Hőkamerás, hangtompítós puskát találtak a zalakomári rapsicnál

Egy 1966-ban született zalakomári férfi – az I.r. vádlott – 2015. évben baráti viszonyba került egy zalakomári német állampolgárral, aki megmutatta neki az engedély nélkül tartott, a háza mögötti istállóban elrejtett vadászpuskáját.

A német férfi egészségi állapota 2020-ban megromlott, ezért közölte a vádlottal, hogy halála esetére a fegyvert a vádlottnak ajándékozza. A férfi 2020. december 5-én Nagykanizsán elhunyt. A vádlott ezután elment a német férfi istállójába, a fegyvert magához vette, majd azt a saját házában elrejtette.

(A fotó illusztráció)

Az I. rendű vádlott az idén február 3-án este magához vette a vadászfegyvert és vadászat céljából a Zalakomár külterületén lévő erdőbe ment fiával, egy 1992-ben született fiatalemberrel – a II. r. vádlottal- együtt. A vádlottak hátizsákban vadászkéseket, fűrészeket és szemeteszsákokat is vittek magukkal az elejtendő vadak darabolása és csomagolása érdekében. A vádlottak vadászatra jogosultsággal nem rendelkeztek.

A vádlottak vad elejtése céljából hosszabb ideig az erdőben tartózkodtak, ám vadat nem ejtettek el, majd őket a bűncselekmény elkövetésén az ott lévő mezőőrök és hivatásos vadász február 4-én 2.30 órakor tetten érték.

A fegyver egy működőképes, 9 mm Luger kaliberjelű, spanyol Bergmann Destroyer fegyverből házilag átalakított hőkamerával és hangtompítóval felszerelt vadászpuska, amely lőfegyvernek minősül. A vádlottól a nyomozóhatóság 7 db 9 mm Luger kaliberjelű lőszernek minősülő töltényt is lefoglalt. A vádlott a tárgyak tartásához engedéllyel nem rendelkezett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Miért lett a fogászati turizmus a befutó?

(X) Amikor egy ország gazdasági helyzetét elemezzük, megvizsgáljuk azt is, hogy melyik az a húzóágazat, ami a vártnál is jobb teljesítményeket ér el. Magyarországon már évek óta a fogászati turizmus a befutó, most már csak az a kérdés, hogy miért. 

Vezető szerepben Európában

A francia Le Monde cikke szerint hazánk vezető szerepre tett szert Európában a fogászati implantátum- és protéziskészítés területén. A franciaországi árakhoz képest lényegesen olcsóbban elérhető, kiváló minőségű fogászati szolgáltatások egyre vonzóbbá váltak a francia lakosság körében (is). A kezdetben még hezitálók az ár-érték arány mérlegelése után sorra döntenek úgy, hogy Magyarországra utaznak a szép mosolyért. 

A lap véleménye szerint sanszos, hogy a Budapestre tartó fapados repülőjáratok utasainak legalább a 20%-a fogturista, azaz összeköti a kellemeset a hasznossal. Egyrészt megismerkedik a magyar főváros pezsgő mindennapjaival, termálfürdőivel és nevezetességeivel, másrészt kedvező áron rendbe teteti a fogsorát. 

A koronák, hidak és implantátumok országává váltunk

A francia fogturisták száma évről évre emelkedik, ők azok, akik a legtöbb pénzt hagyják Magyarországon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy amíg 2011-ben 2,74 millió eurót hagytak itt, 2018-ban már 3,98 millió euróra rúgott ez az összeg.

Hogy miért éppen hazánkra esik az egészségturisták választása? Ennek több oka is van, amelyek közül a talán legfontosabb, hogy alacsonyabb árakon juthatnak részleges vagy teljes helyreállító kezelésekhez, mint a saját hazájukban. Egy komplex kezelés nálunk csak a felébe vagy harmadába kerül, arról nem is beszélve, hogy az ellátás színvonala megegyezik vagy még meg is haladja a saját országuk fogászati ellátásának színvonalát.

A Le Monde cikkében utal arra az el nem hanyagolható tényre is, hogy Franciaországban az állam nem mindig finanszírozza a fogászati beavatkozásokat, így minél bonyolultabb egy kezelés, az annál többe fog kerülni a páciensnek. Gyakori problémát jelent még a fogorvoshiány és a hosszú várakozási idő is – mindezek együttvéve pedig arra motiválják a franciákat, hogy máshol – például Magyarországon – keressenek megoldást.

Magánklinikák főként külföldi betegekre specializálódva

A fogászati turizmus a 80-as években indult, amikor az osztrákok és németek sorra vették igénybe a határ közeli városokban működő fogászati szolgáltatásokat. A folyamat a rendszerváltással, majd az uniós csatlakozással még több lendületet kapott, amit a fapados repülőjáratok és az internetes információáramlás hatékonysága még tovább fokozott. Ennek köszönhetően napjainkra számtalan magyar klinika – így a Jildent Clinique is – jött létre, ahol kifejezetten a külföldről érkező ügyfelek igényeinek maradéktalan kielégítésére törekszenek.

Miért lett a fogászati turizmus a gazdaság egyik húzóágazata?

Nem. Nemcsak azért, mert nálunk minden beavatkozás olcsóbb… A sikerhez az is hozzájárult, hogy Európában hazánk állt át legelőször a fogászati turizmusra, és szakmailag is az élvonalba tartozunk.

Pisztolyt és hozzávaló töltényeket rejtegetett egy nagykanizsai férfi

Egy 1973-ban született nagykanizsai férfi az idén márciusban a nagykanizsai Szentgyörgyvári-hegyre vezető gyalogút melletti füves területen talált egy nylontáskában elhelyezett forgótáras pisztolyt, valamint 495 db töltényt.

A férfi a fenti tárgyakat a hatóságnak nem adta át, hanem azokat a Nagykanizsa, Király utcai bérelt lakásába vitte és ott elrejtette. A pisztolyt és a töltényeket a nyomozóhatóság 2021. május 29-én a vádlottól lefoglalta.

A fegyver egy működőképes Keserű V10F6 típusú, 6 mm Flobert kaliberjelű, tízlövetű forgópisztoly, amely lőfegyvernek minősül. A 495 db 5,6 mm Long Rifle kaliberjelzésű céllövő töltény lőszernek minősül. A vádlott a fenti tárgyak tartásához engedéllyel nem rendelkezett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Elhunyt 20 beteg, 1183 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén

Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 879 178 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 630 587-en a második, 714 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 821 261-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 171-re, a gyógyultaké 783 167-re emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 7923. Kórházban 478 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 71-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 4125-en vannak, a mintavételek száma 6 893 91
5.

(Lélegeztetőgépen egy koronavírusos beteg. Fotó: archív. MTI)

Kiemelték: az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért arra kérik őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat mielőbb.

Hangsúlyozták, hogy a beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta azt, aki még nem, továbbra is regisztrálhat a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu oldalon.

Az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Így tehát az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban meg kellett volna kapnia azt, de elmulasztotta. Az időpontfoglaló nekik ugyanazt a vakcinát ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt.

Kitértek arra is, hogy az Országgyűlés várhatóan hétfőn fogadhatja el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló javaslatot. Erre azért van szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns Magyarországon is terjed, a sikeres védekezésért a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani – hangsúlyozták.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (148 058) és Pest megyében (114 133) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (47 493), Győr-Moson-Sopron (45 014) és Hajdú-Bihar megye (43 142). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 916 fertőzöttel.

Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét

Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét, ezzel együtt a meleg is mérséklődik. A hét második felében a maximumok már többfelé 20, a minimumok pedig 5 Celsius-fok alatt alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 28 fok között várható, délkeleten, keleten lesz a legmelegebb. Napsütés már csak az északkeleti tájakon várható, máshol sok lesz a felhő. Délelőtt főként az északi és középső tájakon, később már délebbre is várhatók záporok, zivatarok. A Dunántúlon kisebb körzetekben jelentős mennyiségű eső is hullhat – írta a meteorológiai szolgálat, hozzátéve: a csapadék pontos térbeli eloszlása azonban még bizonytalan.

(Fotó: archív. Autók a vizes úton zivatar után Nagykanizsán. MTI Fotó: Varga György)

Veszélyjelzésükben hétfőre a zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is – Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével – az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Kedd hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Napközben hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatók. A nap első felében szórványosan, második felében már csak helyenként valószínű eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon megélénkül, helyenként, illetve zivatar térségében megerősödik a szél is. Hajnalban 7-16, délután 21-26 fokot mérhetnek.

Szerdán hajnalban is lehetnek pára-, illetve ködfoltok. Napközben a több, kevesebb napsütés mellett szórványosan fordul elő eső, zápor, néhol zivatar. A késő délutáni, esti óráktól a Dunántúlon már többfelé hullhat csapadék. A minimumértékek 5 és 14, a maximumok 19 és 24 fok között alakulnak.

Csütörtökön a Dunántúlon már délelőtt határozottabban csökkenhet a felhőzet, másutt, főleg a Tiszántúlon estig még közepesen, vagy erősen felhős maradhat az ég. A szakadozottabbá váló csapadékzóna napközben egyre keletebbre helyeződik. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a szél. A leghidegebb órákban 4-14 fok lesz, míg napközben 14-21 fokig melegszik a levegő.

Pénteken, október elsején hajnalban is kialakulhatnak pára-, ködfoltok, napközben helyenként előfordulhat záporeső. Hajnalban 2-13, a délutáni órákban 17-22 fok várható.

Szombaton és vasárnap hajnalban is lehetnek pára-, ködfoltok. Száraz, napos idő várható, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon ugyanakkor időnként megerősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 3-12, vasárnap 2-10 fok között valószínű. A csúcsértékek mindkét nap 17 és 22 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Kész az „Okos zebra” a Vásárcsarnoknál

Értesítjük a lakosságot, hogy a Kalmár utcai kijelölt gyalogos-átkelőhely „Okos zebra” rendszerének kivitelezési munkái befejeződtek.

A villamoshálózat és berendezései 2021. szeptember 28-án (kedden) véglegesen feszültség alá kerülnek. Az elkészült létesítmények érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! – hívta fel a figyelmet pénteken hivatalos Facebook oldalán Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

(A fotó illusztráció)

Robotokkal fociztak Nagykanizsán

A pénteki Kutatók éjszakáján a Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban interaktív csapatjátékot szerveztek.

A versenyzőknek tíz állomáson a turizmust, az informatikát és a kémiai kísérleteket érintő feladványokat kellett megoldaniuk, miközben megtekinthették a robotkarokkal végzett kémiai kísérleteket és robotokkal is focizhattak. A fényképeket Varga György, az MTI fotóriportere készítette.

(Emberi utasításokat követő robotok fociznak a kutatók éjszakáján a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban 2021. szeptember 24-én. MTI/Varga György)
(Kémiai kísérletet végez egy robot a kutatók éjszakáján a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban 2021. szeptember 24-én. MTI/Varga György)
(VR-játékkal (virtuálisvalóság-játékkal) játszik egy érdeklődő a kutatók éjszakáján a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban 2021. szeptember 24-én. MTI/Varga György)

Vonattal ütközött Murakeresztúrnál, lezárták az ügyét

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 28 éves murakeresztúri férfi közlekedett június 6-án 19 óra 16 perckor Murakeresztúr lakott területén kívül, a Táncsics út meghosszabbításában lévő földes, kavicsos úton egy személygépjárművel.

Amikor földes út és a 60-as számú Szentlőrinc Murakeresztúr vasútvonal szintbeli kereszteződéséhez ért, figyelmetlensége miatt nem észlelt egy személyvonatot és az átjáróba hajtott, majd a vonat az autó jobb hátsó sarkának nekiütközött. Az ütközés erejétől a személygépkocsi a vasúti töltés melletti vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az autóvezető és 29 éves utasa megsérültek.

A 28 éves férfit a rendőrök vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Jerusalema videót készítettek a kanizsai hajléktalanszálló munkatársai

Csütörtökön került fel a YouTube-ra a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett nagykanizsai Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely videója, amelyet a videómegosztóra a Magyar Vöröskereszt töltött fel.

A Citromszigeten található „hajléktalanszálló” Facebook oldalán a videóhoz ezt írta:

„Néha vidámnak kell lenni, a fáradtságot elfeledni, majd újult erővel nekiállni, s a nehézségek közt jól helytállni. Ami napi munkánkkal jár, fáradtságot nem kímél, részünk lehet jóban-rosszban, de túlnyomórészt a sok gondban. Legyen e néhány percnyi vidámság, mi feledteti gondjainkat, s emlékeinket felidézve megszínesíti napjainkat. A fárasztó percekben kívánunk derűt, hogy lásd a szépséget is, ne csak a keserűt.”

Olvasóink fogadják szeretettel a segítők videóját!

Kismama farmer típusok: melyiket érdemes választani?

Amikor elérkezik a terhesség időszaka nagyon sok dolog történik velünk hölgyekkel. A farmerünket egyszerűen nem tudjuk felvenni, a cipzárat képtelenek vagyunk felhúzni. Ez egy izgalmas élethelyzet, de egyben ijesztő is.

Milyen a jó kismama farmer?

Ez egy igen fontos kérdés, hiszen jó farmert nehéz találni. Hozzá vagyunk szokva az eddigi jól bevált méretekhez és szabásokhoz. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez milyen nehézkes lehet. Közben pedig azon is tűnődünk, hogy vajon hol lehet kismama farmert vásárolni? A farmer az egyik legelső ruhadarab, amit kismamaként meg kell vásárolnunk annak érdekében, hogy kényelmes ruhadarabokban tölthessük el az előttünk álló 9 hónapot.

Milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a kismama farmernadrágot?

Több dologtól is függ, hogy melyik kismama farmernadrágot érdemes választani.

Kezdjük a derékrésszel. Ma már háromféle derékrésszel lehet kismama farmernadrágokat vásárolni. Az első a hagyományos derékrésszel rendelkező, amely valószínűleg megegyezik a terhesség előtti időszakban hordott kedvenc farmerünk szabásával. A pocak felett elhelyezkedő derékrész az, amely a teljes pocakunkat befedi. A pocak alatti derékrész a harmadik lehetőség, ekkor a hasunkat is tartja a derékrész. Következhet maga az anyag. Mennyire legyen vajon nyúlós? Ez különösen fontos, hiszen a testünk folyamatosan növekszik és ez egy szűk farmer esetében azt jelenti, hogy sűrűn kell újat vásárolnunk.

Nem utolsó sorban nézzük az árfekvést. Mint a hagyományos farmerek esetében, úgy a kismama farmernadrágok esetében is többféle árfekvés létezik. Az ár szerinti döntés fontos, hiszen nem mindegy, hogy egy olcsóbb esetleg gyengébb minőségű darabot vásárolunk vagy a magasabb árfekvésű, jó minőségű és tartós ruhadarab mellett tesszük le voksunkat.

És hogy legyen egy jó hírünk is. Napjainkban nagyon sok kismama farmer közül választhatunk, hiszen az üzletekben folyamatosan változó árukészlettel és stílusos, valamint kényelmes darabokkal várják a kismamákat. A fenti kritériumokat vegyük figyelembe farmer vásárlásnál és biztosan jó döntést fogunk hozni. Válasszunk egy kényelmes pocakot takaró magasított derékrésszel ellátott farmer leggingset, ami biztosan eléggé nyúlik ahhoz, hogy ne nyomja növekvő pocakunkat. De választhatunk egy pocakot megtartó, has alatti derékrésszel rendelkező nadrágot is, amely általában laza fazonnal rendelkezik. Minden attól függ, hogy próba után melyik fazonban érezzük a legkényelmesebben magunkat.

Egy biztos, életünk ezen időszaka a kényelmes ruhadarabok beszerzésével sokkal könnyebbé tehető. Ha fontos számunkra, hogy egész nap kényelmes és lezser viseletben legyünk, akkor nem érdemes túl szűk farmert választani. A farmernadrág kiválasztásakor ügyeljünk arra, hogy a kiszemelt farmer kiszolgálja azt az időszakot amíg pocakunk növekszik, hiszen ez egy átmeneti állapot és a későbbiekben valószínűleg erre a ruhadarabra egyáltalán nem lesz szükségünk. A webshopok széles és gyakorta változó kínálatában biztosan megtaláljuk álmaink kismama nadrágját. Ne felejtsük el, hogy kismamaruhák vásárlásakor a megfizethetőség, a praktikum és a kényelem a legfontosabb.

1 250 251 252 253 254 800