Forró gulyáslevesbe esett egy 3 éves kisfiú

Tavaly június 28-án Szentliszlón két Kossuth úti lakóház közös udvarán egy 1970-ben született szentliszlói férfi – vádlott- és családja születésnapi rendezvényt tartottak a vádlott fia tiszteletére. A családi összejövetelre – más rokonok mellett – meghívták a felesége lányát, aki 3 éves gyermekével, a sértettel érkezett az eseményre.

A vádlott délelőtt 10.00 órától a telek végében felállított állványon egy 10 literes bográcsban gulyáslevest főzött. A családtagok részére a két épület között lévő 3×3 méter alapterületű, 4 db faoszloppal rendelkező, oldalról nyitott kerti pavilon alatt terítettek meg.

(A fotó illusztráció. Pixabay/ArmbrustAnna)

A vádlott a főzéssel délután 13 és 14 óra között végzett, ekkor a bográcsból egy körülbelül 8 literes fazékba mertek át a levesből. Ezt követően a forró levessel még körülbelül félig telt állapotban lévő bográcsot a vádlott az udvaron található betonaljzaton hagyta úgy, hogy azt egy rá illő, azonban fixen nem rögzített fedővel látták el. A családtagok – a gyermekkorú sértett kivételével, aki az udvaron kergetőzött a család kutyájával – a kerti pavilon alatt felállított asztalnál tartózkodtak, ahol 14.00 óra körül az ünnepi torta felvágásához készülődtek.

Ezzel egyidőben azonban a kisfiú az asztaltól körülbelül 4 méter távolságra lévő bográcsot ülőalkalmatosságnak vélve, egy hirtelen mozdulattal ráhuppant a lefedett bogrács tetejére. Ennek során a bogrács fedele a gyermek súlya alatt megbillent és a kisfiú az alsótestével a bográcsban maradt forró ételbe csúszott.

Ezt észlelve a vádlott a hangosan síró gyermeket kikapta a bográcsból és a lakóház fürdőszobájába rohant vele, ahol egyből a hideg zuhany alá tették, majd egy csomag fagyasztott zöldséggel kezdték el hűteni a kisfiú megégett testfelületét. Ezt követően a kisfiút személygépkocsival a Zalaegerszegi Szent Rafael Kórházba, majd onnan a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházba szállították.

A kisfiú a történtek következtében – 8 napon túl gyógyuló – I.-II. fokú égési sérüléseket szenvedett el, testének mintegy 11 %-ára kiterjedően.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főúgyészség ügyész-szóvivője.

Hamarosan ismét ehetünk balatoni halat?

A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat – mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast adásának hétfőn közzétett részében.

Áder János Szári Zsolt halászati mérnökkel, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztossal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával korábban megkezdett beszélgetését folytatva kifejtette, egy húsz évvel ezelőtti hibás döntés után most van ismét akkora területe az államnak, amely pontot tehet a balatoni halászat betiltása körüli komoly vitákra. A halgazdálkodási társaság ugyanis a Balatonéval azonos vízminőségben tud olyan kedvelt fajokat nevelni, mint például a ponty, a csuka, a harcsa, vagy a fogas.

(A fotó illusztráció. Pontyok egy tóban)

Szári Zsolt hangsúlyozta, a jelenleg rendelkezésre álló területen könnyedén tudják pótolni a Balaton halállományát, a felesleggel pedig ki tudnak lépni a piacra. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a balatoni hal egy hónapja megkapta az Európai Uniótól az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termék minősítést – tette hozzá.

Az államfő úgy látja, jó úton halad annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.
Szári Zsolt ezzel egyetértve megjegyezte, mára világviszonylatban is elismerően nyilatkoznak a Balaton pontyállományáról, ami annak köszönhető, hogy eredménnyel jártak a nagy halak védelmére hozott intézkedések.

Szári Zsolt miniszteri biztosi munkájáról szólva közölte, egy év múlva ki kell kristályosodnia az olyan kérdéseknek, mint például, hogy érdemes-e kotorni a Balaton medréből az algavirágzás lehetőségének csökkentése érdekében. A klíma változik, a Balaton vízgyűjtője nagyon csekély, nagyon sérülékeny, ezért azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy 30-40 év múlva hogyan kell majd megoldani a Balaton vízpótlását – mondta.

Áder János aláhúzta, erre a munkára is igaz az a népi bölcsesség, hogy inkább kétszer mérni, mint egyszer vágni. A Balatont érintő elhamarkodott, nem kellően átgondolt döntéseknek ugyanis – például a busa és az angolna betelepítésének – rendkívül káros következményei voltak – jegyezte meg a köztársasági elnök – írta hétfőn az állami hírszolgálat. (Fotó: Wikipédia)

Tűz volt Zalaszentbalázson

Kigyulladt egy háromszáz négyzetméteres mezőgazdasági tároló Zalaszentbalázson, a Dózsa György utcában vasárnap kora délután.

A tűzesethez nagy erőkkel vonultak ki a nagykanizsai, a pacsai és a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók, akik megkezdték a lángok oltását.

Frissítés:

Az épületből a tűzoltók egy dissous-palackot is kivittek, amelyet visszahűtenek. Az eset során egy traktor kiégett. A tüzet a lánglovagok eloltották – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tűzesethez a Gelse ÖTE (Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület) is vonult, a kiégett traktorról ők készítették ezt a képet, amelyet vasárnap délután Facebook oldalukra tettek fel.

Mit gőzölünk valójában az elektromos cigarettában?

Számos tévhit kering az interneten, illetve az emberek között az elektromos cigarettákban használt folyadékokkal kapcsolatban. Sokan úgy tartják, hogy az e-cigi gőzképző elegye mérgező anyagokat, valamint nehézfémeket tartalmaz. Nézzük meg, mi az igazság.

Az e-cigi folyadékok alkotóelemei

Az otthon kevert elektromos cigaretta folyadékok, idegen kifejezéssel az e-liquid-ek három fő összetevőből állnak: propilén-glikol (PG), növényi glicerin (VG), valamint a kívánt aroma. Ezeknek az mixtúrája kerül az e-cigikbe, ami a készülék porlasztóján keresztül gőzzé válik.

A propilén-glikol egy viszkózus, színtelen és szagtalan folyadék. Az alkoholok csoportjába tartozó vegyületet a kozmetikai ipar és a gyógyszeripar is előszeretettel használja. A növényi glicerin szintén egy színtelen és szagtalan anyag. Ezt a típusú glicerint az élelmiszerekben is régóta használják. A híreszteléssekkel ellentétben a PG és VG nem mérgező!

A füstölnivaló ízhatásáért felelős folyadékok olyan magasan koncentrált aromák, amelyek oldódnak a propilén-glikolban és a növényi glicerinben. Ezeket még véletlenül se keverjük össze az illatosítókba adagolható illóolajokkal!

A fentiekben a nikotinmentes PG és VG alapfolyadékok összetevőit vettük górcső alá. Ehhez képest a nikotinos verzió annyiban tér el, hogy a bázisfolyadékokhoz nikotint adnak.

Válogassuk meg az alapanyagokat!

Fontos tudni, hogy az elektromos cigaretta alapfolyadékokkal kapcsolatban a sok rémhír azért is terjedt el, mert rengeteg kétes eredetű termék van a piacon. Főleg a keleti országokból érkeznek kifogásolható minőségű portékák. Az ellenőrizetlen anyagok pedig valójában veszélyesek lehetnek ránk és a környezetünkre nézve is. Azt tanácsoljuk, hogy kizárólag megbízható forrásból származó e-liqud alapfolyadékokat rendeljünk! A termék kvalitásáról könnyen meggyőződhetünk, ha a vásárlás előtt kikérjük az áru minőségi bizonyítványát. Ennek hiányában érdemesebb gyorsan másik boltot vagy webáruházat keresnünk.

Ismét bajnokságot nyert, a világbajnokságra mehet a 12 éves kanizsai sakkozó kislány

Nemrég írtunk a 12 éves nagykanizsai sakkozó kislányról, Beznicza Míráról, aki júliusban kategóriájában (U12) megnyerte a Magyar Országos Rapid Sakkbajnokságot.

Édesanyja, Laczkó Hajnalka most Míra újabb sikeréről értesítette honlapunkat. Hétfőtől-péntekig rendezték meg Tapolcán az Ifjúsági Országos Bajnokság sakkversenyét. A verseny során 3-3 órás hosszú partikat kellett teljesíteniük a versenyzőknek.

(A dobogó legfelső fokán álló Beznicza Míra Tapolcán ismét magyar bajnok lett)

Míra kiegyensúlyozott játékával, ámde szoros küzdelemben ismét újra magyar bajnok lett. Ezzel kvalifikálta magát magát a világbajnokságra.

Míra a nagykanizsai a Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskola tanulója, a keszthelyi Spartacus Sportkör színeiben vett részt az országos versenyen. Mírának nincs rendszeresen edzője, a versenyekre saját magát készíti fel, a versenyekre való felkészülését, a versenyhelyszínekre való eljutását a szülők a családi kasszából állják.

Korcsoportjában mind a rövid (rapid), mind a hosszú versenyszerű sakkpartik során a jelenlegi eredmények fényében Beznicza Míra verhetetlen és ezzel U12-ben az idén véglegesen magyar bajnok.

Mira következő versenye augusztus végén Keszthelyen lesz, amely nemzetközi értékszámszerző sakkverseny lesz.

Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson

A rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.
A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegő hőmérséklete.

(A 39. Lidl Balaton-átúszás résztvevői a balatonboglári célban 2021. augusztus 7-én. Fotó: MTI/Varga György)

A kora délutánra jelzett változékony időjárás miatt az eredetileg tervezett időnél korábban – még fél nyolc előtt – elindították a klasszikus átúszás résztvevőit, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók. A 13 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízből.

Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel.
Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba.

Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette, valamint a Magyar Honvédségtől – amely évek óta együttműködő partnere a rendezvénynek – az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon.

A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők egy héttel elhalasztották.

A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja – írta szombaton az állami hírszolgálat.

Végső útjára kísérték Rétfalvi Sándort, Nagykanizsa díszpolgárát

Pénteken Nagykanizsán helyezték végső nyugalomra a június 27-én, 80 éves korában elhunyt Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt.

„A mai napon végső útjára kísértük Rétfalvi Sándort. Városunk díszpolgárától, a Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes szobrászművésztől megrendülten búcsúztam…„Ércnél is maradóbb művet emeltem én,fenséges piramis csúcsa nem ily magas;ezt sem kapzsi eső, sem szilaj Aquilonem rombolja le már, vagy sohasem fogyóévek lánca, s a gyors, elsuhanó idő.Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább.”

„Tisztelt gyászoló család! Tisztelt búcsúzók!

Ércnél maradóbb alkotót, egy példaembert veszítettünk el mi, Nagykanizsa város és Magyarország polgárai, és a világ egésze. Közös gyászunk mély csendje, a szellem által megformált anyag, a bronz és a kő örök gyűrődéseinek üzenete és Horatius szavai képesek arra, hogy kifejezzék ezt az emberi művet, mely fenséges piramisnál magasabban ragyog tovább. Mert jobb része nem enyész, Rétfalvi Sándor szelleme él tovább tanítványai generációinak sokaságában, formáló kezük lendületében és formát adó mozdulataikban, akik magukba fogadták emberségét és tudását. És szelleme él tovább félszáz köztéri alkotásában, a művei fényeiben és árnyaiban, megkövült gondolataiban, a bronzba öntött feszületben, a megváltó szenvedés Stációiban, az Életfa gyökereiben, a kővé lett Eszmében és a Feltámadásban.

Szelleme otthonra talált a kapuzatok ölelte szent térben, a Profán köszöntésben, a Korpusz szikrázó keménységében. Mert Rétfalvi Sándor anyagtalan lényegét a bronzot olvasztó kemence alakította, megérintette a jelenségek mögött húzódó embert próbáló lét teremtő világa, és ő ezt az életpróbát kiállta. Rétfalvi Sándor teljes emberként megélte a Herman Hesse szavai által megidézett tapasztalatot, mely szerint: „Minden embernek egyszer életében itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit megérint a gondolat, hogy minden, ami látható, csupán hasonlat, és a hasonlat mögött ott lakik a szellem és az örök élet.”Rétfalvi Sándor teremtő élete és teremtett művei megformált hasonlatok, melyek, akár a zömök, de nyitott kapuk, lehetőséget adnak a mindennapok emberének, nekünk, hogy rálássunk a szellem világára, az örök teremtő élet mozgatójára.

Művei jelek, szilárd létezővé váló elhívások, melyek lehetőségek a megérintettség életet nyitó világának meglátására. Mert a valódi mester az emberi társadalom, az emberi színtér peremén létezik és alkot. Onnan szemléli életünket, profán napjaink tetteit, a bennünk mocorgó cselekvés rugóit, látva, ahogy felemésztjük magunkat a hétköznapok romjain. De onnan, e peremvidékről szemléli Platón ideáit, a Teremtő akaratát, a Fiú áldozatát is, mely tisztán ragyogja vissza a kezdetek fényét, az ember lehetőségét.A művész, a mester valójában a kapuban álló alkotó ember.Rétfalvi Sándor a lét kapujának, az eltérő terek határterületének peregrinusa (vándora és utasa), kinek művei – akár a hierofániák: a szentség megnyilatkozásai – az anyagban látszódnak, bronzból és kőből gyűrődnek bele a létezésbe, de forrásvidékük oldalán a szellem világában gyökereznek. Lehet e bronzot csupán bronznak látni, lehet a követ egyszerű kőnek érzékelni, az anyagot puszta anyagnak, ám mégis esélyt ad arra, hogy a végtelen tér megnyílását tapasztaljuk meg, melyben ott a nagyság, a misztérium mindent ledöntő ereje.

Rétfalvi Sándor műveivel esélyt kapunk emberré lenni, amikor is táncra perdülnek a Sétakert balerinái, amikor megérezzük a föld mélyéből előtörő olaj keserű szagát és a bányász fájdalmát, amikor a lelkünket tépi szét a Holokauszt áldozatainak néma kiáltása. Vagy: amikor belépünk a szentség székesegyházának kapuzatai közti picinyke térbe, hogy esélyt nyerjünk a csodára, hogy – Rétfalvi Sándor szavaival: „létrejöhessen az a szellemi tér, mely az Isten és a földi lét találkozási pontja, a misztérium előkészítő helye, hogy a templomba lépés már ne hordozza mindennapunk kisstílű ragadványait. Az én kapum hívogat.”Rétfalvi Sándor alkotásai az elhívás kapui, hasonlatok, olykor ironikus erővel megszólaló felkiáltójelek, melyek két világban léteznek, két világra nyílnak rá: az anyag és a szellem világára. Ő maga is e két világ lakója volt, de az anyag világában immáron már a művei szólnak hozzánk. Ő végleg átlépett a szellem otthonába.

Mi nagykanizsaiak, büszkék vagyunk, hogy a kárpátaljai születésű szobrász, Rétfalvi Sándor e városból indult, kamaszként itt eszmélt és alkotóként is része volt az éltünknek. Kanizsai egzisztenciája és köteléke mindvégig megmaradt, e szál soha nem szakadt el. És végül ide tért megpihenni az öröklétnek, mert Madáchot idézve: Be van fejezve a nagy mű, igen.A gép forog, az alkotó pihen. Nyugodjon békében, Mester!” – írta Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

Jó ha tudja – Augusztusi gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán

DátumGyógyszertár neveGyógyszertár címeGyógyszertár telefonszámaÜgyeleti idő
2021. augusztus 1.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62019:00-06:00
2021. augusztus 2.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46222:00-06:00
2021. augusztus 3.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:00
2021. augusztus 4.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
2021. augusztus 5.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:00
2021. augusztus 6.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15122:00-07:00
2021. augusztus 7.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-08:00
2021. augusztus 8.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40319:00-06:00
2021. augusztus 9.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:00
2021. augusztus 10.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:00
2021. augusztus 11.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:00
2021. augusztus 12.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:00
2021. augusztus 13.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-07:00
2021. augusztus 14.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-08:00
2021. augusztus 15.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46219:00-06:00
2021. augusztus 16.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:00
2021. augusztus 17.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
2021. augusztus 18.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:00
2021. augusztus 19.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15122:00-06:00
2021. augusztus 20.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15108:00-08:00
2021. augusztus 21.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-08:00
2021. augusztus 22.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53119:00-06:00
2021. augusztus 23.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:00
2021. augusztus 24.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:00
2021. augusztus 25.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:00
2021. augusztus 26.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:00
2021. augusztus 27.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62022:00-07:00
2021. augusztus 28.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-08:00
2021. augusztus 29.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28019:00-06:00
2021. augusztus 30.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
2021. augusztus 31.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:00

A pénteki próbaüzem után hétvégén már újra működhet az Erzsébet téri szökőkút

Csütörtökön a felújítást végző szakemberek készre jelentették az Erzsébet téri szökőkút javítását – mondta Balogh László nagykanizsai polgármester a Facebook oldalára feltöltött videóban.

A javítási, felújítási munkálatokat egy nagykanizsai cég végezte el. Pénteken próbaüzem lesz és ha a gépészeti, villamossági rendszer jól vizsgázik, akkor a hétvégén, de legkésőbb hétfőn már újra az égbe szökhetnek az Erzsébet tér és a város ékkövének számító látványos csobogású szökőkút hűsítő vízsugarai.

A speciális szigetelési és vázerősítő munkálatok mintegy 7 millió forintba kerültek, amelyet a különleges jogrend ideje alatt a városvezető a költségvetés átcsoportosításával személyes döntésével biztosított.

Egy zalaszentbalázsi férfi vesztette életét a Hahótnál történt frontális balesetben

Meghalt egy ember a 74-es főúton Hahót térségében a csütörtök reggel 5 óra 15 perc után történt balesetben – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem .

Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője honlapunknak elmondta: a főút 23-as kilométerénél karambolozott egy magyar és egy szlovák rendszámú személygépkocsi, mindkét járműben két-két ember utazott. A balesetben a magyar rendszámú autó 62 éves zalaszentbalázsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a frontális balesethez a nagykanizsai és a pacsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik az egyik autóból két személyt feszítő-vágó berendezés segítségével, míg a másikból egy személyt a mentőkkel közösen emeltek ki.

(Összeroncsolódott személyautók a 74-es főúton Hahót térségében 2021. augusztus 5-én. A főút 23-as kilométerénél karambolozott egy magyar és egy külföldi rendszámú autó, mindkét járműben két-két ember utazott. A magyar autó vezetője a helyszínen meghalt. Fotó: MTI/Varga György)

További helyszíni fotók: Nagykanizsa HTP.

1 265 266 267 268 269 800