Szívhez szóló ajándékok testvérek számára

(X) Sokszor azt gondoljuk, hogy a tesók számára könnyű megtalálni a tökéletes meglepetést a különböző ünnepekre. Pedig egy igazán szívhez szóló ajándékot testvérek számára nem annyira egyszerű átadni. Bár ismerjük a másikat, némely korban nem igazán tudjuk, hogy mi lenne a számára legmegfelelőbb, ami igazán örömet okozhat.

Cikkünkben segítünk a választásban a különböző egyedi feliratos termékek bemutatásával.

Karácsonyi ajándékozás

Családon belül szinte minden esetben szokás megajándékozni a másikat. Akadnak olyan rokoni kapcsolatok, ahol mindenki ad valamit a többieknek, de vannak olyan családok is, ahol húzással döntik el, hogy ki és kinek vásárol valami apróságot. Bármiről is legyen szó, a testvérek meglepése szinte mindig aktuális lehet. 

Az ünnepek közeledtével ráadásul sokkal többször választjuk az online vásárlást, hiszen ilyenkor jóval kevesebb időnk akad a boltokat járni. Ráadásul a legtöbbször segítséget nyújtanak a mások által megfogalmazott termékvélemények. Minden évben van valami slágertermék, azonban a húgi, a nővér, esetleg a fiútesó számára mégsem adhatunk egy telefont vagy egy plazmatévét. Vagyis de, csakhogy a pénztárcánk sok esetben nem tartalmaz annyi pénzt. De akkor hol érdemes kutakodni?

Szívhez szóló ajándékok testvéreknek

Nem lehetetlen azonban valami olcsóbb meglepetést választani, hiszen például a Pamutlabor Pólónyomda ajándékai között testvéreknek is találhatunk vicces, humoros, néha komoly darabokat egyaránt. Amennyiben tudjuk, hogy a tesó szereti a lakberendezést, választhatunk számára egy különleges párnahuzatot, amellyel egyedivé varázsolhatja a hálószobát vagy a nappalit. Ha esetleg egy sportrajongóról van szó, akkor pedig többféle sporttal kapcsolatos felirat közül válogathatunk, amiket akár telefontokra, tornazsákra, illetve vászontáskára is rátetethetünk. 

Remek megoldás továbbá bármilyen szöveges póló vagy farmerkabát is, amelyeknek köszönhetően még a stílusára is befolyással lehetünk. Vannak tipikusan testvér témával kapcsolatos feliratok, mint a “Vigyázat, őrült testvér!”, illetve a “Senki sem tökéletes, de a nagytesók átkozottul közel állnak hozzá”. Bármelyik tökéletesen mutathat egy zöld, egy kék, egy menta vagy pedig egy fekete színű felsőn. 

Amennyiben azonban mégis valami hagyományosra vágyunk, rendelhetőek egyedülálló és személyre szabható bögrék is, amiből a másik nyugodtan elfogyaszthatja a reggeli italát. Legyen szó kávéról vagy teáról, egy “Sisters forever”, esetleg egy “Én vagyok az első rosszcsont a családban” változatból biztosan szívesebben issza meg a napindítót. 

Persze nem feledkeztek meg az állatbarát húgicáról sem, akinek egy Jack Russel Terrieres vászontáska biztosan mosolyt csal az arcára. Persze szóba jöhetnek a cicás, a rókás, de még a lajháros típusok is. Bármelyikről is legyen szó, ezekkel az apróságokkal biztosan nem tud majd mellélőni. 

Kormányrendelet készült a trükköző benzinkutak miatt

Mint ismeretes, az emelkedő üzemanyag árak miatt a kormány hétfőtől 3 hónapra befagyasztotta, azaz maximalizálta az alapvető, leggyakrabban használt üzemanyagok árát.

A 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát három hónapra rögzítik 480 forintban, a döntést ezt követően vizsgálják felül. Az üzemanyagok jövedéki adója az Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb, mérsékléséről a kormány már korábban döntött. A jövedéki adó és az áfa csökkentését nem tervezik, ahogy az üzemanyag-kereskedők kompenzálását sem. Az előírást be nem tartó kutakat bezárhatják.

Az üzemanyagtöltő-állomások tulajdonosai minderre úgy reagáltak: előfordulhat, hogy 3 hónapig létszámcsökkentést alkalmazhatnak, változhatnak a nyitvatartási idők, lehet átmeneti üzemszünet és az alkalmazottaik egy részét akár szabadságra is küldhetik vagy néhányuknak fel is mondhatnak. Véleményük szerint az üzemanyag árak időleges befagyasztása nekik anyagi kieséssel jár. Nekünk, autótulajdonosoknak – igaz csak átmenetileg – de jól jön az árcsökkentés, ugyanis valóban durván elszabadultak az üzemanyag-árak Magyarországon.( Hozzá kell tennünk azt is, hogy hónapok óta szinte minden brutálisan megdrágult és bődületesen elszabadult az infláció.)

Egy most megjelent, és a Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendelet mindezeket szankcióval fenyegeti, a rendeletet Orbán Viktor írta alá. Néhány példa a rendeletből.

Mostantól külön be kell jelenteni minden benzinkutat egy új nyilvántartásba

Az üzemanyagellátás biztonsága érdekében a kereskedelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter)
nyilvántartja azon Magyarországon bejegyzett üzemanyagtöltő állomás üzemeltetőt (a továbbiakban: nyilvántartott
szolgáltató), amely 2021. november 18. napjáig a miniszter felé írásban, az 1. melléklet szerinti adattartalommal
bejelenti, hogy
a) más üzemanyagtöltő állomás 2. § (3) bekezdése szerinti üzemszünetének bekövetkeztekor, vagy a 3. §
(2) bekezdés b) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazása esetén az üzemanyagtöltő állomás
üzemeltetésére vállalkozik,
b) az a) pontban foglalt tevékenység érdekében anyagi, technikai és ellátási képességgel rendelkezik, és
c) legalább egy üzemanyagtöltő állomás üzemeltetéséhez a megfelelő hatósági engedéllyel rendelkezik.
(2) Nem lehet nyilvántartott szolgáltató, aki üzemszünetet hirdet, vagy akivel szemben a 3. § (2) bekezdés b) pontja
szerinti jogkövetkezmény alkalmazásra kerül.
(3) A nyilvántartott szolgáltatót a miniszter a nyilvántartásból törli, ha
a) a nyilvántartott szolgáltató ezt kéri, vagy
b) nyilvántartásba vétel után a nyilvántartott szolgáltatóval szemben a 3. § (2) bekezdés b) pontja szerinti
jogkövetkezmény alkalmazásra kerül.
(4) A miniszter az e rendeletben foglalt feladatainak ellátása érdekében kezeli és továbbítja az általa kezelt adatokat
az ellenőrzést végző szerv részére.
(5) Az e rendelet szerinti feladatok ellátása érdekében a miniszter, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adatokat
legfeljebb a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.)
Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig kezeli.

Ha azt mondják, hogy nincs 95-ös oktánszámú benzin, de van másik

(1) Az üzemanyagtöltő állomás köteles az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény veszélyhelyzet
ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 624/2021. (XI. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Árrendelet)

  1. § (1) bekezdése szerinti termékek forgalmazására az Árrendelet alkalmazási idejére, ha e rendelet hatálybalépését
    megelőző három hónapban forgalmazta ezen termékeket. Ha az üzemanyag töltőállomás üzemeltetője
    az engedélyt e rendelet hatálybalépését megelőző három hónapon belül szerezte meg, a forgalmazási időszak
    az engedély megadásától számítódik.
    (2) Ha az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője az Árrendelet szerinti hatósági áras terméket nem forgalmaz, úgy
    más, az Árrendelet 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában szereplő termékek minimum követelményének megfelelő
    motorbenzint és dízelgázolajat köteles az Árrendelet által meghatározott áron forgalmazni.

Ha üzemszünet van a benzinkúton

Köteles üzemszünetet hirdetni az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője, ha a fogyasztókat az Árrendelet

  1. § (1) bekezdése vagy a (2) bekezdés szerinti termékkel kiszolgálni 7 napon belül nyitvatartási idejében összesen
    48 órán keresztül nem tudja. Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője más okból üzemszünetet nem hirdethet.
    (4) Az üzemszünet ideje alatt az üzemanyagtöltő állomáson egyéb kereskedelmi tevékenység sem folytatható.
    (5) Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője köteles a miniszternek, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak írásban haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül bejelenteni, ha az üzemanyagtöltő állomás a (3) bekezdés szerinti
    üzemszünetet hirdet.

Ha változtatnak a nyitvatartáson

Az üzemanyagtöltő állomás az üzemeltető szokásos nyitvatartási ideje szerinti nyitvatartási idejénél rövidebb
nyitvatartási időt nem alkalmazhat. Amennyiben az üzemanyagtöltő állomás szokásos nyitvatartási ideje
nem állapítható meg, úgy az engedély szerinti nyitvatartási időt kell figyelembe venni.

Akár 3 milliós bírságot is kiszabhat a NAV, de be is zárhatják a benzinkutat, ha trükköznek

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ártörvény) 16. §-ától eltérően a Nemzeti
Adó- és Vámhivatal ellenőrzi
a) a 2. § szerinti kötelezettségek,
b) az Árrendelet 1. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség,
c) az üzemanyag-forgalmazót terhelő, a bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók fenntarthatósági
követelményeiről és igazolásáról szóló 279/2017. (IX. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti kötelezettség
megtartását.
(2) Ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az (1) bekezdés szerinti kötelezettségek megsértéséről ellenőrzése során tudomást
szerez, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 38/B. §-ától és az Ártörvény 16. §-ától
eltérően
a) 100 000 forinttól 3 000 000 forintig terjedő bírságot szab ki,
b) ismételt jogsértés esetén döntésével elrendeli, hogy az üzemanyagtöltő állomást üzemeltető természetes
vagy jogi személy üzemanyagtöltő állomást ideiglenesen nem üzemeltethet, amelynek időtartama legalább
egy nap, legfeljebb fél év időtartam lehet.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény azonos napon több, egymást követő ellenőrzés alkalmával is
alkalmazható.
(4) Ismételt jogsértés esetén a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti jogkövetkezmények együtt is alkalmazhatók.
(5) A kiszabott bírság megfizetése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapján közzétett számlaszámra történő
befizetéssel történik.
(6) A bírságot a bírságot kiszabó határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni.
(7) A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek – írja többek között a Magyar Közlöny.

Lemezhajlító prémium kivitelben

(X) Gyakran szükség van a képlékeny munkaanyagok, idomanyagok megfelelő szögben történő meghajlítására. A nagy precizitást igénylő munkák esetén elengedhetetlen a lemezhajlító használata.

A Metallkraft ipari lemezhajlító kitűnő választásnak számít, hiszen masszív felépítéssel és magas terhelhetőséggel rendelkezik, amely kiemelkedő élettartammal párosul. A Metallkraft által gyártott ipari berendezések hosszú távú használatra lettek tervezve. Ez szemmel látható a kialakítás minőségén, ami a prémium kategóriába emeli a Metallkraft lemezhajlítókat.

A lemezhajlító használata egyszerűnek tűnhet, mégis a szakszerű használatához kellő tapasztalat szükséges. Ehhez hozzátartozik pl. a hajlításfajták és a hajlítandó anyagok ismerete.

Többek között figyelembe kell venni, hogy hajlításkor a hajlítóerő megszűnését követően minden anyag kissé visszarugózik. Tehát a tökéletes szög elérése érdekében egy minimális túlhajlítás szükséges. A hajlítás szöge a lemezhajlító pofa elfordításától függ. Igény szerint lekerekített, illetve éles hajlításra is van lehetőség a felső pofa betétlécének a cseréjével.

Szegmenses élhajlító modellek esetén a hajlító bélyegek is cserélhetőek. A tömeggyártott alkatrészek készítése során időhatékony és gazdaságos megoldásnak számítanak ezek a készülékek.

Az anyagvastagság határozza meg, hogy kézi vagy hidraulikus megmunkálásra van-e szükség. A hidraulikus változatok rásegítést biztosítanak a gép kezelőjének. Az automatizált ipari CNC élhajlító modellek ára a milliós nagyságrendet is meghaladja.

Fémipari szerszámgépek kimagasló technológiával

Bizonyára már mindnyájan találkoztunk ezzel a fogalommal, de vajon melyek azok az eszközök, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak? A technológia fejlődésével egyre kifinomultabbá váltak a fémipari szerszámgépek, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a fémmegmunkálás.

Az esztergagépek a forgástestek megmunkálására alkalmas berendezések, amelyek forgácsolással alakítják a munkadarabot.

A fémipari szerszámgépekkel precíz furatokat is készíthetünk amennyiben egy oszlopos, állványos vagy radiál fúrógépet használunk.

A munkaanyagok formázását illetően a köszörűgépek is jelentős helyet foglalnak el a listán. Az adott feladatnak megfelelően alkalmazható a csúcs nélküli, egyetemes, illetve furat- és síkköszörűgép.

A fűrészgépek a munkaanyagok méretre vágásában lehetnek a segítségünkre végtelenített (szalagfűrész) vagy forgó (gyorsdaraboló) mozgással.

Ez lenne fémipari szerszámgépek főbb csoportja. Ellenben ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen ezeken kívül még számos, speciális berendezés létezik a fémmegmunkálás céljából.

Már járható a Petőfi utcai körforgalom

Apró munkák vannak még: a 7-es útnak a rendbetétele, a körforgalmon kívüli rész tekintetében pedig a járdaépítés és a zöldítés.
A legfontosabb azonban az, hogy a körforgalom járható.

Egy hosszú út befejező állomásához érkeztünk, a Kormány segítségével egy régi problémát sikerült megoldanunk, ami az Ipari Park bővülése miatt is nagyon fontos. Hisz ahogy az első beruházók megjelennek az új Ipari Parkban, ennek az útszakasznak még nagyobb lesz a forgalma – tájékoztatott Facebook oldalán egy videóban Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Honlapunk úgy értesült, hogy a körforgalom ünnepélyes, hivatalos átadására a jövő év elején februárban vagy márciusban kerül sor.

Előzmény júniusból.

Váltsunk valóra egy álmot!

Pályázatot hirdet a Jótékonysági licit Nagykanizsa csoport Váltsunk valóra egy álmot! címmel.

Közeledik a Karácsony, a szeretet és a békesség ünnepe. Ez alkalomból szeretnénk álmokat valóra váltani, kívánságokat teljesíteni a @Jótékonysági licit Nagykanizsa csoporttal.

Ha ismersz Nagykanizsán vagy környékén olyan családot, személyt, – legyen az gyermek vagy felnőtt – akinek a hétköznapjait beárnyékolja egy betegség, baleset, családi tragédia vagy egyéb nehézségek és úgy érzed igazán megérdemelné, hogy teljesüljön egy kívánsága, hogy valóra váljon egy álma, akkor itt a lehetőség!

Írj nekünk a: kanizsasegit@gmail.com címre – pályázatban ajánlhatod magad vagy akár egy szeretted, barátod – röviden írd le a történetet nekünk – írd meg mire lenne szükség ,mi lenne az álom – kérjük írd meg a teljes neved, elérhetőséged, – ha más személyt pályáztatsz, akkor az ő nevét és elérhetőségét is – fénykép csatolása esetén, maximum 3 fotót csatolj. Jelentkezési határidő: 2021.11.25.

Ha segítenél az álmok megvalósításában vagy további információra van szükséged, csatlakozz a @Jótékonysági licit Nagykanizsa fantasztikus Facebook közösségéhez. Segíts,hogy segíthessünk!

Az álmok a realitás talaján maradva lehetnek, akár: (ezek csak példák) – Bicikli, laptop, tv stb. – Fürdőszoba akadálymentesítése- Lego szett- Családi wellness hétvége – Steril szoba kialakítása – Gardrób szekrény tele új ruhával – Fejlesztő terápia – Háztartási gépek … stb.

Te mit kívánnál? Ez egy lehetőség, élj vele! Lehet hogy, a Te álmod válik valóra! Csatlakozz a csoporthoz és válts valóra egy álmot itt: Jótékonysági licit Nagykanizsa.

Hasonlóságok és különbségek – foglaló és előleg

(X) Az adásvétellel kapcsolatban leggyakrabban összekevert két fogalom az előleg és a foglaló. Na de miért keverjük össze, mi a hasonlóság, mi a különbség?

Ezekre a kérdésekre a Bacskó Ügyvédi Iroda összefoglalójából megkaphatjuk a választ.

Hasonlóságok

Mindkettő fogalommal az adásvételi ügyletek körében találkozhatunk. Az előleg és a foglaló fogalma is egy összeget takar. Ezek az összegek a vételár részét képezik, így mindkettő egyfajta vételárrészlet, ebben tehát hasonlóak egymáshoz.

Különbségek

Funkció

Az előleg és a foglaló különböző funkciókat töltenek be. Míg előlegnek számít minden vételárrészlet, amit az eladó részére az adásvétel során megfizetünk, foglalónak csak egy bizonyos, extra funkciókkal és rendeltetéssel ellátott vételárrészletet nevezünk. A foglalót a vevő vételi szándéka megerősítéseképpen fizeti meg az eladónak, ez egyfajta kárátalányként funkcionál arra az esetre, ha az ügylet meghiúsulna.

Elszámolás

Az elszámolás módja talán a legfontosabb különbség a két fogalom között. Az előleg, mint egyszerű vételárrészlet a szerződés meghiúsulásakor minden esetben visszajár a vevő részére, ezzel a felek kötelesek elszámolni. A foglaló azonban különös elbírálás alá esik, ugyanis szükséges azt is vizsgálni az elszámoláshoz, hogy a szerződés milyen okból hiúsult meg. Ez alapján a következő eseteket különböztethetjük meg:

  • a szerződés a vevő érdekkörében felmerülő okból szűnik meg (legtipikusabb példa, hogy a vevő nem tudja kifizetni a vételárat, vagy másik ingatlant talált ezért inkább eláll) – ilyenkor az eladó a részére megfizetett foglaló összegét megtarthatja,
  • a szerződés az eladó érdekkörében felmerülő okból szűnik meg – ilyenkor az eladó a részére megfizetett foglalót kétszeresen köteles visszafizetni a vevő részére, végül
  • a szerződés mindkét félnek egyenlő mértékben (pl. közös megegyezés), vagy egyik félnek sem (pl. megsemmisül az ingatlan) felróható módon szűnik meg – ebben az esetben az eladó csak a megfizetett foglalót köteles visszafizetni a vevő részére.

Az elszámolás módjából látható tehát, hogy a foglaló legfőbb célja, hogy a szerződés meghiúsulásában vétlen felet ért károkat orvosolja, ezáltal egyrészről megakadályozza, hogy a felek meggondolatlanul döntéseket hozzanak, másrészről biztosítja, hogy a szerződés teljesülésében bízó fél ne járjon pórul.

Válts Te is elektromos fogkefére!

(X) Mára megdőlt az a nézet, hogy a hagyományos fogkefe épp olyan hatékony tisztítást szavatol, mint az elektromos változat. Számos kutatás és tanulmány bizonyítja, hogy az elektromos fogkefe jelentősen csökkenti a dentális plakk és a fogínygyulladás kialakulásának kockázatát.

A megfelelő szájhigiénia persze túlmutat a fogmosáson, de abban könnyű egyetérteni, hogy az alapját a fogmosás jelenti. Nem mindegy, mivel végezzük a napi rutint; érdemes megtalálni a megfelelő eszközt.

Ha elektromos fogkefét szeretnénk vásárolni, számos kérdés merülhet fel az elérhető termékekkel kapcsolatban: forgófejes vagy szónikus legyen, érdemes-e okos változat mellett dönteni, milyen tulajdonságokkal rendelkezzen?

Elsőként a típusról kell döntést hoznunk. A kínálat jelentős részét forgófejes készülékek alkotják, amelyek nagyszerű választást jelentenek, ha hajlamosak vagyunk kevesebb figyelmet szentelni a fogmosás módjának. Az ilyen készülékek esetében a sörték egy gömbalakú fogkefefejen helyezkednek el, így a segítségükkel könnyedén tisztíthatjuk a nehezebben elérhető helyeket is. Túlzás azt állítani, hogy esetében nem kell figyelmet fordítani a fogmosás módjára, illetve a nyél tartására, azonban ez a fajta kialakítás nagyrészt orvosolja a figyelmetlenségből elkövezett hibánkat.

Kissé nehezebb dolgunk van, ha szónikus készüléket választunk. Noha ez a típus is tökéletes tisztításra képes, a használata nagyobb odafigyelést igényel. Esetében a fogkefefej sokkal inkább egy hagyományos fogkeféhez hasonlít, ami elképesztő sebességű oldalirányú mozgásra képes.

Érdemes tudni, hogy az elektromos mobiltelefonok között is megtalálhatók azok a készülékek, amelyek mobilapplikációval kapcsolhatók össze, így teszik még hatékonyabbá és alaposabbá a fogak tisztítását. Ha maximális alaposságra vágyunk, érdemes megfontolni egy ilyen készülék vásárlását.

Természetesen egyéb tulajdonságoknak is figyelmet kell szentelni. Ezek közül is kiemelt jelentőségű lehet a nyomásérzékelő szenzor alkalmazása, ami erősebb nyomás esetén megvéd bennünket a kisebb-nagyobb hámsérülésektől. Hasonló jelentőséggel bírhat a kétperces stopper, ami 30 másodpercenként jelzi, hogy ideje másik körnegyedre váltani. Ennek egyszerű funkciónak köszönhetően elkerülhetjük a fogak aránytalan tisztítását.

Az egészen banálisnak tűnő tulajdonságoknak is érdemes figyelmet szentelni. Nagyon fontos, hogy a nyél megfelelő gumis bordákkal rendelkezzen, így elkerülhető, hogy a tartása kényelmetlenné váljon, mikor víz és fogkrém kerül rá. Szerencsére a neves gyártók termékei esetében ilyen probléma aligha merülhet fel.

Érdemes beszélni az akkumulátorkapacitásról is. Minél nagyobb a telep kapacitása, annál hosszabb ideig működtethető töltés nélkül, érdemes tudni azonban, hogy két-három fogmosás után érezhetően csökken a mozgás intenzitása. Ha ki szeretnénk használni a fogkefe maximális teljesítőképességét, gyakorlatilag minden második-harmadik napon töltőre kell tennünk. Sokan le sem veszik róla.

Ha kellő odafigyeléssel választunk, könnyedén megtalálhatjuk azt a készüléket, ami jelentősen javítja a szájhigiéniánkat. A következő fogorvos-látogatás alkalmával örülni fogunk a döntésünknek.

A palini időseket köszöntötték Nagykanizsán

„Amikor boldog öreg emberrel vagy idős hölggyel találkoztam – akiket méltán mondhatunk bölcs öregeknek –, akkor azt láttam, éreztem rajtuk, hogy ők azok, akik rátaláltak önmagukra, ki tudták magukból hozni, ami kihozható volt. Bölcsek lettek, mert azt is megértik, amivel nem értenek egyet, szelídek, csendesek, messze látók, mélyre látók.” (Gyökössy Endre)

A palini idősek is ünnepeltek. Őket tegnap (csütörtökön) Gábris Jácint képviselő és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő urakkal köszöntöttem az Idősekért Nagykanizsán ünnepi hét alkalmából – tudatta Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Gergely Szilárd)

Németország fokozottan kockázatos területnek minősítette Magyarországot

Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt a járványügyileg fokozottan kockázatos területek közé sorolták pénteken Magyarországot a német hatóságok.
A vasárnap nulla órától érvényes besorolás azzal jár, hogy Németországba utazás előtt ki kell tölteni a kormány online beutazási bejelentési űrlapját, amely az einreiseanmeldung.de című oldalon érhető el.

Az oltatlanok – a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni teljes oltással nem rendelkezők – csak friss negatív vírusteszt lelettel utazhatnak be. A határ átlépése után rögtön házi karanténba kell vonulniuk tíz napra.

Az elzártságnak véget vethet egy újabb negatív koronavírus lelet, de a tesztet legkorábban a karantén ötödik napján szabad elkészíttetni.
A fokozottan kockázatos besorolásról közösen dönt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI), a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca.

Magyarország mellett Ausztria és Csehország is fokozottan kockázatos területnek minősül vasárnaptól. Ebbe a kategóriába tartozik az Európai Unió tagországai közül a három balti ország, valamint Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia, és további mintegy hatvan EU-n kívüli ország, köztük Szerbia és Ukrajna. A pénteki frissítéssel egy országot vettek le a listáról, az Egyesült Államokat.

Németországban az utóbbi napokban majdnem minden járványügyi mutató rekordot döntött. Az újonnan kimutatott fertőződések napi száma például egy hét alatt háromszor emelkedett új csúcsra és átlépte az ötvenezres határt, az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma – pedig sorban ötször döntött rekordot, és 260 fölé emelkedett.

Emelkedett a Covid-19 miatt intenzív kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is, de messze van a járvány második hullámának idején, tavaly év végén regirsztrált csúcstól. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) pénteki adatai szerint 2863 embert ápolnak a Covid-19 miatt az intenzív osztályokon. Ez ugyan 443-mal több az egy héttel korábbi 2420-nál, de a második hullám legsúlyosabb szakaszában feljegyzett 5762-es csúcsnak csak nagyjából a fele. Bálint Marcell/MTI

Szemtanúk jelentkezését várják a kanizsai zsaruk

A nagykanizsai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 20000/8980/2021. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt. Nagykanizsán, az Attila utca 14. szám előtt egy ismeretlen személy, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépkocsival 2021. november 8-án 15 óra és november 9-én 10 óra között hátramenetet hajtott végre és nekiütközött egy ott parkoló Suzuki Swift típusú személyautónak. Az ütközést követően a balesetet okozó személy a helyszínt adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

1 237 238 239 240 241 800