Átmeneti kabátok a hűvösebb hónapokra

(x) Az idei divat nem aprózza el az átmeneti kabátok kínálatát, hiszen nem csak klasszikus, hanem újragondolt fazonok is bőven akadnak. A legtöbb szabás remekül passzol elegánsabb nadrágokhoz, öltönyökhöz, de bátran viselhetjük őket lezserebb szettek mellett egyaránt. Az átmeneti kabátok egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd, hiszen alig van tél, de mind az ősz, mint a tavasz hosszabbra nyúlik, amikor elkél egy plusz réteg.

Ebben a cikkben átmeneti kabátokat mutatunk, amelyek remek választások a hűvösebb hónapokra.

Az idei kedvencek

Számos idei átalakítás egy-egy kulcstrendhez tartozik, ezzel a gyártók meg szerették volna könnyíteni a legmutatósabb kreációk összepasszítását. A steppelt kabátok például ismét teret nyertek, köszönhetően a különlegességüknek és a funkcionalitásuknak. Pár évvel ezelőtt a legendás waxos Barbour kabátok nagy népszerűségre tettek szert, azóta pedig csak egyre többen választják ezt a márkát. Megtalálhatjuk közöttük a viaszozott, valamint az átmeneti időszakra szóló pehelykabátok mellett a már említett steppelt kabátokat egyaránt. Mivel azonban folyamatosan azon vannak, hogy haladjanak a korral, így igyekeznek hasonlóan magas színvonalú kabátokat gyártani.

A fekete változat egy hosszú kivitel, amely még a keményebb fagyok során is megállja a helyét. A stílusos Chelsea-stílusú szabással rendelkező, könnyű és meleg gyapjú bélésnek hála szinte egész évben remek választás. A bőrrel szegélyezett megoldás teszi igazán egyedivé ezt a gombos galléros steppelt kabátot. A bővített szabás pedig még különlegesebbé teszi az amúgy sem unalmas dzsekit. Ápolás egyszerű, ha koszos lesz, egyszerűen csak be kell dobni a mosógépbe.

Bomber dzsekik a porondon

Még mindig nem sikerült teljesen eltávolodni a ‘80-’90-es évek divatjától, így a bomber dzsekik idén is velünk lesznek. Makacsul ragaszkodnak a helyükhöz, bár egy kicsit más formában jelennek meg. Erre az évre a márkák már kicsit szolidabbra vették a dolgokat, ezáltal lehetővé tették, hogy a kabát szinte minden szetthez tökéletesen passzoljon. A bomberdzseki tehát újra divatba jött. A túlméretezett fazonigazítás pedig jól társítható összeállításokat enged meg.

Milyen férfi átmeneti kabátot érdemes választani?

A dán Revolution márka világoszöld bomber dzsekije a legjobb bizonyíték arra, hogy a skandinávok nem csak a bútorok és a dekorációk terén képesek újat alkotni. Az újrahasznosított poliészterből gyártott, egyszerű szabású modell szinte vonzza a tekintetet, anélkül, hogy túlzottan rikító lenne. A benne található elasztán garantálja a kényelmes viseletet.

A steppelt átmeneti kabátok kapcsán pedig ott van a Barbour limitált kollekciójából származó nyári darab, ami remek választás a hűvösebb reggelekre és estékre egyaránt. A praktikus mellzsebbel ellátott, két klasszikus oldalzsebbel felszerelt dzseki újrahasznosított anyagból készült, ami miatt a gyártása jóval fenntarthatóbb.

Csatos póthaj gyorsan és egyszerűen

Új frizurát szeretne, de nem tudja mit tegyen? Hajhosszabbítás vagy csatos póthaj mellett döntsön? A különböző fórumokon gyakran ellentétes véleményeket írnak ezekről a módszerekről. Egyesek őszintén csodálják a különféle hajhosszabbítási technológiákat, mások „borzalmas történeteket” írnak le a tapasztalatlan fodrászokról és a “rossz” hajról.

Sok nő úgy gondolja, hogy a póthaj nagyon drága vagy igen kényelmetlen. De tévednek! A természetes tincsek teljesen biztonságosak és ezzel egy időben pénztárcabarát lehetőség azoknak, akik félnek vagy nem engedhetik meg maguknak a hajuk meghosszabbítását. Ezek segítségével mindennap változtathat a külsején, új frizurákat fedezhet fel és kísérletezhet a színekkel vagy a hosszúsággal. Sőt, a csatos póthaj bármikor eltávolítható anélkül, hogy aggódnia kellene amiatt, hogy például az esőben vagy a medencében nedvesség érné. A csatos póthaj nemcsak azoknak szól, akik hosszú tincseket szeretnének.

Egy ilyen kiegészítő elősegíti a dús hajkorona vagy a göndör haj létrehozását, mindeközben nem kell sehová sem mennie, mert a saját kezével rögzítheti ezt maximum 15 perc alatt. Mi lehetne ettől egyszerűbb? Manapság szinte minden professzionális üzletben megtalálhatóak a haj kiegészítők és termékek legszélesebb választékai. Ezek között minden bizonnyal találhat csatos póthajakat is, amelyek ára széles skálán mozognak. A legdrágábbak természetes hajból készülnek. Jelentős előnyük, hogy egyáltalán nem félnek a kémiától. Ha úgy döntött, hogy szeretné megváltoztatni a saját frizurájának a színét, könnyedén befestheti ezeket is. A természetes csatos póthaj kiválasztásakor jobb, ha megbízható forgalmazót választ.

Az oxyextensions.hu online áruház termékei teljesen biztonságosak és nagyon magas színvonalúak. Webhelyünkön választhat olyan termékeket, amelyek a legjobban illeszkednek a saját hajszínéhez és amelyek kiegészítik a megjelenését, teljesen egyedivé téve azt. Széles színpaletta, megbízható és egyszerű rögzítés, valamint a viselés közbeni kellemetlenségek teljes hiánya – ezek a csatos póthaj fő előnyei, aminek ára kellemes meglepetést fog okozni Önnek! Ha fél a saját haját drága hosszabbítási eljárásokkal elrontani, de elegáns frizuráról álmodozik, a csatos póthaj tökéletes megoldást kínál! Mi lehetne kényelmesebb? Ha még mindig gondolkodik a vásárláson, akkor tegye félre a kétségeit! Készen állunk arra, hogy szépséget, kényelmet és biztonságot kínáljuk Önnek a legkedvezőbb áron. Nézzen ki úgy, ahogyan szeretne és hagyja, hogy megbízható asszisztensünk a csatos póthaj révén segítsen ebben!

MaryAnn Design ékszerek, amelyek magabiztossá tesznek

Mindig is tudni szeretted volna a magabiztosság titkát? Fontosnak tartod, hogy önbizalmat sugározz?

Sokan szeretnék ezt az erényt magukénak tudni, hiszen napjainkban a siker fokmérője lehet az, hogy mennyire magabiztosan állsz hozzá feladataidhoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a külsőségekkel való elégedettség ugyan nagyon fontos, de nem csak ezen múlik az önbizalom. Nyilván, ha nem vagy elégedett azzal a képpel, amit a tükörben látsz, akkor sokkal nehezebb lelki egyensúlyt teremteni és valamiféle harmóniát kifelé sugározni.

Tény viszont, hogy a külső és a belső együttesen kellenek ahhoz, hogy önazonos lehess a mindennapokban. A MaryAnnDesign ékszerek abban segíthetnek, hogy megtaláld saját stílusod és a hétköznapokban éppen úgy jól érezd magad a bőrödben, mint az alkalmi megjelenésekkor.

A kiegészítők viselése nem újkeletű dolog, ám manapság már bárki számára elérhetőek a stílusos és igényes darabok, melyek tökéletessé varázsolhatják a megjelenést helyzettől, alkalomtól függetlenül. Tudj meg többet a MaryAnn Design ékszerekről, amelyek a sportos elegancia jegyében születnek meg. Saját stílusod megtalálása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elégedett lehess önmagaddal és magabiztosan élhess.  

Sanghaji, tajvani, hongkongi divatfotózás után újra itthon a kanizsai Hajdu Petra

Mint sok fiatal, a nyáron munkát vállal, telemarketingesként zökken vissza a nagy magyar valóságba – nem kis fordulat a Fülöp-szigetek, Tajvan, Hongkong és Sanghaj után. Hajdu Petra négy év után az egyetemista diákéletet választotta a sokak által irigyelt divatmodell-szakma és a titokzatos, varázslatos nagyvilág helyett. Hazajött. Spinningezni, egyetemi életéhez szállást keresni, elindulni egy másik úton.

nagykanizsa hajdu petra 1
Valamikor, évekkel ezelőtt batthyány-s diákként a tanév közben szinte egyik napról a másikra Kínába utazott, hogy modell-szerződése szerint munkát vállaljon és megélje talán élete kalandját messze a hazától, a családtól, a barátoktól.
Persze nem történt ez ripsz-ropsz, hiszen egyre légiesebb, titokzatosabb lett, lengébb, libbenő ruhákban fotózásokra sietett – aztán búcsút intett.

– Itthon sosem dolgoztam mint modell – mondja Petra. – Magyarországon készítettem magamnak önerőből egy kezdő modellkönyvet. Ez azt jelenti, hogy fotózásokat szerveztem magamnak, amíg össze nem gyűlt pár jó kép, és azokkal készen mentem be ahhoz az ügynökséghez, akik az elején vállalták, hogy foglalkoznak velem. Így indult.

nagykanizsa hajdu petra 2

– Aztán – emlékszem – mi, ismerősök – csak álltunk leesett állal, épp hogy elbúcsúztunk, te pedig már Kínában voltál. Merre jártál az elmúlt négy évben Petra?

– Kínába először 16 évesen mentem ki, azóta többször is volt szerencsém ott élni az elmúlt 4 év folyamán.

– Amilyen vékony voltál – amikor hazalátogattál, meséltél erről -, nem volt gond a kínai méretekkel, sőt… beszéltél a sokszor egészségtelen, túl olajos kínai kajákról, a napi 8-10 órás munkáról. Nem kellett fogynod-híznod?

– Tényleg nagyon vékony voltam, amikor kimentem. Híznom nem kellett, de én is ember vagyok, 1-2 kiló mozog rajtam.

– Milyen piacra dolgozik a kínai divatipar, ahol te mozogtál? Melyik munkafajtát szeretted a legjobban?

– Kínában nagyon sok a nem nagy nevű márka. A munkák 80% online webáruházra megy, vagy katalógus. De ki lehet fogni reklámforgatást, magazinfotózást, és lookbookot is. A legjobb mindig az volt, amikor több modellel dolgoztam. Katalógust fotózni valami szuper helyszínen jó fej emberekkel és csapattal – ez feldobja az ember napját.

nagykanizsa hajdu petra 3

– A sok munka mellett sikerült megismerni a keleti világ szépségeit is, volt lehetőség szétnézni a nagyvilágban?

– Kínában nem sikerült nagyon turistáskodnom. Az ottani élet tényleg csak a munkáról szól. Ellenben a Fülöp-szigeteken már annál több gyönyörű helyet sikerült meglátogatnom. Hogy merre jártam? A kínai nagyvárosok: Xiamen, Guangzhou, Shenzhen, Shanghai. Hongkongban csak 1-2 munkám volt, ott szerződéssel nem dolgoztam huzamosabb ideig.
Taiwanban pedig Taipeiben voltam. A Fülöp-szigeteken Manilában, a fővárosban éltem, de a szigeteken is jártam, mint Cebu, Puerto Galera.

nagykanizsa hajdu petra 4
– Épp most olvastam egy 21 éves letenyei lányról, aki pár hónapot töltött szintén Kínában, hallani-olvasni sikeres zalai, környékbeli fiatalokról, akik szintén azokon a tájakon próbálnak szerencsét és aratnak sikereket. Te találkoztál magyarokkal odakint?

– Találkoztam kint magyarokkal. Shanghaiban például öten magyarok együtt is karácsonyoztunk két éve. Kínában ismertem meg egy nagyon jó barátnőmet, ő pedig budapesti.

– Tényleg világvárosok a kínai nagyvárosok? Nem hiányzik a nagyvárosi nyüzsgés, lassan visszaszoksz a magyar életmódba?

– Valóban, Kínában a városok hatalmas méretűek, és az utcán csak hömpölyög az embertömeg. Néha bosszantó is tud lenni, ők nem az udvariasságról híresek. Jó most itthon a nyugis életmód, de ez se fog sokáig tartani, szeptembertől irány Budapest.

nagykanizsa hajdu petra 5

– Melyik divatirányzat tetszik? Mit hordasz szívesen?

– Nem mondanám, hogy a stílusomat egy divatirányba be lehet sorolni. Nyáron mindig megjelennek nálam is a hippisebb, de ugyanúgy a minimalista és a fiúsabb szerelések is mellette. Sokat hordok feketét, és főleg úgy öltözöm, hogy kényelmesen érezzem magam.

– Hazatértél, teljesen abbahagyod?

– Haza azért jöttem mert már szeretném elkezdeni az egyetemi tanulmányaimat. Nem hagyom teljesen abba, de most az egyetem kerül előtérbe. A gazdasági egyetemen fogok tanulni Budapesten a Külkereskedelmi Karon.

– A közelmúltban megosztottál a közösségi médiában jó pár fotót, amit te készítettél. Hidd el, nagyon jók, művésziek. Nagyapád, Hajdu György régi ismert operatőr öröksége ez a génjeidben?

nagykanizsa hajdu petra 7

– Már régóta szerettem embereket fényképezni a telefonommal, de csak pár hónapja fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy beszerezzek egy komolyabb kamerát és elkezdjek más szinteken foglalkozni a dologgal. Valószínűleg a nagypapámtól örököltem ezt a szenvedélyt.

– Úgy látom a netes világban, hogy megérintett más művészeti ág is, valamilyen Art…, de az ezotéria, a spirituális gondolkodás, érzelemvilág is közel áll hozzád. Merre visz az utad?

nagykanizsa hajdu petra 6
– Amiket megosztok, az egy szuper berlini oldal, és emberek írásait osztják meg valamilyen passzoló artisztikus képpel. Nagyon belevág a korombeliek világába, a legjobbakat mindig megosztom.

A spirituális dolgok se állnak messze tőlem. A Fülöp-szigeteken, illetve barátnőm által ért egy ilyen hatás, és nagyon szívesen olvasok a témában, legyen szó aurákról, az univerzumról… bármi jöhet. Hogy az utam merre visz? Egyelőre az egyetem elvégzése a cél. Mellette nagyon szeretnék a fotózással is foglalkozni, és a nyári szünetekben akár egy újabb ázsiai kaland is szóba jöhet. Hogy utána mi lesz, azt még nem tudom, szeretném sok mindenben kipróbálni magam az előttem álló években.

– Szerelem, egyéb kapcsolatok, szabadidős tevékenység, hobbik, család, régi barátok?

– Szerelem nincs, és egyelőre magamra szeretnék koncentrálni. Egy pár emberrel azóta is nagyon jóban vagyok itthon, mióta elutaztam, rájuk mindig számíthatok. Most itt, Kanizsán is dolgozom a nyáron, telefonmarketinges vagyok a következő pár hónapban.

– Értél? Mélyebb lettél?

– Hogy érettebb lettem-e ? Persze, az ember minden nap tanul. Ettől szép az élet.

(Írta: Lukács Ibolya)