Nagykanizsáról tűnt el az a 16 éves fiú

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó fiatal megtalálásához.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/166/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Harangozó György Ferenc ügyében.

A fiú 2023. április 10-én egy nagykanizsai lakásotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.

Harangozó György Ferenc 170 centiméter magas, szőke rövid hajú fiú. Eltűnésekor sötét pulóvert, kék farmernadrágot, és feltehetően zöld színű sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Harangozó György Ferencet felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112 központi segélyhívó telefonszámon – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

15 éves kamasz tűnt el Zalából

A keszthelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20040/157/2018. általános számon indított körözési eljárást Szabó Attila eltűnése miatt.
A 15 éves kamasz október 9-én reggel a zalaszentlászlói lakásotthonból iskolába ment, azonban nem érkezett meg sem az iskolába sem a lakásotthonba, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Szabó Attila 176 centiméter magas, fekete, göndör hajú, zöldes-barna szemű.
Az eltűnésekor fekete rövidnadrág, barna póló, fehér tornacipő volt rajta és egy fekete utazótáskát vitt magával.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Szabó Attilát felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett, a nap 24 órájában tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A pacsai Orsós Marcellt keresik a zalai zsaruk

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20010/3220/2017. általános számon körözési eljárást folytat Orsós Marcell pacsai lakos eltűnése miatt.
A 17 éves fiú 2018. április 21-én Zalaegerszegről, a Landorhegyi Gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Orsós Marcell 180 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid fekete hajú.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiút felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92/311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egy 14 éves fiút keresnek a zalai rendőrök

A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20010/4291/2018. általános számon indított körözési eljárást Takács Máté eltűnése miatt.
A 14 éves fiú 2018. június 10-én 17 óra körül ismeretlen helyre távozott zalaegerszegi otthonából. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.

Takács Máté eltűnésekor sötétkék rövid ujjú pólót, piros és fehér térdig érő nadrágot, valamint sportcipőt viselt.
Az eltűnt fiú 167 centiméter magas, molett testalkatú, rövid barna hajú és kék szemű.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Takács Mátét felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)