Amiről már hallottál, de nem sokat tudtál: a bioritmus

A bioritmus elmélete, azon a hiedelmen alapul, hogy az emberi test és elme változnak egyes ciklusokban és hogy a születési dátum a közös bennük. Ettől a perctől kezdve, az ember különböző érzelmi, fizikai és intellektuállis fázisokon megy keresztül, amik kritikus, bioritmus1rosszvagy jó pillanatban történhetnek. A bioritmus koncepciója szerint, az emberi élet ciklikus változásoktól függ, ami a születéstőlkezdődik és az egész életen át tart. Minden embernek vannak jobb és rosszabb napjai, olyan időszakok amikor ismeretlen oknál fogva érezzük rendkívülien jól vagy rosszul magunkat és amikor semmi sem sikerül ógy ahogy elgondoltuk. A bioritmus ilyen mindennapi jelenségekből indul ki. Szószerint az élet ritmusát jelenti, a kifejezés pedig a görög bios – jelentése élet valamint a rithmos – jelentése ritmus, szavakból ered. Három bioritmus létezik: fizikai, érzelmi és intellektuális.

A fizikai bioritmus 23 napig tart és a testünk kondíciójára vonatkozik: az erőre, a betegségekkel szembeni ellenálló képességöünk, a munkaerőnk és a szerveink funkciói.

Az intellektuális bioritmus 33 napig tart és a mentális képességeinkre vonatkozik: a koncentrációnkra, a logikánkra, az elemzőképességünkre, a tanulási képességünk és a döntési képességünk. Az érzelmi bioritmusunk 28 napig tart és a hangulatunkra, az érzelmeinkre, a szexualitásunkra és a kreativitásunkra vonatkozik.

A bioritmusunk ciklusai, két részre vannak osztva, amikor a fázisokra, mint aktív és passzív vagy pozitív és negatív dolgokra nézünk. Ebben a szegmensben a bioritmus hasznos információkat ad arról a lehetőségeinkről amikkel bírunk az adott időpontban vagy időszakban.

A pozitív fázis

Ebben a fázisban, akár a fizikai, akár az érzelmi vagy az intelektuális bioritmusról van szó, az adott személy képes a maximumot adni mindegyik területen, és képes különböző projektekbe belevágni és sikert aratni azoknak a megvalósításában.

A negatív fázis

Legyen szó a fizikai, érzelmi vagy intellektuális bioritmusról, az adott személy ebben a fázisban nem képes kihasználni az összes képességét és lehetőségét, nem érzi jól magát a bórében, mivel hibázik és nem éri el az megadott célokat.

bioritmusHa az érzelmi, fizikai vagy intellektuális bioritmus vonala a tengely felett található, az annak a jele, hogy itt az idő, hogy egyes dolgokat kezdeményezzen az adott területen. Lényegében pozitív hatást jelent és elegendő időt a kreativitáshoz, találkozókhoz és tevékenységekhez.
Ha az érzelmi, fizikai vagy az intellektuális bioritmus vonala a tengely alatt található, az azt jelenti hogy az adott személy negatív fázisban van. Ebben az esetben nem kell kezdeményezni semmilyen tevékenységet, valamint nem kell magunkat semmilyen nyomásnak ki tenni, sem fizikainak, sem pszichikainak.
Ha az érzelmi, fizikai vagy intellektuális bioritmus vonalai metszik egymást, általában nagy és fontos eseményeket jeleznek. Ha a tengely felett meszik egymást, pozitív eseményekre mutatnak, ha az alatt akkor pedig negatív dolgokat jeleznek.

Bármilyen kérdésed van fordulj hozzánk bizalommal, sok szeretettel várunk a

Biopatikában

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?