Bearanyozták a Junior OB-t a kanizsai birkósok

Május utolsó hétvégéjén, Győrszentivánon rendezték meg a junior (18-20 évesek) szabadfogású birkózók Országos Bajnokságát. A rangos eseményen a Kanizsai Birkózó Sportegyesület négy fővel képviseltette magát. A még csak ifjúsági korcsoportú Németh Márton az 50-kg-osok mezőnyében, könnyedén, három mérkőzését technikai fölénnyel nyerve szerezte meg a bajnoki címet. A szintén ifjúsági korú Egyed Balázsnak az 55-kg-osok között nehezebb dolga akadt, első mérkőzését technikai főlénnyel hozta, majd következett riválisa a csepeli Magnucz, aki 6-0-ra is vezetett a kanizsai ellen, végül Balázs visszavette a vezetést és tussal tudott nyerni. A döntő igazi csemegének ígérkezet, hiszen az újpestiek felnőtt Magyar Bajnokával Vilhelm Richárddal kellett farkas szemet néznie Balunak. A mérkőzés végig kiélezett és szoros (eredmény 8-7) volt végül nem kis meglepetésre a kanizsai kezét emelték magasba, így újabb aranynak örülhettek a Dél-Zalaiak. A 66-kg-os Egyed Dániel az ötödik helyig jutott, míg Faludi Máté egy vesztes mérkőzéssel kiesett a versenyből. A csapat eredményhirdetésnél is érdekelt volt a csapat, a budapesti ESMTK, és a Kőbánya SC csapatai mögött a harmadik helyen végeztek a kanizsaiak.

Országos 2. helyezés Egyed Zsanettől!

Szigetszentmiklóson rendezték meg a 2015. évi felnőtt kötöttfogású és női birkózó Országos Bajnokságot.

A nők mezőnyében szőnyegre lépett a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzője is az 53-kg-os Egyed Zsanett.

A kanizsai versenyző először a tatbányai Wendlert győzte le technikai főlénnyel, majd könnyedén lépett tovább a dunaújvárosi és püspökladányi ellenfelein is.

Az aranyért folyó csatában sajnos alulmaradt a rutinosabb, junior világbajnoki ezüstérmes, Dénes Mercédesszel szemben, így a rangos viadalon Zsani az előkelő második helyen végzett.

Birkó-brillírozás kanizsaiaktól

14. alkalommal rendezték meg sárváron a Nádasdy kupa elnevezésű, nemzetközi szabadfogású birkózó versenyt, ahol több kategóriában és súlycsoportban is összemérhették erejüket a sportolók. Versenyen összesen 19 csapat 140 versenyzője mérlegelt közöttük nyolc kanizsai birkózó is.

Kanizsai eredmények:

I. helyezett: Faludi Máté (junior (18-20 évesek) 66-kg) és Kalmár Kristóf (diák I. (12-13-évesek) 35-kg)
II. helyezett: Béli Attila (ifi (16-17-évesek) 85-kg, Dányi Bátor Márton (diák II.(10-11 évesek) 50-kg, Bódogh Endre (diák II.) 38-kg;
III. helyezett: Fata Rajmund (diák II.) 32-kg, Fata Lajos (gyermek (8-9-évesek) 26-kg. A gyermek korcsoportban a 32-kg-os Csöndör Sebestyén a hetedik helyen végzett.

Egyetemi-Főiskolai országos bajnokság Egerben!

Az Egerben megrendezett Egyetemi-Főiskolai birkózó országos bajnokságon a nagykanizsai Egyed Dániel (PTE) a 66-kg-osok mezőnyében, szabadfogásban a bronzéremig jutott míg kötöttfogásban az ötödik helyen végzett.

Birkó bravúr a kanizsai csapattól!

Budapesten rendezték meg az ifjúsági szabadfogású birkózók második válogató versenyét. A szabály szerint három viadalból kettőt kell nyerni annak a versenyzőnek, aki a nyári korosztályos világversenyeken (Európa bajnokság 08.04-09 Szabadka, Világbajnokság 08.25-30 Szarajevó) szeretné viselni a címeres mezt. A kanizsai birkózók közül az 50-kg-os Németh Márton és az 54-kg-os Egyed Balázs is megnyerték az első etapot így komoly tétje volt számukra a budapesti viadalnak. Miután sikeresen megküzdöttek mindketten a legnagyobb ellenféllel a súly rendezéssel, következtek a már ismert ellenfelek. Marci és Balu is négy mérkőzést küzdőt végig és az elvárásoknak megfelelően könnyedén győzték le ellenfeleiket így megérdemelten állhattak a dobogó legtetejére, ami egyben a világversenyeken való indulási jogot is jelenti számukra. A következő megméretetésre április 18-19-én kerül sor Bakuban ahova a Magyar válogatott tagjaként fognak kiutazni a kanizsaiak.