Négy elfogatóparancs volt érvényben egy nagykanizsai férfi ellen

Zalakomárban vasárnap este 20 óra 10 perckor fogták el az egyenruhások azt a helyi férfit, aki ellen a Nagykanizsai Járásbíróság bocsátott ki elfogatóparancsot, ezért előállítását követően őrizetbe vették.

A zalaegerszegi zsaruk igazoltattak egy 39 éves nagykanizsai férfit szintén vasárnap 20 óra 40 perckor a megyeszékhelyen, a Göcseji úton.

Adatainak ellenőrzése során a rendőrök megállapították, hogy ellene négy elfogatóparancs van érvényben, többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága, a Nagykanizsai Járásbíróság és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság is elfogását rendelte el.

A zalai rendőrök mindkét férfit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A két delikvensen kívül vasárnap Keszthelyen igazoltattak egy lengyeltóti férfit, akiről kiderült, nem fizette meg a rá kiszabott pénzbírságokat, azokat közérdekű munkával nem váltotta meg, így azok elzárásra lettek változtatva, de azok letöltését nem kezdte meg. Őt először a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, majd onnan a megyei kapitányság fogdájába vitték az egyenruhások.

Körözött 19 éves nagykanizsai nőt fogtak el a városban – Dél-Zala Press

A kanizsai zsaruk a Király utcában igazoltattak egy 19 éves helyi lakost pénteken délután 14 óra 30 perckor. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a nővel szemben a Nagykanizsai Járásbíróság körözést bocsátott ki, és elfogását rendelte el. A nőt az egyenruhások elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Készre jelentettek két kanizsai beruházást

Kedves Kanizsaiak!
Bár a pandémia felülírta hétköznapjainkat, az élet nem állhat meg, ezt bizonyítja az is, hogy a Deák és az Eötvös tér fejlesztésével, szépítésével újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk.

Két belvárosi terünk felújítása a végéhez ért, az elvégzett munkálatokról Kovács Tamás, a kivitelező Szabadics Zrt. vezetője számolt be Cseresnyés Péter államtitkár úrnak és nekem a helyszínen. A beruházásra a Zöld Város – Zöld Nagykanizsa biztosított forrást, a program mintegy 1,5 milliárd forintos keretéből.

A belváros rekonstrukciója hosszú folyamat, több mint 10 évre nyúlik vissza. Az első és a második ütemben egyebek mellett megszépült az Erzsébet tér és a Fő út, a harmadik ütemben pedig a Deák és az Eötvös tér, de folyamatban van még két parkoló felújítása is a Szent József téren és a kanizsai kampusz előtt.

Nagykanizsa belvárosának egyik különlegessége, hogy terek láncolata alkotja. A Deák és az Eötvös tér a beruházásoknak köszönhetően igazán családbaráttá vált, de a tervezés során szempont volt a környezettudatosság és a zöldítés is. Kanizsa számára itt, a zalai erdők ölelésében, mindig is fontos volt a természet közelsége, a természeti értékek megbecsülése, amely – tapasztalataink szerint – az itt élők számára is nagy örömet okoz.

Bízom abban, hogy a járványhelyzet elmúltával közösen is megünnepelhetjük e két nagyszerű tér, s vele a belváros újjászületését! – tájékoztatott Facebook oldalán vasárnap Balogh László nagykanizsai polgármester.

50 helyett 107-tel robogott át Hahóton

Úgy látszik egyre több sofőrnek sietős a dolga Zalában, ugyanis a megyei zsarui az utóbbi hónapokban sok olyan autóst füleltek le, akik a megengedett 50 helyett, annál sokkal gyorsabban suhantak át egy-egy zalai településen.

Csütörtökön éppen a Hahóton átvezető 74-es főúton mértek sebességet a kanizsai egyenruhások, amikor nagy sebességgel berobogott a faluba egy fehér színű Mercedes kisteherautó.

A műszer a lakott területen megengedett 50 helyett 107 km/h sebességet rögzített úgy, hogy a mercis még rá is fékezett. A megengedettnél több mint duplájával közlekedő autós csinos összegű bírságot kap, amely a gépjármű tulajdonosának lakcímére még a Mikulás előtt megérkezik.

Természetesen büntetőpontokat is kirónak a mások testi épségét is veszélyeztethető, sietős autósra. (Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály)

106-al repesztett egy motoros a Teleki utcában – Dél-Zala Press

A felelőtlen közlekedők közúti forgalomból való kiszűrése folyamatos Zala megyében. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság forgalomellenőrző járőrei folyamatosan végeznek közlekedésrendészeti ellenőrzéseket a balesetek megelőzése érdekében.

Megjavítják az elromlott Erzsébet téri szökőkutat Kanizsán

Tisztelt Kanizsaiak!
A napokban az Erzsébet téri szökőkútról egyeztettünk a szakemberekkel. Egy régóta húzódó problémára kerestük a megnyugtató megoldást bevonva a szökőkút kivitelezőjét is.

A városközpont egyik közkedvelt látványossága a tér 2012-es átépítésekor készült el pályázati forrás igénybevételével. Az üzemeltető a 2019-es téliesítést megelőzően vízszivárgással és egyéb más problémával is szembesült. A hibákat nem sikerült elhárítani, így idén nyáron nem működött a szökőkút.

A héten tartott megbeszélésen tájékoztatást kaptunk az elmúlt időszak háttérmunkáiról. Bizakodó vagyok, mert a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint a helyzet nem olyan súlyos, mint amilyennek először tűnt.

Bizzer András alpolgármester úr és jómagam is szívből reméljük, hogy a működést akadályozó problémák elhárulnak, s a pandémia után az Erzsébet téri szökőkút ismét városunk egyik szimbóluma lesz – írta Facebook oldalán szombaton Balogh László nagykanizsai polgármester.

Koronavírus: egész napos kijárási tilalom jön Ausztriában!

További szigorítások léptetnek életbe Ausztriában, amelyek célja a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szombati sajtótájékoztatóján.

Bezárnak és digitális oktatásra állnak át az iskolák, csak a létfontosságú árucikkekkel kereskedő üzletek maradhatnak nyitva, és nem fogadhatnak vendéget a kozmetikusok, masszőrök, illetve fodrászok.
Emellett a nap 24 órájára kiterjesztették a kijárási korlátozások érvényességét.

Az új intézkedések kedden nulla órakor lépnek életbe, és egyelőre december 6-áig lesznek hatályban.
Kurz elmondta: az a célja, hogy a mostani szigorú óvintézkedésekkel megmentse a karácsonyi időszakot.
A kancellár szerint azért van szükség további korlátozásokra, mert az eddigi intézkedések nem csökkentették megfelelő mértékben a fertőzöttek számát.

Egyes tartományokban, például Karintiában, Vorarlbergben és Felső-Ausztriában még mindig robbanásszerű növekedés figyelhető meg – tette hozzá. Kurz azt kérte az osztrákoktól, hogy lehetőség szerint legfeljebb egy emberrel találkozzanak. „Minden egyes társas érintkezés eggyel több a kelleténél” – mondta.

Az osztrák vezető egyúttal biztosította a lakosságot arról, hogy az iskolákban és az óvodákban indokolt esetben igénybe vehető marad a gyermekfelügyelet.
A kereskedők ágazattól függően 20-60 százalék közötti állami kompenzációra számíthatnak a bevételkiesés miatt – mondta el Werner Kogler alkancellár.

Ausztriában az elmúlt napokban megdőltek a fertőzöttségi rekordok, és fokozódott az egészségügyi rendszer leterheltsége. Szakértők kifogásolták, hogy a november elején életbe léptetett szigorítások ellenére nem javult a helyzet.

A csaknem 9 millió lakosú országban eddig 191 228 fertőzöttje és 1661 halálos áldozata van a koronavírusnak. MTI

Golfütővel, sátorlábakkal támadtak a kanizsai bolhapiacon

Tavalyelőtt szeptember 13-án egy vélt nézeteltérés miatt a II. rendű vádlott (Sz.R.) Facebook oldalán közzétett videókban veréssel fenyegette meg a sértettet. A következő két napon sem csillapult az indulata, s további fenyegető videóüzeneteket tett közzé, amelyekbe már a testvérét, s egyik barátjukat is bevonta.

A három vádlott 2018. szeptember 16-án reggel hét óra körül vas sátorlábakkal, golfütővel felszerelkezve megjelent a nagykanizsai bolhapiacon, mert tudták, hogy a sértett ott árusít.

(Vascsővel is ütötték haragosukat. Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Odaérve becsmérelték a férfit, majd rátámadtak. Az I. rendű vádlott a sértettet a földre rántotta, ököllel, sátorlábbal ütni kezdte, míg a II. és III. rendű vádlottak többször megrúgták. A vádlottak a bántalmazást csak akkor hagyták abba, amikor többen felháborodva rájuk szóltak. A férfi a bántalmazás következtében zúzódásokat szenvedett.

Sz.R. és két társának garázdaság bűntette minősítésű ügyét a jövő héten hétfőn tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Vascsővel, golfütővel ütöttek a kanizsai bolhapiacon – Dél-Zala Press

A nagykanizsai rendőrök három zalakomári férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi szeptember 16-án (vasárnap) a reggeli órákban a nagykanizsai bolhapiac területén vascsővel és golfütővel támadt rá az ott árusító, 23 éves pacsai sértettre.

Fellebbezés a két gyalogos gázolása ügyében

A vádlott és védője fellebbezése miatt a Zalaegerszegi Törvényszéken folytatódik annak a nőnek az ügye, aki a gyalogos átkelőhelyen ütött el két gyalogost Nagykanizsán.

Mint korábban megírtuk a vádlott 2018. április 15-én 20 órakor esti szürkület, borult égbolt, jó látási viszonyok és működő közvilágítást mellett közlekedett a városban. A személygépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan állapotban volt, mivel a belső visszapillantó tükre hiányzott, a hátsó gumik kopottak voltak, és a hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek.

(Helyszíni fotó: Varga György – MTI)

A szakértő szerint a vezetőnek kellő gondosság mellett észlelnie kellett volna a hibákat. A vádlott az útvonalán lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyet kb. 50-55 km/óra sebességgel, tompított világítást használva közelítette meg, amikor vele szemben egy személygépkocsi érkezését észlelte. A másik autó vezetője a gyalogos átkelőhely előtt megállt, hogy az előtte áthaladó gyalogosok – egy nő, egy gyermek, valamint egy férfi – elsőbbségét biztosítsa. A vádlott azonban a figyelmetlensége, valamint a sebesség helytelen megválasztása miatt későn észlelte a gyalogosokat, s a fékezés és az ellenkormányzás ellenére a jármű jobb elejével elütötte a nőt, bal elejével a gyermeket.

A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság alakult ki, ami a központi idegrendszer működészavarában és végtagi bénulásokban mutatkozik meg, míg a nő a koponyaalap ékcsontjának törését, a jobb oldali felkarcsont törését, a jobb könyöktájék, a mellkas és a jobb térd zúzódását szenvedte el. A vádlott a baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2020. november 5. napján hozott ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, továbbá közúti baleset okozásának vétségében. Ezért őt 1 év fogház büntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 3 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is.
Az ítéletet az egészségügyi adatok védelmének biztosítása érdekében zárt tárgyalás után, nyilvánosan hirdette ki a bíróság.

Az indokolásban elhangzott: a vádlott két kiskorú utasával hosszabb utat tett meg a közlekedésre alkalmatlan autóval, így utasai testi épségét is veszélyeztette. A KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozott balesetet, hiszen az autó műszaki állapota mellett nem megfelelően közelítette meg a gyalogos átkelőhelyet, illetve nem állt meg a baleset okozását követően. A szakértő megállapítása szerint, ha megfelelően működik a kocsin a fékrendszer, még 43-49 km/h sebesség mellett is fékezésre alkalmas lett volna a jármű, s elkerülhető lett volna az ütközés.

Súlyosító körülmény volt, hogy a nőt büntették már meg közlekedési szabálysértés miatt, illetve, hogy a városban nagymértékben elszaporodtak a gázolásos balesetek. Enyhítő körülményként merült fel, hogy a vádlott büntetlen előéletű, elismerte felelősségét, 2 kiskorú gyermeket nevel, illetve 18. életévét betöltött gyermeke még folytatja tanulmányait. Különös nyomatékkal enyhítő körülmény volt a nő jelentősen megromlott egészségi állapota, amelyről a zárt tárgyalás miatt a bíróság nem adhat további információt.

Az ítélet kihirdetésekor a felek 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn, amely után az ügyész az ítéletet tudomásul vette, ellene fellebbezéssel nem élt, viszont a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítéséért nyújtott be indítványt – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

1 év fogházra ítélték Gondi Zétény és édesanyjának zalakomári gázolóját – Dél-Zala Press

Nem jogerősen 1 év fogházra ítélte, valamint közügyek gyakorlásától 2 évre, a közúti járművezetéstől pedig 3 év 6 hónapra eltiltotta a Nagykanizsai Járásbíróság azt a nőt, aki a gyalogos átkelőhelyen elütött két gyalogost. A vádlott 2018. április 15-én 20 órakor esti szürkület, borult égbolt, jó látási viszonyok és működő közvilágítást mellett közlekedett a városban.

Covid19: Nagykanizsa fotókon

Teljesen felborította megszokott életünket a halálos koronavírus. Minden más lett, a találkozások, a kézfogások, a bulik most tiltottak vagy legalábbis nem ajánlottak. Ebben a fotó- összeállításban láthatjuk, hogy szabta át mindennapjainkat, életünket a kór.

Balogh László nagykanizsai polgármester tájékoztatása szerint – ma reggeli adatok – Nagykanizsán 225 fő van karanténban, közülük 151 fő igazoltan koronavírusos beteg.

(Járókelők védőmaszkban Nagykanizsán 2020. november 11-én. A kormány koronavírus-járvány elleni védekezésének részeként a tízezer főnél nagyobb települések egyes közterületein kötelező a maszkviselés, a területek kijelölése a polgármester feladata. Fotó: MTI/Varga György)
(Kerek Melitta étteremvezető elvitelre szánt ételt ad át egy vevőnek a nagykanizsai Bankpalota étterem bejáratánál 2020. november 11-én. A kormány koronavírus-járvány elleni védekezésének részeként az éttermek november 11-től nem fogadhatnak vendéget. Az étteremben csak az étel elvitele céljából tartózkodhat vendég. Fotó: MTI/Varga György)
(Vendéglátóhelyek üres teraszai Nagykanizsán, az Erzsébet téren 2020. november 11-én. A kormány koronavírus-járvány elleni védekezésének részeként az éttermek november 11-től nem fogadhatnak vendéget. Az étteremben csak az étel elvitele céljából tartózkodhat vendég. Fotó: MTI/Varga György)
(Járókelők a nagykanizsai Erzsébet téren 2020. november 12-én, csütörtökön. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

Ingyenes védőmaszkot oszt a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Nagykanizsán

A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat ingyenes védőmaszkokat oszt a rászorulók számára.

Az osztás helye: Bogdán János Közösségi Ház (Teleki utca 14. Telefon: 06/20/849-2388)

A maszkosztás ideje: munkanapokon : 10-11 óra között és délután 14.30-15.00 óra között vehető át a készlet erejéig !

A nemzetiségi önkormányzattól megtudtuk, még van készleten osztható maszkjuk, így várják a rászorulók jelentkezését.

A kiosztandó textilmaszkok többször felhasználhatóak, moshatóak – értesült honlapunk Teleki Lászlótól a nemzetiségi önkormányzat elnökétől.

Úgy tudjuk, hogy a Városházán is dolgoznak, azon, hogy a csütörtöktől kötelezően elrendelt maszkhasználat miatt mielőbb újra ingyenesen kapjon védőmaszkokat a lakosság a várostól is.

Nagykanizsán csütörtöktől minden nyilvános helyen és közterületen kötelező a maszkviselés! – Dél-Zala Press

Tisztelt Kanizsaiak!A koronavírus elleni védekezés 2020. november 11-től új, szigorúbb stádiumba lépett. Ennek megfelelően a maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályokon felül a 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet a polgármester jogkörébe utalja annak meghatározását, hogy a 10 000 főnél nagyobb települések mely közterületein legyen kötelező a maszkviselés.

Nem lesznek bolhapiacok Nagykanizsán

„Tájékoztatjuk vásári helyhasználóinkat és a vásárlátogatókat, hogy az országos járványügyi intézkedésekhez igazodóan a Csarnok Üzletházban és parkolójában rendezett vasárnapi vásár és használtcikkvásár (bolhapiac) november 15-én, november 22-én, november 29-én és december 6-án elmarad.

A felsorolt vasárnapokon a Csarnok Üzletház zárva tart.

Hétfőtől – szombatig a Csarnok Üzletház és az élelmiszerpiac a megszokott nyitvatartási renddel üzemel.
A járványügyi intézkedések szerint a Csarnok Üzletházban működő vendéglátó üzletek csak elvitelre szolgálhatnak ki ételt. Helyben fogyasztásra nincs lehetőség.

Kérjük a Csarnok Üzletház látogatóit a maszkviselési és távolságtartási szabályok maradéktalan betartására.” – közölte Facebook oldalán szerdán a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotó: Facebook)

Hamis Adidas, Converse, Nike és Gucci termékek a nagykanizsai bolhapiacon – Dél-Zala Press

A NAV Zala Megyei Adó-és Vámigazgatóságának járőrei tavaly július 1-én – vasárnap – ellenőrzést végeztek a nagykanizsai piacon, melynek során egy 61 éves kaposvári férfi áruit is megvizsgálták.

1 333 334 335 336 337 794