51 milliót csalt két nagykanizsai céggel

A vád szerint Z.D. – aki két nagykanizsai székhelyű céget vezetett – 2011-ben kukorica szállítására szerződött két partnerrel 37.718.150Ft értékben.
A vádlott a beérkezett utalások jelentős részét felvette készpénzben, ám a vonatkozó évre adóbevallást nem készített,áfa fizetési kötelezettségét nem teljesítette, s így 7.524.660 Ft vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

2012-ben viszont két másik cégtől 187.272.920 Ft értékben befogadott olyan, takarmánybeszerzésről szóló számlákat, amelyek mögött nem volt gazdasági teljesítés.
Így a könyvelésében jogtalanul vonta le ennek áfa-tartalmát.
Ugyanezen évben három, 18 millió forintot meghaladó teljesített számlát viszont nem szerepeltetett a könyvelésben.
Mindezzel a vádlott – két gazdasági társaság képviselőjeként – 51.275.534 Ft kárt okozott az állami költségvetésnek – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék tárgyalási jegyzékében.
Z.D. február 8-án áll a megyeszékhelyi törvényszéken dr. Gergye Tamás bíró elé.
Amennyiben a bíróság minden tanút meg tud hallgatni, akkor sor kerülhet a perbeszédekre és ítélethirdetésre is – tudta meg honlapunk.

55 milliós adócsalásban segédkezett a nagykanizsai cég

Még 2013 november elején a II. rendű vádlott kezdeményezésére jött létre egy pécsi székhelyű kft. felsőruházat gyártására. Ügyvezetője a nehéz anyagi körülmények között élő, korlátozó gondnokság alatt álló III. rendű vádlott volt, aki havi 50.000 – 100.000 Ft-ért vállalta a közreműködését a cég létrehozásában és a bankszámláiról történő készpénz felvételekben.

A vád szerint a cég tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett, de egy nagykanizsai kft. felé, amelynek az I. rendű vádlott volt az ügyvezetője 2013 decemberétől 2014. november végéig 172 esetben fiktív számlákat állított ki, s azok felhasználásával az I. rendű vádlott által vezetett cég jogosulatlanul érvényesítette az ÁFA levonási jogát.
A fiktív ügyletek leplezése végett a nagykanizsai cég a pécsi cég két bankszámlájára teljesített a számlák alapján, az átutalt összegeket pedig a II-III. rendű vádlottak vették fel.
A központi költségvetésnek ÁFA adónemben 55.008.181.-Ft vagyoni hátrányt okoztak.
CS.G.T. és két társának adócsalási ügyét december 13-án a Zalaegerszegi Törvényszéken dr. Gergye Tamás bíró tárgyalja.
A tárgyalás iratismertetéssel kezdődik – értesült honlapunk dr. Bartalné dr. Mentes Judittól a a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

Milliárdnyi áfát csalt el egy zalaegerszegi és fővárosi lakosokból álló bűnszervezet – Videóval

adócsaló fémkereskedő

Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést egy budapesti és zalaegerszegi lakosokból álló bűnszervezet fémkereskedelmen keresztül – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.

Sárközi Alexandra közleményében az áll: a nyomozás adatai szerint egy 34 éves budapesti férfi irányította azokat a fővárosi cégeket, amelyek négymilliárd forintot meghaladó értékben, az áfa megfizetése nélkül szereztek be fémipari termékeket olasz és osztrák kohóktól, majd az árut Magyarországon már bruttó áron értékesítették.
A kohóktól közvetlenül a végfelhasználókhoz leszállított árukat papíron szlovén, majd magyar gazdasági társaságokon keresztül többször átszámlázták.

Az átszámlázó szlovén és magyar cégek ügyvezetői a budapesti férfi bűntársai voltak, feladatuk kizárólag az áru átpapírozása volt, valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és áfafizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

A szóvivő hozzátette: a pénzügyi nyomozók a múlt heti, negyven helyszínen zajló, nyolc megyére kiterjedő akcióban kommandósok segítségével öt budapesti és két zalaegerszegi gyanúsítottat elfogtak és előállítottak. Őket és később öt társukat gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt.

Több száz millió forint értékben lefoglalták az áfacsalásban érintett cégek teljes vagyonát, járműveket, gyártóberendezéseket, és zárolták a bankszámlákat – olvasható a közleményben. MTI