Így neveld a lemezlovasodat – Dóra Bencével (Nick Bounce) beszélgettünk

A lemezlovas foglalkozás a ’90-es években vált igazán népszerűvé melyhez az új zenei stílusok tejredése, mint a hip-hop és elektronikusok, illetve azokból eredő stílusok adtak jó alapot. A 2000-es évekre már szinte bárkinek elérhetővé vált, azonban mára már csak az igazán tehetségesek tudnak hosszú távon fennmaradni. Jó eséllyel ezek közé fog tartozni Dóra Bence – Nick bounce – ifjú kanizsai dj is, aki a szobája asztalától igen rövid idő alatt szakmai elismeréseket is szerzett már.

Mikor kezdted a zenélést? Mi inspirált arra, hogy belevágj?

Dóra Bence aka. Nick Bounce

Dóra Bence aka. Nick Bounce

Sokan gondolnák, hogy a dj-zés azért népszerű a fiatalok közt, mert népszerűséggel jár. Mivel én nem voltam népszerű sem akkor, sem ma, engem biztosan nem ez vezérelt, inkább a kíváncsiság. Ahogy a legtöbb embernek, nekem is a kedvenc időtöltésem a zenehallgatás. Alapvetően az elektronikus zenéket kedvelem, ezekkel is dolgozok. Amikor elkezdtem bulikba járni a zenehallgatáson túl annak elkészítése is nagyon érdekessé vált számomra, így 2011 tavaszán kezdtem el kicsit komolyabban foglalkozni vele. Mindig is érdekelt, hogy mi is van a zene mögött, de akkor kezdett igazán izgatni, mikor a szemem előtt zajlott a folyamat: számok egymásra keverése, és azzal egyidőben történő hatása a közönségre. Úgy kezdődött, hogy letöltöttem egy válogatáslemezt tele elektronikus zenékkel. Annyit hallgattam azt a lemezt, hogy úgy gondoltam nem is lehet olyan nehéz csinálni sem. Aztán szép lassan megtanultam kezelni a keverőprogramot, magamat tanítva elsajátítani a zeneelméletet is.

Milyen sikereket értél el menetközben, kik segítettek a fejlődésben?

Gondoltam rá, hogy talán nyerhetek, de amikor láttam, hogy a zsűri is elkezdett tapsolni a zenémre, komolyan elhittem, hogy sikerülhet.

2013 májusában jelentkeztem egy remixversenyre. Egy jazz számot kellett új köntösbe bújtatni, ami elég érdekes és nekem való kihívás volt! Az eredeti dalból készítettem egy erősebb, zúzosabb track-et, szép dallamokkal és egy „brutalitással” a közepén. Gondoltam rá, hogy talán nyerhetek, de amikor láttam, hogy a zsűri is elkezdett tapsolni a zenémre, komolyan elhittem, hogy sikerülhet. Végülis sikerült és megnyertem a lehetőséget, hogy fellépjek a Balaton Sound-on 2013-ban. Ahogy sikerült megnyerni a versenyt rengeteg ajtó nyílt meg előttem. Lotfi Begi (a Compact Disco tagja) személyesen gratulált a győzelem után, és felajánlotta, hogy készítsek egy átíratot a Compact Disco “We Will Not Go Down“-jára. Azóta a zene hallgatottsága YouTube-n lassan eléri a 100 ezret, és most már több, mint egy éve játsza a 89.5 Music FM.

Azóta sikerült leszerződnöm a Magneoton egyik al-kiadójához, ami az elektronikusabb zenéket publikálja. Itt két remixem jelent meg eddig, közülük egy a New Level Empire – The Last One című dalára. Mindkettő megtalálható a YouTube csatornámon! Idén rágyúrtam a saját zenék készítésére is, amikből van is már pár darab. Ezeket várhatóan ősszel vagy tél elején tervezem nyilvánosságra hozni.
Mindezekre azért vagyok büszke, mert a szüleim, főként édesapám buzdítása és támogatása visz előre nem pedig nagy menedzserek kövezik ki az utamat.

Korábban már láttunk példát arra, mikor fiatalon hirtelen valaki népszerű DJ-vé vált. Te hogyan egyezteted össze a tanulással? Vannak komolyabb terveid a jövőben?

Most szeptemberben költöztem fel Budapestre, ahol hangmesteri tanulmányokat folytatok. Váltanom kellett sajnos, mert Nagykanizsáról nehéz kitörni.

Bence csűr-csavar

Bence csűr-csavar

Láttunk példát rá, de ahhoz, hogy valakit ennyire felkapjanak nagyon erős háttércsapat kell, és persze produkció. Mint mondtam, én most dolgozom ki azokat a dalokat, amikkel megpróbálom ezt elérni!

A tanulással nincs baj igazából. Most szeptemberben költöztem fel Budapestre, ahol hangmesteri tanulmányokat folytatok. Váltanom kellett sajnos, mert Nagykanizsáról nehéz kitörni. A zenét tekintem elsődlegesnek, de természetesen azért járok iskolába, hogyha esetleg nem sikerülne legyen egy szakirány, amiben tudnék dolgozni. Sikerült egy olyan szakot találnom, ahol azt tanulom, ami tényleg érdekel.

Ez önmagában egy jó dolog szerintem. A terveim között szerepe, hogy nevet szerezzek a produkcióim által, és olyan hátteret kialakítani a jelenlegin felül, amivel fel is tudnak kapni. Sok saját zenén dolgozom, amik nem egy kaptafásak. Van olyan dal, ahol énekre várok és van olyan, ami teljesen instrumental. Remélem, hogy hamarosan elkezdhetem kiadogatni őket, és ha minden jól megy hamarosan találkozunk!

Hol tudnak meghallgatni a kíváncsi fülek?

Elérhető vagyok szinte minden platformon az interneten, legyen az a Facebook, Twitter, YouTube és Soundcloud.

https://www.facebook.com/nickbouncemusic
https://twitter.com/nickbounce
https://www.youtube.com/user/nickbouncemusic


A DélZalaPress és olvasóink nevében további sok sikert kívánunk Bencének!

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...