Pályafutása eddig legjobbját úszta Molnár Flóra

A fiatal sportoló vasárnap a 4×100-as női gyorsváltó csapat tagjaként ugrott medencébe. A lányok csak egy hajszállal maradtak le a döntőről, és végül a 9. helyen végeztek.

(Fotó: Facebook)

Flóra azonban kitett magáért: 100 gyorson megúszta eddigi legjobb idejét 54,93-mal.
A versenyt édesapja a helyszínen nézte végig, és a kiesés ellenére is nagyon büszke lányára.
Molnár Flóra a vizes vb-n pénteken és szombaton is medencébe ugrik 50 pillangón, illetve gyorson.
“A 4X100-as női gyorsváltó első tagjaként Molnár Flóra hatalmas egyéni csúcsot úszott.
Ez számára nagy boldogságot adott, számomra, mint az apukája rendkívüli örömet.
És a helyszínen átélni, abban az atmoszférában, abban a katlanban óriási. Mindenkinek kívánom, hogy legyen ott” – mondta Molnár Ferenc, Molnár Flóra olimpikon édesapja.

(Forrás: Kanizsa TV)

Vizes VB: a kanizsai Molnár Flóra is készen áll

A Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokságon természetesen a kiváló kanizsai sportoló, Molnár Flóra is indul.

A magyar bajnokkal is készítettek egy vb-s felkészülési videót.

(Fotó: Facebook)

Ebben Flóra többek között elmondta, három bátyja van és először őket vitték le a szülők az uszodába, így került kiskorában “vízközelbe” a nagykanizsai úszóklasszis.

Triatlonozott, duatlonozott, még sakkozott is, aztán végül csak az úszás maradt, ugyanis Flóra hiperaktív gyerek volt, így vezette le az energiáit.

A Délzalai Vízmű SE sportolója edzőjéről, Polgár Sándorról azt mondta, nagyon jó felkészítő, hiszen nem csak az úszás tekintetében ad kiváló instrukciókat, hanem emberileg is jól kijönnek egymással, ami nagyon sok pluszt tud adni.

Flóra úgy nyilatkozott, az úszás az élete, annyi erőfeszítés, odaadás, áldozat kell hozzá, hogy szinte csak a sportnak él.

De szerinte mindenképpen megéri.

Következzen a Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság videója 🙂

A kanizsai Lubics Szilvia negyedik lett a 40-50 fokban tartott 217 kilométeres sivatagi versenyen

Ismét büszkék lehetünk!
Lubics Szilvi nagyszerű teljesítménnyel, a negyedik helyen, 36:09:12-es időeredménnyel végzett az egyik legkeményebb versenyen, a Badwateren.
217 km + hőség + sivatag = ✔️
Bravó! Szívből gratulálunk!

“Sziasztok! Nemrég értem vissza a versenyről a szállásunkra, és a telefonomat bekapcsolva teljesen meghatódtam. Köszönöm a szurkolást, a sok kedves üzenetet!
A versenyről írok majd bővebben. Most csak annyit, hogy csodás helyszínen egy meglehetősen extrém kihívás volt a Badwater számomra, amire nem hiába volt a felkészülés is szokatlanul nehéz, még így is csak nagy küzdelmek után tudtam végigérni a pályán.

Az meglepetésként ért, hogy 4. lettem, a verseny alatt a sorrendről semmilyen információnk nem volt. Egy “kicsit” elfáradtam, de pár órával a verseny után már azt tudom mondani: megérte. 😃
Köszönöm a csapatom fáradhatatlan segítségét, nélkülük valószínűleg már az első órában felperzselt volna a hőség. 😅

(Idézet és fotók: Lubics Szilvia Facebook oldala)

Ezen a videón a Kanizsai Futóklubos Lubics Szilvia 1,13-nál látható 🙂

Kanizsa Mini Open 2017

Szombaton második alkalommal rendezték meg a népszerű gyermek teniszversenyt a Kanizsa Mini Open – t, melynek lebonyolítására az Energia Szabadidősport Klub pályáin került sor.

A két rendező és ötletgazda Halász Dávid és Vaczula László célja ezúttal is a kanizsai teniszélet felkarolása, valamint a teniszező ifjúság összefogása volt.

A szervezőktől megtudhattuk azt is, hogy a folyamatos fejlődést bizonyítandó, ezen a versenyen több városból és több edzőtől érkeztek versenyzők, mint az első alkalommal. További érdekesség, hogy a helyszínen házi készítésű bonbonokat is kóstolhattak az érdeklődők.

A verseny három kategóriában zajlott, amik a 6-9 gyermek, a 10-13 junior és a 14-17 éves ifjúsági korcsoportokra lettek bontva.
A gyermek korcsoportban Vaczula Milán diadalmaskodott, megelőzve a nagyszerűen küzdő Zieger Hannát és a harmadik helyet bezsebelő Zieger Konrádot. Utóbbi egy korcsoporttal feljebb is kipróbálhatta magát és bár csak 7éves, mégis nagyszerűen helytállt.

 

A juniorok között Kárpáti Péter vehette át az első helyezettnek járó díjat, aki egy drámai döntőben utasította maga mögé Ernyes Marcell-t, miután sérülés miatt feladni kényszerült a mérkőzést. Őket követte Németh Csongor és Tóth Bálint, akik harmadikként végeztek.

Az ifjúsági korcsoportban Tóth Benett aratott magabiztos győzelmet, második helyen Kiss Barnabás, harmadikként pedig Kárpáti Péter végzett.

 

A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani támogatóiknak, a Trio Trend Kft-nek, a Villtek Kft-nek, az Energia Szabadidő Sportklub-nak, a Kanizsa Centrum-nak, a Hörmann Hungária Kft-nek valamint a Lívia Méz-nek, akik nélkül nem jöhetett volna létre a verseny. Külön köszönet illeti Zieger Balázst, aki a szervezésben is nagy segítséget nyújtott.

Országos csúcsot úszott Rómában a kanizsai Molnár Flóra

Két aranyérem mellett egy országos csúcsot is hozott magyar szempontból a hagyományos római nemzetközi úszóverseny, a Sette Colli (Hét Domb) pénteki nyitónapja: nyert Kapás Boglárka és Bohus Richárd, Molnár Flóra pedig megjavította a magyar rekordot 50 méter pillangón.

(Fotó: archív. Facebook)

Molnár, a nagykanizsaiak 19 esztendős versenyzője – az ezúttal már 54. alkalommal kiírt verseny honlapjának tanúsága szerint – 26.15 másodperccel negyedikként ért célba a szám döntőjében, idejével azonban jelentősen módosította az előző országos csúcsot, amelyet Bordás Beatrix tartott 26.43 másodperccel 2008. augusztus 3. óta.

 

A nap legeredményesebb magyarjának Kapás Boglárka bizonyult, aki egy aranyat és egy ezüstöt is gyűjtött. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, négyszeres egyéni Európa-bajnok úszó előbb a 400 méteres gyors döntőjében győzött nagy fölénnyel (4:06.05 p), majd 1500 méter gyorson csapott másodikként a célba (16:16.79).

Aranyérmet szerzett Bohus Richárd is, aki 50 méter pillangón (25.04 mp) nyert Balog Gábor (25.12) előtt. Pulai Bence ötödikként zárt 100 méter pillangón (52.70), míg Jakabos Zsuzsanna 200 méter gyorson (1:59.33), Lobanovszkij Maxim pedig 50 méter gyorson (22.36) lett nyolcadik. MTI

Molnár Flóra az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait

Nyártól az amerikai Alabama Egyetemen folytatja tanulmányait, illetve sportpályafutását az úszó Molnár Flóra.
A 19 éves nagykanizsai sportoló, aki tavaly a riói olimpián 25. lett 50 méter gyorson, szerdán az MTI-nek elmondta, az ötkarikás játékokat követően több amerikai egyetem is megkereste őt teljes sportösztöndíj lehetőségével, azonban csak a közelmúltban egy denveri utazást követően döntött úgy, hogy belevág a tengerentúli életbe.

Hozzátette, mindenképpen délen képzelte el a folytatást, de nem szeretett volna egy akkora klubhoz kerülni, mint például a Florida Gators, ahol számos olimpiai és világbajnok készül fel. Inkább egy kisebb létszámmal bíró, de minőségi munkát biztosító műhelyet választott, ahol a legjobbak között lesz.

Molnár Flóra elmondta, az Alabamán az a dél-afrikai Jonty Skinner lesz az edzője, aki 100 méter gyorson világcsúcstartó volt és kiváló szaktekintélynek számít a sprintszámokban. Hozzátette, természetesen fontosnak tartja a tanulást is, és szeretne gyógyszerészként végezni az Egyesült Államokban. Megjegyezte, döntésében edzője, Polgár Sándor és klubja, a Délzalai VSE is maximálisan támogatta.

Molnár Flóra – aki augusztus 11-én repül az Egyesült Államokba – múlt héten a debreceni országos bajnokságon 50 méter gyorson, pillangón és mellen arany-, 100 méter gyorson pedig bronzérmet nyert. A nyári hazai rendezésű világbajnokságon 50 méter gyorson és pillangón, valamint a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként úszhat a Duna Arénában. MTI
(Fotó: archív)

A kanizsai sprintkirálynő 50 mellen is magyar bajnok lett

Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott.
A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges riválisa, a 15 esztendős Késely Ajna. Az “Iron Lady” sikerét hozta az 50 méter hát fináléja is, nem bírt viszont az ifjúsági olimpiai bajnok, az év elejétől Amerikában készülő Szilágyi Liliánával, aki 100 méter pillangón 11 századdal jobb volt nála. Hosszú összességében hat egyéni arannyal zárt az ob-n, ezzel a viadal legeredményesebb versenyzője lett.
A telt ház előtt zajló szombati küzdelmekben Kapás Boglárka 800 méter gyorson úgy diadalmaskodott, hogy 8:24.76 perccel a világranglistán az ötödik pozíciót jelentő időt produkált. MTI

50 mell: Szurovcsák Ivett (ezüst), Molnár Flóra, középen (arany), Hosszú Katinka (bronz) Fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott – Facebook

Az ifjú kanizsai Molnár Flóra egészen egyedi mesterhármast ért el: az 50 m gyors és az 50 m pillangó után megnyerte az 50 méteres mellúszást is.
A kanizsai kiválóság  három úszásnem legrövidebb számaiban lett az első.
A bajnokság után kijelölték a csapatot is, amely a júliusi budapesti világbajnokságon indul.
Így 50 méter gyorson, 50 méter pillangón egyéniben indul a Délzalai Vízmű SE kiválósága.
Flóra a 4×100 méter gyorson is rajthoz áll a vizes vb-n, társai Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn lesznek.

Hosszú Katinkát Molnár Flóra az országos bajnokságon 50 méter gyorson is legyőzte.
Gratulálunk!

Hosszú Katinkát megelőzve magyar bajnok lett a kanizsai Molnár Flóra

Szerdától-szombatig tart Debreceni Sportcentrumban a 117. Úszó Országos Bajnokság, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeztek meg.

A viadalon rajthoz állt a nagykanizsai Dél-zalai Vízmű SE olimpikonja Molnár Flóra is.

(Molnár Flóra középen, mellette balról Verrasztó Evelyn, jobbról Sasha Touretski)

A nyitónapon Hosszú Katinkát is megelőzve, – aki negyedik lett – 50 méter gyorson, kiváló eredménnyel (25,41 mp) magyar bajnok lett a kanizsai sportoló.

Flóra ezzel az eredménnyel korábbi világbajnoki A-szintjét erősítette meg és a jelenlegi állás szerint biztos résztvevője a budapesti nyári vizes vb-nek. GRATULÁLUNK!

(Fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar Úszóválogatott – Facebook)

Hat város teniszezői Kanizsán

Sikeresen lezajlott a Kanizsa Teniszcentrumban a fedettpálya záró 8. pontszerző meghívásos összesorsolásos amatőr vegyespáros teniszverseny.
24 induló/ 12 hölgy,12 férfi/ 6 városból, 30 mérkőzés, 16 óra játék/ pályánként 8 óra/

Méltó lezárása volt a pénteki verseny fedettpályás idénynek.
A kanizsai versenyeken a hölgyeknél elöször induló zalaszentgrótiak mindent vittek, az első Cságolyné Boros Krisztina, a második Bődi Ivánné lett.
A férfiaknál a nagykanizsai Lévai Csaba lett, aki veretlenül nyerte a versenyt.

Végeredmény hölgyeknél:

1.Cságolyné Boros Krisztina /Zalaszentgrót/ 4 gy 1 v
2.Bődi Ivánné/Zalaszentgrót/ 4 gy 1 v
3.Mádé Beáta/Kanizsa TC/ 3 gy 2 v
4.Bogyay Anita/Energia Szabadidősport Klub/ 3 gy 2 v
5.Bruncsicsné Andrea/Héviz/ 3 gy 2 v
6.Csalló Andrea/Zalaegerszeg/ 3 gy 2 v

Végeredmény férfiaknál:

1.Lévai Csaba /Energia Szabadidősport Klub/ 5 gy
2.Nagy Csaba/Röpte TC/ 4 gy 1 v
3.Papp Tamás/Energia Szabadidősport Klub/ 4 gy 1 v
4.Kiss László/ Röpte TC/ 4 gy 1 v
5.Perendy Tamás/Energia Szabadidősport Klub/3 gy 2 v
6.Péntek István/Kanizsa TC/ 3 gy 2 v

A pontverseny végeredményét az első szabadtéri versenyen hirdetjük ki, ami a Röpte TC pályáján lesz, az időpont még egyeztetés alatt van – értesültünk Baranyás Zoltán szervezőtől.

Ünnepi futás a Kanizsai Futóklubnál

“Ma meglátogattuk a TV tornyot, erdőm mezőn át igyekeztünk, kihasználva a nemzeti ünnepünk adta pihenőnapot.
A társaság hibátlan, az időjárás ideális, a hangulatunk határtalan volt!
Köszönöm, hogy megtiszteltetek a társaságotokkal, őszintén örülök, hatalmas élmény volt Veletek! Virtuálisan Takács Ildikó is velünk futott az Adrián, csak mi láttuk a TV tornyot 🙂
Kár lett volna otthon maradni!”
(Forrás és fotók: Facebook)

1 2 3 4 5 13