A nagykanizsai FIDESZ szerint nem csökken a kórház szerepe

Nem igaz és légből kapott az a híresztelés, amely szerint a kormánynak az a szándéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórházban osztályokat szüntetne meg, csökkentené az ellátási területet, ezzel együtt munkahelyek szűnnének meg és elbocsájtásokra kerülne sor – közölte a Fidesz nagykanizsai csoportja kedden az MTI-vel.

A Fidesz helyi szervezete annak kapcsán adott ki közleményt, hogy hétfő este az MSZP városi szervezetének felhívására mintegy 100-150-en demonstráltak Nagykanizsán a kórház előtt. A tiltakozást azokra a félelmekre reagálva szervezték, amelyek szerint megszűnne az intézmény súlyponti szerepe, csökkenne a jelenleg 180 ezres ellátási körzet, bezárnák a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a szemészeti osztályt, és mindez orvosok, szakápolók leépítésével járna.
A kormánypárt nagykanizsai csoportja szerint a helyi MSZP „félrevezetve az embereket hamis állításokkal” feszültséget kelt „mendemondák, kósza hírek alapján”. Az Orbán-kormány ugyanakkor „több alkalommal is tettekkel bizonyította, hogy számára kiemelt terület az egészségügy, s minden támogatást megad ennek működtetéséhez és fejlesztésére”. Ennek bizonyítéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években kórház- és műszerfejlesztésre több mint négymilliárd forint támogatást kapott.
„Most azok keltenek minden alapot nélkülöző rémhíreket, akik korábban osztályokat zártak be, felelőtlen döntéseikkel, kórházak működését lehetetlenítették el”. A Fidesz-KDNP-kormány – elődjével ellentétben – „nem fejetlenül, meggondolatlanul dönt az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben, hanem szakmai alapon és az emberek érdekeit szem előtt tartva”, ezért nem fenyegetik azok a döntések a nagykanizsai kórházat, amelyeket „hamis módon terjeszt” a bukott baloldal helyi országgyűlési képviselője és prominensei – áll a Fidesz közleményében.

(MTI)