Ismét dobogón a birkózóink!

A Kanizsai Birkózó SE két tehetsége, Németh Márton és Egyed Balázs Bécsben a világ sportfesztiválon szerepelt, ahol 12 népszerű sportágban 48 országból 2100 fiatal indult.

 

Németh, Szatmári, Egyed (1)Csak a birkózásban tizenkét ország 153 versenyzője lépett szőnyegre, köztük a két kanizsaival. Némethnek és Egyednek fontos állomás volt az osztrák találkozó, hiszen gőzerővel készülnek a július 15-22-e közötti csehországi Szninában rendezendő ifjúsági világbajnokságra. Ezúttal Németh Márton az 50 kilogrammosok mezőnyében szerepelt: kiválóan küzdve amerikai, izraeli és osztrák ellenfeleit győzte le, majd egy franciától kikapva a harmadik helyet szerezte meg. Ennél is jobban ment a viadal Egyednek, aki francia, izraeli és lengyel indulót vert meg, majd a döntőben egy amerikai állta útját és a második lett.
Szatmári Zsolt edző szerint a fiúk az erős mezőnyben remekeltek, s eredeti versenysúlyukhoz képest még fogyniuk kell, ám reméli, hogy az ifjúsági mezőnyben is jól helytállnak majd. Mivel ez az első évük ebben a korosztályban, így vérmes reményeik nem lehetnek, ám a tisztes helytállás mindenképpen célkitűzés. Szatmári jelenleg Dunavarsányban az ifjúsági női válogatott trénereként edzőtáborában dolgozik.

Vélemény, hozzászólás?