Nagykanizsa és Zalaegerszeg együttműködése a zalai mérnökképzésért

Országosan is példaértékű lehet az az együttműködés, amelyet Zalaegerszeg és Nagykanizsa önkormányzata, a mindkét városban jelen lévő Pannon Egyetem, valamint öt jelentős hazai és nemzetközi hátterű cég kötött a műszaki és informatikai duális felsőoktatás erősítése érdekében – közölte a keddi aláírás alkalmából Zalaegerszeg polgármestere.
A két önkormányzat, az egyetem, illetve a Flextronics International Kft., a GE Hungary Kft., a Honeywell Hőtechnikai Kft., a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft., valamint az Anton Kft. között létrejött megállapodás kapcsán Balaicz Zoltán úgy fogalmazott: a szereplőknek érdekük, hogy növekedjen a hallgatói létszám, s ezáltal ki tudják elégíteni az egyre növekvő munkaerőigényt.

nagykanizsa pte duális képzés

Kitért arra is, hogy Zalaegerszegen a jövő év végéig mintegy 2500 új álláshely jön létre, s ezek 20 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre vár.
A zalai megyeszékhelyen éppen a munkaerőpiaci igények miatt indult el 2002-ben műszaki felsőoktatás, és 2012-ben Kecskeméttel együtt itt indult el az országban elsőként a duális mérnökképzés. Rangot ad a városnak a minőségi felsőoktatás, ezért – a közép- és felsőoktatásban a hiányszakmákra kiterjesztett saját ösztöndíjrendszerrel együtt – jövőre már több mint 200 millió forintot fordít az önkormányzat felsőoktatási célokra – sorolta Zalaegerszeg városvezetője.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, hogy „nagyon nagy bajban vagyunk”, mert csak nehezen találni felsőfokú műszaki végzettségű szakembereket a megyében. A felsőoktatás mellett azonban fontos, hogy már a középiskolásokat is meg kell szólítani, igyekezni kell a megyében tartani a leendő hallgatókat, mert Budapest ezen a területen is „elszippantja” a diákokat.
Emlékeztetett arra, hogy Nagykanizsán a közelmúltban létrejött egy víztechnológiai kutatóközpont, amely a Hidrofilt Kft. mint hazai magántulajdonú cég, a Pannon Egyetem és az önkormányzat együttműködésének köszönhető, és ezzel minta lehet mások számára is.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora elmondta: a hálózatos intézményként működő, veszprémi székhelyű egyetem öt karon és számos telephelyén csaknem 8000 hallgatót oktat. Megítélése szerint a hallgatókat csak akkor lehet helyben tartani, ha már itt megtalálják a leendő munkaadóikat, illetve náluk bekapcsolódhatnak a kutatásokba, fejlesztésekbe, a gyakorlati munkába, a munkáltatók pedig ezen keresztül már kiválasztásuk előtt megismerhetik őket.
Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának igazgatója arról beszélt, hogy a felsőoktatási vezetők az utóbbi években egyre gyakrabban találkoznak vállalatvezetőkkel, mert a gazdaság „kikényszerítette” a munkaerőpiac igényeinek megfelelő oktatást. Zalában jelenleg már 40 duális képzőhely segíti a felsőfokú oktatást, de nemcsak a műszaki és informatikai képzésre kívánják kiterjeszteni az együttműködést, hanem például a Keszthelyen vezető szerepet betöltő agrárképzésre is.
A megállapodást aláíró cégek nevében Lang János, a Flextronics alelnöke kifejtette: Zalában nagyon nagy szükség van erős műszaki felsőfokú oktatásra, mert jelentősen iparosodott a térség, ahol nagyon komoly cégek települtek meg. Nem lehet szétválasztani az erős ipart az erős felsőoktatástól, s a duális informatikai és mérnökképzés révén sokkal gyorsabban egymásra találhatnak a hallgatók és a vállalatok. MTI

(Fotó: Seres Zoltán/Balaicz Zoltán – Facebook)

Vélemény, hozzászólás?