatot hirdetnek a 2016/2017-es tanévre az általános iskola 2. és 3. osztályos tanulói részére az ország több településén.
A kiírás célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szerdán az MTI-vel.

iskolas

A pályázatot az NGYSZ, az MKB Bank Zrt. (MKB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. hirdeti meg Dunakeszi, Esztergom, Fót, Gödöllő, Gyula, Gyöngyös, Hajdúsámson, Kiskunhalas, Levelek, Magyarmecske, Nagykanizsa, Pápa, Sajószentpéter, Szeged és Veresegyház kisiskolásainak.

Az országos ösztöndíjpályázat keretében összesen 160 gyermek részesül havi 16 ezer forint támogatásban. A támogatók folyamatos kitűnő tanulmányi eredmény esetén a támogatást egészen a diploma megszerzéséig biztosítják az ösztöndíjra jogosultaknak.

A pályázatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, 1066 Budapest, Teréz krt. 24. címre kérik küldeni Ösztöndíj jeligével, a pályázó neve és a pályázatban kiírt város neve feltüntetésével szeptember 30 éjfélig.

Az ösztöndíjra jelentkezhet minden olyan tanuló, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel: a 2016/2017-es tanévben az általános iskola 2. vagy 3. osztályában tanul; a 2015/2016-os év végi tanulmányi szöveges értékelése jeles vagy kitűnő, figyelembe véve a magatartás- és a szorgalom-értékelést is; a pályázó családjában az egy főre jutó átlagjövedelem havi nettó 46 ezer forint alatt van, a családi pótlékot is beleértve; a pályázó a fenti városok egyikében vagy annak maximum 10 kilométeres körzetében lakik vagy oda jár iskolába.
A pályázati űrlap letölthető a  gyermekmentő.hu   oldalról.

A pályázatok beérkezési határideje szeptember 30. éjfél.

Megfelelő cipőt a gyereknek!

Szülőként nem egyszerű feladat a megfelelő cipő, szandál kiválasztása a gyermekünk részére, annál is inkább, mivel minél kisebb a gyermek, annál nehezebb eldönteni a helyes lábméretet. A helyes méret kiválasztása azonban csupán egy a sokféle figyelembeveendő szempont között. Tekintsük át ezeket a szempontokat!

gyermekcipo
A gyerekek lába nagyon gyorsan nő, ezért sűrűn kerül sor cipővásárlásra. A legtöbb gyerek egy szezon alatt kinövi a cipőjét, szandálját, így a következő szezon előtt szülőként újra cipővásárlásra kényszerülünk. Míg a gyerek szandálok esetében van arra lehetőségünk, hogy egy kicsit húzzuk az új szandál vásárlást, de a cipő esetében ezt nem tehetjük meg, hiszen ha szorít a cipő, az nem kellemes.

A méret kiválasztása az egyik legfontosabb szempont, ám itt ne csak a cipő hosszára, hanem annak szélességére is gondoljunk. Némely gyereknek szélesebb a lábfeje, ezért náluk a keskeny fazonú cipők nem jöhetnek számításba. A nagyobb gyerekek már tudják jelezni, ha kényelmetlen egy cipő, a kisebbek nem, ezért rájuk fokozottan figyeljünk. Érdemes próba előtt lemérni a kicsik lábát, és azt összevetni a cipő belső talphosszával, hogy képet kapjunk a megfelelő méret kiválasztása előtt. A gyermek jelenléte nélkül ne vásároljunk cipőt számára, még akkor sem, ha pontos mérettel rendelkezünk a lábát illetően, éppen a fentebb említett keskenyebb-szélesebb fazonok miatt.

A méret mellett ezekre is figyeljünk!

A gyerekek számára megfelelő lábbelik természetes anyagokból készülnek, megfelelő szellőzést biztosítanak a lábaknak, a talpuk kellően rugalmas és puha, és súlyukkal nem terhelik túl a gyerekek lábát, vagyis könnyű viseletet biztosítanak.

A cipők kiképzésénél figyeljük meg, hogy a gyártók ellátták-e a cipőket erősített sarokrésszel, ún. kéreggel, amelyek a sarkat és a bokát nem engedik helytelen irányba dőlni, így biztosítva a helyes tartást. A kisebb gyerekeknél a gyerek szandálok esetében azokat részesítsük előnyben, amelyek magasított szárral rendelkeznek, hiszen a magasszárú lábbelik is a helyes lábtartást hivatottak elősegíteni.

A legtöbb szülőben felmerül a kérdés: milyen esetben kell szupinált gyerekcipőt vásárolni a gyermeknek? Nos, erre a kérdésre az ortopéd szakemberek mind azt tanácsolják, hogy kérjük ki szakember tanácsát és segítségét annak megítélésében, hogy gyermekünk számára szükséges-e a szupinált kiképzésű cipők, szandálok választása, vagy sem. Sok szülő gondolja azt, hogy inkább választ szupinált cipőt gyermekének, akár megelőzési célból is, de a legtöbb gyermeknél ez teljesen felesleges. Csak akkor szükséges a szupináló rész a cipőben, ha a gyermek lába túlzottan befelé dől, és emiatt helytelen lábtartás alakul ki, amit ez a rész képes ellensúlyozni. Ugyan a lábak a cipőhasználattól nem fognak megerősödni, és a lábtartás sem sokat javul a lábizmok megerősítése nélkül, de a szupinált cipők kényszerítik a lábat és gyermeket a helyes lábtartásra. A lábizmok megerősítését lábtornával végezhetjük, ezt a legkisebb kortól, akár már két éveseknek sem árt végezni, hiszen minél erősebbek a lábizmok, annál helyesebb lábtartás alakul ki. És végezetül ne feledjük: a megfelelő cipő és szandál kiválasztása hosszú távon meghatározó a helyes láb- és azon keresztül a helyes testtartásra nézve, ezért ne intézzük el egy legyintéssel a kérdést, mondván úgyis hamar kinövi a cipőt a gyermek!

Bővülhet az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra, a bölcsődei hálózat

Bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán – ismertette Novák Katalin és Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

gyermekétkeztetés

Fotó: Árvai Károly/kormány.hu

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: a törvénycsomag parlamenti elfogadása esetén a 2014-ben bevezetett gyed extra – amely munka mellett is lehetővé teszi a családtámogatás folyósítását – már nem a gyermek egyéves, hanem féléves korától vehető igénybe.
A bölcsődei diplomás nevelők jövedelme a jövő év elejétől havi 40-60 ezer forinttal is növekedhet a pedagógus-életpályamodell kiterjesztése nyomán. A bölcsődei modell 2017-től jobban alkalmazkodik a helyi igényekhez és több családhoz juthat el – tette hozzá.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár közölte: a jövő évtől minden iskolai szünetben kötelező lesz az önkormányzatok számára a rászoruló gyermekek napi egyszeri ingyenes étkeztetésének megszervezése. Az ehhez szükséges mintegy 4,5 milliárd forintot a kormány biztosítja majd. MTI

Mit egyen a gyerek? – kiskorúak táplálkozási szokásai

A jellemző étkezésből fakadó gyermekbetegségekre, Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze segít ismét preventív megoldást találni.

A babák és bölcsődébe járó kisgyerekek megfelelő étrendje rendkívül fontos több szempontból is. Egyrészt összeállításuk nem könnyű, melynek alapja főként a különbözőségük, az egyéni ízlésvilág. Valamelyik pici megeszi, valamelyik nem. Emellett egyre gyakoribb már gyermekkorban is a fennálló allergia.
Másfelől azt sem árt szem előtt tartani, hogy a kicsik későbbi étrendjét is (ebből fakadóan az egészségét is) meghatározhatja hosszú távon, ami helytelen berögződés következtében refluxhoz, kóros elhízáshoz vagy más közismert „felnőtt” betegség kialakulásához is vezethet. Mondani sem kell, hogy ez a gyermekkori elhízásra is éppúgy közvetlen hatással lehet.

baba eszikA szülők felelőssége, hogy energiában, tápanyagban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket és italokat kínáljon a babáknak.
Figyeljük a reakciót: ha fintorog, félrelöki, visszahányja az ételt-italt, akkor ne erőltessük. Sokan megszokásból, vagy fél információk alapján ezt figyelmen kívül hagyják (pl. meg KELL enni, ezt ajánlják a szakértők, stb.), pedig az ilyen apróságok is visszaköszönhetnek cseperedésük során.

Mire figyeljünk?

Például egy Míves joghurtot!

Például egy Míves joghurtot!

– Ne erőltessük túl korán a hagyományos magyar ételeket (pörkölt, gulyás, kolbász, szalonna): sósak, fűszeresek, nehezen emészthetőek
– Olajos magvak, apró szemű ételt (cukorka, borsó, kukorica…) a félrenyelés veszélye miatt
– Halak közül csak szálkamenteset!
– Kerüljük a bő olajban vagy zsiradékban sült ételeket (sült krumpli, fasírt…), lehetőleg más elkészítési módot válasszunk
– minél kevesebb cukros, édes ital alkalmazása – kulcs fontosságú!
– minél kevésbé sózzuk és cukrozzuk az ételeket

 Mit adhatunk a gyereknek?

Egyre gyakoribb a táplálék allergia és/vagy intolerancia (érzékenység), amik mára szinte népbetegséggé váltak. Mindezt könnyebben elkerülhetjük az alábbiak betartásával:

– naponta friss zöldség – gyümölcs (primőrök preferáltak) fogyasztása
– ételek elkészítésénél inkább a kíméletes főzés, párolás, gőzben főzési módokat válasszuk
– főétel mindig tartalmazzon állati eredetű fehérjeforrást (hús, hal, tej, tojás, sajt…)
– szénhidrát-dús ételek is legyenek mindig (rizs, gabona, burgonya
– sok folyadék (főként víz)
– kis étkezésekkor alkalmazzunk gyümölcsöt, joghurtot, kefirt, zabkekszet…

Állandó feladat a tünetek ellenőrzése és felismerése a bőrön, székletben, viselkedésben. (leggyakrabban a tej, tojás, szója, hal, olajos magvak… okoznak problémát gyermekkorban)

Összességében tehát nagyon fontos odafigyelni főleg az őszi étvágytalansági időszakban, amikor amúgy is nagy számban terjednek a betegségek!