Négyszer is elkapták a nagyrécsei férfit

Jogosítvány nélkül, ittasan, eltiltás hatálya alatt – négyszer is elkapták.

A 45 éves nagyrécsei, vezetői engedéllyel nem rendelkező férfit a bíróság 2022 decemberében 2024 márciusáig eltiltotta a vezetéstől, ennek ellenére 2023. január 13-án Galambokon ittas állapotban vezetett amikor rendőri ellenőrzés alá vonták.

Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a vádlott által vezetett személygépkocsin elhelyezett rendszám egy másik személygépkocsira lett kiadva.

Idén április elsején férfi a Galambok és Nagyrécse közötti főútvonalon, 2023. május 14-én, és 2023. augusztus 20-án pedig Nagyrécsén vezetett szintén ittas állapotban. Utóbbi alkalommal ismét megállapításra került, hogy a vádlott az általa vezetett személygépkocsira egy másik gépkocsira kiadott rendszámtáblát szerelt fel a közlekedést megelőzően.

A férfit ezen alkalommal őrizetbe vették, majd bűnügyi felügyeletét rendelték el.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben többrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Ittasan, vezetői engedély nélkül bukott le Galambokon

Egy 1994-ben született csapi férfi 2022. december 11-én 0 óra 35 perckor Galambok község külterületén, a LUKOIL benzinkút kijárójánál úgy vezette az ismerőse Renault Megane típusú személygépkocsiját, hogy előzőleg szeszes italt fogyasztott és vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Az autóban utast is szállított.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőre közúti ellenőrzést végzett vele szemben, amelynek során felmerült nála az alkoholfogyasztás gyanúja. A Dräger 7110H Alcotest a vádlott légmintájából 2022. december 11.-én 1 órakor 0,53 mg/l, majd 1 óra 47 perckor 0,46 mg/l alkohol koncentrációt mutatott ki. A cselekmény időpontjában így a vádlott szervezetében volt azon szeszes ital fogyasztásából származó alkohol mennyiség, ami nála enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot okozott.

A férfi december 11-én egy galamboki ismerősének nyitott udvarából úgy vitte el és vezette Galambok községben a Renault Megane típusú személygépkocsit, hogy annak tulajdonosától nem kért és nem is kapott arra engedélyt. A tulajdonos előzőleg az autót nem zárta le, a gépkocsiban hagyta az indítókulcsot, amely szokását a vádlott ismerte, mivel korábban annak testvérével élettársi kapcsolatban volt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Bíróság elé állítják a zalakarosi férfit

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le egy 49 éves férfi ügyét.

Mercedes típusú személyautóval közlekedett egy zalakarosi férfi június 20-án éjszaka 22 óra 20 perckor Galambokon, a Honvéd utcában, amikor a rendőrök igazoltatták.

Az egyenruhások alkoholszondát is alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért a férfit elfogták, majd további mintavétel céljából előállították.

A nagykanizsai rendőrök a 49 éves zalakarosi férfivel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségre.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan vagy vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt járművet vezet, az elfogadhatatlan kockázatot vállal és ezzel saját, illetve mások életét és testi épségét is veszélyezteti!

A közlekedési szabályok betartásával a közúti tragédiák elkerülhetők!

hogy mindenki hazaérjen! – tájékoztatott a ZMRFK.

Részeg sofőrt kapcsoltak le Galambokon

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőrei április 15-én (Nagyszombaton) 9 óra 42 perckor Zalaegerszegen, az Ebergényi úton egy 57 éves helyi férfit, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei ugyanezen a napon 15 órakor Galambokon, a Dózsa György utcában egy 37 éves helyi férfit igazoltattak, akik személyautóval közlekedtek.

Az ellenőrzés során a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak mindkét személlyel szemben, ami pozitív értéket mutatott.

A járőrök a sofőröket elfogták és mintavétel céljából előállították, majd ittas járművezetés vétsége miatt büntetőeljárást indítottak velük szemben.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A fotó egy korábbi galamboki balesetnél készült, amikor egy autós csütörtökön betonoszlopnak hajtott  a faluban.

A fényképeket a Nagykanizsai Rendőrkapitányság baleseti helyszínelői készítették.