Éveken át illegálisan váltott valutát két nagykanizsai férfi

A zalai rendőrök egy 56 éves és egy 62 éves helyi férfit értek tetten Nagykanizsán.
A nyomozók január 29-én (kedden) 10 órakor érték tetten azt a két helyi férfit Nagykanizsán, az egyik áruház bejáratánál, akik feltehetően több éve folytattak illegális valutaváltási tevékenységet.

A rendőrök mindkét személy ruházatát, valamint gépkocsiját átvizsgálták, melynek során több tízmillió forint és külföldi valuta került elő, amit lefoglaltak.
Az egyenruhások a férfiakat elfogták és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az 56 éves L. János és a 62 éves H. Imre ellen jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.
A két gyanúsított szabadlábon védekezhet az eljárás további szakaszában.
(Forrás, fotó, videó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)