Magánadományból állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán

Magánadományból, egy helyi vállalkozó felajánlásaként állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán az egykori kereskedővárosi múltra és a város lányaira, asszonyaira emlékezve.
A város közgyűlése csütörtökön fogadta el azt az előterjesztést, amelynek értelmében a néhány éve sétálóutcává alakított, de még felújítás előtt álló Ady utca főtér felőli végén helyezik majd el az új műalkotást. Sörös Rita kaposvári szobrászművész két beszélgető nőalakot idéző bronzszobra a járdaszinten áll majd, a csipkézett ruhákon keresztül pedig belülről világít is majd.

Az új köztéri szobor ötletével 2013-ban állt elő először a helyi városvédő egyesületnél Velenczei Ferenc és felesége, akik négymillió forintot szántak a megvalósításra. Mint a felajánlást tévő vállalkozó az MTI-nek elmondta: felesége 2014-ben elhunyt, ezért amikor 2015-ben már a polgármesternél jelentkezett ajánlatával, már felesége emlékére is szánta a leendő szobrot. Hozzátette: eredetileg az volt a szándékuk, hogy a városban nyoma maradjon az egykor virágzó kereskedelmi életnek, ő maga és családja is kereskedelemmel foglalkozott és foglalkozik, ez biztosította mindig is a megélhetésüket.

 

A város közgyűlése által tárgyalt előterjesztés szerint a helyi művészeti tanács még 2015-ben megvizsgálta a szóba jöhető belvárosi helyszíneket, de csak jóval később született döntés arról, hogy az Ady utca főtérhez közelebbi végén helyezhetnék el a majdani szobrot. 2016 tavaszán a Kanizsa Kul-Túra Egyesület meghívásos pályázatot hirdetett, a felkért öt elismert szobrászművész közül négyen több makettet is benyújtottak, de sem a művészeti tanács, sem az adományozó nem javasolta megvalósításra egyik pályaművet sem, így a pályázat eredménytelennek bizonyult.

 

Az ötödik felkért alkotó, Sörös Rita szobrászművész ezt követően küldte el négy kompozíciójának makettjét, amiből kettőt a művészeti tanács is megvalósíthatónak tartott, ezek közül a mecénás a 19. századi virágkort idéző elegáns hölgyeket választotta.
A két beszélgető nőalak, a kereskedőfeleségek ötnegyedes léptékű, posztamens nélküli bronzszobrok lesznek, amelyek körbejárható, érinthető közelségben állnak a járókelőkhöz. A művész elképzelése alapján a nők ruhájának áttört csipkézete a belülre rejtett lámpák jóvoltából sötétben világít majd.

 

Velenczei Ferenc elmondta azt is: nagyjából tízmillió forintra tehető a szobor elkészítésének és felállításának költsége, amelyet az önkormányzattal aláírt kötelezettségvállalás alapján biztosít a munkákhoz. A szobor már készül, de majd csak azt követően helyezik el az Ady utcán, ha megtörténik az útszakasz tervezett rekonstrukciója. Az önkormányzat csütörtökön hozott határozata szerint ez 2018 végére várható. MTI