Terhesen is „futtatta” a lányt Németországban, bíróság elé állítják

Egy 1984-ben született felsőrajki nő 2018. nyarától 2019. elejéig rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve egy lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva őt örömlányként futtatta.

Németországba, Eisenachba utaztatta, kibérelt egy apartmant, hirdetést adott fel a ladies.de illetve az eroticum.de oldalakra „Jessica” és „Naomi” neveken, fogadta a kuncsaftok hívásait, megbeszélte velük a „szolgáltatás” részleteit, és anyagi vonzatát, jelezte érkezésüket, és felügyelte a lány tevékenységét, majd beszedte a szolgáltatás díját.

A lány több alkalommal, pontosan meg nem határozható számban, 2 hetes turnusokban végezte a tevékenységet. Ha ellenszegült, és nem akart elmenni a kuncsafttal, akkor előfordult, hogy nő felpofozta.

Amikor a német „munkát” be akarta fejezni, a felsőrajki nő megfenyegette, hogy „megtalálnak a stricik, és majd azok elintéznek”. A sértett Németországban állapotos lett, ennek ellenére a nő 4-5 hónapos terhesként is „fuvarba” küldte.

A lány 2019. március 2-án egészséges gyermeknek adott életet. A sértett „munkájával” a fenti időszakban és körülmények között összesen legkevesebb 5.000 eurót keresett, ebből ellátást biztosítottak számára, a többi pénzt azonban a nő és családja élte fel.

Az ügyben a Zala Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Bosszantó: csordultig van a kiskanizsai temető hulladéktárolója

Egy olvasónktól kaptunk néhány fotót, hogy is nézett ki pénteken a kiskanizsai temető egyik hulladéktárolója. Azt írta nekünk, az illetékes szolgáltató igazán elvihetné már a túlcsorduló konténer tartalmát.

Igaz, van egy másik tároló is a temető nagykapujánál, amelyet kiürítettek, tehát oda elvileg lehet vinni temetői hulladékot, de jó lenne, ha ettől a látványtól sikerülne megszabadulniuk a gyászolóknak, hozzátartozóknak, temetőlátogatóknak – írta nekünk egy hölgy, aki honlapunk rendszeres olvasója. Tőle azt kértük, ha a szolgáltató elviszi a rengeteg temetői szemetet, azt is fotózza le és azt is közzé tesszük.

Útlezárás lesz a belvárosban!

„Tisztelt Közlekedők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy útfelújítási munkálatok miatt a nagykanizsai Deák tér keleti oldalán lévő útszakasz a Felsővárosi templom és a Bankpalota étterem előtt 2021. május 25-től május 28-ig teljes szélességben lezárásra kerül.
A Deák téri parkolótömb a Széchenyi téri körforgalom irányából közelíthető meg.

Kérjük türelmüket és megértésüket.” – tájékoztatott Facebook oldalán pénteken a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Szénhidrát: szükséges és jó, vagy maga a sátán?

Manapság a szénhidrátok és azon belül is a cukrok kimondottan megbélyegzett státuszban vannak. A legtöbb diétázó azzal kezd, hogy megpróbálja a szénhidrátokat minél nagyobb mértékben elhagyni az életéből, aztán pedig a fejét kapkodja, mikor azt látja, hogy vannak kifejezetten szénhidrátalapú táplálékkiegészítők is.

Mi ennek az oka? Kinek lehet hinni, ha szénhidrátokról van szó?

Szénhidrátok a természetben

Nagyot téved az, aki úgy gondolja, hogy szénhidrátot csak a tésztafélékben kell keresni. Ugyanis a legtöbb zöldség és gyümölcs is nagy mennyiséget tartalmaz belőle ilyen-olyan formában. Általánosságban elmondható viszont, hogy a hízást vagy a diéták eredménytelenségét nem a szénhidrátok bevitele okozza, hanem hogy nincs mellé megfelelő minőségű és mennyiségű ellensúlyozás testmozgás formájában.

Ön is most kezd életmódváltásba, és szeretné a sportolást is minél kényelmesebb darabokban végezni? Nézze meg a Newfitshop.hu kínálatát, és válogasson a legstílusosabb Nebbia fitness leggingsek közt!

Mitől hízunk? A zsír vagy a szénhidrát a mumus?

A huszadik század elején az emberek többnyire a gyorséttermekben kapható zsíros ételeket okolták az egyre szélesebb rétegben jelentkező túlsúlyért. Később aztán a fókusz – és egyben a közutálat is – átkerült a szénhidrátokra. Ezek az elemek is ugyanúgy szerves részét kell, hogy képviseljék az étkezéseknek, ennek ellenére a diétába kezdők igyekeznek minél inkább kiiktatni a szénhidráttartalmú ételeket az életükből és vannak, akik ennek ellenére sem tudnak megszabadulni a felesleges kilóktól.

Hogy mi ennek az oka? Az, hogy megfeledkeznek a bevitt kalóriák mennyiségének számolásáról. Amennyiben figyelembe veszik a napi mozgásukat és annak függvényében visznek be táplálékot a szervezetükbe, sokkal eredményesebb lesz a diétájuk is. Hosszú távon a kalóriadeficit mindig eredményre vezet!

A ketóz/ketogén diéta

A ketogén diétának az alapelve, hogy a napi szénhidrátbevitelt minél inkább közelíteni kell a nullához. Ennek következtében a szervezetben beáll a ketózis, a szervezet pedi elkezd ketonokat termelni. Ennek kellemetlen mellékhatásaként acetonos szájszag is kialakulhat. Másik hatása viszont, hogy a test elkezdi lebontani a zsírt, hogy abból nyerjen energiát a kieső szénhidrátok helyett.

Ennek a diétának a szervezetre gyakorolt hatásairól még most is heves viták folynak, neves szakemberek állnak az ellenzők és a támogatók táborában is. 

Táplálékkiegészítők

Akik rendszeresen edzenek akár edzőteremben, akár szabadban, lényegesen több energiát égetnek el. Ennek a pótlására a boltok polcain több olyan táplálékkiegészítő is található, melyek szénhidrátalapúak. Ezek segítségével könnyedén bevihető edzés előtt az az energiamennyiség, ami szükséges egy komolyabb, megerőltető edzéshez. 

Mi az az egyszerűsített értékbecslés, és hogy vehetem igénybe?

A jelzáloghitelek kapcsán van egy új lehetőség, ez pedig az egyszerűsített értékbecslés. Ez a hagyományos értékbecslések helyett alkalmazható, mely immár valós alternatíva, mivel a Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló rendelet.

Természetesen meg kell felelni a rendeletben foglalt feltételeknek, és külön ezt is kell választani ahhoz, hogy igénybe vedd. De a lényeg, hogy ha 2021. február 5-e után adtad be a lakáshitel-igénylésed, akkor ez már rád is vonatkozhat. A hagyományos értékbecslés lassú és viszonylag drága volt, ellenben ez teljesen máshogy működik, ami befolyásolja az igénylési folyamatot is.

Mikor lehet alkalmazni az egyszerűsített értékbecslést?

Több kritériumnak is meg kell felelni. 150 négyzetméternél kisebb hasznos alapterületű lakóingatlanok esetén kérhető, de nem mindegy, mely településen van az ingatlan. Budapesten, egyes megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban, a budapesti agglomerációban van lehetőség az új értékbecslést kérni.

Az egyszerűsített értékbecslés folyamatának indítását megelőző évben legalább 10 adásvételnek kellett történnie az adott településen vagy kerületben. Ezek fajlagos árai közti eltérésnek kevesebb mint 30%-nak kellett lennie. Adósságrendező hitel esetén kiterjesztették a 150 négyzetméter feletti hasznos alapterületű lakóingatlanokra is ezt a lehetőséget.

Ha tehát elindítod a lakáshitelt-igénylésed, akkor a fenti feltételeknek meg kell felelni ahhoz, hogy az egyszerűsített értékbecslést válaszd.

Az egyszerűsített értékbecslés menete

A már megtörtént adásvételeket, tehát a korábbi lakáseladásokat veszik alapul. A már eladott lakások vételárának segítségével kerül megbecslésre a hitelbe bevont ingatlan értéke.

Ha belegondolsz, ez bizonyos ingatlanok esetén hátrányt, mások esetén épp hogy előnyt fog jelenteni. Hátrány, hogy a lakás közvetlen környékén lévő ingatlanok állapota nem mérvadó. Ahogy az sem, hogy maga a becsült ingatlan milyen extrákkal van felszerelve. Így ha egy rossz állapotú ingatlanról van szó, azt túl fogják becsülni, míg a jobbakat valószínűleg alábecsülik. Így az átlagosnál olcsóbb ingatlanokat vásárlók ezáltal előnyre tehetnek szert.

A metódus hátránya, ha ezt választanád

Hitelezhetőség szempontjából beszélnünk kell arról, hogy milyen hátrány ér téged, ha ezt a metódust választod. A pénzintézetek keze ugyanis kötve van azáltal, hogy az így felbecsült érték mindössze 60%-ára folyósíthatnak hitelt. Ez pedig jelentősen alacsonyabb, mint a szokásos 80%-os maximális mérték.

Fontos tudnod azt is, hogy ha mégis az egyszerűsített értékbecslés mellett teszed le a voksod, az nem elérhető minden banknál. Így először meg kell nézned, hogy mely bankoknál van erre lehetőség, utána összevetni a lakáshitel-ajánlataikat. Érdemes tudni, hogy a folyamat elindításához mindenképp egy 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap benyújtására lesz szükséged.

Környezettudatos Amazon

A környezettudatosság egy olyan cél, amelyet mind egyénileg, mind társadalmi szinten egyre növekvő mértékben támogatunk. Már régen túl vagyunk azon a ponton, hogy egyszerűen csak legyintsünk a környezeti jelekre, s már a mindennapjainkban is érezhetjük a saját bőrünkön is, hogy hatalmas változásoknak nézünk elébe. 

Ahhoz, hogy megteremtsük az esélyét annak, hogy megváltoztassuk az utunkat és elkerülhessük az előttünk álló katasztrófát, mindenkinek foglalkoznia kell egyénileg, társadalmilag s a cégeknek, vállalatoknak is azzal, hogy sokkal környezettudatosabbá tegye saját működését, életvitelét. 

Ezért IS megéri az Amazonhoz csatlakozni

Talán tisztában vagy azzal, hogy az olyan technológiai óriások, mint a Google, a Microsoft, a Facebook vagy az Apple, hatalmas mennyiségű energiát igényelnek. Ha még az Amazont is hozzávesszük, együtt összesen annyi energiát használnak fel évente, amennyi Új-Zéland teljes felhasználása. Ezek után érthető, hogy nagyon nem mindegy, hogy az energiaigényüket milyen forrásokból fedezik, továbbá az sem, hogy milyen célokat fogalmaznak meg a jövőre nézve.

Szőke Balázs blogjában részletekbe menően tájékozódhatsz az Amazonról, ahogy arról is, mi mindent tervez elérni az Amazon a megújuló energiaforrások terén. Az Amazon ugyanis jelenleg 206 különböző, megújuló energia felhasználásán alapuló létesítménnyel rendelkezik világszerte, amellyel napjainkban az egyik legnagyobb megújuló energián alapuló érdekeltséggel rendelkező vállalatnak számít Európában.

Hova tovább?

Határ a csillagos ég? Na az azért egyelőre még biztosan nem. Viszont a pillanatnyi ütem szerint 2025-re az Amazon már 100%-ban fogja megújuló energia segítségével fedezni energiaigényét, 2040-re pedig a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást is elérheti. Az Amazon tehát elkötelezett a környezet védelme mellett.

Miért fontos ez neked?

Azért fontos, mert te is tehetsz a világ megmentéséért! Számtalan formában segítheted a környezet védelmét a mindennapjaidban, de lehetőséged van arra is, hogy a vállalkozásod vagy céged is mindent megtegyen ennek érdekében. 

A környezettudatosság pedig azért is fontos, mert egyre nagyobb azon felhasználók és vásárlók száma, akik felismerik ennek az egésznek a jelentőségét. Az pedig, hogy egyre nagyobb az egyéni felelősségvállalás és tudatosság ebben a témakörben is, azt is jelenti, hogy egyre többen fogják aszerint választani és előnyben részesíteni a forrásaikat, például a szolgáltatóikat és a boltjaikat, ahonnan ők is fogyasztanak és vásárolnak, hogy azok a szolgáltatók és boltok mennyire vannak tekintettel a fenntarthatóságra. 

A környezettudatosság tehát létkérdés, de számos olyan pozitív hatása is akad, amelyek előnyt jelentenek azokkal a versenytársaiddal szemben, akik még nem döbbentek rá arra, hogy itt az ideje változtatni. Ha Amazon wholesale üzletben gondolkodsz, most már abban is biztos lehetsz, hogy annak révén nem csak egy sikeres üzleted lehet, hanem olyan céggel működhetsz együtt, akinek fontos a környezet védelme is.

A MI okostelefon mindig jó választás

Az okostelefonok korszakát éljük, amikor minden gyártó a legtökéletesebbre törekszik. Ha egy felhasználó megszereti a terméküket, akkor mellettük dönt legközelebb is. A Xiaomi fejlesztői ezért is dolgoznak keményen megfelelő színvonalú, de elérhető árú terméket dobva a piacra.

Mobilkorszak, a telefonálás fejlődése

Érdekes, a legfiatalabbak számára talán vicces időutazáson vehetünk részt, ha pár évtizeddel korábbra repülünk képzeletben, és végignézzük a telefonálás történetét. Sokan nehezen tudjuk elképzelni, hogy milyen technikai háttér volt egykor szükséges egy-egy hívás lebonyolításához. 

Manapság egy gombnyomás, és ott is a hívott fél. Sőt, a telefon többnyire már mobiltelefon, ami nem egy luxuscikk, hanem sokkal inkább egy szükséges kiegészítője mindennapi életünknek.

A hagyományos mobiltelefonokat észrevétlenül felváltották az okosmobilok, melyek a telefonálás mellett rengeteg egyéb funkcióval segítik a kapcsolattartást és az ügyintézést. Azzal, hogy a mobiltelefonok internet-hozzáféréssel rendelkeznek, megnyitották a világot előttünk.

Az okostelefonok a teljes mobilitást biztosítják számunkra, így a fejlődésük töretlen, és egyre inkább az az érzésünk, hogy határ a csillagos ég.

Mobiltelefont egy kínai gyártótól? Igen!

Az elektronikai eszközök egyik legnagyobb beszállítója Kína. A fejlesztéseket rendkívül hatékonyan és gyorsan végzik mérnökeik, így megbízható, a mai igényeket mindenben kielégítő mobiltelefon-kínálatot tesznek számunkra elérhetővé.

Sokan felkaphatják a fejüket, hogy kínai termék, tehát nem lesz túl hosszú az élettartama, olcsóbb talán, de minőségben azért kifogásolható. Ne engedjünk a tévhiteknek, főleg ne a Xiaomi mobiltelefonok kapcsán! 

A cég forradalmit alkotott a 108 MP-es kameraszegmens területén, melyet a további készülékeknél csak továbbfejleszt, ahogy ez a MI mobiltelefon-termékek sorában is látható.

Miért szeretjük a MI mobiltelefonokat?

Az első pozitívum, amely egy MI mobiltelefon vásárlása mellett dönthet, a külsőségekben rejlik. Egy pehelykönnyű darab, melynek stílusa igazán letisztult, és valóban elegáns példányok kerültek ki a boltok polcaira.

Kiemelendő a kamera magas fejlettségi szintje. Rendkívül fókuszál a gyártó ennek folyamatos fejlesztésére, hogy élményt tudjunk megörökíteni, ne csak egy képet. A fotók és a videók egy MI mobiltelefonnal élettel teliek lesznek, mely érzést a hosszú exponálási mód vagy a timelapse szelfi lehetőség nagyban növeli. 

A felvétel készítésének változatos módjai mellett az utómunka során is könnyű dolgunk van. A képek, a videók látványvilágának és a kreativitásnak határtalan tárháza nyílik meg MI mobiltelefonnal.

Hatalmas a választék a mobiltelefonok kínálatában, mindenki megtalálhatja az ízlésének legmegfelelőbbet, de ha egyszer megismerte, megszerette a MI mobiltelefont, garantáltan az újabb darabot is ezek közül választja ki.

Újra tárgyalják a kanizsai bolhapiaci támadás ügyét

Még 2018. szeptember 13-án egy vélt nézeteltérés miatt a II. rendű vádlott az internetes közösségi oldalán közzétett videókban veréssel fenyegette meg a sértettet. A következő két napon sem csillapult az indulata, s további fenyegető videóüzeneteket tett közzé, amelyekbe már a testvérét, s egyik barátjukat is bevonta.

A három vádlott 2018. szeptember 16-án reggel 7 óra körül vas sátorlábakkal, golfütővel felszerelkezve megjelent a nagykanizsai bolhapiacon, mert tudták, hogy a sértett ott árusít. Odaérve becsmérelték a férfit, majd rátámadtak.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az I. rendű vádlott a sértettet a földre rántotta, ököllel, sátorlábbal ütni kezdte, míg a II. és III. rendű vádlottak többször megrúgták.

A vádlottak a bántalmazást csak akkor hagyták abba, amikor többen felháborodva rájuk szóltak. A férfi a bántalmazás következtében zúzódásokat szenvedett. Az ítélet az I. rendű vádlott esetében 2020. november 16. napján jogerős lett, míg a II. és III. rendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért a másodfokú bíróság tárgyalja az ügyet.

Sz.R. + 2 fő garázdaság bűntette minősítésű ügyét május 28-án tárgyalják – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Húspótlás borsó- és szójafehérje segítésével

Az utóbbi években rengetegen tértek, térnek át az egészséges életmódra, ezzel pedig sokan a vegán étrend felé fordulnak. Ahhoz, hogy a tápanyagok bevitele szervezetünkbe a megfelelő szinten legyen, ismernünk kell a különböző vegán alapanyagok tulajdonságait, hatásait.

Mire jó a borsó- és a szójafehérje?

Kifejezetten népszerű fehérjepor manapság a borsófehérje és a szójafehérje. Akik a vega vagy vegán életmódot követik, bizonyára ismerik a két kiváló húspótlót. Szerepük a húsmentes táplálkozásban egyre növekszik, érdemes közelebbről megismerkedni velük.

Alapvetően mindkét növényi fehérje hatékonyan segíti az izomtömeg növekedését, hiszen a testünknek fehérjére van szüksége a fenntartásához, egészséges fejlődéséhez. Természetesen a megfelelő mozgás elengedhetetlen részét képezi életmódunknak.

A húsmentes étkezésben vagy a testépítés során mind a borsó-, mind pedig a szójafehérje tökéletes választás lehet. Hogy kinek melyik ajánlott vagy melyik a jobb, azt néhány tulajdonságukat ismerve könnyen megtudhatjuk.

A borsó- és a szójafehérje közötti különbség

Az egyes gyártók termékein szereplő tápértékeket tanulmányozva kisebb eltérések mutatkozhatnak a borsó- és a szójafehérje összetételében, de gyakorlatilag egyetlen érték kivételével nagyon hasonlóak.

A kivételt a szénhidrát jelenti, mely a szójafehérje esetében 25%-kal magasabb értéket mutat. Van azonban még egy lényeges különbség a két húspótló fehérje között, amiről nem szabad megfeledkeznünk. Teljes fehérjének számít a szója, vagyis szervezetünk számára minden létfontosságú aminosavat biztosít, míg a borsó nem ilyen. 

Ezeket tudva már könnyebben tudunk tájékozódni és kiválasztani a nekünk megfelelő húspótló fehérjeport, olyan megbízható alapanyagokat biztosító helyről, mint amilyen a Teneré – A Bolt vegán kínálata is.

Mikor válasszuk az egyiket, mikor a másikat?

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire hasonló a két húspótló fehérjepor, akkor mégis kinek melyik ajánlott, mikor válasszuk az egyiket, mikor a másikat. Mivel tápértékben nagyon hasonlóak, a fehérjetartalom és a rosttartalom szinte azonos, mindkettő kitűnő választás.

Mindkettő vegán termék, nincsenek tudományosan bizonyított mellékhatásai, nem okoznak megbetegedéseket, így a fehérjepor összetételét megismerve leginkább ízlés kérdése, melyikre esik a választásunk.

Tapasztalatok alapján két dologra érdemes odafigyelni. A szója allergiás reakciókat válthat ki, így aki szójaallergiás, az válassza inkább a borsófehérjét. Akik a borsófehérjét használják, számítsanak arra, hogy az aminosavak magasabb szintje miatt könnyebben és gyorsabban emésztődik.

A fehérjeporok összetételét illetően lehetnek eltérések, így mindenképp vizsgáljuk ezt meg, egyébiránt pedig válasszunk bátran a borsó- vagy a szójafehérje közül, sőt kóstoljuk meg mindkettőt!

Miért válaszd a növekedés stratégiáját?

Egy vállalkozás vagy növekszik vagy hanyatlik, nincs olyan, hogy stagnál, legfeljebb csak nagyon rövid ideig. Ha pedig már választani kell, akkor inkább a növekedésre szavaznak a legtöbben.

Az élet sok területén van ez így, legyen szó sportról, zenéről, gazdaságról. Ha nem fejlődsz, elfelejtenek, kimegy a terméked a divatból, jön helyetted valaki, aki jobb nálad. Ezért is annyira fontos a folyamatos növekedés, a töretlen fejlődés, amelyet azonban tervezni kell.

A növekedés pillérei

A növekedéshez folyamatosan szükség van új vásárlókra, a meglévő üzleti kapcsolatok ápolására, a korábbi vevők megtartására. A marketingstratégiának ezt kell segítenie. Ennek három pillére van:

  1. Vásárlószám emelése

Ez röviden annyit jelent, hogy több vevőt kell szerezni, mint amennyi elhagy bennünket, miközben arra is figyelünk, hogy minél kevesebben vándoroljanak el. A vevőszerzésre több módszer is rendelkezésre áll, például Google Ads és közösségi média hirdetések, professzionális landing oldalak, értékes tartalom, pozitív vásárlói visszajelzések, e-mail kampányok, speciális akciók, személyes találkozások rendezvény vagy kiállítás keretében. 

A lényeg tehát, hogy ápold a kapcsolatokat a meglévő vásárlókkal, adj ügyfélélményeket mind a korábbi, mind a leendő vevőknek, növeld az ügyfélelégedettséget.

Ha segítségre van szükséged a hirdetések és kampányok összeállításához, fordulj bátran a Klikkmarketing szakembereihez!

  1. Vásárlások számának emelése

Az elégedett vásárló többször is fog nálad vásárolni, sőt lehet, hogy még ajánlani is fogja a vállalkozásod a barátainak, ismerőseinek. Ismeretleneknek is ajánlhatja a termékeidet, szolgáltatásaidat, ha lehetővé teszed a vásárlói értékeléseket a weboldaladon. De ez csak egy eszköz a sok közül.

A remarketing célja pontosan a korábbi vásárlók visszacsalogatása a weboldalra célzott ajánlatokkal, VIP ajánlatokkal és hasonlókkal. A korábbi vásárlókkal való folyamatos kapcsolattartás eszközei lehetnek az e-mail marketingkampányok, hírlevél-feliratkozások, folyamatosan frissülő blogbejegyzések, zárt közösségi média csoport, hirdetések.

  1. Vásárlások összértékének növelése

Az átlagos kosárérték egy olyan mérőszám, amelyet érdemes folyamatosan figyelni. Jó felülértékesítési és keresztértékesítési stratégiával jól fel lehet tornázni ezt a számot. A kosárelhagyások csökkentése is növeli az átlagos kosárértéket. Könnyen belátható, hogy ha nem csökken a vásárlók száma és növekszik az átlagos kosárérték, akkor az összforgalom is növekedni fog.

Összegzés

Törekedj a folyamatos növekedésre és figyelj a vásárlóidra! Adj nekik olyan értékeket, plusz szolgáltatásokat, kedvességet, amelyeket máshol nem kapnak meg! Folyamatosan és magas szinten kommunikálj a célcsoportoddal!

1 281 282 283 284 285 795