Mint minden karácsonykor, most is a kórházba vitt ajándékot Cseresnyés Péter és felesége

Ahogy minden évben, idén is meglátogattuk a kórházat.
Ezúttal a gyermekosztály dolgozóinak adtuk át azt a jelképes ajándékot, amivel köszöntöttük azokat az egészségügyi dolgozókat, akik az ünnepek alatt is dolgoznak.
Főigazgató úr és főorvos asszony engedélyével pedig az osztályon gyógyuló gyermekeknek is vittünk némi ajándékot.
Az egészségügyi dolgozók derekasan helytállnak a koronavírus-járvány időszakában is.

Hála és köszönet nekik! Áldott karácsonyt mindannyiuknak! – írta Facebook oldalán szombaton Cseresnyés Péter államtitkár, miniszteri biztos, országgyűlési képviselő. Az ajándékcsomagokat Dr. Brünner Szilveszter a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató, főorvosa és Dr. Nád Márta osztályvezető főorvos valamint munkatársai vették át. (Fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)

80 újszülött takarót vitt a kanizsai kórháznak Cseresnyés Péter és felesége

„Immár hagyományosan meglátogattuk azokat az egészségügyi dolgozókat, akik az ünnepek alatt is értünk fáradoznak.
Jelképes köszöntésünket ezúttal az újszülött részlegen tettük meg, és ha már itt jártunk, természetesen ajándékot is vittünk.
80 db pihe-puha újszülött takarót készíttettem, egyeztetve az osztályon dolgozó szakemberekkel.
Bízom benne, hogy jó hasznát fogják venni.
Hála és köszönet azoknak, akik Karácsonykor is értünk szolgálnak!” – írta Facebook oldalán Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.




Az idősekért, az ünnepért kampányol a kanizsai államtitkár

Ahogy a sajtó is beszámolt róla, Cseresnyés Péter minden Karácsonykor (és Húsvétkor is) elmegy a választókerülete minden idősek otthonába. (Pláne a választási évet megelőzően, gondolnánk, ha nem tudnánk, hogy évek óta tartó “szokás” ez már nála)

Aki már járt ilyen intézményben, sejtheti, a képviselő nem szavazatokat gyűjt ezeken a helyeken, de már hagyomány-szerűen gyermekrajzos lapokkal, némi édességgel és gyümölccsel köszönti az ott élő időseket. És ami talán a legfontosabb: figyelemmel, és kedvességgel.

(Cseresnyés Péter feleségével lakásukban állították össze a család szeretetdobozait. Fotó: Facebook)

Ugyan számos nyilatkozatában elmondta, rendkívül fontosnak tartja az idősebb generációk megbecsülését, illetve azt is, hogy erre a fiatalabb generációkat is megtanítsák erre, úgy látszik, valóban nem csak kampányfogás ez az “emberi politikus” dolog.

Mint megtudtuk, a napokban minden óvodának felkérést küldött, amiben arra kéri az óvónőket, rajzoltassanak a településen egyedül élő öregeknek, kérjék meg a szülőket, hogy a gyerekekkel látogassák meg egyedül élő szomszédaikat, hiszen lehet, hogy épp ezzel törik meg ünnepük magányát.

Emellett nagy sikerrel zajlik a tavaly általa indított cipősdobozos akció is.
A legnépszerűbb közösségi oldalon több ezren követik Cseresnyést, így a jó példa fontos és dicséretes.

Cikkünk nem fényezni akarja az államtitkárt, aki valószínűleg nincs is erre rászorulva, de jó látni, hogy nem minden (és főként nem az ünnep) szól a politikáról.

Lássuk be, ez a felhívás valóban szép gesztus, ne habozzunk, az ünnepek alatt figyeljünk még jobban egymásra, a nehéz helyzetben élőkre, az egyedül élőkre!