Zebrán ütötte el a Rózsa utcában és otthagyta

Október 6-án 11 óra körül Nagykanizsán, a Rózsa utca 14. szám előtt lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen, egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, fekete színű, feltehetően BMW típusú járművével nekiütközött egy kerékpárját maga mellett toló férfinak, aki emiatt az úttestre esett és nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A balesetben érintett személyek beszéltek egymással, de a sofőr adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

nagykanizsa-gyalogosgazolas-1

nagykanizsa-gyalogosgazolas-2

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – írta a ZMRFK a police.hu-n.

A nyári gumik lecserélésére figyelmeztet a rendőrség

A biztonságos közlekedés érdekében érdemes idejében lecserélni a nyári gumiabroncsokat télire – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

teligumi

Kiss Csaba azt mondta: akkor jön el az ideje a gumiabroncs cseréjének, ha az átlaghőmérséklet 7 Celsius fok alá csökken. Az abroncs profilmélysége legyen nagyobb 2 milliméternél, de 7-8 évente akkor is új téli gumit kell vásárolni, ha alig kopott a felülete, hiszen a gumi elöregszik – mondta.
Hozzátette: ha valaki használtan vásárol téli gumit, arra kell figyelnie, hogy az abroncsok egyforma méretűek és mintázatúak legyenek, profilmélységük legalább 4-5 milliméteres legyen, valamint ne legyenek túl régiek.
Kiss Csaba hangsúlyozta: a balesetek elkerülésében nagy szerepük van a jó gumiabroncsoknak, hiszen a gépjármű tapadása “ezen a négytenyérnyi felületen múlik”. MTI

Parkoló autóból lopták el az akksit Nagykanizsán

Vádemelést javasolnak a kanizsai rendőrök két férfi ellen, akik egy, a Kinizsi utcán parkoló kocsi motorteréből lopták el az akkumulátort.

A 21 és 27 éves baki testvérpár még július végén, fényes nappal bugázták meg a személyautó akksiját, amit rövid időn belül el is adtak.

A tesók most lopás miatt állhatnak bíróság elé. (Forrás és fotók: police.hu)

nagykanizsa-akkumulatort-loptak-1

nagykanizsa-akkumulatort-loptak-2

Mozgássérült nőt raboltak ki fiatalok Zalaegerszegen

Őrizetbe vettek Zalaegerszegen három fiatalt, aki feldöntött egy elektromos kerekesszékben ülő mozgássérült asszonyt, hogy elrabolja a táskáját – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

mozgasserultet-raboltak-ki

A mozgássérült asszony vasárnap éjjel jelentette be a rendőrségen, hogy nem sokkal korábban Zalaegerszegen, a Vizslaparkban lévő kerékpárúton kirabolták. A rendőrök hétfőre azonosították és elfogták a három támadót.
A 16 éves nagykanizsai, a 17 éves zalaegerszegi és a 21 éves rezi fiatal a kihallgatásán bevallotta: idősebbik társuk feltartóztatta a kerekesszékes asszonyt, majd a két fiatalabb feldöntötte az elektromos járművet a nővel együtt. Az asszonytól ezután elvették a táskáját, majd elfutottak, s miután kivették belőle a pénzt, a táskát eldobták.
A zalaegerszegi rendőrök mindhárom fiatalt őrizetbe vették és rablás miatt eljárást indítottak ellenük. (Fotó: police.hu)

Miháldon bukott le jogosítvány nélkül, piásan

Egy zalakomári férfi bukott le Miháldon, aki úgy vezette sógora autóját, hogy nem volt jogosítványa. Ráadásul ivott is.

A kanizsai rendőrök szombaton délután Miháldon állítottak meg egy 24 éves zalakomári sofőrt.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi nem is ülhetett volna a volán mögé, ugyanis nincs jogosítványa.

A szondát is megfújatták vele az egyenruhások és kiderült, hogy még ivott is, ezért elfogták és alkohol mintavétel céljából előállították, majd eljárást indítottak a férfi ellen – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

ittas vezetés

Kábítószert termesztett a kanizsai férfi

A zalai rendőrök vádemelést javasoltak egy 29 éves nagykanizsai férfi ellen, aki a hétvégi házában és az ahhoz tartozó területen cannabis növényeket termesztett.

A nagykanizsai rendőrök 2016. május 20-án a délelőtti órákban érték tetten azt a 29 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint homokkomáromi pincéjében és az ahhoz tartozó területen cannabis növényeket termesztett.

nagykanizsa drog

A nyomozók a helyszínen összesen 23 tő, különböző fejlettségi fokú kábítószergyanús zöld növényt, több csomag szárított virágmaradványt és szárított növényi törmeléket, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

A tetten ért férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a termesztéshez szükséges magokat és eszközöket külföldön vásárolta, a kábítószert pedig el akarta adni.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 29 éves helyi férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek – írta a police.hu.
 

Ingyen regisztrálja a bicikliket a kanizsai Tescóban a rendőrség

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai várják az egyre népszerűbb „BikeSafe” program iránt érdeklődőket Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

regisztralt-kerekpar

A kezdeményezés lényege, hogy regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden, a kerékpárra vonatkozó adat, információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz.

A programra hozzák magukkal kerékpárjukat, személyigazolványukat, lakcímkártyájukat (amennyiben rendelkezésre áll, a kerékpár dokumentumait is).

Helyszín és időpont:

2016. szeptember 21-én 11 órától 15 óráig, Nagykanizsa, Tesco Hipermarket
2016. szeptember 24-én 14 órától 17 óráig, Zalaegerszeg, Repülő nap, Andráshidai repülőtér – írta a police.hu.

 

Kőművesnek adta ki magát, de szétlopta a házat Kanizsán

Kőművesnek mondta magát az a férfi, aki a munkát végül nem fejezte be, viszont a házból ellopta a háztartási gépeket Nagykanizsán. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség.

A férfi még 2015. júniusában Nagykanizsán, mint egyéni vállalkozó kőműves munkát vállalt szóbeli megegyezés alapján. Egy nagykanizsai nő megbízta a háza felújításával a gyanúsítottat, majd kulcsot is adott neki az épülethez. A szóban megállapodott összeget a sértett átadta a férfinak, azonban a felújítási munka csak részben készült el, továbbá a “kőműves” ellopta a házból a mosógépet, a gáztűzhelyet, az elektromos sütőt, egy edénykészletet és más egyéb háztartási cikket is.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 28 éves zalaszentmihályi férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményében.

komuves

Rátolattak egy Skodára Kanizsán, persze leléptek

Szeptember 9-én 20 óra körül Nagykanizsán, a Városkapu körúton egy ismeretlen személy, az ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel tolatás közben, nekiütközött egy ott várakozó Skoda Felicia típusú személygépkocsi elejének. A baleset után az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – írta pénteki közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

nagykanizsa-varoskapu-korut-baleset

Több mint kétezer érdeklődő a határvadász toborzáson

Szeptember elseje óta már több mint kétezren kértek tájékoztatást a határvadász bevetési osztályokba jelentkezés részleteiről az Országos Rendőr-főkapitányságon működő Országos Toborzó Központban – közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.

határvadász 1

A területi szervek toborzó csoportjai több megyében – többek között Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Zala megyében – különböző rendezvényeken már fogadták az érdeklődőket. A megyei rendőr-főkapitányságok toborzó csoportjai a következő hetekben is az ország több pontján lesznek jelen, de a pályázatra a rendőrség Facebook- és Twitter-oldalán, levélben, elektronikus levélben, telefonon és valamennyi rendőri szervnél is lehet jelentkezni.
A képzés a jelentkezők létszámától függően regionálisan, várhatóan novembertől indul. A sikeresen záróvizsgázók a Készenléti Rendőrség budapesti, miskolci, nyírbátori, debreceni, orosházi, szegedi, kiskunhalasi, pécsi, kaposvári, nagykanizsai, szombathelyi, győri székhelyű osztályaihoz kerülnek majd.
Határvadásznak jelentkezhet az a 18. életévét betöltött magyar állampolgár, aki büntetlen előéletű, magyarországi állandó lakóhellyel és legalább érettségivel rendelkezik. A leendő rendőrökre egészségügyi, pszichológiai alkalmassági vizsgálat és fizikai állapotfelmérés vár, továbbá – hozzájárulásukkal – az életvitelük kifogástalanságát is ellenőrzik.
A felvettek hat hónapos képzésen vesznek részt, amelynek első két hónapjában a rendvédelmi alapfeladatokat sajátítják el, a következő négy hónapban pedig az őr-járőrtársi képzést teljesítik. A komplex szakmai vizsga után őr- járőrtárs részszakképesítést szereznek.
A képzés első két hónapjában a hallgatók munkaviszonyban állnak, ezalatt havi bruttó 150 ezer forintos munkabért kapnak. Ezután – sikeres modulzáró vizsgát követően – 12 hónap próbaidő kikötésével a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába kerülnek őrmesteri rendfokozatban, és havi bruttó 220 300 forintos alapilletményt kapnak. Ezzel együtt jogosultak lesznek nyelvvizsga-, éjszakai és készenléti pótlékra, valamint a túlszolgálat megváltására pénzben vagy szabadidőben, béren kívüli juttatásként pedig – többek között – évi 200 ezer forint értékben cafeteriajuttatásra, lakhatási vagy albérletidíj-hozzájárulásra, utazási költségtérítésre, egészségügyi ellátásra, kedvezményes utazási- és mobiltarifa igénybe vételére – olvasható a BM közleményében. MTI

1 14 15 16 17 18