A lakossági hulladék felének újrahasznosítása a cél 2020-ra

Magyarország 2020 végére szeretné elérni, hogy a lakossági üveg-, műanyag-, papír- és fémhulladék legalább 50 százalékát újrahasznosítsa – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.

V. Németh Zsolt a HUKE cégcsoport üveghulladék-feldolgozójának avatásán beszélt arról, hogy az Európai Unió tervezete még ambiciózusabb: azt a célt tűzi ki, hogy 2025-re ne legyen semmilyen, anyagában hasznosítható hulladék lerakókban elhelyezve.
Mint mondta: ma Magyarországon mintegy 100 ezer tonna üveghulladék keletkezik évente, de ennek csupán mintegy 35 százalékát hasznosítjuk, a zalaegerszegi üzem egyedül is képes ennek a kétszeresét évente feldolgozni.
Az államtitkár jelezte, hogy a most induló uniós költségvetési időszakban számos pályázat segíti a hulladékfeldolgozást. A Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Programban a hulladékgazdálkodás, a begyűjtés fejlesztésére mintegy 118 milliárd forint áll rendelkezésre, a területi operatív programban lesz forrás a régi lerakók rekultiválására, és a remények szerint több tízmilliárd forintot költhetnek majd el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban a hulladékok újrahasznosítását szolgáló beruházásokra.
Kitért arra is, hogy 2013-tól már csak állami vagy önkormányzati többségi tulajdonú cégek végezhetik a lakossági hulladékgazdálkodást, idén év elejétől pedig már csak nonprofit társasági formában. A tervek szerint 2015-ben létrejönnek a hulladékgazdálkodás területén is azok a közszolgáltató holdingok, amelyek a legköltséghatékonyabb szolgáltatást biztosítják majd.
Rudolf Wiedner, a HUKE cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Európa egyik legmodernebb üveghulladék-válogatóját alakították ki a 2010-ben épült üzem bővítésével, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség pályázati támogatásának segítségével. A négy évvel ezelőtt 550 millió forintos saját beruházással, évente 20 ezer tonna kapacitásra kialakított üvegválogatót 32,7 millió forintos pályázati támogatással, összesen 127 millió forint ráfordítással bővítették mintegy 60 ezer tonnás kapacitásúra.
A válogatóban elsősorban üvegpalackokat, síküveget és járműszélvédőket dolgoznak fel, a több szkennerrel megszűrt és aprított végterméket ismét üvegpalackok vagy üveggyapot gyártására tudják hasznosítani, de az építőiparban betonhoz is keverik. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy ma Magyarországon évente egy főre jutóan csupán három kilogrammnyi üveghulladékot dolgoznak fel az üzemek, miközben a szomszédos országokban ez a mennyiség 30 kilogramm.
(FOTÓ: MTI/ Varga György)

 

Az eddigieknél vastagabb hőszigetelés kell a családi házakra

A jövőre életbe lépő uniós szabvány teljesítéséhez nem elég a családi házakat 8-10 centiméter vastag anyaggal hőszigetelni, hanem 20 centiméterre kell vastagítani a hőszigetelést, cserébe viszont 45-50 százalékkal csökken a fűtési költség – közölte a Knauf Insulation magyar leányvállalata hétfőn az MTI-vel.

A magyar lakások éves fűtési- és melegvíz-előállítási energiaigénye – az Energiaklub statisztikái szerint – 360 Petajoule (PJ). Ebből az értékből a családi házak megtakarítási potenciálja 128 Petajoule, amely értéket további 24 Petajoullal növelhetné a panel és nem panel társasházak teljes körű szigetelése.     Ez azt jelenti, hogy ha minden magyar lakást – beleértve az eddig hanyagolt családi házakat is – korszerű szigeteléssel látnának el, akkor azzal 152 PJ energiát, azaz mintegy 1,3 milliárd köbméter földgázt lehetne megtakarítani. Így 4,375 millió tonnával csökkenne a szén-dioxid kibocsátás is.     A Knauf Insulation számításai szerint egy – a már működő panelprogram mintájára – kidolgozott családi ház szigetelési program megvalósításához, melyben a költségeket egyharmad rész állami támogatás, egyharmad rész kedvezményes lakossági hitel és egyharmad önrész fedezné, 1,6 ezer milliárd forintra lenne szükség, ám egy ilyen program már 100 milliárd forintból elindítható lenne.     Az állam által adott támogatás fedezete már biztosított, hiszen Magyarország szeptember 11-én írta alá az Európai Bizottsággal azt a partnerségi megállapodást, melynek keretében a 2014–2020 közötti fejlesztési időszakra 34,5 milliárd euró összegű támogatást kap az uniótól. Ebből az összegből – a tervek szerint – 710 milliárd forint jut majd a Környezeti és Energia-hatékonysági Operatív Programra (a KEHOP-ra) az elkövetkező hat évre. Ehhez 15 százalék magyar társfinanszírozás is társul, ami a teljes összeget 835 milliárd forintra emeli.

 

Előadás Párizsban

A PEN Nagykanizsai Kampuszának oktatója – Dr. Skrop Adrienn egyetemi adjunktus – 2014. július 20-24. között a Párizsban megrendezésre került IMMM 2014 The Fourth International Conference on Advances in Information Mining and Management konferencián tartott előadást kutatási eredményeiről. Kutatási téma: Mintarendszer kidolgozása adatszivárgás detektálására internetes kereséssel, amely a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0004 azonosító számú Nemzeti kutatóközpont fejlett infokommunikációs technológiák kidolgozására és piaci bevezetésére című projekt keretében valósult meg.

Fuss Rami gyógyulásáért!

Falunapon, 2014. szeptember 13-án jótékonysági futást rendeznek Szekeres Kati kislányának, Raminak a gyógyulásáért.

„MOZDULJ SZEPETNEK!”

Célunk, hogy egyetlen óra alatt a lehető legtöbb szepetneki, a lehető legtöbb km-t fussa, gyalogolja le! Az összegyűjtött km-eket helyi vállalkozók, magánemberek 100 Ft/km-es áron megvehetik, és az összegyűlt összeget átadjuk Rami családjának.
A nevezési díj jelképes, 14 év alatt 50, felette 100 Ft.
A rendezvény fővédnökének Farkas Ingrid Ironman-t kértük fel.
A Szepetnek Nektek Lesz pályázat segítői frissítőkkel várja a futókat.
Az előre jelentkező vállalkozók neve, logoja felkerül a rajtszámokra. Magánszemélyek a helyszínen fizethetnek hozzájárulást.

Jelentkezzen szeptember 13-án 9:45-től az IKSZT zárt biciklitárolója előtt felállított nevezési asztalnál. A km-ek gyűjtése 10 órától indul!
Fusson, gyalogoljon az egészségéért! Fusson, gyalogoljon Rami egészségéért!

Megunt, de még jó állapotban lévő gyermekjátékait, plüssállatait 200 Ft-os darabáron eladjuk a falunapon. Ha valami megtetszik Ön is megveheti! A játékokat a polgármesteri hivatalban gyűjtjük.

A szervezők

Vásárolj Kanizsán — szalmafonással, kiskertekkel, Zalagyöngyével

Szeptember 6-án ismét lesz Vásár(olj) Kanizsán!-program.

A szokásos kínálat mellett további tervek: a legszebb kiskertek/konyhakertek-díjak átadása, savanyúság-eltevés, lekvárfőzés, rétesnyújtás, vadpörkölt dödllével, kádár- és kovácsmesterség bemutatója, szalmafonás, fafaragás, gyöngyfűzés-ékszerkészítés, fazekasság, méhészeti bemutató.
A folklór-programban fellép többek között a kiskanizsai ZALAGYÖNGYE TÁNCEGYÜTTES, akik viselet-bemutatót is tartanak.

Aki betér a Vásárcsarnokba, nézze meg a fejkosaras, sáska piacos menyecskéket ábrázoló árnyképeket is – és ne keverjük össze a földjükön sok szép és egészséges terményt megtermelő, a piacokon ezeket árusító asszonyok-férfiak ma is élő hagyományát, valamint ne hívjuk/írjuk soha többé úgy: a kofák…
Az egy másik műfaj – tartsuk tiszteletben múltunkat, őrizzük meg ma a jövőnek! Vásároljunk Kanizsán!

Lásd korábbi cikkünket: Ismét Vásár(olj) Kanizsán!
„Mondhatnánk úgy is: mindig vásárolj Kanizsán vagy Kiskanizsán – sáska őstermelőtől…”(kiskanizsa.hu)

Részletes program:

07.00 Vásár(olj) Kanizsán! termelői vásár
09.00 Megnyitó
09.10 „Legszebb konyhakertek” eredményhirdetés
10.00 Kanizsa és Rozmaring Táncegyüttes
10.30 Kádár mesterség bemutatása
10.45 Kovács mesterség bemutatása
11.00 Zalagyöngye Táncegyüttes
11.30 Méhészet bemutatása
11.45 Zalagyöngye Táncegyüttes – népviselet bemutató

Mesterségek:
• szalmafonás
• festészet
• ékszerkészítés
• fafaragás
• kovács
• gyöngyfűzés
• szövés
• méhészet
• fazekasság
• üvegműves
• kosárfonás

Gasztronómiai bemutató:
• dödölle
• vadpörkölt
• zalai savanyúság
• lekvárfőzés
• rétesnyújtás

A gyermekek részére légvár, óriáscsúszda, quad pálya ingyenes használattal.

Növekvő érdeklődés, bővülő szolgáltatások az Inkubátorházban

A megnyitásának negyedik évfordulójához közeledő Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ 2014 őszére csaknem megtelt. Szeptembertől újabb két cég települ be a Buda Ernő utcai intézménybe, így annak kihasználtsága átlépi a 80%-ot.

 

A 33 kiadott helyiséget bérlő 27 vállalkozás nem csak az inkubációs teret, hanem a működéséhez elengedhetetlen szolgáltatásokat is igénybe veszi. A napi ügyvitelhez biztosított az ingyenes üzleti tanácsadás a cégeknek, valamint a lakosságnak. Előadások, kisebb rendezvények megtartására széles körben igénybe lehet venni a nyár elején kialakított, korszerűen felszerelt tréningtermet.

 

Az itt működő vállalkozások közül többen a nemzetközi piacon is jelen vannak, így lehetőségük nyílik a tolmácsberendezéssel felszerelt konferenciaterem használatára. A jövő évre vonatkozóan elkészültek azok a fejlesztési tervek, amelyek még komfortosabbá teszik az Inkubátorházban működő vállalkozások életét.

Az intézménynek van még szabad kapacitása, így továbbra is várják a vállalkozásokat kedvező bérleti feltételekkel és kiterjedt szolgáltatási palettával.

Újra lesz LISZI program: HOZD MOZGÁSBA A CSALÁDOT!

A Kanizsai Urbanisztikai és Lokálpatrióta Csoport Egyesület (rövid nevén KULCS) a tavalyi évben elnyert egy uniós pályázatot, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a város lakosságának (koncentráltan a Keleti Városrész lakóinak) közösség építő programokat szervezzünk. A közelmúltban megrendezett kisállat szépségverseny és gyerek nyári színház után a következő alkalmat a sportnak fogjuk szentelni.

liszi

Egyre több szó esik a médiában az egészséges életmód és a rendszeres sportolás fontosságáról. Mindenki tudja jól, hogy milyen „egyszerűen” lehetne változtatni a mozgásszegény életmódunkon mégis mindenkinél az első lépések megtétele a legnehezebb.

Hova menjek? Mit válasszak? Bírni fogom? Tetszeni fog? Nem fognak kinevetni? …. Kérdések sokasága merül fel az utca emberében, amire válaszok csak akkor érkeznek, ha a bizonytalanságot és gátlásokat legyűrve, arra a bizonyos első lépésre rábírja magát és tájékozódik a lehetőségeiről.

Nem lenne egyszerűbb az első lépést tálcán kínálni és megmutatni, hogy mennyi edzésforma közül lehet választani a városunkban?!

 Egy nap, amikor be tudják mutatni a klubok, edzőtermek, sportegyesületek, hogy náluk hogy zajlik egy edzés, mit csinálnak, kik járnak hozzájuk.
 Egy nap, amikor a család minden tagját mozgásba tudjuk hozni.
 Egy nap, ami a sportolás élményén keresztül elősegíti a helyi közösség épülését is.

… és ez a nap elérkezett! Szeptember 6-án délután 14.00 – 19.00 óráig várunk mindenkit a Mező Ferenc téren (Keleti Étteremmel szemben található zöldterületen, a játszótér mellett), aki sportolni szeretne, vagy csak az első lépést megtenné egy egészségesebb élet felé.

családi sportnap

Kutatási központ a PEN-en!

Nagykanizsai Megyei Jogú Város képviselő testülete a legutóbbi közgyűlésen egyöntetűen támogatta azt az előterjesztést, amelynek eredményeként kutatási központ és országosan egyedülálló duális kutatási és képzési modell indul a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán a víztisztítás és vízkezelés területén.

A 2014-2020-as Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Programok előkészítő rendezvénye zajlott a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán. A szakmai stáb a fő prioritásokkal kapcsolatos egyeztetést folytatott, mely leginkább a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem, a kultúra és turizmus, valamint az oktatás területeit érintette — olvasható a PEN hírlevelében.

1 3 4 5