Halálos ütés Galambokon

A zalai nyomozók egy 39 éves galamboki férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendelkezésre álló információk szerint a gyanúsított november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.

A sértett a bántalmazás következtében hanyatt esett, és fejét a betonba ütötte, eszméletét rövid időre elvesztette. Járókelők siettek a segítségére, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap testvére holtan találta.
A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították az elkövetőt, akit 2018. november 6-án 17 óra 30 perckor elfogtak, majd a rendőrségre előállítottak.
A 39 éves galamboki férfit halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és bűnügyi őrizetbe vették.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

     
loading...