Kocsis Máté: a baloldal veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban

A Fidesz frakcióvezetője szerint a „dollárbaloldal” veszélyes álhíreket terjeszt a bankbetétekkel kapcsolatban, ezzel segédkezve a forint elleni támadáshoz.

Kocsis Máté közösségi oldalán azt írta: az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a „dollárbaloldal” a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket. Ezek az állítások egyrészt valótlanok és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, melyekkel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított – hangsúlyozta.

(Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszél a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat fórumán a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban 2022. november 9-én. MTI/Filep István)

Kilátásba helyezte, hogy haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményez a DK-s Varju László – és a kijelentéseit közlő médiafelületek – ellen, ha az ellenzéki politikus megtartja a témában péntekre tervezett sajtótájékoztatóját.

„A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is” – írta bejegyzésében.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt is kijelentette: ez esetben még a mai napon kezdeményezi Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert a DK képviselője sajtótájékoztatójával egy „vörös vonalat” lép át.

„Aki előre megfontoltan, külföldi érdekek szolgálatában valótlanságokat és rémhíreket terjeszt, ezáltal részt vesz egy forint elleni támadásban, az egészen biztos lehet benne, hogy vállalnia kell a büntetőjogi következményeket is, továbbá a magyar Országgyűlésben tisztséget nem viselhet” – fogalmazott. Kocsis Máté.

A kormánypárti frakció vezetője szerint jól látható jelei vannak, hogy a következő időszakra forint elleni támadást készítenek elő „több irányból”, melyhez a „külföldi megrendelők kérésére a hazai „dollárbaloldal” is kézzel fogható segítséget nyújt”. MTI

Januártól megszűnik a határellenőrzés Magyarország és Horvátország között

Megszűnik a határellenőrzés Magyarország és Horvátország 344 kilométer hosszú határszakaszán január elsejétől, miután az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben csütörtökön.

Rétvári Bence miniszteri tanácskozást követően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Horvátország schengeni csatlakozásával élénkebbé válhat a két ország közötti közlekedés, és megkönnyíti a turizmust.

Az, hogy átjárhatóvá válik a magyar-horvát határ, azt is jelenti, hogy az eddig ott szolgálatot teljesítő – a határőrizetben részt vevő – rendőrök munka erejét más határszakaszok védelmében vagy az ország biztonságának megőrzésében lehet hasznosítani – mondta.

A tanácsülés részleteit ismertetve az államtitkár közölte: Románia és Bulgária nagyon közel került ahhoz, hogy a schengeni övezet része legyen, ettől két szavazat választotta el a két országot.

„El kell ismerni, hogy a két ország tizenegy éve a schengeni övezet előszobájában várakozik. Évek óta teljesítik azokat az uniós elvárásokat, melyek a csatlakozáshoz szükségesek” – fogalmazott Rétvári Bence, majd hozzátette: tizenegy év után nem lehet újabb és újabb feltételeket szabni, vagy a csatlakozástól független politikai szempontokat figyelembe venni a schengeni tagság elfogadásához.

Kijelentette: Magyarország mindvégig nagyon hangsúlyozottan támogatta Horvátország mellett Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Magyarország azt szeretné, hogy ez a két ország is mihamarabb az unión belüli szabad mozgást biztosító övezet része legyen. Csatlakozásuk a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett segítené az unió külső határainak védelmének megerősítését, ami az illegális migráció visszatartásában játszana jelentős szerepet.

Magyarország szempontjából továbbá nemzetpolitikai szempontból is fontos, hiszen a magyar-román határ két oldalán élő magyarok számára könnyebbé válna az átjárás – hangsúlyozta. Gebauer Szabolcs/MTI

Előkerült a kés Kanizsán, bírósági ügy lett belőle

A vád szerint a vádlott tavaly október 9-én egy Zala megyei vásárcsarnokban találkozott ismerőseivel, akik azért keresték meg a férfit, mert egyiküknek tartozott. A vádlott meghívta a két férfit egy italra, majd több szórakozóhelyre is betértek.

A vádlott még az éjjel összeveszett az egyik férfival, mivel korábban neki kellett helyette kifizetnie egy szabálysértési bírságot. Elővett egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést és a férfi felé tartva közölte, hogy „azért a pénzbírságért most megdöglesz”. A velük lévő másik férfi a történteket látva odalépett a vádlotthoz „ne hülyéskedj azzal a késsel, börtönbe akarsz kerülni?” kérdezte tőle.

Erre a vádlott úgy reagált, hogy „ne pofázzál bele, mert mindjárt megöllek téged is”, majd a késsel a férfi bal karja irányába csapott, ezzel felszakítva a kabátját és elhagyta a helyszínt – olvasható a Zala Megyei Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében. P.N. súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények minősítésű ügyét december 12-én tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon.

Előzmények itt:

A hét végén kiadós eső várható, ami vasárnap havazásba fordul

Több hullámban kiadós eső várható a hét végén, ami vasárnap hajnaltól havas esőbe, havazásba vált. A hét utolsó napján az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és északkeleten erős, olykor viharos lökések kísérik és napközben az ország nagyobb részén fokozatosan csökken a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív. havazás Nagykanizsán)

Pénteken napközben a köd a legtöbb helyen feloszlik, ugyanakkor túlnyomóan borult lesz az ég, sokfelé várható ismétlődő eső, zápor, az esti órákban akár zivatar is előfordulhat, nagy területen kiadós mennyiség valószínű. Főként a Dél-Alföldön nagy területen kísérik élénk, erős lökések a déli, délkeleti szelet, másutt jobbára mérsékelt marad a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken északon és nyugaton 3 és 7, másutt 7 és 12 fok között valószínű, több helyen az esti órákban állhat be a maximum.

Szombaton túlnyomóan borult időre kell számítani. Az eső, záporeső hajnalra a keleti, déli részekre szorul vissza, majd napközben délnyugat felől újabb, kiterjedt csapadékzóna érkezik. Estétől az Alpokalján megnő a havas eső, havazás esélye. A többnyire északnyugati, északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 1 és 10, a maximum 3 és 12 fok között alakul, délkeleten, keleten lehet melegebb.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Többfelé kell számítani esőre, amit nyugat felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás válthat fel. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és északkeleten erős, olykor viharos lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -1 és +10 fok között alakul, délkeleten, keleten lehet majd a magasabb értékeket mérni. Napközben az ország nagyobb részén fokozatosan csökken a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Beton villanyoszlopnak ütközött egy autós Surdon

Beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Surdon, a Kanizsai utcában szerdán este 21 óra körüli időben .

Az esethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járművet, amiben csak a sofőr utazott. A baleset következtében az oszlop megdőlt, ezért a helyszínre az áramszolgáltató szakemberei is kiérkeztek – tájékoztatott honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Orbán Viktor elment a MOL új székházába

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a cég vezetésének meghívására részt vett a MOL-csoport igazgatósági ülésén – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A kormányfőt és a kíséretében lévő Lantos Csaba energiaügyi minisztert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, Orbán Balázs politikai igazgatót és Nagy Jánost, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárt Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató fogadta, és körbevezette az új MOL Campus székházban.

A kormány delegációjának jelenlétében lezajlott igazgatósági ülésen a MOL hosszú távú üzleti stratégiájáról, a háború okozta gazdasági és energiaválság valamint a brüsszeli szankciók hatásairól, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak – közölte Havasi Bertalan. MTI

(A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b3) Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató (b2), valamint az igazgatóság tagjainak társaságában megtekinti az új MOL Campus székházat, mielőtt a cég vezetésének meghívására részt vesz a MOL-csoport igazgatósági ülésén 2022. december 8-án. Mellettük Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (b4), Lantos Csaba energiaügyi miniszter (j2) és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (b5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Kijött a novemberi inflációs adat – Nem fogunk neki örülni

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. Az éves maginfláció 24,0 százalékra emelkedett az októberi 22,3 százalékról.

Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a tojás drágult 102,9 százalékkal, a kenyér ára 81,8 százalékkal, a tejtermékeké 79,0 százalékkal, a sajté 78,8 százalékkal, a vajé, vajkrémé 77,3 százalékkal, a száraztésztáé 70,8 százalékkal, az édesipari lisztesárué 69,1 százalékkal emelkedett egy év alatt. A margarin 60,3 százalékkal, a baromfihús 54,4 százalékkal, a péksütemény 54,0 százalékkal és a tej 52,9 százalékkal drágult. A  legkisebb mértékben a liszt és az étolaj ára nőtt 8,7, illetve 3,2 százalékkal.

A háztartási energia 65,9 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 124,3, a tűzifáé 60,1, a palackos gázé 52,1, az elektromos energiáé 28,3 százalékkal nőtt.
A tartós fogyasztási cikkekért 14,4, ezen belül az új személygépkocsikért 24,0, a fűtő- és főzőberendezésekért 21,1, a szobabútorokért 19,6 százalékkal kellett többet fizetni.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,8, ezen belül a szeszes italok 19,4 százalékkal, a dohányáruk 10,1 százalékkal  drágultak.
Az állateledelek ára 51,1, a mosó- és tisztítószereké 32,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 30,5, a testápolási cikkeké 27,3 százalékkal lett magasabb.

A termékek ára együttesen 27,1 százalékkal nőtt a tavaly novemberihez képest, a szolgáltatások díja átlagosan 9,0 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások között a taxi 27,8, a lakásjavítás és -karbantartás 23,9, a járműjavítás és -karbantartás 22,7, a sport- és múzeumi belépők 20,0, a testápolási szolgáltatás 17,1 százalékkal került többe.

Októberhez képest novemberben fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 3,6 százalékkal drágultak, ezen belül az édesipari lisztesáru 10,9, a száraztészta és a tojás egyaránt 9,6, a sajt 5,5, a baromfihús 5,4, a tej 4,7, a büféáruk 4,5, a kenyér 4,2, a vaj és vajkrém 3,9, a péksütemények 3,8 százalékkal kerültek többe.
A háztartási energia ára 1,3 százalékkal nőtt, ezen belül a tűzifa 3,9, a palackos gáz 2,5, a vezetékes gáz 1,5 százalékkal drágult.  A szolgáltatások ára átlagosan 0,9 százalékkal nőtt, ezen belül a szerencsejátékok 6,6, a járműjavítás és -karbantartás 2,2, a lakbér 1,6, az egészségügyi szolgáltatás 1,3 százalékkal drágult.

Az év első tizenegy hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 13,6 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 14,1 százalékkal  emelkedtek éves bázison a KSH jelentése szerint. MTI

A kanizsai Lubics Szilvia nyerte az antarktiszi ultramaratont

A női mezőnyben Lubics Szilvia győzedelmeskedett az Antarktiszon megrendezett ultramaratonon, Roskovics Miklós pedig az ötödik helyen ért célba a hatnapos viadalon.

A verseny hivatalos honlapja szerint a 48 éves Lubics az extrém körülmények ellenére több mint 197 kilométert teljesített, sőt, a verseny csütörtöki zárónapján futotta a legtöbbet, 50,4 kilométert, ezzel pedig 23 ország 43 indulója – ebből tíz női versenyző – közül összetettben hatodik lett.

Roskovics Miklósnak sikerült átlépnie a 200 kilométert, így az előkelő ötödik helyen végzett az Antarktisz-futáson, amelyen az amerikai Matthew Cavanaugh futotta a legtöbbet (236,7 km), de neki sem sikerült elérnie a 250 km-es álomhatárt.

Lubics Szilvia közösségi oldalára feltöltött élménybeszámolók alapján az eseményen mindig az adott nap időjárási viszonyai határozták meg a futamok hosszát, és sokszor azt sem lehetett tudni, hogy a versenyzők meddig haladhatnak a kijelölt útvonalon.

A fogorvos-futónő másfél hónappal ezelőtt teljesítette a Moab 240 kihívást az amerikai sivatagban, ahol 383 kilométer után harmadikként haladt át a célvonalon – közölte az állami hírszolgálat (MTI). (Fotó: Lubics Szilvia – Facebook)

WellHello adventi nagykoncert lesz a Kanizsa Arénában

Hello Well! Mikulás-napi ajándék az Arénától!
Kedves Kanizsaiak, fiatalok és kevésbé fiatalok!
Megérkezett a régóta várt jóhír: WellHello adventi nagykoncert a Kanizsa Arénában!

A tavalyi év járványveszéllyel terhelt időszakában nem volt lehetséges az együttes arénaavató koncertjét megtartani, amelyet úgyszintén Advent idejére terveztünk, ám az idei szent várakozás időszaka elhozta az első ajándékát.

Minden, városunknak ártó híresztelés és törekvés ellenére ingyenes, regisztrációhoz kötött WellHello nagykoncert lesz 2022. december 17-én, szombaton 20 órától a Kanizsa Arénában.

A koncertet követően is érdemes lesz maradni, hiszen a Rádió 1 lemezlovasa, a számos díjjal kitüntetett DJ NEWIK szórakoztatja majd a közönséget!
Az aréna az eseményre 4000 fő biztonságos belépését teszi lehetővé, ezért a rendezvény regisztrációhoz kötött -közölte Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Az alábbi regisztrációs linkre kattintva válnak elérhetővé az INGYENES jegyek: https://cooltix.hu/event/638dfa5852ab00b8afe390bd

Azonnali hatállyal megszüntették az üzemanyagár-stopot

A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány – a Mol javaslatára – az üzemanyagárstopot megszünteti – jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. A 13 hónapon át tartó benzinár-stop kedden este 23 órától megszűnt.

Gulyás Gergely jelezte: a szankciók életbe lépése az elmúlt napokban mindenki által megtapasztalható módon zavarokat okozott Magyarország üzemanyag-ellátásában. A Mol hétfőn levélben tájékoztatta az energiaügyi minisztert, hogy import nélkül nem tudja megoldani az ország üzemanyag-ellátását – tette hozzá.

Azt mondta: a Molt felkérte a kormány arra, hogy ha szükséges, akár a drágább, Brent olajból származó üzemanyagimport megszervezésével is biztosítsa az ország teljeskörű üzemanyagellátását.

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely jelezte: a hatósági árról kedden 23 órakor álltak át a kutak. (Hernádi Zsolt MOL-vezér szerint a Mol-kutak irányadó árai mostantól – amitől lehet eltérés – a 95-ös benzinnél 641, a dízelnél pedig 699 forint.)

A piaci ár adott és egységes, vagyis senki sem kaphat a továbbiaknak a piaci árnál alacsonyabban üzemanyagot, a taxisokkal, mentősökkel, fuvarozókkal sem kivételeznek.

Gulyás Gergely elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök hazautazott Albániából, hogy részt vegyen a döntésben, és aláírja az árstop kivezetéséről szóló rendeletet. Azt követően az új szabályozás meg is jelent a Magyar Közlönyben.

1 123 124 125 126 127 800