A 9 éves Ádám útban a bajnoki cím felé

Véget ért a pihenés Horváth Ádámnak, a nagykanizsai Zrínyi Miklós Általános Iskola talán leendő motoros világbajnoka számára, aki még csak kilenc éves lesz, és mert szinte napokon belül 100%-ot kellett teljesítenie a motocross versenyei második félévében.
Ezért aztán 6 napot edzőtáborban volt, ami nem csak rengeteg motorozást jelentett, hanem nagyon kemény fizikai és szellemi igénybevételt is.

nagykanizsa horváth ádám motocross 1

(Ádám, Tim Gajserrel Zabokban)

De megérte, mert most augusztus 21-én elindult a horvátországi Zabok-on megrendezett Horvát-Szlovén AMZS Bajnoki versenyen, ahol ismét maga mögé utasította a teljes mezőnyt. 1. helyezést ért el, begyűjtve így a sorozatban 2 x 25 pontot.
Egyidejűleg óriási élmény is érte, hiszen a versenyen indult a világ pillanatnyilag talán legjobb profi crossmotorosa Tim Gajser is, akit így nem csak élőben, testközelből láthatott motorozni, hanem egy pályán motorozhatott vele, megmutatva neki is a tudását és a végén még egy közös fotó is készült.
Ez a pozitív élmény valószínű további erőt ad Ádámnak, amire már a hét végén szüksége is lesz, ugyanis Ausztriában Schrems-ben AMA Masters versenye lesz, amit ha sikerül megnyernie, akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül már Ausztria amatőr bajnoka is lehet!

nagykanizsa horváth ádám motocross 2

(Az eredményhirdetés Zabokban)

Aztán pedig következhet az év számára talán legfontosabb versenye, hazai pályán szeptember 3.-án itt Nagykanizsán, Junior Magyar Bajnoki forduló lesz, ahol végre megmutathatja magát és motoros tudását, bátorságát, a reméljük a Petőfi úti pályára nagy számban kilátogató hazai nézőnek is, akik vélhetően szurkolásukkal támogatják is őt a nagy ellenfél, Paitz Mikivel vívandó csatájában a Magyar Bajnoki címért.
(Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)