Ha elmennék egyszer Kanizsára

Nagykanizsa múltját és saját emlékeit idézte fel Horváth Tibor olvasónk a KanizsaPress Facebook oldalunkra írt írt látogatói bejegyzésében.
Érdemes elolvasni, nagyon szép!

 

„Komár” után eldönteném, melyik lehajtón szálljak ki az M7-ről. Onnan, már tudnám.
Először, az Ady úti régi kollégiumunkat nézném meg, ha az egyház szolgái beengednének. Ahol négy felejthetetlen évet töltöttem. Ahol benyomtuk a krumplistésztát akkor is, ha Doma néni átlépett a kondér fölött. Meghallgatnám, áthallik-e még a harangszó a betegszobába.

 

(A szerző Horváth Tibor profilképe a Facebookon

 

Aztán a Zsigmondy-t keresném föl, aminek akkoriban „OLAJIPARI” volt a neve. És a Zeneiskola „kistermét”, ahol a negyedik évet végigvidámkodtuk (helyszűke miatt lettünk kihelyezettek). Számát sem tudom a lyukas óráknak, mégis 4,3 lett az érettségi átlagunk! Egy valaki mindig pontosan érkezett az órákra: drága Kiss Gizella!
Elmennék a régi vasút-pálya felé (gondolom, csak az emléke van már), ahol óriási meccseket játszottunk a fekete salakon. (Egyedül Silló Elemér maradt közülünk felismerhetően tiszta.)

 

(Édességbolt régen Nagykanizsán)

 

Hogy nézhet ki ma, a Romlottvár, a Potyli-part, ahol a szörnyű illatú Harmónia cigiket füstöltük? Meg a sétakert… Onnan, átmennék a temetőbe… Istenem! Hány sírt kellene meglátogatnom… Az Eötvös tér: Vécsi néni mutatta meg, hol van elásva a Trianon-emlékmű.

 

A Muskátli, a Rózsakert, a Csengery-borozó… és a nyikorgó-székes (Postás?) mozi, az utca végén… A padok, a Sugár úti Moziparkban. (Van-e még oldalpáholy?) Ülnék egy fél órát a Szabadság – ma Erzsébet – tér kőpadjain (ha még van ilyen) megnézném a volt Igazságügyi Palotát. (Minden évben letakarta valaki a felirat „I”.betűjét.) Itt volt a buszmegálló. „Autóbusz indul a négyes kocsiállásból, Palin, Korpavár, Zalaszentbalázs, Hahót, Bak, Zalaegerszegre…” A kettesből pedig Sormás, Becsehely, Borsfa, Bánokszentgyörgyre…

 

(Az Inkey kápolna. Fotó: Vincze Lajos)

 

A régi bányász pálya! Ahol a törzsszurkolók minden vesztes meccs után sírva emlékeztek a legendás csatársorra: Héjja-Lyka-Fekete… A Gépgyár nehézgép szerelő csarnoka, ahol Feyler és Váradi mesterek zsíros kenyerét ettem!

 

Elmennék a „Récsei” út felé. Megnézném, maradt-e valami a volt orosz laktanyából, ahol utáltam katona lenni! És tényleg szép lett az Inkey-kápolna? Hatalmasakat beszélgetnék Lakatos Petivel, Gyenese Tyutyuval, Megyery Misivel – és még vagy húsz nevet sorolhatnék… Megnézném a padot, ahol az érettségi szünetben Tóber Ernő – rokoni alapon – segített matekból.
Soha sem felejtettem el: – Ha azt meg tudod fogalmazni, hogy mit nem értesz, már félúton vagyunk a megoldás felé…
Emlékeket idéznénk Uzsokiéknál Marika húgommal és Lacival. Meg Schmidt Marival… Aztán tennék egy körutat, a Borsfa – Bánokszentgyörgy – Söjtör – Vasvölgy – Hahót – Gelse útvonalon.

 

(A nagykanizsai várkapu. Fotó: Kisházy Gergely)

 

Aztán pedig rájönnék, egy hét sem lenne elég, hogy mindent végigjárjak… Egy másik hét pedig, hogy találkozzak régi meg új barátaimmal…
Ha elmennék egyszer Kanizsára…

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...