Késsel végzett volt szerelmével Nagykanizsán

A zalai nyomozók vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást egy 39 éves nagykanizsai férfival szemben.
Még tavaly, szeptember 7-én 11 óra 23 perckor érkezett bejelentés a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Nagykanizsán, a Csány László utcában megszúrtak egy nőt, aki a földön fekszik.

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében észlelték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Tibor 39 éves helyi lakost, aki menekülni kezdett, közben pedig egy késsel megsebesítette önmagát.
A járőrök a férfit percek alatt elfogták és intézkedtek orvosi ellátásáról.

A megalapozott gyanú szerint a férfi előzetes szóváltást követően dulakodni kezdett korábbi barátnőjével, majd egy késsel többször megszúrta és megvágta a mellkasán és a nyakán. A 44 éves nő a helyszínen életét vesztette.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 39 éves nagykanizsai férfi ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban bejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)