Tíz autót és egy étterem teraszát is megrongált egy részeg férfi Nagykanizsán

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére április 25-én (hétfőn) éjjel 22 óra 23 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Nagykanizsán, a Szent Imre utcában ismeretlen személy parkoló autókat rongált meg, rugdosta az autók tükreit.

A nagykanizsai rendőrök a térfigyelő kamerák felvételeiből kiindulva adatgyűjtésbe kezdtek, és másnapra beazonosították a feltételezett elkövetőt, aki a rendelkezésre álló adatok alapján előző este egy ismerősével együtt italozott a városban, majd közösen hazaindultak, útközben azonban a felbátorodott férfi az útját keresztező vendéglátóegység előtt található négy darab napernyőt felborította, majd tovább haladva a Szent Imre utcában nyolc személygépkocsit és egy teherautót, a Csengery utcában pedig egy személygépjárművet megrongált.

A 21 éves helyi fiatalembert az egyenruhások elfogták, majd előállították, ahol a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetését beismerő, tettét ittasságával magyarázó férfit – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Segíteni kíván Nagykanizsa a Tungsramból elbocsátandó dolgozóknak

Információs napokkal, állásbörzékkel, a munkalehetőségek feltérképezésével kíván segíteni Nagykanizsa önkormányzata annak a mintegy 900 dolgozónak, akit a Tungsram a városban lévő üzeméből küld el év végéig – mondta el a polgármester a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.

Balogh László (Fidesz-KDNP) a közgyűlésben többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakcióvezetőjének felvetésére beszélt arról, hogy a jelentős létszámleépítés miatt a napokban találkozott Jörg Bauer elnök-vezérigazgatóval, valamint a nagykanizsai gyár és a szakszervezet vezetőjével. A lámpagyártás leállítása miatti elbocsátások júliustól novemberig négy lépésben történnek meg Nagykanizsán, ez 700 állandó foglalkoztatottat és mintegy 200 kölcsönzött munkaerőt érint, az elhelyezkedésüket a munkalehetőségek feltérképezésével, állásbörzék és információs napok szervezésével kívánja segíteni a város.

A Tungsram szerdán jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig.

A nagykanizsai képviselők egyéb napirendek mellett tárgyaltak a Zala Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásáról, ugyanis a március 23-ai soron kívüli közgyűlésről kivonult a polgármester és a teljes Fidesz-frakció, az ülést ennek ellenére az ÉVE frakciója tovább folytatta. A kormányhivatal szerint ezzel eljárási jogsértést követett el a nagykanizsai közgyűlés, mert csak a polgármester és az alpolgármester tartós akadályoztatása esetén vezethette volna az ülést a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerinti bizottság elnöke, de az akkori helyzet nem minősült akadályoztatásnak.

A vitában Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője úgy fogalmazott: az akkor meghozott döntéseiket hatályosnak tekintik, a Fidesz képviselői azonban azt hangsúlyozták, hogy a kormányhivatal szerint jogszabályt sértettek a képviselők. A szavazáskor 13 igen és két tartózkodás mellett végül elfogadta a többség az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot, amely szerint tudomásul veszik a kormányhivatali észrevételt.

A nagykanizsai közgyűlés elejét közjáték zavarta meg, ugyanis egy férfi – aki korábban is tartott hasonló demonstrációkat – az ülésterem közepére állva két, a Fideszt támadó táblát tartott fel. A polgármester többszöri felszólítására sem hagyta el az üléstermet, de végül a hallgatóság soraiban foglalt helyet. MTI

A HIPA befektetőket szervez a Tungsram létszámcsökkentésével érintett településekre

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre, felhasználva a meglévő infrastruktúrát és munkaerőt – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is.
„Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön” – áll a közleményben.

Magyarország évről évre eredményesen vesz részt a befektetésekért folyó nemzetközi versenyben, a beruházási rekordok a stabil politikai környezetnek, az alacsony adóknak és a magyar munkavállalók szorgalmának és tehetségének köszönhetők – tették hozzá.

A Tungsram szerdán jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. Közleménye szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárukban.

A vállalat menedzsmentje a döntésről szerdán tájékoztatta a dolgozókat, az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket. „A 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik” – írták.

Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozókat 2 hónap múlva bocsátják el. A cég még Budapesten, Nagykanizsán és Zalaegerszegen működik – tudatta az állami hírszolgálat.

Egymilliárd forint értékű hamis parfümöt találtak Nagykanizsán

Több mint 40 ezer hamis parfümöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Távol-Keletről érkező konténerben. A hamisítványok piaci értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

Elektronikai szállítmány elvámolását kérte egy magyar cég a Nagykanizsai Vámudvarban. Az áruvizsgálaton a pénzügyőrök a bejelentett termékekből feltűnően keveset találtak, azonban a konténer hátuljában lévő kartondobozokba különböző márkájú (Yves Saint Laurent, Calvin Klein, Hugo Boss, Thierry Mugler, Armani stb.), helytelen feliratú parfümöket rejtettek.

Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi termék hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba. A több mint egymilliárd forint értékű szállítmányt a NAV munkatársai lefoglalták.

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nem csak a gazdasági szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is egészségügyi kockázatot jelentetnek – tudatta honlapunkkal csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága. (Fotók/videó: nav.gov.hu médiaszerver)

Elsőként Cseresnyés Péter reagált a Tungsram létszámleépítési bejelentésére

Tegnap az állami hírügynökség nyomán számoltunk be arról, hogy a Tungsram vezetése közleményt küldött az MTI-nek, miszerint a vállalatcsoport mintegy 1600 dolgozójától válik meg. A leépítés első ütemében két hónap múlva a kisvárdai és a hajdúböszörményi gyáregységben kezdődnek az elbocsátások, amelyből később Nagykanizsa sem marad ki. Sajtóértesülések szerint Nagykanizsáról több száz embert bocsát el a cég.

A Tungsram bejelentésére Facebook oldalán elsőként Cseresnyés Péter újraválasztott országgyűlési képviselő reagált. Mint szerdán többek között írta, jelenleg mintegy 600-700 főre vonatkozóan van széles körű munkaerőigény számos Nagykanizsán működő cég tekintetében, tehát tudnak munkahelyet biztosítani az elbocsátandó dolgozók részére, ugyanakkor újabb kormányzati segítségben is reménykedhet a vállalatcsoport.

„Sajnálattal értesültem a Tungsram Operations Kft. létszámleépítésre vonatkozó döntéséről. Bár a cég, mint minden piaci szereplő, a versenyszféra kockázati hatásainak van kitéve, fontos megemlítenem, hogy az elmúlt években jelentős kormányzati támogatást is kapott a megfelelő működtetés érdekében.

Most úgy tűnik, a külső körülmények, a megnövekedett energiaárak, a covid-helyzetből adódó negatív következmények, és nem utolsósorban a szomszédunkban zajló háború jelentős nehézségek elé állította a vezetést. Amikor szembesültem a cég által meghozott döntéssel, szinte minden lehetséges megoldást felkutattam. A háttérben számos egyeztetést folytattam, hogy a kialakult helyzet minél hatékonyabb megoldásában segítséget tudjak nyújtani a vezetésnek.

Egyrészt kezdeményeztem olyan háttértárgyalásokat, melyek a közeljövőben a Tungsram Operations Kft. részére jelentős megrendelést eredményezhetnek, enyhítve ezzel a leépítés következményeit. Másrészt kidolgoztam egy olyan komplex munkaerőpiaci programot, melynek keretében az lenne a cél, hogy az elbocsátásra kerülő dolgozók részére egy állásbörze keretében, még a munkaviszonyuk ideje alatt lehetőséget tudjunk biztosítani arra, hogy a városban lévő munkáltatóknál a felmondásukat követően azonnal el tudjanak helyezkedni.

Jelenleg mintegy 600-700 főre vonatkozóan van széles körű munkaerőigény számos Nagykanizsán működő cég tekintetében, és a nemrég bejelentett vagongyár is 1300-1500 fő foglalkoztatását tervezi. Az érintett munkavállalók a közeljövőben konkrét és aktuális állásajánlatokat fognak kapni, a fent említett állásbörzén személyesen tudnak majd egyeztetni több munkáltatóval.

Bízom benne, hogy a háttérben végzett kezdeményezések jelentős segítséget fognak nyújtani a felmondással érintett munkavállalóknak, magam is próbálok megtenni mindent ennek érdekében. Úgy gondolom, hogy nem az a megoldás, hogy a helyi baloldal politikai haszonszerzés céljából további negatív folyamatokat generáljon, és az amúgy is nehéz helyzetbe került embereknek még bizonytalanabb jövőképet vázoljon fel.

Ezennel felszólítom az ÉVE-frakció képviselőit, hogy ezzel a sajnálatos következménnyel kapcsolatban inkább megoldást javasoljanak, mintsem negatív hangulatot szítsanak, mert ez nem visz előre, az embereken az nem fog segíteni.” – fogalmazott Facebook oldalán a nagykanizsai politikus.

Megszünteti a hagyományos lámpagyártást a Tungsram, elküld 1600 dolgozót

Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig – közölte a cég az MTI-vel szerdán. A közleményük szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárban.

A gyárak területén továbbra is folyik majd tevékenység, a Tungsram három üzletágra koncentrál: az energiatakarékos világításkorszerűsítésre, az alkatrész- és komponensgyártásra, miközben korszerű LED-megoldásokat kínál kültérre, ipari létesítményekbe és alagutakba – közölték.
A vállalat menedzsmentje a döntésről szerdán tájékoztatta a dolgozókat, az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket. „A 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik” – írták.

Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozók elbocsátására 2 hónap múlva kerül sor.
Hozzátették, hogy az elbocsátások a Munka törvénykönyve szerint, az előírások betartásával zajlanak. A vállalat emellett szeretne gondoskodni munkavállalóiról, ezért a helyi munkaügyi hivatal bevonásával információs napokat tartanak a környékbeli munkalehetőségekről. Segítséget nyújtanak önéletrajz összeállításában, álláskeresésben, a helyi HR-eseik állásbörzéket is szerveznek.

Jörg Bauer elnök-vezérigazgató a közleményben kifejtette: a Tungsram menedzsmentje 2018 óta tisztában volt azzal, hogy a hagyományos világítástechnikai termékek iránti kereslet csökken, és változásra van szükség, ezért a cég tudatosan kezdett új üzletágak építésébe. A koronavírus világjárvány hatásai, az ukrajnai háború, az egekbe emelkedő energiaárak, továbbá a nyersanyaghiány mind jelentős nehézséget okozott a Tungsramnak. A céget olyan érzékeny pillanatban érték ezek a külső csapások, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után, önálló életében még fiatal cégnek számított, és éppen belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó, új, innovatív tevékenységét felépítésébe. A cég menedzsmentje a kivezető utat a vállalat struktúrájának újragondolásában, egy kisebb, okosabb, rugalmasabb, fenntarthatóbb Tungsram felépítésében látja.

A közlemény szerint a vállalat a reorganizáció ideje alatt is a vevők lehető legjobb kiszolgálására koncentrál elsősorban raktárkészletről. Ezt a készletet tudatosan építették fel az elmúlt év során meglévő szerződési kötelezettségeik teljesítésére, és üzletáganként további lépéseket is tesznek, ezekről folyamatosan tájékoztatják a vevőket.

A Tungsramnál április 11. és 22. között már voltak részleges gyárleállások, a dolgozókat szabadságra küldték, a cégvezetés indoklása szerint azért, hogy a vállalat „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa”. Jörg Bauer a Zalai Hírlap április 9-i számában úgy nyilatkozott: a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a történelmi magyar márka további működését.

A Tungsram 2018-ban magyarországi központú, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A vállalat Magyarországon tervez, fejleszt és gyárt, termékeinek 93 százalékát exportálja, 100 nemzetközi piacon tevékenykedik értékesítési hálózata révén. A csaknem 4000 alkalmazottat foglalkoztató cég öt magyarországi gyárral működik, és 1600 beszállítóval, partnerrel van kapcsolatban – közölte az állami hírügynökség.

Kerékpáros diákolimpiára felkészítő verseny lesz a Kanizsa Arénánál

A vasárnapi Giro d’Italia családi roadshow után itt egy újabb program, ahol ismét a kerékpároké és a kerékpárosoké a főszerep. A Magyar Kerékpársport és Utánpótlás Alapítvány április 29-én (péntek) 14-18 óra között a Kanizsa Aréna parkolójában, illetve a létesítmény melletti füves területen kerékpáros diákolimpiára felkészítő versenyt szervez.

A programon kanizsai általános-, és középiskolás diákok vehetnek részt. A fiatalok 5 korcsoportban – külön a lányok és a fiúk – mérik össze tudásukat kezdő kerékpárosok számára is teljesíthető, enyhén technikás körpályán.

Érdemes indulni a versenyen, hiszen az első 250 nevező ajándékcsomagot kap; az az iskola pedig, amelyiknek legtöbb diákja indul, 100 ezer forintos sportvásárlási utalványt nyer – tudatta Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

Tonerre fel, de milyenre?

(x) A nyomtatás ma már sima ügy, akár otthon, akár a munkahelyen. Hol vannak már azok az idők, amikor az óriás nyomtatómonstrumok csak egyes intézményekben kaphattak teret és helyet, és akkor is jócskán limitált számban mehetett a fekete-fehér nyomtatás. Ezek mind emlékek csupán. Ma már könnyű, kis helyet igénylő gépek és fejlett nyomtatási technológia várja az érdeklődőket.

(A fotó forrása: New Africa / Shutterstock.com)

Mindegy milyen patron kerül az eszközbe?

Nem. És tulajdonképpen ezzel a témával el is érkeztünk a lényeghez. Ugyanis sokan ezen a ponton nyúlnak mellé. A legjobb példa erre a népszerű Samsung M2070 toner. Az eszköz, amely ezt a patront képes befogadni és használni, egyéb típusok felismerésére és főleg sikeres alkalmazására nem képes. Tehát nem arról van szó, hogyha egy nyomtató Samsung, akkor innentől kezdve a márka égisze alatt futó összes patronnal kompatibilis. Nem. Valahol persze logikus is, hogy az ezernyi különböző felépítettségű, tulajdonságprofilú berendezés nem egyforma.

Viszont a fő kérdés az az, hogy egy ilyen, aprónak tűnő figyelmetlenség mit eredményezhet? Nos, a helyzet az, hogy nem legyintésre méltóak a következmények, mert egészen konkrétan a gép teljes meghibásodásához vezethet a nem megfelelő toner kiválasztása és behelyezése. Na és innentől kezdve válik nagyon költséges tévedéssé mindez, amit mindenképpen célszerű kikerülni. Abszolút érthető, ha a betűk és számok kevéssé jegyezhetőek meg könnyen, így aztán jó ötlet vagy felírni a pontos patron típus nevét egy papírlapra, vagy esetleg a toner csomagolását megőrizni, ezzel bebiztosítva az ideális választást.

Hány oldalnyi szufla rejtőzik egyetlen patronban?

Ez az a kérdés, amit általános értelemben jóformán felesleges megválaszolni. A sokat emlegetett és keresett Samsung M2026 toner leírásában is felfedezhető egy körübelüli adat, ahogy amúgy ez a fajta tájékoztatás mindegyik típusnál fellelhető. Amiért azonban kár készpénzként kezelni ezt az információt, az a nyomtatási körülményekben mutatkozó olykor ég és föld különbség. Tehát a toner fogyási üteme nagyban összefügg a nyomtatás milyenségével.

Robotok csatlakoztak a Hotel Karos Spa**** csapatához

Azok a látogatók, akik a napokban járnak Zalakaros „almás” szállodájában, a Hotel KarosSpa****-ban, nem hétköznapi személyzettel találkozhatnak: Ketty és Bella, a két intelligensfelszolgálórobot a csapat legújabb tagjai. A „hölgyek” egyelőre még próbaidejüket töltik a hotelben, de már az első napokban belopták magukat a vendégek és a személyzet szívébe.

Mindkét robot teljesen interaktív, írásban és szóban egyaránt remekül kommunikálnak, beszélgetnek az arra járókkal, sőt, Ketty még táncol is a család legkisebb tagjaival. A navigációnak köszönhetően kiválóan közlekednek a vendégtérben, észlelik és kikerülik az akadályokat, beleértve az olykor figyelmetlenül bóklászó gyermekeket is. Bella a szálloda kisebb éttermében, a Food Gardenben teljesít szolgálatot és csatlakozott ezáltal a felszolgáló kollégákhoz. A tálcákkal ellátott kis felszolgálórobot a ráhelyezett ételeket, italokat az előre beprogramozott számú asztalokhoz viszi, köszönti a vendégeket, majd illedelmesen megkéri őket, vegyék le rendelésüket a megfelelő tálcáról.

Mindezt egy boldogan mosolygó kiscica arc kíséri, hiszen Bellát a tervezője egy macska képében álmodta meg. Nem csak, hogy kacsint, nyávog és rángatja a bajszát, de ha megsimogatjuk, boldogan nevet és dorombol.

Bella kolléganője, Ketty a lobby-ban könnyíti meg a recepción dolgozó munkatársak feladatát, hiszen mindenféle információval látja el az arra járó vendégeket, legyen az tájékoztatás, szolgáltatás ajánlás vagy útbaigazítás. A recepció tehermentesítése mellett Ketty hostessként is tevékenykedik, hiszen a beépített HD monitornak köszönhetően
fotókat és videókat vetít a látogatóknak, valamint különböző beauty és wellness kezeléseket mutat be.

A szállodában dolgozó kollégák örömmel vették a két robot érkezését, akik nagy segítséget nyújtanak az egyes részlegeken. A napjainkban hatalmas problémát jelentő munkaerőhiányra egyik megoldás lehet a robottechnika alkalmazása, melyet Kínában és Japánban már régóta használnak, Zalakaroson azonban a Karos Spa**** az egyetlen olyan szálloda, ahol kipróbálták ezt a technológiát. A két új kolléga egyelőre tesztüzemben van hotelben, azonban ha a próbaidejüket sikeresen teljesítik, akár a személyzet teljes értékű tagjaivá is válhatnak – tudatta honlapunkkal a zalakarosi szálloda menedzsmentje.

Képezd magad adattudóssá, avagy a data science világa

(x) Az adattudomány, vagy más néven data science az egyik legígéretesebb és legkeresettebb karrierlehetőséget kínálja napjainkban a programozási alapképzettséggel rendelkező szakemberek számára.

Az adattudósok feladata az adatok gyűjtésén, elemzésén, feldolgozásán túl trendek, hasznos információk, előrejelzések megfogalmazása a jövőre vonatkozóan. Az információ minden vállalkozás számára létfontosságú, ezért az adatmennyiségek rendszerezésével és elemzésével foglalkozó data scientist-ek minden iparágban keresett szakemberek. 

A DevAkadémia online data science képzésén megismerkedhetsz az adatelemzés, adatgyűjtés alapjaival, projektmenedzsment tudást kapsz, amelyet az üzleti és pénzügyi világban is hasznosíthatsz. 

Mi az a data science?

Az adattudomány hasznosítható meglátások kinyerése nyers adatokból. Mivel egyre nagyobb mennyiségű adat válik hozzáférhetővé, már nem csak a nagy technológiai vállalatoknak van szükségük adattudósokra, hanem a különféle iparágakban tevékenykedő kis- és nagyvállalkozások számára is egyre inkább létfontosságú, hogy a keletkező rengeteg adatot a hasznukra fordítsák. 

A data science az adatok rendszerezése alapján nem csak trendeket, hanem összefüggéseket is vizsgál, amelyekből a vállalat számára hasznos cselekvési tervek készíthetők, illetve további elemzések révén felhasználható információk nyerhetők ki. Minél több és részletesebb adat áll rendelkezésre, annál összetettebb és hasznosabb elemzéseket lehet készíteni. Ehhez átfogó ismeretekre van szükség egyrészt az iparágat illetően, másrészt statisztikai, kódolási tudás, üzleti gondolkodás szükséges. Az egyéb, speciális készségek teszik még keresettebbé az adatszakembereket. 

Milyen készségek szükségesek, hogy adattudóssá válj?

Amennyiben data scientist szeretnél lenni, szükséges, hogy alapvetően remek programozó legyél, de a kommunikáció területén is kimagaslónak kell lenned, el kell tudnod adni magad, ehhez kreativitás, vizuális készségek szükségesek. A lényeglátás egy adattudós alapvető képessége. 

Amint látod, komplex készségekre lesz szükséged, ha ebben a szakmában szeretnél tevékenykedni. A magabiztos angol nyelvtudás elengedhetetlen. 

Mi lesz a feladatod adattudósként?

A data scientist 

  • mintákat, trendeket keres adathalmazokban,
  • algoritmusokat és adatmodelleket alkot előrejelzésekhez,
  • gépi tanulási technikák használatával javítja az adatok és termékkínálat minőségét,
  • ajánlásokat fogalmaz meg csapattagok és vezetők számára.

Mindez naprakész tudást igényel az innovációkat, adattudományt illetően.

Az adattudós saját kérdéseket, teóriákat fogalmaz meg az adatokkal kapcsolatban, új módszereket tár fel a trendekkel, mintákkal kapcsolatban, így jóval felelősségteljesebb munkát végez, mint egy adatelemző.

Ha nem áll távol tőled az adattudomány világa, és érdeklődsz a deep learning, a gépi tanulás, az AI iránt, és a data science területén szeretnél elhelyezkedni, az adattudós képzést neked találták ki. 

1 183 184 185 186 187 795