Forgalommal szemben részegen hajtott busznak az M7-esen egy nagykanizsai sofőr

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A forgalommal szemben, szabálytalanul közlekedett egy férfi tavaly június 20-án 23 óra 30 perckor Peugeot típusú autójával az M7-es autópálya 193-as kilométerszelvényében, amikor összeütközött egy szabályosan közlekedő busszal.

A helyszínre érkező rendőrök a gépkocsivezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív eredményt jelzett, ezért előállították. A rendőrkapitányságon ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A balesetben a 47 éves autóvezető megsérült, a buszon ülők közül senki nem sérült meg.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Forgalommal szemben hajtva busznak ütközött egy ittas nagykanizsai férfi az M7-esen

A forgalommal szemben hajtva, ittasan autóbusznak ütközött éjszaka egy autós az M7-es autópálya zalai szakaszán, a férfi súlyosan megsérült – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Sznopek Veronika elmondta: egy 47 éves nagykanizsai férfi egyelőre ismeretlen okból, szabálytalanul vezetett az M7-es autópálya zalai szakaszán, a menetiránnyal szemben, a belső sávban, és összeütközött egy szabályosan közlekedő ukrán autóbusszal….

Ittasan, a forgalommal szemben haladt éjszaka egy autós az M7-esen Nagykanizsánál

Ittasan, a forgalommal szemben haladt az M7-es autópálya zalai szakaszán vasárnap éjjel egy autós, akit a rendőrök állítottak meg – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A tájékoztatás szerint a rendőrség ügyeletére éjszaka, nem sokkal háromnegyed 10 előtt érkezett bejelentés arról, hogy az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán, Letenye irányába, a forgalommal szemben halad egy személyautó.
Az Eszteregnyei Autópálya Alosztály járőrei egy perc múlva Nagykanizsa határában állították meg a gépkocsi vezetőjét.
A helyszínen pozitív értéket mutatott az alkoholszonda, ezért a 45 éves budapesti férfit további mintavételre előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra.
A férfinak a rendőrök bevonták a jogosítványát, illetve büntetőeljárást indítottak ellene ittas járművezetés miatt. MTI