Értékes szobrokat találtak egy somogyi erdőben

A Zala folyótól délre, Balatonszentgyörgy területén egy lelkes erdőjáró találta az elrejtett szobrokat. Az öt szobor a Marcali Rendőrkapitányság közreműködésével került be múzeumunkba, ahol a dokumentációt elkezdték kollégáink.

A művek útja az erdőtől a múzeumig vezetett. Nyitott kérdésként feltehető, ki és miért rejtette el a szobrokat? – írta kedden Facebook oldalán a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum. A fotókat is ők készítették.

A nagy valószínűséggel templomból vagy annak környezetéből ellopott, egyházi jellegű szobrokat a kaposvári, Fő utcai múzeumba szállították.

Szlovéniában minden második teszt pozitív

Szlovéniában az elmúlt napban minden második vírusteszt pozitív eredmény hozott, a növekvő esetszámok miatt a lakosság több mint a fele támogatná a védettséggel nem rendelkezők korlátozását – közölte a helyi sajtó kedden.

A Dnevnik című szlovén napilap által végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 60 százaléka támogatná a kormány azon döntését, miszerint, akik nincsenek beoltva és nem estek át a fertőzésen, ne járhassanak munkába és ne végezhessenek egyéb aktivitást, negatív teszt felmutatása ellenében sem. A mindenkire vonatkozó, teljes lezárások lehetőségével ugyanakkor, mindössze 20 százalék értett egyet.

A szlovén kormány még a múlt hónapban tette kötelezővé az állami hivatalok alkalmazottai számára az oltást, amennyiben nem estek át a fertőzésen. Az alkotmánybíróság azonban nemrég ideiglenesen felfüggesztette a rendeletet.

(A fotó illusztráció. Fénykép: MTI/Varga György)

Keddre 3763 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében öt beteg halt meg. Kórházban 1074 beteget ápolnak, közülük 236-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 210 122-en kaptak védőoltást, közülük 1 132 229-en már a második adagot is. Ez a beoltható lakosság 57, illetve 54 százaléka.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 4443 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, s a vírus okozta Covid-19 betegségben 50-en haltak meg. Kórházban 2378 beteget ápolnak, közülük 289-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 060 023-an kaptak védőoltást – a teljes lakosság 50, a felnőtt lakosság 60 százaléka -, közülük 1 865 294-an már a második adagot is felvették.

Horvátországban keddtől kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában. Azoknak, akik nem kaptak oltást, vagy nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat. Az új rendelet okozott némi fennakadást az országban. Sokan nem tudtak tesztet végeztetni, főleg a kisebb járásokban és városokban, mert a tesztelőhelyek nem voltak felkészülve a nagy érdeklődésre. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik megtagadták a tesztelést, nekik távol kell maradniuk a munkahelyükről. Kriják Krisztina/MTI

Magyarországon itt van az infuenza is

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 1. és 7. között az országban 11 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn a honlapján.

A 44. héten az orvoshoz forduló betegek 18,8 százaléka 14 év alatti gyerek, 35,5 százaléka 15-34 éves felnőtt volt, míg 32,6 százalékuk a 35-59 évesek, 13,1 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjából került ki.
Közölték azt is, hogy a 40-44. hét között vizsgált 227 mintában influenzavírus okozta fertőzést nem igazoltak – írta az állami hírszolgálat.

Új szabályok léptek életbe a nagykanizsai orvosi ügyeleten

Tisztelt Betegeink!

Az Önök és a kollégáink egészségének védelme, valamint a koronavírus-járvány tovább terjedésének megfékezése érdekében a betegellátás során az alábbi alapelvek betartását kérjük Önöktől:

Kérjük csak sürgős, halaszthatatlan esetben forduljon az ügyeletre.

Az ügyeleten való megjelenés előtt lehetőség szerint telefonon egyeztessen a megjelenés szükségességéről.

Légúti tünetek és/vagy láz fennállása esetén személyes megjelenés előtt telefonon konzultáljon az ügyeletes orvossal.

Az ügyelet elérhetősége: 92/321-000

Amennyiben mégis megjelenik az ügyeleten akut légúti panaszokkal kérjük ne lépjen az épületbe hanem csengessen és a személyzet a szükséges intézkedést megteszi.

Felnőttek lehetőleg kísérő nélkül, gyerekek maximum egy kísérővel érkezzenek.

Kérjük, hogy a váróban a felnőttek és 6 év feletti gyermekek viseljenek maszkot és belépéskor használják a kihelyezett kézfertőtlenítőt.

Kérjük Önöket, hogy a váróban a 1.5 – 2 m-es távolságot tartsák be és lehetőleg minél kevesebb felületet érintsenek.

Kérjük a fentiek tudomásulvételét és az egészségügyi személyzet és a betegek egészségének védelme érdekében a tájékoztatóban foglaltak betartását – értesült honlapunk Stimeczné Dr. György Bernadette intézményvezetőtől.

Átmenetileg szünetelnek a mammográfiás szűrések a kanizsai kórházban

Szintén nagykanizsai egészségügyi hír, miszerint a Kanizsai Dorottya Kórház mammográfiás készüléke elromlott, ezért a mammográfiás szűrések és klinikai vizsgálatok a hiba elhárításáig szünetelnek – közölte honlapunkkal kedden a kórház titkársága.

Koronavírus: elhunyt 165 beteg

Meghalt 165, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5323 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte kedden a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 003 414 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 777 331-en a második, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 966 167-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 336 ember, a gyógyultak száma 827 237-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 106 594.
Kórházban 5811 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 41 353-an vannak, a mintavételek száma 7 876 457.

(Koronavírusos beteget ápolnak egy kórházban. Fotó: MTI archív)

Kiemelték: az ország a járvány negyedik hullámának felszálló ágában van, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy mielőbb oltassák be magukat. A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindenkinek, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, ajánlott a megerősítő harmadik oltás.
Emlékeztettek: a járvány negyedik hullámának megfékezéséért és az átoltottság növeléséért november 22-28. között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon; azon a héten az oltatlanok akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is mehetnek oltásra. Ebben az esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják megkapni – tették hozzá.

Felidézték, hogy ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton.
Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ebben az esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást – írták.

Közölték azt is, a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és azt már meg is kapta, aki még nem, továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező foglalhat időpontot az oltásra – az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.

Az újonnan fertőzötteket arra emlékeztették, hogy a Favipiravir továbbra is nagyban segíti az otthoni gyógyulást. A gyógyszer a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést. A Favipiravirt a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, és ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban – olvasható a közleményben.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (170 307) és Pest megyében (132 805) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (59 589), Hajdú-Bihar (51 836) és Győr-Moson-Sopron megye (49 785). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 19 984 fertőzöttel. MTI

Nem adott magáról életjelet, hívták a tűzoltókat

Nem adott életjelet magáról egy ember Nagykanizsán, egy Garay utcai társasházban vasárnap a kora esti órákban. A város hivatásos tűzoltóinak műszaki segítségével a mentősök bejutottak a negyedik emeleti lakásba, ahol megkezdték a bajbajutott ellátását. A raj a beteget otthonából lehozta és a mentőautóba segítette – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Ezen kívül vasárnap több helyszínre is riasztották a kanizsai és a letenyei tűzoltókat.

Vasárnap tűz volt Nemespátrón

Kigyulladt egy kilenc négyzetméteres fatároló Nemespátrón, a Szőlőhegyen szintén vasárnap. A tűz a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt egy szerszámtárolóra is átterjedt. A rajok két vízsugárral megfékezték a lángokat.

(A nemespátrói tűzeset. Fotó: Cseresznyés Dániel tűzoltó hadnagy – Nagykanizsa HTP)

Lángolt egy kémény Becsehelyen

Lerakódott korom égett egy családi ház kéményében Becsehelyen vasárnap, a József Attila utcában. A letenyei hivatásos tűzoltók a kéményre kötött vegyes tüzelésű kazánból eltávolították az égésterméket, majd a kéményt a Nagykanizsáról érkező magasból mentő segítségével kitisztították – közölte a megyei katasztrófavédelem.

(A becsehelyi kéménytűzről a Letenyei Katasztrófavédelmi Őrs készített fotót)

252 igazolt koronavírusos van Nagykanizsán

Friss nagykanizsai koronavírusos adatok. A városban hétfőn 332 fő van karanténban, s közülük 252 főnél mutatták ki a fertőzést – tájékoztatott ma Facebook oldalán Balogh László kanizsai városvezető.

Országos adatok

Meghalt 304, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 21 060 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn. Hozzátették: eddig 5 999 516 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 774 158-an a második, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 960 844-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 171 ember, a gyógyultak száma 825 775-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 102 898.

Kórházban 5286 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 42 931-en vannak, a mintavételek száma 7 854 966.

(Takács Ibolya nővér beolt egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával a Kanizsai Dorottya Kórházban Nagykanizsán 2021. november 15-én. MTI/Varga György)

Miért jó, ha az online számlázó programban készül minden bizonylat?

(X) Az online számlázó programoknak számos kritériumnak meg kell felelniük annak érdekében, hogy maximálisan kielégítsék a felhasználók igényeit. Cikkünkben annak járunk utána, hogy miért fontos, hogy minden bizonylat az adott programban készüljön. Gyakorlati példán keresztül mutatjuk be, hogyan könnyíti meg ez a lehetőség a munkát.

Az ideális online számlázó program lehetővé teszi, hogy a felhasználónak csupán az értékesítési folyamat legelső dokumentumát kelljen elkészítenie. Ezt követően az adott program a legelső dokumentum alapján legenerálja az összes többi bizonylatot.

Előnyök egy gyakorlati példán keresztül

Miért jó, ha az online számlázó programban készülnek el az értékesítési folyamatokhoz kapcsolódó bizonylatok? Ennek megértéséhez érdemes megnézni egy gyakorlati példát. Tegyük fel, hogy egy bútorértékesítéssel foglalkozó vállalkozás kíván élni a lehetőséggel. 

Ebben az esetben a folyamat első lépése egy árajánlat elkészítése és eljuttatása az érdeklődő számára. Jelentősen egyszerűsödik a feladat, ha az online számlázó programban elkészíthető az árajánlat, valamint ezen a rendszeren keresztül továbbítható is az érdeklődő számára.

Melyik program képes biztosítani a különféle bizonylatok generálását?

Amennyiben az érdeklődő elfogadja a kapott árajánlatot, a vállalkozás megrendelőlapot továbbít számára. Hasznos, ha ez a lépés is lebonyolítható az online számlázó programon keresztül. Ezt követően nincs más hátra, mint a kiválasztott bútor leszállítása, valamint a szállítólevél, a teljesítési igazolás vagy a számla elkészítése. 

A legjobb, ha ezekhez a lépésekhez is használható az online számlázó program. Melyik program képes biztosítani az online számlázás mellett az értékesítési folyamathoz kapcsolódó bizonylatok generálását? A Billingo, mely profi rendszerével lehetővé teszi, hogy pontosan olyan bizonylat készüljön, amilyenre az adott értékesítési folyamatban éppen szükség van.

Nemcsak a bizonylatok elkészítése fontos, hanem az átlátható rendszerezés is

Elengedhetetlen, hogy a program ne csak a különféle bizonylatok generálását biztosítsa, hanem azok átlátható rendszerezését is. Így egyszerűen rendezhetőek az adott munkákhoz, valamint projektekhez kapcsolódó bizonylatok. Mindemellett fontos, hogy a különféle ügyek átnevezhetőek legyenek, mellyel megkönnyíthető azok megtalálása.

A bútorértékesítés példánál maradva ez azt jelenti, hogy minden egyes megrendeléshez külön ügymenet nyitható, melyben tárolhatóak a különféle dokumentumok és bizonylatok. Az adott ügymenet elnevezése pedig lehet például a megrendelés dátuma vagy éppen a vásárló neve. Esetleg mindkettő feltüntethető a megnevezésben, hogy később könnyebb legyen a rendszerezés. Az ügymenethez tartozó dokumentumok pedig egyszerűen továbbíthatóak elektronikus úton, vagy pedig kinyomtathatóak.

Kutyakozmetikai alapok – Mit tud a chunker olló?

(X) Még a mai napig vannak olyan emberek, akik könnyelműen kezelik a kutyakozmetika kérdését. Szerintük egy kis “nyissz-nyassz” után nincs is más teendő a kedvencünk kinézetével. Azonban az efféle hozzáállás nemcsak borzalmas kinézetet, de fájdalmas pillanatokat is szülhet a kutyus számára. 

A következő pár sorban tehát szót ejtünk a profi kutyakozmetikai alapokról, megismerkedünk a különféle típusú ollókkal, és azt is megtudhatjuk, hogy pontosan mire is való a chunker. Tarts velünk!

Mi lapul egy kutyakozmetikus eszköztárában?

Egy kutyakozmetikus eszköztára igen széles. Vannak természetesen olyan alapvető kiegészítők, amelyek nélkülözhetetlenek, mint amilyenek a kefék, fésűk és a szárítók. Ezenkívül ott vannak még a speciális ollók, nyírófejek és nyírógépek is.

Ugye ez már eléggé komplex? Ez így van rendjén, habár mindez csak fél siker, mert az sem árt, ha az ember tudja használni is ezeket. A kutyusok életében rendkívül fontos például a nyírás és a vágás. A vágásban is többféle eszköz segédkezik, mi pedig most ezekről beszélünk majd többet.

Ollók típusai

A kutyakozmetikában is nagy szerepet kapnak a különféle ollók. A Kések Ollók Webáruház kutyakozmetikai eszközei között például mindegyiket megtalálod, így akár profi vagy, akár laikus, mindenhez kapsz segítséget!

Most pedig vissza az ollókhoz! Ezek közül kiemelhetjük például az egyenes ollót, amelyet a gyűrűs és a hüvelykujjban való tartással tudunk könnyű használni. Leginkább a hüvelykujj le és fel mozgatásával tudunk majd egyenletesen vágni. 

A ritkítóolló egy nagyon fontos eszköz a szakmában, hiszen arra való, hogy a kutyus szőrzetén különböző szinteket hozzunk létre, átmenetet képezve ezzel a test különféle részein. Segít megelőzni a gubancok kialakulását, így a bunda lazább és szebb kinézetű lesz. 

Mire való a chunker?

Végül, de nem utolsósorban chunkert is érdemes beszerezni, amely egy speciális ollótípus. Lássuk, hogy mitől is olyan különleges!

Egy ilyen olló borotvaéles felsőrésszel rendelkezik, ennek köszönhetően nem tolja el a szőrszálakat, így a vágási felület is roncsolásmentes lesz. A pengék egymáshoz illeszkedése is finoman állítható. Szára úgy lett kialakítva, hogy az eszköz kényelmesen használható legyen. Jó a súlyelosztása, az ujjtámasz csökkenti a kéz terhelését. 

A szép szőrfelület megjelenítésében van segítségünkre. Mindenféle felületnyírós kutyus esetében használható, de a nem felületnyírós ebek nyírásában is nagy segítség, a láb oszlopos és nyaki rész egyenletes nyírása során. 

Remélem, kicsit átláthatóbbá tettem a kutyakozmetikai eszközök fontosságát és szerepét. Amennyiben további tippekkel szeretnél gazdagodni, netalán szükséged van néhány új eszközre, akkor keresd fel bátran a Kések Ollók Webáruházat! Legyen a kutyakozmetika minőségi otthon is!

Miért a zsugorsapka használata a leghatékonyabb és legbiztonságosabb raklapozási technológia?

(X) A zsugorsapka (angol nevén stretch hood) egy rugalmas, cső alakú fólia, amelyet speciális raklapozógépekkel használnak, hő nélkül, ellentétben a zsugorfóliával. A zsugorsapka koextrudálási technológiával készül, és 3 vagy több rétegből áll, így jobb tartási tulajdonságokat biztosít anélkül, hogy a hőre zsugorodó folyamat miatti defekt vagy szakadás veszélye fennállna.

A zsugorsapka használatáról és előnyeiről olvashat bővebben a cikk további részében.

Hogyan használják a zsugorsapkát?

A raklapos csomagolások piaca három csoportra osztható: sztreccs csomagolófólia, zsugorfólia és zsugorsapka. Jelenleg a sztreccs csomagolófólia uralja a raklapos csomagolások piacát. A zsugorfóliánál a raklap fölé zsugorburkolatot helyeznek, amelynek mérete valamivel nagyobb, mint a raklap, majd felmelegítik, hogy zsugorodjon és ráfeszüljön a rakományra.

A zsugorsapkánál a cső alakú fóliát a tetején lezárják, kinyújtják és ráhelyezik a palettázandó termékre. Mivel a kerülete kisebb, mint a palettázandó termék kerülete, a fólia rugalmasságának köszönhetően megnyúlik és a raklapra feszül. A folyamat végén levágják a fóliát, hogy egy testreszabott burkolatot hozzanak létre a raklapon. Ez a technológia lehetővé teszi kisebb mennyiségű nyersanyag felhasználását és a csomagolás súlyának csökkentését; ugyanakkor a raklapozási folyamat energiamegtakarítást és kisebb környezetterhelést tesz lehetővé.

A zsugorsapkás cső csak gépi úton rakható fel a raklapra, és úgy kerül fel, mint a női lábakra a nylon harisnya. Nincs szükség hőre, mert a csőnek van memóriája, így a nyújtás után visszanyeri a korábbi méretét. A zsugorsapkás csomagolás egy forradalmian új módszer, amellyel a raklapot hermetikusan, erősen, olcsón és gyorsan csomagolják.

Csomagolás után a raklap stabilabb tárolás és szállítás közben is.

Ha egyedi csomagolási megoldásokat keres, forduljon a Parainesis szakembereihez. 

A zsugorsapka tulajdonságai

A zsugorsapka tökéletes megoldás instabil rakományokhoz, alábbi tulajdonságainak köszönhetően bármilyen termékhez és raklapmérethez alkalmas:

  • Rugalmasság
  • Tartóerő
  • Szakadásállóság
  • Szúrásállóság
  • Csúszósság
  • Melegítés nélküli használat
  • Időjárás elleni védelem 
  • Átlátszóság
  • Ellenállás és alkalmazkodóképesség

A tartóerő és a rakomány stabilitása nagyobb. Ez a technológia tulajdonságainak és műszaki jellemzőinek köszönhetően optimális megoldás.

A zsugorsapka felhasználási területei 

Ez a kellék számos, különböző intenzív használatot megtestesítő szektorban alkalmazható, mint például:

– Kerámia

– Csempe és tégla

– Cement

– Építőipari ragasztók

– Vegyipar

– Műtrágyák

– Virágföld, mulcs, komposzt és egyéb kertészeti termékek

– Pellet

– Takarmány

– Búza és gabonafélék

– Étel

– Ital 

A zsugorsapka tehát számos esetben jó megoldás a rakomány stabilitásának növelésére.

Dobd fel az irodát vászonképekkel!

(X) Ha úgy érzed, hogy itt az ideje egy kis átalakításnak az irodában, válaszd a remek dekorációs elemként szolgáló vászonképeket! Akár a cég logóját, egyéb grafikai elemeit, vagy a csapatépítőről készült fotókat helyeznéd ki, kiváló hangulatot kölcsönözhetsz velük.

Miért praktikusak a vászonképek?

A vászonképek különleges eljárással készült, vászonra nyomtatott fotólenyomatok. Előnyük, hogy rendkívül tartósak, nem fog rajtuk karcolás, és könnyedén tisztíthatóak is.

Esztétikai szempontból is jobban mutatnak, mint a hagyományos, megcsillanó képkeretbe helyezett fotók. Azzal, hogy kidomborodnak a fal vonalából, életet csempésznek a helyiségekbe, ezért akár egyszerű mintát, akár színes grafikát vagy fotót választasz, garantált a siker.

A vaszonkep.hu egyedi vászonképei segítségével feldobhatod az irodát a kedvenc közös emlékekkel, vagy a céges brandhez tartozó kreatív anyagokkal.

A cég arculata

Bármilyen irodaházba való belépés esetén az első benyomás nagyon fontos. Az ügyfél vagy a vendég ugyanis sok mindent leszűr a berendezéstől elkezdve, a növények állapotán át, a falon lévő dekorációkig.

Egy cég akkor sikeres, ha egy igazi brand áll mögötte, amellyel egyből tudnak azonosulni a vásárlók vagy az ügyfelek. Éppen ezért az irodában jól mutat, ha visszaköszön a logó, vagy a cég színei megjelennek valamilyen formában.

Készíttess egyedi vászonképet a vállalat logójával és nevével, vagy helyezd el a szlogent és egyéb inspiráló, motiváló fali képeket az irodába! Ha igazán laza keretek között szeretnéd megoldani, akár céges aranyköpéseket is összeírhattok. Nincs is jobb annál, ha együtt tud nevetni a csapat.

Vidám emlékek

Ahhoz, hogy a munkavállalók jól érezzék magukat, egyfajta egységet kell megteremteni számukra. A biztonságos légkörhöz hozzátartoznak a közös programok, kötetlen beszélgetések és minőségi időtöltés.

A csapatépítő programok ideális tevékenységek a bizalom és a csapatkohézió megteremtésére, valamint jó kikapcsolódásnak is bizonyulnak. 

Válasszátok ki a kedvenc közös fotóitokat és készíttessetek egy kollázst belőle! Mielőtt megcsináltatjátok, érdemes mindenkinek engedélyeznie a kikerülő fotókra, amelyek hosszú hónapokig vagy évekig díszítik majd az iroda falát. 

Egy Halloween-i vagy karácsonyi céges bulin készült fénykép is jó választás lehet, mert azon nem hétköznapi ruhában, kötetlenül mosolyog mindenki.

Születésnapi ünneplés, szülési szabadság vagy előléptetés esetén is ötletes és kreatív ajándék lehet egy vidám pillanatról készült vászonkép, amelyet magával vihet a kolléga.

Dobd fel az iroda hangulatát a vaszonkep.hu egyedi vászonképei segítségével! Válaszd ki a kedvenc fotókat, grafikákat vagy szlogeneket, és rendeld meg gyorsan és könnyen a dekorációs elemeket!

1 236 237 238 239 240 800