Felolvasások, kötetbemutatók és előadások is színesítik a magyar népmese napját

Felolvasásokat, kötetbemutatókat, mesékkel kapcsolatos előadásokat is tartanak országszerte és a határon túl a magyar népmese napjához kapcsolódva több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben.

Szeptember 30-án, Benedek Elek, “a nagy mesemondó” születésnapján ünnepelik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyre idén tizedik alkalommal kerül sor.
Budapesten, a Magyarság Házában vasárnap mesét mond a Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett Sebestyén István, valamint ízelítőt mutat be legújabb rajzfilmjéből a Székely Legendárium csapata; itt lesz először látható A likas kő új változatának néhány részlete, ki lehet próbálni Tatárittyom társasjátékot, lesz színezés mogyorófa ceruzával, kirakós játék és memóriakártya-vetélkedő is.
A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum egy héten át tartó programsorozattal ünnepli a népmeséket, így a gyerekek a hét folyamán mesepedagógiai foglalkozásokon, felolvasásokon vehettek részt, szerveztek számukra kirándulást a Mesemúzeumba, szeptember 30-án pedig a Katáng együttes Az Üveghegyen túl című darabbal kedveskedik a helyszínre érkezőknek.
Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szeptember 29. és október 3. között szintén egyhetes programsorozatot rendeznek, amelyen iskolai csoportok mesefelolvasáson, mesemondáson és fejtörő feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a a népmesék világával. Szeptember 30-án a könyvtár vendége lesz a Griff Bábszínház, amelynek társulata a Sárkányölő Krisztián című darabját mutatja be alsó tagozatosok számára.
A vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtárban szeptember 28-án délután, a népmesemondó verseny díjkiosztó ünnepségét követően Kóka Rozália, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett előadóművész Mátyás király neve napja című műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtárában pedig népmeseolvasással és a mesékhez kapcsolódó kézműves foglalkozással várják a bejelentkező óvodai és iskolai csoportokat.
A népmese napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, X. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartja. A sepsiszentgyörgyi “A jó szó vidékein” mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoznak.
A gazdag programkínálatból, amelyben már az amerikai Ohio államban tengerentúli esemény is megtalálható, a www.nepmese.hu weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?