8 éves crossmotoros kisfiú lehet Nagykanizsa sztárja

Biztos sokan emlékeznek arra a kanizsai kisfiúra, akinek férfias hobbija van, crossmotorozik.

Profi programot hajt végre 2016-ban a 8 éves crossmotoros iskolás Horváth Ádám, aki 3 éve még csak „nagy jövő előtt álló óvodás crossmotoros-ként került be az RTL Klub híradójába.
Mára már 2/b osztályos a Zrínyi Miklós Általános Iskolában és a Motocross SE Nagykanizsa versenyzőjeként elkezdte megvalósítani 2016-os célkitűzéseit, melyeket a 2015-ös eredményei már megalapoztak, hiszen 7 évesen 4.helyezett lett éves összesítésben, a Nyugat Kupában és 5. az Országos Junior bajnokságban az 50cm3-es kategóriában KTM versenymotorjával a 7-9 évesek között.
Télen aztán egy nagyon kemény alapozó edzéssorozatot csinált végig. (3 hónap, heti 5×2 órában) Mert elhatározták a családdal egyetértésben, hogy 2016-ban: egy magas szintre jutott cross motoros technikai tudással, kitűnő erőnléti állapotban, megnövelt állóképességgel és megfelelő technikai háttérrel (egy edző és egy verseny motor) célba veszi a Magyar Bajnoki cím mellett Ausztria Amatőr Bajnoki (AMA) címét is ez a rendkívüli tehetséggel megáldott és minden nehézséget kitartóan viselő kissrác.

nagykanizsa horváth ádám crossmotor 1
És a kis Ádám ez évi eredményei!
03.06.-án Ácson Magyar OB                         2. hely,
04.03.-án Pulkau Ausztria                             1. hely,
04.10.-én Kaposváron  MX Mánia Kupa     1. hely,
04.17.-én Mackovci  Szlovénia                     1. hely,
04.24.-én Hódmezővásárhely Magyar OB  2. hely.

A 8 éves srác profi programot bonyolít le, mert 03.06.-tól 10.29.-ig szinte minden hétvégén versenye van (7 Magyar Bajnoki, 6 Osztrák Bajnoki mellett a szabad hétvégeken Szlovén Bajnoki és MX Mánia Kupa) és még edzőtáborozik is, de akik kijárnak a Mindenki Sportpályájára láthatják Őt hét közben a futópályán vagy az ugrógödörben is edzeni!
Ez a kissrác a világ legnehezebb sportágának tartott motocrossban teszi mindezt az 50 cm3-es kategóriában, de jellemző az elszántságára és a jövőbe is tekintő céltudatosságára, hogy az 50 cm3-es versenyzés mellett már gyakorol az eggyel magasabb 65cm3-es motorjával is!

A jövőben is rendszeresen beszámolunk versenyről-versenyre az eredményeiről, de aki látni szeretné majd élőben is versenyezni, az már készülhet is a 09.03.-án megrendezésre kerülő Junior OB-re, melyet a Petőfi úti pályán rendeznek majd meg.
Legközelebbi versenyei: 05.22. Kőszárhegy MX Mánia Kupa 3. forduló, 05.28 Esztergom Magyar OB 3. forduló. Közben 2 x 2 nap edzőtábor Esztergomban és 05.21.-én Osztrák Bajnoki Loibes-ben, Ausztria, de ide csak akkor, ha sikerül előteremteniük rá a pénzt.

nagykanizsa horváth ádám crossmotor 2
A tervezett program végrehajtását ugyanis egy dolog akadályozhatja meg, ha a családi költségvetés már nem bírja tovább, és további támogató(k) nem jelentkeznek, mert szerencsére két cég már mellé állt Ádámnak. Támogatni illene azonban a városnak is, hiszen eredményei után Nagykanizsát is reklámozni lehetne nevével és sporteredményeivel. Valamint további sikerorientált cégek is, láthatnának benne fantáziát, akik ezt megtehetnék, mert sajnos egy nagyon pénzigényes sportág és lássuk be, nem sok ilyen sikeres, és példa értékű történetről adhatunk hírt városunkban, de a megyében sem. Tehát itt a soha vissza nem térő alkalom szponzorok jelentkezéséhez.

(Kép és szöveg: Vízvári József)

Vélemény, hozzászólás?