A csavarkompresszor a műhelyünk hasznos eszköze lehet

A csavarkompresszor sokáig az ismeretlenség homályába kényszerült, mára azonban egyre többen ismerik fel, hogy a sűrített levegő nagyszerűen hasznosítható a hobbicélú barkácsfeladatok során is. Érdemes alaposabban megismerni ezt a hasznos kis eszközt, ami megbízható módon minimális amortizáció mellett képes kiszolgálni bennünket akár hosszú éveken keresztül.

A korábbi évtizedekben a csavarkompresszorok árai kifejezetten magasak voltak, igencsak mélyen kellett a zsebünkbe nyúlni egy ilyen eszközért, ami miatt kevesen engedték meg maguknak, hogy hobbicélokra használják. Ráadásul a beszerzésük is nehezebb volt, kisebb kínálat állt rendelkezésre belőlük. Mára viszont teljesen megváltozott a helyzet, így egyre többen fedezik fel a csavarkompresszorokban rejlő lehetőségeket akár az otthoni hobbicélú barkácsolás során is.

A csavarkompresszorok nagyszerű választást jelenthetnek, legyen szó akár ipari vagy barkácscélú felhasználásról. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a csavarkompresszorok mellett létezik egy másik közkedvelt és elterjedt típus is, ez pedig az úgynevezett dugattyús kompresszor. A két típus közötti különbséget elsősorban a szerkezeti felépítés jelenti; a csavarkompresszor esetében a sűrített előállításáért két darab egymással szemközt elhelyezett csavar felelős, míg a dugattyús kompresszor esetében a sűrített levegőt egy egyszerű dugattyús szerkezet végzi.

Mindkét típus nagyszerű választásnak bizonyulhat, noha bizonyos esetekben lehet jelentősége, melyik mellett döntünk. Mivel mindkét típus kifejezetten alacsony amortizáció mellett képes működni, így nem kell attól tartanunk, hogy alacsony barkácscélú igénybevétel mellett egyszerűen elhasználjuk. A megbízhatóságuk mellett a terhelhetőségük is kifejezetten magas, ezáltal nem kell túlmelegedéstől vagy kopástól tartanunk.

Barkácscélú felhasználás során ritkán van szükségünk nagy kapacitásra vagy komoly méretű légtartályra. A btkkft.hu szakértő munkatársa szerint a csavarkompresszor vásárlásakor a méretválasztásra mindenképpen érdemes figyelmet fordítani. A műhelyben ritkán van szükségünk nagy légtartályra és nagy kapacitásra, vagyis a legtöbb esetben a kisebb légtartállyal rendelkező gépek is ideális választást jelenthetnek.

Érdemes szem előtt tartani, hogy lehetőség szerint az igényeinknek leginkább megfelelő méretekkel és kapacitással rendelkező csavarkompresszort vigyük haza. Egy túlméretezett gép tulajdonképpen csak a helyet foglalja, míg egy túlzottan kis légtartállyal rendelkező kompresszor szinte használhatatlanná válik. Ezért érdemes az általános igényeinknél kicsit nagyobbat választani, de semmiképpen sem túlzottan nagyot. Mivel a barkácscélú felhasználás esetén kifejezetten rövid üzemidőkre van szükség, így minimális amortizációra számíthatunk, vagyis tartsuk szem előtt, hogy a csavarkompresszort valószínűleg évtizedekre választjuk.

A kiválasztás során a legfőbb jótanács mégis az, hogy keressük a magas ár-érték aránnyal rendelkező készülékeket, illetve kerüljük el a márkajelzéssel nem rendelkező távolkeleti gyártmányokat. A neves gyártók rendszerint forgalmaznak alacsony árkategóriába sorolt, szerényebb képességű, de megbízható kompresszorokat, amelyek kifejezetten magas ár-érték arányt képviselnek. Ezek sokkal jobb választást jelentenek, mint a megbízhatatlan „no-name” készülékek. Annál is inkább fontos ez a kijelentés, mivel a jó csavarkompresszor évtizedekig képes szolgálni az igényeinket.