Ittas kanizsai sofőrt kapcsoltak le a zalai zsaruk

A zalaegerszegi rendőrök vádemelést javasolnak egy 28 éves misefai és egy 58 éves nagykanizsai férfival szemben.
Az 58 éves nagykanizsai férfi március 27-én 8 óra 15 perc körül Bakon, a Kossuth utcában közlekedett Sárhida felé Renault típusú személyautóval, amikor nekiütközött egy másik gépjármű visszapillantó tükrének.
A balesetben személyi sérülés nem történt.

A 28 éves misefai férfi május 2-án 1 óra 10 perc körül közlekedett Orbányosfán, a Kiskapornaki úton Opel Típusú személyautóval Nagykapornak felé, amikor letért az útról és egy hídfejnek ütközött. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett.
A helyszínekre érkező járőrök alkoholszondát alkalmaztak mindkét személlyel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintavétel céljából előállították őket, vezetői engedélyüket pedig elvették.
A zalaegerszegi rendőrök a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárások esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.