Tavasz a Kisfaludy utcában

Tegnap Facebook oldalunkra kitettük a kanizsai Győrfy Éva fotóját a Fő útról és mi is meglepődtünk, ugyanis Éva fotója fél nap alatt több mint 1.100 lájkot és és közel 240 megosztást érdemelt ki 😉

Erről a fotóról van szó.

Időközben felfigyeltünk egy mindössze jelenleg 736 tagú Facebook csoportra is, melynek neve Nagykanizsa fotókon.

A csoportba főleg amatőr fotósok töltik fel a mai és az egykori Nagykanizsáról készült szebbnél-szebb képeket. Ide kerültek fel a kanizsai Móritz István fényképei is. István lelkesen fotózza a várost, ezúttal Tavasz a Kisfaludy utcában című galériájából válogattunk néhányat.

Fogadják sok szeretettel.

Egyben kérjük olvasóinkat, küldjenek szép kanizsai vagy környékbeli fotókat nekünk Facebook oldalunkra vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

Mocskot hagytak maguk után a kanizsai autóbusz-pályaudvaron

A napokban egy felháborodott hölgy olvasónk küldött nekünk pár fotót arról, hogy a múlt szombaton reggel, miképpen is nézett ki a nagykanizsai autóbusz-pályaudvar várótermi része.

Persze a fotókon látható “helyzetről” nem a volánosok és nem az oda vezényelt takarítók tehetnek, hanem azok az igénytelen emberek, akik ezt a mocskot maguk után hagyták.

Egyesek a várótermet dohányzóhelynek, kocsmának nézik, mindezen pedig az utazóközönség nagyobbik része joggal háborodik fel.

Ez esetben is igaz, amit a focistáknak szoktak mondani, hogy a meccs fejben dől el, ha kevesebb lesz a hülyegyerek, nyilván kevesebb lesz az általuk otthagyott mocsok mennyisége is.

Ma éppen arra volt dolgunk, a mocskot eltakarították, egy rendőr sokáig ott posztolt, szóval kedden délután viszonylag rend volt.

Egyébként nemrég írtunk arról és nem árt tudni róla, hogy a nagykanizsai központi buszvárót és környékét közel 13 térfigyelővel pásztázza a rendőrség.

Ha Ön is látott valami bosszantót, fotózza, videózza le, küldje el nekünk és azt is kitesszük.

Kanizsai szivárványok

A napokban KanizsaPress nevű Facebook oldalunkon közzé tettük Dani Mercedes kanizsai szivárványos fotóját, amely közel 300 lájkot kapott és meglepetésünkre, szerencsénkre olvasóink közül sokan töltötték fel saját fotójukat a látványos égi jelenségről oldalunkra. (Volt akinek dupla szivárványt is sikerült megörökítenie.)

A fotókat főleg a hölgyek töltötték fel a fényképhez, talán azért mert az ő lelkük egy kicsit szebb, jobban meglátják, szeretik a szépet mint a mi, férfiak.

Akkor azt ígértük, hogy az olvasói fotókból írunk egy cikket, amelyben mindenki fotóját közzé tesszük.

Ígéretünket betartjuk, íme a nagykanizsaiak fotói a napokban látott szivárványról. (Mindenkinek a Facebookos nevét írtuk ki.)

Kezdjük Dani Mercedes fotójával.

(Fotó: Dani Mercedes)

(Fotó: Farkas Istvánné)

(És íme a dupla szivárvány. Fotó: Maja Petronella Tóth)

(Fotó: Eszter Pervein)

(Fotó: Zita Szekszárdi)

(Fotó: Katonáné Szilágyi Ildikó)

(Fotó: Dezső Hajnalka)

(Fotó: Erika Bársony)

(Fotó: Horváth Rozália)

(Fotó: Tibor Németh)

(Fotó: Vivien Szalai Anita)

 

50 éves a kanizsai Úttörőház – Az egykori igazgatónő emlékei

Kedves Kanizsaiak!

1968. áprilisában egy gyönyörű, új épületben, a Zrínyi utcában megnyitott az ország egyik legmodernebb úttörőháza. Elsősorban a gyerekek, de a pedagógusok és a szülők is nagyon örültek az új gyermekintézménynek.
Azok, akik itt dolgoztak, akik működtették a házat, mind elkötelezett pedagógusok és civilek voltak. Egymás után szerveződtek a különböző szakkörök, klubok.
A város lakói közül – akik ma még élnek – kevés olyan 60-90 éves ember van, aki valamilyen módon nem került volna kapcsolatba ezzel a házzal. Ha most félretesszük a 70-es éveknek azt az időszakát, amikor az úttörőház a már nem működő, illetve a még nem működő épülő, új városi művelődési ház szerepét is betöltötte, s csak a gyermekprogramokra koncentrálunk – akkor emlékeinkben valami csodálatos évek tűnnek elő.

(Az egykori nagykanizsai úttörőház egy felvarrón)

Nem politika „sasfészek” alakult ki abban a házban. Olyan szakkörök, amelyek országosan is különlegesek voltak, például go-kart, kerámia (égető kemencével), csillagász, volt itt haditechnikai park, nagyszerű tánccsoport, de az igazi hírét-nevét a háznak a Fabik Kupa Vívóverseny alapozta meg. A 70-es évek közepén, végén szinte valamennyi olimpiai és világbajnok megfordult Nagykanizsán.
Ez nemcsak a vívósport sikere volt, hanem a városé is. Persze azok a gyerekek, akik csak a „hétköznapi” szakköri tevékenységbe akartak bekapcsolódni, azok is megtalálták a helyüket : rádiós,- kézimunka,-repülő,- és hajómodellező szakkörben töltötték el a szabadidejüket.

(Az úttörőházból lett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza)

Az országból gyakran jöttek ide – Esztergomtól Gyuláig- , hogy ellessék a „kanizsai példát”. Pedig nem volt itt semmi különlegesség, csak gyermekszeretet, csak kreativitás. A városi tanács odafigyelt az úttörőház tevékenységére, a lehetőségekhez mérten mindig biztosította az anyagi fedezetet.

Jómagam elég idős vagyok, s eléggé közéleti ember, hogy mindig meghallhassam a véleményeket. Az elmúlt 50 évben soha, de soha nem hallottam egyetlen becsmérlő szót, egyetlen lesajnálást, egyetlen „politikai pofont” nem kaptam az úttörőházi munkám miatt. Csak dicséretet, szeretetteljes visszaigazolást.

A rendszerváltozás elsöpörte az úttörőházat. Kár volt érte! Viszont minden jóérzésű városlakót megnyugtathat az a tény, hogy a házból — mint sok más városban — nem lett raktárépület, pláza, hanem igazi oktatási intézménnyé vált. A Pannon Egyetem jó gazdája nemcsak az épületnek, de a szellemét sem taposta sárba.

Büki Pálné
igazgató 1970-75.

Márciusi havazás Nagykanizsán – Videó

A Magyar Műveltség Díjjal 2018-ban kitüntetett nagykanizsai Balazsin Béla videóit már több alkalommal tettük közzé.

Az ő videójával illusztráltuk a Huszti téri csőtörést , amely 2017-ben kezdődött és a 2018-as befejezésig azt három részletben dokumentálta a videós.

Néha-néha már megmutatta arcát a tavasz, viszont meglepetésként érte a dél-zalai várost a márciusi hó.

A hétfő reggeli havazást Balazsin Béla egy másfél perces videóban örökítette meg.

Közöny? Majdnem leégett az Erzsébet téri kebabos. Videó!

Szűkszavú közleményt adott ki a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról, hogy vasárnap (március 11-én) hajnali 6 óra után tűz ütött ki egy vendéglátóhelyen Nagykanizsán az Erzsébet téren. A konyhában csaptak fel a lángok, és a helyiség kiégett. A tüzet elfojtották a város hivatásos tűzoltói – írták.

Mint kiderült, a nagykanizsai tűzoltókat olvasónk, Stropka Dávid hívta ki.

(Fotó: Szabó Gergő)

Dávid a KanizsaPress Facebook oldalunkra posztolta ki véleményét és egy videót is közzétett a látogatói bejegyzések között.

Ezt írta:

“Amint odaértünk a barátommal és nyilvánvaló volt hogy tűz van, értesítettük az illetékeseket.
Üzenném a hajnalban elhaladó autósoknak és gyalogosoknak hogy legalább hívják fel a 105-öt.
Akkora füst volt a téren hogy nem hinném, nem látta senki. Minimum öt ember ment el előtte 2 perccel azon az úton….
Én miután ezt megtettem, elgondolkodtam hogy miért ilyen körülményes és lassú az információ csere a katasztrófavédelemnek..
Oké, hogy buliban voltam és nem tejet ittam, de ebben az esetben akár életeket is kockáztathat a tűz, nem beszélve az anyagi kárról…
Ott kijózanodtam és bemutatkozva elmondtam amit tudni kell.
De jöttek a keresztkérdések ami felesleges időpocsékolás ilyen esetben. Azét írom le ezt, hogy talán máskor mások is hasonlóan cselekednek, mármint a tűz bejelentéséről…
Amúgy ügyesen kiértek és nekiláttak az oltásnak.”

Nagykanizsa fehérben

Már végérvényesen és visszavonhatatlanul itt a tavasz.

Most, vasárnap délelőtt már plusz 12 fokot mértek Nagykanizsán, de délután 18 fok is lehet.

Hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 fok lehet, majd keddtől csapadékosra fordul az időjárás.

Most egy kicsit visszatekintünk egy pillanatra a télre, fogadják szeretettel Tóth László február végi, havas kanizsai fotóit 😉

Téli képek a nagykanizsai Csónakázó-tóról

Mindannyiunk kedvence, Nagykanizsa egyik turisztikai látnivalója a Csónakázó-tó, amely télen egy kevésbé ismert, de szép arcát mutatja meg.

Mazzag László a napokban készített látványos fotókat a Csótóról, amelyeket olvasóink fogadjanak nagy szeretettel 🙂

Természetesen továbbra is várjuk fényképeiket, információikat, videóikat az info@delzalapress.hu e-mail címünkre, valamint a KanizsaPress Facebook oldalunkra privát üzenetben.

Nagykanizsai téli esték képekben

Többször kértük kedves olvasóinkat, hogy küldjenek képeket honlapunknak és a kérés nagyon sokszor válaszra is talált.

Büszkeséggel kijelenthetjük, hogy a Dél-Zala Press a megye egyik olyan hírportálja, amelynek olvasói számtalan sok szép fotót küldenek, aminek nagyon örülünk.

A fotókat a szerző jogi védelme érdekében vízjelezzük, de azokat eredeti méretben feltöltjük egy virtuális tárhelyre is.

Most Mazzag Lászlótól kaptunk fantasztikus téli, kanizsai esti fényképeket, amelyeket fogadjanak nagy szeretettel 🙂

1 2 3 4 5 11